Kelet Magyarország, 2011. szeptember (68. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-12 / 213. szám

365385 362679 2011. SZEPTEMBER 12., HÉTFŐ musor.szon.hu Minden program egy helyen Mikor hová hétfőn 7 Jókedvűen járták a táncot FOTÓ: VINCZE PÉTER Önfeledt nyárbúcsúztató a kisvárdai Várszínpadon Az ősz eleji kora délutá­non, szeptember 9-én jókedvű élettől volt han­gos a vár és környéke. kisvárda. - A Várszínpadon immár ötödik alkalommal rendezték meg nyárzáró bú­csújukat a Megoldás és a Gesz­tus Közhasznú Egyesület, va­lamint társszervei - mondta érdeklődésünkre Maximovits Györgyné Ibolya, az egyesü­let elnöke. Az egyesület egyik kiadványának címlapján a kö­vetkezőket olvastam: „Igazán akkor érthetjük meg a sérült embertársainkat, ha önma­gunkat képzeljük a helyükbe. Nap mint nap fel kell vennünk a harcot a mozgással, harcol­nunk kell a beszéddel, meg kell harcolnunk az ismeretlen környezettel. ” Ezen alkalommal a város al­polgármestere, Zámbó István köszöntötte a résztvevőket, majd Szabó Gábor tiszteletes mondott köszöntőt. Mintegy tucatnyi műsor­számban léptek fel az ellá­tásban részesülők külön és a munkatársakkal együtt is. Önmagukat adták az egyéni műsorszámukban, a táncban, valamint a különböző pro­dukciókban. A környező települések nyugdíjas klubjai, a dö­géi, a papi, az eperjeskei, a kisvárdai Életet az Éveknek, a Dögéi Nők Egyesületének tagjai kulturális műsorukkal tették még színvonalasabbá a mozgalmas nyárbúcsúzta­tó délutánt. Minden fellépő emléklapot kapott, a csopor­toknak egy tortával is kedves­kedtek a szervezők. Kellemes hangulatban, közös éneklés­sel és tánccal ért véget a ren­dezvény, melyről élmények­ben gazdagodva tért haza valamennyi résztvevő. Novák Tibor VIGYÁZZUNK KELET A Napi menü J<FultoNJ< LAGUNA Tf m i □ □ Tt ” 79D.-FTm ÉTKEZÉSI UTALVÁNY ELFOGADÓ www.fultonkaloztanya.hu SZEPTEMBER 12.: Hamisgulyás A.: Sertéspörkölt, FŐTT BURGONYA B.: Velős borda, VEGYES KÖRET Étterem-Sörözö-Bowling Club Szeptember 12., hétfő Gombaleves, bolognai spagetti Minden csütörtök és vasárnap Torkos nap! Menüétkezésre havi bérlet! Ara: 12 000 Ft/hónap Házhozszállítást vállalunk: 42/401-639 Nyíregyháza, Pazonyi tér 9-10. Étkezési utalvánnyal és üdülési csekkel történő fizetési lehetőség! "^^"^^PÉNTEKEN ^ KA RÁC) KE! Szombaton ÉLŐZENE! A BUJTOSI-TÓ PARTJÁN! Asztalfoglalás: 42/400-454 www.fultonkaloztanya.hu CINEMA ... áÉk. CITY ÁÁOO Nyíregyháza, Szegfű u. 75. 2011. 09.12. A MAJMOK HUPIKÉK BOLYGÓJA ­TÖRPIKÉK 3D LÁZADÁS 14.00,16.00,18.15 15.15,19.30 AMERIKA KAPITÁNY 14.45 CONAN, A BARBÁR 13.30,15.45,18.00, ŐRÜLT, DILIS, SZERELEM 13.15,15.30,17.45, 20.00 ROSSZ TANÁR 14.30,16.30,18.30, 20.15 C0WB0Y0KÉS 20.30 ŰRLÉNYEK VÉGSŐ ÁLLOMÁS 5 17.15,19.45 3D FÖRTELMES 20.15 FŐNÖKÖK VERDÁK 2 17.30 13.00 JEGYRE 06-42! 'Staff MEGÚJULT A BUJTOSI-BUJDOSÓ ÉTTEREM! START Nonprofit Kft. Nyháza, Bujtos út 34. www.startrehab.hu Megújult étlappal és napi akciókkal várjuk kedves vendégeinket! Családi, baráti, céges rendezvények, esküvők lebonyolítását vállaljuk. Keresse éttermünket! A hirdetés a legjobb befektetés HIRDETÉSÉT FELADHATJA awvvw.kelet.hu OLDALUNKON KERESZTÜL rrrrm—□ ^Érdeklődni lehet a42/411-433/2118-as melléken, valamint a30/9357-872-estelefonszámon.^ ________________ rVCLt l | ; http://mozi.szon.hu MOZIMŰSOR. Részletes műsort a Szabolcs Online-on is olvashatja! NYÍREGYHÁZA: Krúdy Art Mozi (Ország- zászló tér 8. sz. IV. emelet), Talán egy másik életben Osztrák-magyar film. -18.00—19.30, ©• (42)506- 342,(42)408-700 NYÍREGYHÁZA: Krúdy Art Mozi (Ország­zászló tér 8. sz. IV. emelet). Emberek és istenek Francia film. — 20.00— 22.02,® (42)506-342,(42)408-700 KIÁLLÍTÁSOK IBRÁNY: Ibrányi László Művelődési Központ és Könyvtár (Hősök tere 2-4.). Ibrány város helytörténeti és nép­rajzi gyűjteménye — 9.00—12.00, ® (42)200-129 KISVÁRDA: Rétközi Múzeum (Csillag u. 5.), Kovács műhely, Szövőház, Ajaki ház és cifra pitvar, Rétközi szoba és kamara, „Mesterek és tanítványok", 19-20. századi polgári szobabelsők. Állandó kiállítások - 8.30-16.30, ® (45)405-154 NYÍREGYHÁZA: Kölyökvár (Dózsa Gy. 25.), A „Mesekert” Bábszínház Báb­történeti Gyűjteményét bemutató állandó kiállítás - 9.00-17.30, © (42)408-700 NYÍREGYHÁZA: Fetső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igaz­gatóság (Móricz Zsigmond u. 48.), Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjteményfotók, tárgyak a vízügy történelméből. Állandó kiállítás. — 8.00- 12.00,® (42)502-200 NYÍREGYHÁZA: Rádióállomás (Borbá­nya, Lászlócsere dűlő 15.), Rádiózás- történeti gyűjtemény Telefonos előzetes egyeztetés alapján. — 9.00- 16.00,® (30)239-4899 NYÍREGYHÁZA: Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár (Toldi u. 23.), Diadal Nándorfehérváron Kiállítás 12-16 éves gyerekek alkotásaiból. — 9.00- 17.00,® (42)504-490 NYÍREGYHÁZA: Gala Galéria (Egyház u. 2.). Z. Erdei Anna, Madarassy György, Sigmond Géza, Vajda Mária és Zagyva László „Szem-Pontok” című kiállítása-9.00-16.00 NYÍRMIHÁLYDI: Magtár Múzeum (Rákóczi u. 15.), Műhely-enteriőrök, Gazdálkodás, Helytörténet, Nyírségi Népélet, Egyházi kiállítások, Fa­iparral és ácsszakmával összefüggő szerszámok kiállítása. Állandó kiállítások! Látogatás előzetes be­jelentkezés alapján. — 8.00—17.00, © (42)287-500,06-70/967-1657 SZATMÁRCSEKE: Kölcsey Emlékszoba (Kölcsey u. 46.), Kölcsey élete és munkássága - 9.00-17.00 TISZAVASVÁRI: Vasvári Pál Múze­um (Kálvin u. Z), A Nyíri Mezőség története az őskortól a középkorig, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye orvos- és gyógyszerészettörténete, A büdi szoba. Állandó kiállítások. — 8.00- 16.00, ® (42)504-647 VÁSÁROSNAMÉNY: Vitka: Kölcsey ÁMK (Damjanich u. 2.), Balázs József-em- lékszoba-8.00-16.00, ©(45)478-622 05.26 Hajnali gondolatok 05.29 Kárpát Expressz 05.56 Ma Reggel 09.00 Kalandozó 09.25 Kalandozó 09.55 Házaspárbaj 10.55 Vizánta 11.30 Napirend előtt 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.20 Kárpát Expressz 12.50 Roma Magazin 13.20 Domovina 13.50 Szent István Vándorlás- Az országos kék túra men­tén, Kékestetötöl Mátraházán, Galyatetőn át a három falu templomáig 14.20 Vizsgálat lépj be!A stressz 14.50 Bűvölet 68-69. 15.50 Liszt Ferenc, Van-e han­god a beteg hazának 16.20 Kisváros, Golf minden­áron 17.00 Robbie, a fóka 17.50 Angyali érintés 18.40 Szerelemhajó, Bermuda-há romszög 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek 20.00 Időjárás-jelentés 20.05 Gyula vitéz télen-nyáron magyar vígjáték, 1970 Fsz.: Koncz Gábor, Kállai Ferenc, Őze Lajos, Almási Éva, Szilvássy Annamária A gunyoros közéleti és médiakritika középpontjá­ban egy tévésorozat áll. A végvári csaták idején ját­szódó film amatőr fősze­replője, a sörgyári melós, Prohászka Feri lángra lob- bantja a magyar nők szí­vét. A sorozat kirobbanó sikert arat, hevíti a magyar öntudatot. 21.25 Mosoly a javából Randevú a Royalban 2. 22.25 Hírek 23.00 A főnökök főnöke olasz tévéfilmsorozat 23.55 A varázsló kertje Gulácsy Lajos festményei 00.25 Sporthírek 00.35 Ma Reggel 02.48 Műsorszünet DUNA 05.30 Gazdakör 05.55 Közös reménységek 06.35 Építészet XXI 07.05 Magyar elsők, Az első magyar országtérkép 07.30 Híradó - Reggel 07.40 Család-barát 08.35 Az idő örvényében 09.05 Az utolsó mohikán 09.35 Korea, Kína és Japán kultúrájának története, A festészet világa 10.25 Derrick, Kockázat 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó - Nemzeti Krónika 14.15 Heuréka! Megtaláltam!- Válogatás 14.45 Afrika színei, Ki az úr Afrikában? 15.45 Kézmüvek, Kosárfonó 16.00 Utazás a Marsra, Három évig összezárva 16.50 Duna anzix 17.10 MacGyver, A kísérlet 18.00 Híradó-18:00 18.35 Mese 19.15 Robog az úthenger, Háromnapos ünnep 20.00 Híradó - Nemzeti Krónika 20.10 Sporthírek 20.20 Közbeszéd 21.00 A kétarcú nő am. romantikus vígjáték, 1941 Fsz.: Greta Garbo, Melvyn Douglas, Constance Bennett, Roland Young, Robert Sterling 22.30 Sportaréna 23.10 Liftmesék auszt. vígjáték, 2006 00.30 Liszt Ferenc kamarazenekar játszik 01.05 Vers 01.10 Himnusz 05.26 Hajnali gondolatok 05.29 Kárpát Expressz 05.56 Ma Reggel 09.00 A rejtélyes XX. század 09.25 Barangolások öt kontinen­sen Karácsony 09.50 Emberek a természetben 10.10 Nyitott stúdió 10.15 Együtt 11.05 Kutyafül-Macskanyelv 11.30 Pestbeszéd 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.11 Sporthírek 12.15 Időjárás-jelentés 12.20 Kárpát Expressz 12.45 Záróra Vágó Réka 13.10 Retrock: P. Mobil 13.20 Iskolapélda 14.10 Vigyázz, kész, rajt! 14.40 Élet-Víz 15.05 Rocca parancsnok 15.55 Elit gimi 16.45 A hangszerkészítés mesterei 17.10 Magyar rock 18.10 Szabadlábon Erdélyben 5. 18.35 Zorro legendája, Orvosi dilemma 19.00 Két zsaru egy pár, Fájdalmas emlékek 20.00 Híradó este 20.25 Sporthírek 20.29 Időjárás-jelentés 20.30 McLeod lányai auszt. kalandfilmsorozat, 2001, A hívás 21.15 24 am. filmsorozat, 2001, 14.00-15.00 Fsz.: Kiefer Sutherland, Carlos Bemard, Elisha Cuthbert, Dennis Haysbert, Mary Lynn R. 22.00 Záróra Irimiás Balázs Irimiás Balázs építész a Zárórában. ZZ.Z5 Angyali érintés am. tévéfilmsorozat, 1994, A madártoll Fsz.: Roma Downey, Deila Reese, John Dye, Valerie Bertinelli, Alexis Cruz Z3.15 Szerelemhajó am. filmsorozat, 1998, Bermuda-háromszög 00.00 Gyula vitéz télen-nyáron 01.15 Magyar rock ©VIASAT3 5.55 ATV START 8.05 Start plusz 8.35 Egyenes beszéd 9.15 Minden­tudás Egyeteme 10.20 Hazai turiz­mus 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Világhíradó 12.25 Fórum 15.30 ATV START 16.15 ATV START+ 16.35 Kőbánya Híradó 17.05 Hazai turizmus 17.55 Híradó 18.15 Sporthíradó 18.25 Fórum 18.55 ATV Híradó 19.15 Időjárás­jelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.40 No comment 20.45 Újságíró­klub 21.55 Híradó 22.15 Világ­híradó 22.30 700-as klub 23.10 Hazai turizmus 23.55 Híradó I i Ti á ^ K U U B 05.30 Top Shop 06.00 Fókusz Plusz 06.25 Fókusz Reggel 06.55 Reggeli 09.05 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg 74. 10.05 Top Shop 12.00 RTL Klub Híradó Az RTL Klub hírmagazinja. 12.15 Asztro Show 13.30 Fél kettő 14.15 Második esély 1. 15.20 Második esély 2. 16.20 A szív útjai 16. 17.20 Ezé! - Bosszú mindhalálig 47. Ramiz mégis beleegyezik a házasságba. Kenan nagyon dühös Kayára és nem hajlandó megbocsá­tani neki. Azt sem érti, hogyan juthatott be Tefo a partira, ezért már minden­kire gyanakszik. Cengiz és Ey$an egymást gyanúsít­ják. §ebnem elmegy Tefóhoz, de Ali kidobja. 18.30 RTL Klub Híradó Az RTL Klub hírmagazinja. 19.05 A Széf 20.10 Fókusz 20.45 Barátok közt magyar filmsorozat, 1998 21.20 Dr. Csont am. krimisorozat, 2005, Legendás páros Fsz.: Emily Deschanel, David Boreanaz, Tamara Taylor, Michaela Conlin, TJ.Thyne 22.15 ValóVilág - Beszavazó show Valóságshow, 2011 Aréna - élő 22.55 Hazudj, ha tudsz! am. krimisorozat, 2009, Bankrablás meglepetések­kel Fsz.: Tim Roth, Kelli Williams, Brendan Hines, Monica Raymund, Hayley McFarland Utána: RTL-hirek 00.00 102 perc, ami megrenget­te a világot 02.00 Reflektor 02.15 Műsorszünet ©MR1-KOSSUTH 5.25 Ki ez a lány? 6.10 Kincsek a padláson 6.35 Kincsek a padlá­son 7.05 Chicago Hope Kórház 7.55 Őrangyal (ism.) 8.50 Nyomtalanul 9.45 18 évvel később (Három apának mennyi a fele?) 11.30 Zabagépek 12.50 Feleségcsere 13.50 Őrangyal 14.50 Elvált Gary 15.20 Elvált Gary 15.45 Nyomtalanul 16.40 Gyilkos számok (ism.) 17.35 Gyilkos számok 18.30 Jóbarátok 18.55 Jóbarátok 19.25 Két pasi- meg egy kicsi 19.55 Két pasi- meg egy kicsi 20.25 Doktor House Rend.: David Shore Fsz.: Hugh Laurie, Lisa Edelstein, Robert Sean Leonard, Omar Epps, Jesse Spencer 21.25 Aranypart- 13. rész 21.55 Bordertown - Átkelő a halálba Rend.: Gregory Nava Fsz.: Jennifer Lopez, Antonio Banderas, Irineo Alvarez, Randall Batinkoff, Sonia Braga 0.00 Top Gear 1.10 Ripley és a maffiózók 3.05 Top Gear 3.40 Műsorszünet © STORY4 6.15 A szomszéd föztje... 6.45 Balu kapitány kalandjai 7.15 Kacsamesék 8.20 A farm, ahol élünk 9.45 Hetedik mennyország 11.10 Rosalinda 12.10 A szerelem tenge­re- 146.13.10 Esmeralda-11. 14.10 Időtlen szerelem - 125. 15.10 A klón—179.16.20Afarm, ahot élünk 17.25 Hetedik menny­ország 18.25 Ramona-6.19.30 A klinika 20.30 Murdoch nyomozó rejtélyei 21.35 Sherlock Holmes 22.35 Katonafeleségek 23.40 Cheers 0.15 A klón-179. L-tlillllÁ. 6.00 Befutó London 6.30 Soroló 7.00 Híradó 8.05 Kontraszt 9.05 Napról napra 9.30 BBC Hard Talk 10.00 Híradó 10.30 Európai hír­adó 11.05 Ingatlanpiac 11.30 Bruttó 12.00 Déli híradó 12.35 Közvetlen ajánlat 13.05 Ázsia 13.30 Garázs 14.05 Civil kaszinó 15.00 Híradó 15.30 Kereszt- metszet 16.05 Célpont 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Hírvilág 18.20 Stopper 19.00 Híradó 20.05 Rájátszás 21.00 Híradó 21 21.35 Lapzárta 22.00 Híradó 22.30 BBC Reporters 23.05 Rájátszás 05.25 Teleshop 06.00 Magellán 06.25 Tények Reggel 07.00 Mokka 09.00 Mokka habbal 09.50 Stahl konyhája (ism.) 10.00 Babapercek 10.10 Teleshop 11.45 Készen áll, Mr. McGill? A különös történet egy filmsorozat egyik epizódje­lenetének forgatását meséli el. Az ember nem is gondolná, hogy egy-egy jelenet mögött mennyi munka áll és, hogy akár a statisztáknak is mennyire erőt próbáló feladat lehet lenyelni a rendező, vagy az operatőr faragatlan modorát. 13.30 EZO.TV 14.30 Seherezádé 153. fism.) 15.30 Psych - Dilis detektívek, Szóljon most vagy hall­gasson mindörökre 16.30 Második élet 71. 17.25 Update Konyha 17.30 Seherezádé 154. 18.30 Tények 19.20 Aktív 20.15 Jóban Rosszban magyar filmsorozat 21.25 NCIS am. krimisorozat, 2003, Egy férfi bemegy egy bárba... Fsz.: Mark Harmon, Sasha Alexander, Michael Weatherly, Pauley Perrette, David McCallum 22.25 NCIS: Los Angeles am. krimisorozat, 2009, Bűnbocsánat Fsz.: Chris O'Donnell, LL Cool J, Daniela Ruah, Peter Cambor, Linda Hunt Közben: Kenósorsolás 23.20 Aktiv Extra 23.25 Különleges ügyosztály - Párizs francia krimisorozat, 2007, Látomások 00.25 Tények Este 00.55 EZO.TV 01.30 Szökevényvonat 03.15 Magellán 03.40 Animációs filmek 04.15 Műsorszünet 6.00 180 perc 7.00 Hírösszefoglaló 7.54 Fülszöveg 8.00 Hírössze­foglaló 9.00 Napközben 10.00 Hírek 11.05 A Hely 11.30 Vendég a háznál 11.58 Harangszöveg 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 12.30 Ütköző 13.04 Rádiószínház 13.30 Erős vár a mi Istenünk! 14.05 Szeptemberi Rádiókabaré 15.00 Krónika 15.15 Kihívás 15.30 Közelről 16.00 Hírek 17.00 Hírek 17.30 Krónika 18.03 Ütköző 18.30 Határok nélkül 19.00 Hírek 19.05 Sportvilág 19.25 Tetten ért szavak 19.30 Vacka Rádió 19.42 „Négyszögletű kerek erdő" Az Új Bojtorján együt­tes felvételeiből. 19.51 Jó éjszakát, gyerekek! 20.04 Rádiószínház 20,30 Kultúrkör 21.00 Hírek 21.04 A nap történetei 22.00 Krónika 22.20 Sportvilág 22.30 Esti beszél­getés 23.00 Hírek. KENŐ 23.04 Népzene határok nélkül 0.00 Himnusz. Hírek. TOTÓ 6.00 Muzsikáló reggel 6.30 Háló 6.45 Zene 7.00 Hírek. Időjárás 7.04 Zene 7.40 Rejtvény 8.00 Hírek. Időjárás 8.16 Riport 8.20 Zene 9.00 Hírek. Időjárás 9.04 ' Zene 10.00 Hang-fogó 12.05 A Budapesti Fesztiválzenekar Schumann-müveket játszik 13.26 Az Akadémia Vonósnégyes hang­versenye 14.00 A hét zeneszerzője: Giuseppe Verdi 15.04 Muzsikáló délután 16.00 Kulturális hírek 16.05 Zene 16.30 Rejtvény 16.40 Zene 17.00 Hírek. Időjárás 17.04 Zene 18.00 200 éve született Liszt Ferenc 19.35 A Prágai Rádió Szimfonikus Zenekarának hangver­senye 21.05 Philippe Bemold (fuvo­la), Romain Guyot (klarinét), Xavier de Maistre (hárfa) és a 22.11 HangJátékTér 23.00 Jazzlegendák 23.30 Ars nova 23.55 Hírek. Időjárás. Szózat 0.00 NOTTURNO ETniMIWki’l 06.30 Lelátó 08.30 A Nyíregyházi Televízió filmjei 09.30 Képújság 17.00 Stílus H 17.30 Rövid Hírek 17.32 Életvitel 18.00 Rövid hírek 18.02 Életvitel 18.40 Klipek 19.00 Híradó 19.30 Alkotás utca 20.00 Híradó 20.30 Hírháló H 21.00 Az ellenség közelében H 23.00 Híradó 23.30 Életvitel 01.30 Képújság bYm-MlU'l 18.00 I. Hercegkúti Pincefesztivál 18.30 Szlovák magazin. Bányácska Hagyományőrző Nap 19.00 Hír 7 19.25 Urbán György emlékkiállítás 19.45 A héten történt 21.15 Köz­vélemény kutatás - Egy Zemplén, két ország - kél nyelv projektről 21.35 Hír 7 (ism.) 22.00 Képújság wwaa 6.30 Sétapálca 7.00 Metamorfózis 7.45 Sulijáró 8.15 Motortér 8.45 Aszcendens 9.15 Képújság 17.00 Életvitel - élő, közéleti magazinmű­sor, benne. Hírek, Élettér 18.40 Party Zóna videoklipek 19.00 Híradó - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye történéseivel, eseményeivel 19.30 Sétapálca 20.00 Híradó 20.30 Film. Zongora a Levegőben 112121.30 Híradó 22.00 Életvitel - ism. 23.00 Híradó 23.25 Himnusz 23.30 Képújság 6.00-9.00 Hajnaltól reggelig Benne Hírek, tudósítások, aktuális témák a régióból, közlekedési és ügyeleti információk. 9.00-12.00 Itthon vagyunk Benne 9.00-11.00 Zenés délelőtti magazin 11.00— 12.00 A Vidék Magyarországa 12.00 MR1-Kossuth Krónika 12.30 5 évtized magyar slágerei 13.00— 17.00 Délutáni zenés magazin 17.00 Észak-alföldi Krónika 17.30 MR1 -Kossuth Krónika 18.00­06.00 MR6 és MR7 közös műsora Murdoch nyomozó rejté­lyei, STORY4,20.30 t£ http://tv.szon.hu TV-műsor. A tv-műsort a Szabolcs Online-on is olvashatja! Forrás: IJilRf/77Z mozi tv színház

Next

/
Thumbnails
Contents