Kelet Magyarország, 2011. augusztus (68. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-29 / 201. szám

2011. AUGUSZTUS 29.. HÉTFŐ IBIMBEN BULIZTAK BALOGHÉK A Nyírmihátydiban élő Balogh család a kulturális előadásokba is belekóstolt szombaton a 7. Birisi Tócsnifesztiválon. fotó: km KELET Fórum 7 mm™ HoUik István úlfehértói előfizetőnktől: ■ ■ Nagyra becsülöm azt a ^ ^ barátom, aki időt talál számomra a naptárában. De még jobban szeretem azt, aki elő sem veszi a naptárát, ha rólam van szó. ROBERTBRAULT ötven év után találkoztak újra a „végzősök" FOTÓ:OLVASÓNKTÓL Felidézték a régi csínytevéseket Öt évtized után ismét találkoztak a Szamos par­ti általános iskola egykori növendékei. Az 1961-ben végzett tunyogmatolcsi „akkori” nyolcadikos osztály 50 évet várt erre a nemes alkalomra. Az eseményen a hajdani végzős 36 főből 19-en jelentek meg. Voltak, akik betegség miatt nem tudtak eljönni, de sajnos öten már „örök hiányzók” maradnak. Az Árpád utcai Petőfi Sándor Általános Iskolában tartott rendkívüli osztályfőnöki órán egy percnyi főhajtással emlékeztek meg az osztály­társak elhunyt tanáraikra és valamikori padtársaikra. A településen egy életet letanító tanárházaspár szintén részt vett a találkozón: Béni Sándor és Béni Sándorné. A tanárok­kal együtt sikerült felidézni a megöregedett diákoknak az egykori csínytevéseket, s a régi szép időket. Az osztályfőnöki óra után kimentek a helyi temetőkbe, ahol egy-egy szál virággal emlékeztek meg a végleges hiányzókról. A fél évszázados esemény érdekessége, dupla öröme az volt, hogy a ballagás mellett a konfirmálási ünnep­ségre ugyancsak visszatekint­hettek a résztvevők, mivel egyházi vonalon szintén 50 éve tettek tanúbizonysá­got hitükről az öregdiákok. Tunyogmatolcs lakosságának nevében kívánok nekik még hosszú életet és számtalan múltidéző találkozást egy­mással! SZÉLES SZABOLCS Hisztéria az iskolai tankönyvek körül Hetek óta megy a hisztéria(keltés) a médiá­ban: nem lesz könyv, kevés a könyv, nem kapják meg időben a diákok, mert az önkormányzatoknak nincs pénze ezek megvásárlásához. Ez kimondottan az iskolák, intézmények és a szülők fel­adata! Az iskolai tankönyvfe­lelősök februárban felmérték az igényeket a tanulók létszá­ma, a leendő elsősök száma alapján, majd megrendelték a könyveket a kiadóktól, amelyek augusztus közepéig azokat el is küldték az oktatá­si intézményeknek. A pénzt a szülőknek kellett előterem­teni, megtakarítani, ez így működött 50-60 éven át. Az ingyenes (tan)könyv fogal­ma ismeretlen volt, még a felsőbb évesektől begyűjtött, használt könyvekért is fizetni kellett néhány forintot! Nincs ingyen (tan)könyv! Pénzbe kerül a megírása, kinyom­tatása, csomagolása, elszál­lítása, szétosztása, számlák kiállítása stb. Ezen költsége­ket valakinek, valakiknek ki kell fizetni! Miből? Nyilván a még dolgozók béréből, a beszedett adókból. Kiderült a napokban, hogy kik részére is kell megvásárolnia a tan­könyveket az önkormányzat­oknak: többségükben nem a rászorulóknak, hanem a nem csekély segélyben, állami támogatásban, gyerekpénz­ben részesülő, munkát nem vállaló, élősködő, életerős, kocsmázó „családfenntartók” Sok látnivaló várja az érdeklődőket a Falusi Múzeumban FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Látogatóközpont Opályiban Ópályiban, a Falusi Mú­zeumban kapott helyet a Szamos-Kraszna közi víztározó látogatóközpont­ja, melyet augusztus 20-án nyitottak meg a látogatók előtt. A terepasztalon a nyolc település: Mátészal­ka, Kocsord, Györtelek, Tunyogmatolcs, Szamoskér, Szamosszeg, Nagydobos és az Ópályi határát érintő víz­tározó látható. Az ötvenegy négyzetkilométeren elterülő vésztározóba szükség esetén 126 millió köbméter vizet engednek majd a Szamosból. Az árvíz levonulása után a vizet a Krasznába vezetik vissza. Az érdeklődők mun­kaidőben tekinthetik meg a látogatóközpontot a Teleház munkatársainak vezetésével. ERDÉLYI MIKLÓS POLGÁRMESTER gyermekeinek! Meggyőző­désem, hogy nincs szükség a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületére és a könyvterjesztőkre sem, akik munka nélkül tesznek zsebre nyereséget. Miért kell a szü­lőknek az első osztályba lépő 6-7 éves gyermekük részére 8500 forintért 4-5 kilogram­mot nyomó könyv-füzet cso­magot venni, hiszen sem írni, sem olvasni, sem számolni nem tudnak a csemeték! Elég lenne kezdetben egy füzet, egy szorzótábla és egy ceruza vagy egy toll. A többit folyamatosan, a tanítás igé­nyeinek megfelelően vegyék meg. Egy gimnazistának miért kell 20-30 ezer forintos csomagot venni évente? A busás profit, haszon, gyors meggazdagodás vágya be­szél, hiszen ma a tankönyv- piacot néhány magas állami tisztséget viselt politikus érdekeltségei körébe tar­tozó kiadó határozza meg, miattuk ment és megy tönkre sok egyéni könyvkiadó és számtalan könyvesbolt! SIMON BÉLA TANÁR, NYÍREGYHÁZA TISZTELT OLVASÓNK! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk Ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármi­lyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefon­számmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. © LAKÓHELYEM - On is lehet szerkesztő! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t (www.szon.hu) is. Megyei hírportálként fontosnak tartjuk, hogy tele­püléseinkről minél több információ iusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem” aloldalak, melyeken az olva­sók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település aloldala szerepel. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat. Küldjük pokolra a technika ördögét! AZ ELŐFIZETŐ KÉRDEZ A SZAKEMBER VÁLASZOL A vírusirtó program helyes használata és a biztonsági csomagok révén biztonságban tudhatjuk adatainkat. NYÍREGYHÁZA. - Egy irtó jó vírusirtó programra lenne szükségem, illetve néhány jó tanácsra, mert alig győzöm elhárítani a kártékony betola­kodókat! - fordult lapunkhoz Tamás Anita, hűséges előfize­tőnk. - Rendszeresen haszná­lom a netet, többnyire olvasok zenét hallgatok, filmeket né­zek, ületve különböző, mun­kámhoz szükséges honlapokat látogatok meg. Bár tudatosan kerülöm a „veszélyes zóná­kat”, sorra bukkannak fel a vírusveszélyt jelző üzenetek. Telepítsek fel egy másik prog­ramot? Vagy legyek (s ha igen, hogyan lehetek) még óvato­sabb? - sorakoztatta kérdéseit olvasónk. Frissítsünk rendszeresen! Gergely András, szerkesztő­ségünk sokat tapasztalt rend­szergazdája nem maradt adós a válasszal: - Amikor számító­gépen dolgozik, de különösen, amikor az interneten böngé­szik, mindig tartsa szem előtt azt a tényt, hogy a világon egyetlen vírusvédelmi szoft­ver sem képes teljesen meg­szüntetni a kártevők jelentette kockázatot. A maximális vé­delem érdekében a vírusvé­delmi rendszert megfelelően, számos hasznos szabály fi­gyelembevételével kell alkal­mazni. Érdemes megbízható vírusirtót használni, amely­nek jó híre van a felhasználók körében, és vírusadatbázisa rendszeresen, automatikusan frissül. Ha ugyanis rendszere­sen, helyes beállításokkal fut­tat automatikus ellenőrzése­ket a számítógépen, kiszűrheti azokat a fertőzéseket, amelye­ket a program a vírusdefiníciós adatbázis elavult volta miatt korábban esetleg átugrott. Ne feledkezzen el a felajánlott biztonsági javítócsomagok le­töltéséről sem, hogy a kártevő szoftverek ne tudjanak be­hatolni a rendszer (operációs rendszer, böngészők) különfé­le biztonsági résein! „Szórfözzünk” óvatosan! Manapság sok kártevő szoft­ver csak felhasználói be­avatkozásra lép működésbe, ezért járjon el körültekintően az új fájlok megnyitásakor! Például ne látogasson olyan webhelyeket, ahol sok előugró ablak nyílik meg vagy hirde­tések villognak. A „freeware” programok (szabadszoftve­rek) kodekcsomagjai is okoz­hatnak kellemetlen megle­petést, de az sem ritka, hogy Gergely András FOTÓ: KM egy ismeretlen címről kül­dött e-mail mellékletében bújik meg „a számítástech­nika ördöge”! Mindenkinek azt tanácsolom, hogy a fontos vagy bizalmas adatairól rend­szeresen készítsen biztonsá­gi másolatot egy külső forrás­ra (DVD, külső merevlemez), ez meggyorsítja az adatok helyreállítását egy esetleges rendszerhiba bekövetkezte után. KM-Pi VENDÉGSOROK Angyal Sándor Vezér mindhalálig gyan már, édes barátom! Mit csodálkozol azon, hogy a Nemzeti Nyomozó Irodának előre megírt 19 oldalas „vallomást” nyújtott át a BKV sok minden miatt elhíresült vezérigazgatója, amikor gyanúsítottként hallgatták ki a közelmúltban? Szerinte Gyurcsány, Szilvásy és Kóka a bűnös azért, mert 2007-2008-ban, amikor még ő a Magyar Villamos Művek vezére volt, több céggel olyan megállapodást kötött, ame­lyek milliárdos veszteséget okoztak, s amelyekhez az MVM igazgatósága sem járult hozzá. Bár sem szándékom, sem kedvem nincs a volt miniszter- elnök védelmére kelni (én sem felejtem Őszödöt), mégis, az az érzésem, hogy Kovács Elgondolkodtató, hogy az ambiciózus igazgató hogyan tudott betölteni még 18 másik állást is, persze nem ingyért... W úr ezúttal rossz lóra tett, s nemhogy ártana, de még használ is Gyurcsánynak. Amikor kiderültek a stiklijei, éppen az akkori miniszter- elnök, Gyurcsány mutatta meg neki az MVM kijáratát, s emiatt azóta nem találkoz­tak, sőt, még csak szót sem váltottak egymással! Ám az ambiciózus vezérigazgató, aki megjárta a Paksi Atom­erőmű első székét is, a koa­líciós partnernél „kibulizta” magának a Budapesti Közlekedési Vállalat első posztját, s ott folytatta, ahol korábban abbahagyta. Hiába, a vezér az mindenütt vezér, még akkor is, ha a „háta mögött” utalnak ki százmilliós, jogtalan végkielégí­téseket. Persze, ez sem írható az ő számlájára, különben hogyan tűzhette volna ki célul, hogy idehaza ő lesz a má­sodik Csányi? Azon mégis elgondolkodik az ember, hogy az offshore cégeknél is kilincselő „mindhalálig vezérigaz­gató” a pénzszóráson kívül hogyan tudott betölteni még 18 másik állást is, persze azt sem „ingyért”... Miért nem tűnt ez fel senkinek? Az illetékesek lapítottak a fűben, s lám, most éppen ő maga próbál lapokat teríteni. Hiszen a Gyurcsány név mostanság szitokszó sokfelé, ami­ről persze elsősorban ő maga tehet - kétségtelen érdemei mellett. Nem elég ez a kibírhatatlan kánikulai hőség, ilyen hírek is leforráznak bennünket! Ám, ahogy elgondo­lom, a hasonló ügyek miatt az őszünk sem fog lehűteni egyikőnket sem. Hiszen akad még jó néhány hasonló figura széles e hazában. Az érintettek pedig tisztázzák magukat, ha tudják!

Next

/
Thumbnails
Contents