Kelet Magyarország, 2011. augusztus (68. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-31 / 203. szám
4 Egészségügy 2011. AUGUSZTUS 31„ SZERDA KELET Korszerűbb lett az anarcsi alapellátás Mindössze 5 százalékos önerő kellett a fejlesztéshez. anarcs. A település önkormányzata 2010-ben sikeresen pályázott az egészségügyi intézményének felújítására, korszerűsítésére és akadály- mentesítésére, melynek célja az egészségügyi ellátás minőségének javítása volt Anarcson, a praxishoz tartozó 2040 beteg érdekében. Az önkormányzat 95 százalékos támogatással megvalósuló beruházásához csaknem 28 millió forintot ítéltek meg, így lehetőség nyílt az épületben lévő háziorvosi, fogorvosi rendelő és védőnői szolgálat akadálymentesítésére, az intézmény nyílászáró cseréjére, külső szigetelésére.- Megtörtént a fűtéskorszerűsítés, és az épület átfogó felújítása magába foglalta a burkolatok cseréjét és a festést is. A projektet orvosi, diagnosztikai műszer és eszközbeszerzés, valamint informatikai korszerűsítés teszi kompletté - hangzott el a keddi projektzáró rendezvényen. Csokoládéval a szív egészségéért Párizs. Együnk étcsokoládét, nézzünk vidám filmeket, kerüljük a stresszes munkaköröket és pedálozzunk keményen kerékpározás közben - így foglalhatók össze az egészséges szívhez szükséges recept ösz- szetevői a párizsi konferencia szakértői szerint. Oscar Franco és munkatársai a Cambrid- ge-i Egyetemről az Európai Kardiológiai Társaság éves találkozóján ismertették azt a tanulmányt, amelyhez hét korábbi, százezernél több ember bevonásával készült vizsgálat adatait elemezték. Öt tanulmány szerint jó hatással van a szív egészségére a csokoládé fogyasztása, két tanulmány szerint nem. Átlagosan 37 százalékkal kisebb volt a szív- és érrendszeri betegségek és 29 százalékkal a szélütés kockázata azoknál, akik a legtöbb csokoládét ették azokhoz képest, akik a legkevesebbet. MTI © KVÍZ megfejtés A község nevét 1282-ben egy hamis oklevélben említik először. Melyik megyénkben településről van szó? a)Rohod Pénteken újra Emlőtumoros Betegek Klubja NYÍREGYHÁZA. A Városmajori Művelődési házban működő Emlőtumoros Betegek Klubjának a nyári szünetet követő első foglalkozása szeptember 2-án, pénteken 17 órakor kezdődik. A klub célja, hogy minden olyan hölgynek, aki érintett ebben a betegségben, és úgy érzi, hogy egyedül nem képes a betegség feldolgozására, segítséget nyújtson. Szeretettel várják érdeklődők, új tagok jelentkezését is. Információ: 42/434-002-es telefonszámon Átadták a Csodavárat Mesés gyermekbirodalom lett a Csodavár fotó: sipeki Péter Fogyatékkal élő gyermekek és szüleik részére nyitotta meg kapuit a Korai Fejlesztő Centrum. NYÍREGYHÁZA. Rengeteg áldozatkész fáradozás után kedden hivatalosan is átadták a Csodavár Korai Fejlesztő Centrumot Nyíregyházán, a Szent István utca 21. szám alatt. A nyitórendezvényen Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke üdvözölte az önkéntesek állhatatos munkáját:- Közel 17 millió forintot költött egyesületünk erre a közösségi térre, ahol nemcsak a sérült gyermekek és szüleik jelenlétéreszámítunk.Eddiga megyében közel 80 fogyatékkal élő gyermek szülei fordultak szakemberhez. Ezentúl itt, megyénkben is lehetőség nyílik arra, hogy ezek a gyereAz intézmény létrehozásáért három éve jpt indítottunk kampányt. KISARI KÁROLY # kék szakemberek között, barátságos, már-már családias környezetben együtt lehessenek - mondta az egyesület elnöke, majd hozzátette: nem az a probléma, ha fogyatékkal élő gyerek születik, hanem az, ha a társadalom nem képes be-, illetve elfogadni őt. Szakértő segítség Ezek után a megyei közgyűlés részéről Gulyás József alelnök gratulált a Csodavár megálmodóinak, és sok sikert kívánt a benne folyó munkához. Nyíregyháza alpolgármestere, Kosa Tímea inkább anyaként beszélt, mintsem közszereplőként.- Ez a fejlesztő centrum a szeretet és a reménység háza lehet mindenkinek, aki itt dolgozik, vagy csak egy pár órát tölt majd el ezen falakon belül. Kívánom, hogy szolgáljon minden sérült gyermeknek és szülőnek lelki felfrissülésként a Csodavár, és remélem, a szó szoros értelmében csodás dolgok történnek majd itt - mondta az alpolgármester. Megyénkben évente mintegy kétszáz olyan gyermek születik, akinek szüksége lehet a korai fejlesztés ellátására. Őket rizikóbabáknak nevezik, az orvosi vizsgálatok végén pedig sajátos nevelési igényűeknek nyilvánítják őket. A Csodavár Korai Fejlesztő Centrumban jelenleg három gyógypedagógus, három gyógytornász és egy logopédus vesz részt a szakmai munkában. km-tg Eredményes a gyógyító együttműködés Összefogás a vérképzőszervi és transzplantációs betegekért. Debrecen. - Eredményesen kezelik a vérképzőszervi és transzplantációra szoruló betegeket a Kelet-Magyarországi Hematológiai és Transzplantációs Módszertani és Koordinációs Központban, amelyet ez év májusában hoztak létre a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, valamint a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei és Miskolci Városi kórházak együttműködésével - ismertették az eredményeket. Az együttműködés részeként a miskolci központban végzik a helyben és a debreceni központban kezelt gyermekek vérképző őssejttranszplantációját - mondta Nagy Kálmán, a borsodi kórház gyermek csontvelő-transzplantációs osztályának vezetője. Osztályukon 1995 óta 262 csontvelő-átültetést végeztek el, ebből 145 esetben saját csontvelőt ültettek át a beteg gyermekeknél. mti A Nyírség Könyvtár Alapítvány Nyírtét Község Önkormányzatával konzorciumban a TAMOP 3.2.4./08-01 -2009-0004 azonosítószámú, „Szerezz tudást a könyvtárban” című pályázatát valósítja meg 2010. 04. 01-2011. 09. 30-áig. A projekt programjai:- új, korszerű honlap készítése (www.nyirsegkonyvtar.hu),- könyvállomány feldolgozása, on-line katalógus létrehozása,- foglalkozások az ifjúság részére,- környezetvédelmi kiállítások szervezése,- alapszintű számítógépes tanfolyamok,- nemzetközi konferencia: „Könyvtárak a tudomány és a tanulás szolgálatában” címmel. A támogatás összege: 17 451 130 Ft. HÁZ,HÁZRÉSZELADÁS Leveleki családi ház eladó.Ár:8MFT É.:06/70/349- 0472 350106 Nyháza, Akácos u. 50 nm, 2 szobás gázfűtéses ház garázzsal 741 nm telken eladó. 20/939-7680. 358979 Nyíregyháza, Ságvári-kertváros csendes utcájában 1+2 szobás gázfűtéses társasházi lakás nagy garázzsal, nagy erkéllyel pihenőkertes zárt udvarban tulajdonostól alkuképesen eladó. Tel.: 42/341977. ___________________359522 LAKÁSELADÁS Nyíregyháza Őz közben 48 nm-es 2 szobás parkettás, járólapos, műanyag nyílászárós téglaépítésű szigetelt belvárosi lakás tiszta rendezett lépcsőházban eladó. Ár: 7,2 M. 0620/470-7875. _________358365 Nyíregyháza Északi krt. 1. EMELETEN, 43nm-es, 1+1 szobás, lakás, felújított fürdőszobával szigetelt téglaépítésű társasházban, saját erőből finanszírozott műanyag nyílászáróval alkuképesen eladó. 6,3M 0670/944-2086 358367 Nyíregyháza Körte utcán 55 nm 2 szobás lakás 4 szintes szigetelt téglaépítésű társasházban műanyag nyílászárókkal szép állapotban 4500 ft közös költséggel eladó. Ár:7,99M Tel:0620/9268-433 _________________________________360008 Nyíregyháza, Vasvári P. u. főiskolához közel felújított, fsz-i minigarzon 4,3 M Ft eladó. 20/461-7272. 360586 LAKÁSKERESÉS Nyíregyháza-kertvárosban erkélyes lakást keresek saját részre 70 nm- ig. Tel.: 30/321-4499. _____358635 NÉMET-Osztrák ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1- 210-4673. ______________358350 ALBÉRLETKÍNÁLAT Nyíregyháza, Ferenc krt. elején főiskolához közel 2 szobás, 59 nm-es bútorozott, felszerelt (mosógép, hűtő, TV) felújított panellakás azonnal kiadó 2-3 fő vagy család részére, lár: 35 E Ft + rezsi + 1 havi kaució. Tel.: 20/471-9204. 361851 FÖLD, KERT AKÁCERDŐ (3,3 ha, középkorú, befektetőknek és méhészkedőknek kiválóan alkalmas helyen, Kék község határában eladó. Megegyezünk. Tel.: 42/438-378. _________360735 TANYA Nyíregyházához 6 km tanya eladó, vagy bérbe kiadó. Gazdálkodásra, állattartásra alkalmas, mellette 6 hektár szántó is eladó. Érd.: 0670/ 342-8527. ______________360034 GÉP, SZERSZÁM BSS pótkocsi felmagasítózva eladó. Tel.: 06-30/299-6705. ________________________________________359793 Eladó hármas váltvaforgatós eke ára 500ezpr, IH-6200 vetőgép ára 650ezer. Érd.:70/3862534 36i85o Oxigén-, dissou-, szénsav, argonpalackok, heg.tömlők, hegvágőkész- letek, reduktorok, heg.trafók, inver- terek, CO gépek, plazmavágók, kompresszorok kedvező áron. Tel/ fax: 42/353-058, 30/409-3665. 335094 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel terheltre is. Tel.: 20/972-9112. 344258 Készpénzért vásárolunk, ill. bizományos értékesítésre átveszünk kis és középkategóriás személy- gépkocsit 1992. évj.-tól is. Csak kifogástalan esztétikai és műszaki állapotú érdekel. 100 E-től 2,5 M Ft-ig. Nyháza, Debreceni út 164. Tel.: 20/9-582-306. ________361740 HASZONJÁRMŰ, UTÁNFUTÓ Gaz-ella 2000-es, szimpla fülkés, benzin-gázüzemű, sötétzöld, teljesen felújítva, 2013. 08. hóig érvényes műszakival eladó. Tel.: 0620/ 311-1694. 360007 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Búza eladó. Ár: 6000 Ft/mázsa. Tel.: 0670/2322-896, 0670/653- 1430. __________________360384 Válogatott tarka szárazbab eladó. Ár: tételtől függően 500-650 Ft/kg. Érd.: 0630-4394621 _______359976 15 db körbálás szalma eladó. Érd.: 0670/946-5350. _________359043 ÁLLAT Üj méhkaptárak eladók. NB ill. rakodó, lár: 10 E Ft. Tel.: 70/7720993 . 361760 Eladó 2 db magyar tarka jól tejelő tehén és 4 db magyar tarka bikaborjú. Érd.: 0670/417-6296. _______________________361047 Gyönyörű, fekete puli kiskutyák oltva, féregtelenítve, győztes szülőktől eladók. 06-30/906-0621. 359834 Ivartalanított választási malacok eladók. Nyíregyháza. Érd.: 0630/ 3092-976. 361222 Kétszer fialt üres rágott koca és morzsolt kukorica eladó. Érd.: 0670/3425-426. _________359982 Pekingi palota pincsi kölyök eladó. Érd.: 0630/296-7760. 359694 Vágnivaló csirke konyhakészen megrendelhető Nyíregyházán. Kopasztást vállalok. 20/376-0973. _________________________________344888 Vágnivaló fehér húscsirke kapható. Csirkésláda eladó. Nyháza, Tisza- vasvári út, Benkőbokor. 20/50263 07 . 361437 Választási malac eladó. Tel.: 0670/605-4139. _________358994 2 db 7 hetes magyartarka bikaborjú eladó. Tel.: 70/423-6260. 36oi82 7, 8, 9 hetes malacok eladók. Nyírtelek. Érd.: 0620/206-9555. 361329 NÖVÉNY Nagyobb tételeben étkezési burgonya, takarmány borsó, búza,,és hízó sertések vannak léadók. Érd. 0630/9831-917. _________360778 Vetőbúza akció GK, Petuk 7600 Ft+áfa/q fémzárolt, csávázott. Érd.: 0670/334-6397. 359490 EGYÉB ELADÁS A Tranzit-Ker Zrt. mélyalmos baromfitrágyát értékesít Fehér- gyarmat térségében több telephelyen! Érd: 30/638-7840 358919 Rendkívüli SZÉN akció: lignit 1400, dió 2800, kocka 3000 Ft/q. 20/ 4759-760, 42/531-016. 326519 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Bádogosmunkák lapostetők szigetelése, tetőjavítások, tetőmosás, tetőfedés, beázások megszünteté- sét vállaljuk. 30/9453-820. 360851 DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Konyhai mosogatók, fürdők, wc, padlóöss- zefolyók gépi tisztitása.Tel:20/415- 80-98 352849 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsere. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170._______________ Redőny, reluxa, szúnyogháló, erkélybeépítés, szalagfüggöny. Gur- tincsere. Pokrovenszki László. 42/ 433-537, 30/9284-066. 356070 MUNKAHELYET KÍNÁL A Tranzit-Ker zRt. mezőgazdasági gépcsoportjának vezetésére jánk- majtisi munkavégzésre keres szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársat! Előny: növ.termesz- tői vagy gépész végzettség. A fényképes önéletrajzokat szeptember 9-ig várjunk: tranzitkerzrt@gmai I .com 358918 Asztalosüzembe bútorgyártásban jártas betanított munkást és asztalost felveszünk. Érd.: 0670/934- 6055. 360824 Bútorgyártó cég keres C,E és nemzetközivel rendelkező sofőrt. Érd.: 0670/934-6055. _________360828 GYŐR melletti gépipari cég felvesz egyedi gyártáshoz CNC megmunkáló központost programozási gyakorlattal. Kiemelt bérezéssel, szállással. 06-70/615-7377 _________358328 Felsőfokú végzettségű vegyészt, vagy vegyészmérnököt keresünk termékfejlesztési feladatra,komm.képes angol tudással,nyírbogdányi munkahelyre.Olajipari,műanyag vagy gumiipari gyakorlat előny.Magyar és angol nyelvű,fényképes önéletrajz e- mailben:ptoldi@bogdanypetrol.hu 357834 Ház körüli fizikai munkára keresünk 50 év körüli, nem italozó, dolgozni szerető férfit Nyíregyházára. Érd.: 0630/7083-127. _________361466 INFORMATIKA, ÜGYVITEL szakos tanári állásthirdet szakképző intézmény. Önéletrajzokat :0KJ- Nyíregyháza jeligére A360223 jeligére a kiadóba kérem. Jászberénybe keresek HEGESZTŐKET minősítéssel és szakvizsgával hosszú távra. Szállás étkezés biztosított. 30/349-1037 jaszbereny@hsakft.hu ______361002 Középfokú végzettségű vegyészt,vegyésztechnikust keresünk termékfejlesztési feladatra, nyírbogdányi munkahelyre. Olajipari, műanyag vagy gumiipari gyakorlat előny. Magyar nyelvű, fényképes önéletrajzot kérünk e-mailben: ptoldi@bogdanypetrol.hu Í57835 Nemzetközi cég keres munkatársakat irodai értékesítésre, sok adminisztrációs munkával. Érd.: 70/383-1830 ______________361504 Nyíregyháza és környékéről fűtésszerelőt felveszek. Tel: 06-30/ 9631270. 359959 Pedagógusokat keresünk egyetemi végzettséggel: magyar, matek, biológia és angol tantárgyakból. Érd.: 0620/4969-901. 361254 Soproni munkahelyre keresünk, betanított munkára elsősorban női munkaerőt. Érd.: 06-30-9595290 361362 Sörözőbe pultost keresek. Fiatal, gyakorlattal rendelkező lányok jelentkezését várom. Érd.: 0630/ 9450-977. ______________359034 Otthoni dolgozókat keresünk borítékolási munkára. A munkaidő kötetlen. Kereseti lehetőség: 95000 Ft/ hó. Kérje ingyenes, részletes tájékoztatónkat bizalommal, válaszborítékot mellékelve. Express Work Europa, 1144 Bp, Remény utca 3436. ____________________361368 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon.