Kelet Magyarország, 2011. augusztus (68. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-27 / 200. szám
2011. AUGUSZTUS 27, SZOMBAT KELET Mindenféle 13 Munkát ajánl a regionális érdekegyeztető fórum Az önkormányzatokkal való együttműködésben látják a megoldást. nyíregyháza. Az Észak-Kelet Magyarországi Cigány Szervezetek és Önkormányzatok Regionális Érdekegyeztető Fóruma együttműködési lehetőséget keres megyénk közfoglalkoztatásban érdekelt települési önkormányzataival. A szervezet az állástalan pályakezdőket és a tartós munkanélkülieket szeretné munkához segíteni, ebben kéri a polgármesterek segítségét. Horváth Tamás, a fórum elnöke hangsúlyozta: a tisztességes, becsületes jövedelem- szerzés lehetősége nem csak romáknak szól. - A dolgozni vágyók egy részét a vízügynél Horváth Tamás elnök FOTÓ: PALICZ ISTVÁN és az erdészeteknél kívánjuk elhelyezni, az érettségizettek, illetve a diplomások számára irodai munkát kínálunk. Néhány önkéntesnek is nagy hasznát vennénk, akik segítenek a koordinációs és szervezési feladatok elvégzésében - tette hozzá az elnök. KM « KÖZMUNKÁSOK A KÁNIKULÁBAN A három Nyíregyházán vakációzó tiszadobi fiatal, Tóth Andrea, Galyas Gábor és testvére, Stella szerkesztőségünkben járva kíváncsian lapozta fel a születésük napján megjelent Kelet-Ma- gyarország lapszámokat. fotó: palicz istván Rozsályban is közmunkások szépítik és teszik élhetőbbé a település utcáit, parkjait. A jó kondiban lévő fiatalemberek éppen a polgármesteri hivatal egyik kiöregedett fáját távolít- ják el, hogy helyére csemetét ültessenek. Ebben a rekkenő melegben sokkal megterhe- lőbb a tűző napon fizikai munkát végezni. A kánikulában a folyadékveszteséget folyamatosan pótolni kell, illetve több időt kell szánni a pihenésre is, hiszen a hőguta, a kiszáradás, sőt, a végkimerülés is fenyegeti a szabad ég alatt dolgozókat. Óránként 15 percnyi pihenőidőt és legalább 14-16 fokos ivóvizet köteles biztosítani nekik munkaadójuk az előírások értelmében. FOTÓ: TERNAI KRISZTINA KEZELESEK A BETEG OTTHONÁBAN Óriási siker lett az új magyar készülék Elképesztő mértékű az érdeklődés mind a betegek, mind az orvosok részéről, az új magyar orvostechnikái készülék, a REMAGNET Solo iránt. A ma már akár egészségpénztári kifizetéssel, vagy részletfizetéssel is elérhető készülék alapjaiban változtathatja meg a hazai betegellátás, a betegek kezelésének, rehabilitációjának egy fontos részét. Nincs többé beutaló, nincs várakozási idő’? Napjaink egyik legnépszerűbb és hatékony kezelése, a mágnesterápiás kezelések megtalálhatóak Magyarország minden jobb színvonalú egészségügyi intézményében. A hazai egészségügy jelenlegi helyzetéből adódóan azonban egyre nehezebb a betegek és az orvosok dolga is. Idegőrlő procedúra (beutalók, előjegyzések, hetekig tartó várakozások) előzik meg a betegek bejutását, kezelését. Ha ezen túl is jut a beteg, akár kánikula, akár fagy, be is kell utazni a kezelésre. Általános panasz továbbá, hogy bár reggel 7-kor indulnak otthonról, sokszor csak délután jutnak haza, fáradtan, kimerültén. Ráadásul a kiírt kezelések mennyisége függ az állami finanszírozás mértékétől, a gyakorta mindössze 10 kezelés sokszor nem is elegendő a beteg és orvosa által várt eredményhez, javuláshoz. Már van Megoldás! A Remagnet készülékek a fent említett problémák és nyűgök alól mentesítik a beteget. A készülék 40 programja közül mindenki kiválaszthatja a saját betegségének megfelelőt. A magyar nyelvű, teljesen automatikus működés lehetővé teszi, hogy ezeket a műszereket, igény szerint bárhol, a nap bármely szakában használhassa a beteg és családja. Ha az orvosi vizsgálat adott esetben pl. egy izületi betegséget állapít meg, a napi 20 perces kezeléseket a beteg a saját otthonában, akár pihenés, tévénézés közben végezheti el. Nincs többé előjegyzés, hetekig tartó várakozás, nem kell betegen oda-vis- sza utazni, órákat az SZTK folyosókon üldögélni! Ráadásul a kezeléseknek köszönhetően a betegek állapota hétről hétre javulhat, így az orvos a bizonyos gyógyszerek mennyiségét csökkentheti, ez pedig családonként több ezer forintos megtakarítást jelent! Milyen betegségek esetén jelent segítséget? Elsősorban gerinc, és ízületi fájdalmak, reuma, köszvény, érszűkületek, vérnyomás és cukorbetegség okozta szövődmények kezelésére ajánlott, de kitűnő eredményeket lehet elérni például a prosztata kezelésében. Hogy lehet hozzájutni? Egy új, ingyenes szolgáltatás ebben is segít a nehezen mozgó betegeknek, és családtagjaiknak. Nem kell befáradni a rendelőkbe, és nem kell beutaló sem. Az érdeklődők az ország bármely településéről telefonon kérhetnek egy időpontot, mikor egy szakember a elviszi készüléket a beteg otthonába, ahol egy kb. félóra alatt, a beteg és családja megismerheti, és kívánság szerint teljesen ingyen ki is próbálhatják a kezelést. Beletekinthetnek a szakorvosi ajánlatokba, megismerhetik a készülék működését. Ha a beteg és családja ezen ismeretek birtokában úgy dönt, hogy szeretne egy készüléket igényelni, akkor személyre szabott ajánlattal segítik őket. Fontos tudnivaló, hogy akár 0 ft. önerővel is hozzá lehet jutni a műszerekhez, és részletre vagy egészségpénztári kifizetéssel is igényelhető. A Remagnet készülék megismeréséhez, kipróbálásához kérjen időpontot a 06-70/402-3959 számon. Kezelések a beteg otthonában, magyar orvostechnikai műszerekkel, ízület és gerincbetegség, érszűkület, prosztata esetén Készülék bemutatásához időpont egyeztetés: 06-70/402-39-59 JÁRMŰALKATRÉSZ Renault szgk. alkatrészek kiárusítása 25-50% kedvezménnyel! Fék, futómű, vezérmű alkatrészek, fényszórók, önindítók, szűrők, tükrök, sebességváltók, stb. 1000 Ft-tól. T;490-491,30/9616220. 354209 AUTÓ Kimondottan megkímélt, eredeti állapotú, kevés kilométert futott személygépkocsiját azonnali kp-fi- zetéssel megvásároljuk 200 E tői 2 M Ft-ig kis és középkategóriást, örökségből hagyatékból származót is. Tel.: 20/9582-306. Nyháza, Debreceni út 164. _________358715 HASZONJÁRMŰ, UTÁNFUTÓ Eladó Daewoo Lublin 3-as platós, 1.5 év műszakival. Érd.: 0630/22586 52 . 357420 MBP 6,51 mg.pótkocsi műszakival, magasítóval, 900-as gumikkal eladó. 70/284-7266 _______358298 Renault Midlum fix platós 2002/06. dízel, fehér, 408 E km, ponyvás felújított motottal, szükség esetén leműszakiztatva eladó. Ár: 1.6 M Ft. Tel.: 0630/943-0709. 354794 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Csíkos napraforgó eladó, cserélhető mezőgazdasági gépre, cica elvihető. Nyírtelek. 70/285-2787. 356896 Kórbálás réti fűszéna, 300 db anyajuh, 10 db fejőskecske, 8 db gida, 1 db managlica kan, 1 db mangalica koca rágott, 1 db 5 éves pej színű ló eladó. Érd.: 0630/ 9911-801, 0630/9867-304, 358833 Olaszliszkán Furmint bor, 250 Ft/ I áron cspk egyeztette időpontban eladó. Érd. 0620-9238-265. 354917 Széna körbálás sarjú, kitűnő minőségű 150 db eladó 4500ft/ bála T:06309134537 ______358553 Választási malacok és hízók jó áron eladók Piricsén. Érd.: 0630/ 6090-854. _______________________358762 15 db körbálás szalma eladó. Érd: 0670/94-65-305 _______________358745 ÁLLAT Ausztrál vérvonalú angol agár szuka, sinka puli fekete kiskutyák eladók. Érd: 0620/484-6270 358446 Eladó 10 hetes fekete borjú, 1 bika, 1 üsző 150 E Ft. Érd.: 70/330- 5263. 354378 Fiatal szarvasmarha, 7 hónapos vemhesen eladó. Érd: 0630/4388378________________________________358624 Hasas kocák eladók, Érd: 0620/ 9541-265 358678 Kártalanított választási malacok eladók. Nyíregyháza Érd: 0630/ 3092-976 ________________________358736 Szept. 10. és 15. között liba 6 kg- os 2200 Ft/db áron, bábolnai kendermagos, tollas tojótyúkok és kakasok (3 kg-os), szept. 7-re, kacsa 3 kg-os előjegyezhető. Érd.: 0670/342-3071, 0670/342-3079. _____________________________________358615 Vágnivaló fehér húscsirke kapható. Csirkésláda eladó. Nyháza, Tisza- vasvári út, Benkőbokor. 20/502- 6307. _____________________________356889 Zsemle színű fajtatiszta labrador kiskutyák eladók. Érd.: 0620/9600- 980. 358561 SZÉCHENYI TERV Sajtóközlemény Az Észak-Alföldi Operatív Program keretében megvalósuló „Az Öreg-Túr rehabilitációja- 2010.1. ütem” projekt nyitókonferenciájára került sor 201L június 17-én Kölesében, 60 fő részvételével A kivitelezés július közepén indul, szakaszosan szükség lesz az Öreg-Túrban és a Túr folyóban is a vízkiadagolás csökkentésre, esetenként szüneteltetésére. A vízkormányzás a helyi rendezvények vízigényét nem fogja zavarni. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Az Öreg-Túr térségének jelenlegi vízgazdálkodási infrastruktúrája elsősorban a felesleges vizek elvezetését biztosítja - nem, vagy csak kevésbé alkalmas a vizekkel való helyi gazdálkodás megvalósítására. Olyan fejlesztéseket kell tehát előirányozni, amelyek a vízkár-elhárítási biztonság megőrzése mellett biztosítják a természeti értékek megőrzését, avízkészletek optimális helyi felhasználását A projekt a belvízháztartási, belvízkormányzási és vízlevezetési körülmények javítására előirányozza: az Öreg-Túr kisvízi vízszintjeinek emelését mederduzzasztók kialakításával, meglévő műtárgyak átalakításával, átépítésével, a jelenlegi üzemrend átalakításával. Harmonikusabb összhangba hozza a belvízelvezetés, a vízkészlet-hasznosítás, az ökológiai értékek megőrzésének szempontjait. A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, Nyíregyháza 100%-os - vissza nem térítendő - 296 millió Ft összegű támogatást nyert a projekt megvalósítására. Az Öreg-Túrt akkor tehetjük széppé, ha nem megfiatalítani akarjuk, hanem szép öregkort biztosítunk számára. Ezen alapfilozófia szem előtt tartásával a projekt keretében három konkrét célt definiáltunk- A belvízkár-elhárítási biztonság növelése a Tisza-Szamosközben.- Az öregedő víztestekre jellemző élőhelyek, vízterek kialakítása az Öreg-Túr medrében, valamint hasonló feltételek megteremtésének megalapozása a csatlakozó holtmedrek tekintetében- Az előző két tevékenység fejlesztésén keresztül a települési és területfejlesztési célok támogatása. Ennek során megvalósul: Nábrádnál egy fenékgát építése, zsilip építése a Báka-szegi holtmeder vízellátása érdekében, szabályozó műtárgy építése a Túristvándi vízimalom megkerülő csatornán, 4 vízszintmérő távjelző állomás kialakítása az olcsvaapáti Kövessy Győző, a nagyari Petőfi zsilipnél, a nábrádi fenékgátnál és a kömörői zsilipnél, ultrahangos vízhozam-mérő monitoring állomás lesz a sonkádi szorítózsilipnél, a Kömörői osztóműhöz megközelítő út épül, A következő meglévő műtárgyak rekonstrukciója készül el Kövessy zsilip, a Báka-szegi csatorna és áteresz, 23 db nagyari csapóajtós áteresz, a sonkádi kisbukó és a Szorító-zsilip rekonstrukciója Megszüntetik a rézsűsuvadást az Öreg-Túr balparti depóniáj ának torkolati szakaszán, Kölese belterületén a magasabb vízszint tartást akadályozó mély vonulat bevédése történik, valamint a Túristvándi vízimalom megkerülő csatorna partrendezése, és további mederrendezések Kölesénél és Túristvándinál 2-2 szakaszon. A kivitelezés idejére ideiglenes üzemelési szabályzat készüL Tekintettel a medret érintő beavatkozásokra, szakaszosan szükség lesz az Öreg-Túrban és a Túr folyóban is a vízkiadagolás csökkentésre, esetenként szüneteltetésére. A vízkormányzás a helyi rendezvények vízigényét nem fogja zavarni A kivitelezés a Zöldhatóság engedélyének megfelelően 2011 július 15-én indul a közbeszerzési eljárásban nyertes Békés Drén Kft gesztorságával A teljes befejezés 2012. május 31-re van ütemezve. Felső- Tisza- vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Projektcím: ÉAOP-5.L2/D1-09-2010-0008 www.fetiknvizif.hu 1 hetes üszőborjú Fríz eladó. Érd.: 0630/3883-765. Nagyhalász. 358671 20 db 1 éves jerketokjó eladó Nyíregyházán. Ár: 23 E/db. Tel.: 0620/ 420-6124. 358318 10 db 250 kg-os magyar tarka bikaborjú eladó. Nyíregyháza. Érd.: 0630/3092-976. 358693 18 db 9 hetes, ivartalanított malac eladó. Recsán György. Papos Esze Tamás út 30 Érd: 0620/200-5214 358725 2 db magyartarka bikaborjú eladó. Tel.: 20/478-0853. 358556 4 hónapos bernáthegyi szuka kiskutya eladó. Érd.: 0670/371-5236. 358669 50 kg-os süldők eladók. Tel.: 42/ 730-729. _________________________357813 7. hetes magyar tarka bikaborjú, 4 hónapos magyar tarka üsző, és Kalydi féle 2004-es zárt utánfutó eladó. Érd.: 0630/865-8020. 358626 SZÉCHENYI TERV Sajtóközlemény Az „Utak a határon át Csenger - Óvári és Csenger - Csengerbagos” c. pályázat keretében megvalósuló munkák A Felső- Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Csenger várossal, valamint a romániai Vetés (Veti?) és Szamosdob (Dóba) községekkel közösen 2010 januárjában nyújtotta be a HURO/0901/187/1.1.3 kódszámú pályázatát a Magyarország - Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében. A projektmegvalósítás során el fog készülni a Csengert Óvárival (Oar) és Csengerbagossal (Boghi?) összekötő utak engedélyes terve. Románia hamarosan bekövetkező csatlakozása a Schengeni övezethez, szükségessé teszi a határon átvezető utak felújítását, modernizálását. Az új utak tehermentesíthetik a már meglévő határon átnyúló utakat, valamint új lehetőségeket teremtenek a határ mindkét oldalán az együttműködésekre. A projekt során a FETI-KÖVIZIG elvégezte a határt metsző utak geodéziai felmérését, valamint elkészítette a tervezési alaptérképeket. Ezután következik az engedélyes tervek elkészítése. A magyar oldali terveket a FETI-KÖVIZIG, a román oldali terveket pedig egy tervező cég fogja elkészíteni. A projekt teljes költségvetése 97.004,05 EUR, melyből 96.076 EURavissza nem térítendő támogatás (ERFA+ állami hozzájárulás). 2011. július 19-én projekt ismertető nyitórendezvényt tartottunk Csengerben, ahol részt vettek mindkét országból a területileg érintett megyei vezetők, polgármesterek és tervezők. Nyíregyháza, 2011.07.29. Bodnár Gáspár igazgató Felső- Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Két ország, egy cél, közös siker! www.hungary-romania-cbc.eu,www.huro-cbc.eu Jelen közlemény tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját! NÖVÉNY Étkezési burgonya, kis és nagy tételben termelőtől eladó. Érd: 0620/3680-844 ________________358236 Étkezési burgonya, takarmányborsó, búza, és hízósertések eladók. Érd.: 0630/9831-917. 358759 Fedett helyen tárolt, jó minőségű 1,5x1,2 réti széna eladó. Tákos 70/6227182 70/3698943 357467 Káposzta és TV paprika eladó. Érd.: 0670/321-8800. 358614 EGYÉB ELADÁS Akác tűzifa, méteresen, és kugiizva eladó. Szállítás megoldható. Érd: 0620/2999-510 _______________358702 Hajdúszoboszló központjában gyorsétterem teljes felszereléssel áron alul átadóíErd.06302064002 356842 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon.