Kelet Magyarország, 2011. augusztus (68. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-03 / 180. szám
2011. AUGUSZTUS 3., SZERDA 4 Hazai tálon KELET Retteg a fűtési szezontól Nagydobos első embere A csődhelyzetben lévő dobosi önkormányzat is komolyan veszi a szolgáltatók felszólításait. nagydobos. Tegnapi cikkünk nyomán, amelyben a szűkös anyagi forrásból gazdálkodó települési önkormányzatok számlafizetési nehézségeit vettük górcső alá, Fonalka István, Nagydobos polgármestere lapunknak elmondta: a csődeljárás alá vont kistelepülés sincs könnyű helyzetben. Nagydobos első embere ugyanakkor sietve szögezte le: a két nagy szolgáltató jogos számlaköveteléseit azonban „kénytelenek” komolyan venni, hiszen áram és gáz nélkül több közintézményben is megállna az élet. Fonalka István úgy véli, az önkormányzat(ok) hátán ostorként csattant a díjfizetési határidő 90-ről 60 napra való csökkentése. A szolgáltatás kikapcsolásának fenyegető réme minden települést arra „kényszerít”, hogy a türelmi időn belül rendezze hátralékát, azonban ez nem könnyű feladat. Fonalka István fotó: km- Helyi adóbevételeink alig vannak, soha nincs annyi pénzünk, hogy mindent kifizethessünk az utolsó fillérig. Az állam támogatása csak a munkabérekre, a segélyekre és talán a közszolgáltatói számlákra elegendő. Nemrégiben egyenlítettünk ki egy jelentős összegű hátralékot az áramszolgáltatónál, ami megrázta az önkormányzat büdzséjét. Idén sikerült elkerülnünk a gázkikapcsolást, de őszintén bevallom, félek a közeledő téltől, hiszen a fűtési szezon magasabb számlákat eredményez majd. Újabb nehéz időszak elé nézünk... - adott hangot aggodalmának a településvezető. km-pi Ifjúsági Szabadegyetem NYÍREGYHÁZA. Kassa, Beregszász és Nyíregyháza közös szervezésében nyitja meg kapuit a Hármas Határ Ifjúsági Szabadegyetem Beregszászon augusztus 3-án. A háromnapos találkozó célja az ifjúságügy, az ifjúságpolitikai intézkedések tanulmányozása Ukrajna, Magyarország és Szlovákia vonatkozásában, illetve a fiatalokat érintő aktuális problémák feltárása. A könnyűzenei koncertekkel és az egymást megismerni segítő játékos foglalkozásokkal egybekötött programon számos gondolatébresztő előadás hangzik majd el. km-KÖZÖS UTAKON Magyar és román nemzetiségű állami gondozott fiatalok táboroztak együtt nemrégiben Tiszalökön, a Volt Állami Gondozottak Országos Egyesülete és romániai partnere, a Bethany Foundationnal szervezésében. A „Getting to know you” programnak a nyelvi akadályok ellenére is sikerült közelebb hoznia egymáshoz a fiatalokat, helytállásra, egymás megismerésére, elfogadására és segítésére buzdítania őket. A rögös (élet)úton haladó lelkes táborozók kirándulásuk során többek között a sátoraljaújhelyi Szent István kápolnát is megtekintették, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a környező hegyekre. FOTÓ: SZIKSZAI SÁNDOR Idegőrlő bürokrácia a MÁV-nál Csak fél órát meghaladó késés és egy hónap elbírálási idő után fizet utasainak a MÁV-Start. nyíregyháza. - A pénztárosok és az ügyfélszolgálat munkatársai egymásra mutogattak. Egy A/4-es kérvénnyel a kezünkben ingáztunk a két pult között - panaszkodik Anita, aki pár napja párjával csak 82 perces késéssel szállhatott fel egy Budapest-Nyíregyháza között közlekedő InterCity vonatra. ÚJ rendszer lépett életbe- Egy örökkévalóságnak tűnt, mire az ügyfélszolgálaton kiderítették a késés pontos mértékét. A 4720 forintos jegy árának a 25 százaléka (alig 1200 forint) ilyen esetben ugyanis visszaigényelhető - mondja. Jelen esetben 82 perc vonatkéséssel, 20 perc ügyintézéssel és 30 nap elbírálási idővel kellett kalkulálnia felháborodott panaszosunknak, aki most szembesült először a MÁV tavaly júliustól érvényben lévő üzletszabályzati módosításával. Az „utasbarát” átalány-kártérítési rendszer életbe lépése óta ugyanis az Intercity vonatok 30-119 perces késésekor a pótjegy árának 25 százalékát, 120 perc feletti késés esetén pedig az 50 százalékát téríti meg a vasúti társaság. Az utasjogi rendelet azonban közel sem lett egyszerűbb: a korábban megszokott azonnali, pénztárnál történő pénzvisszatérítés helyett ugyanis egy jóval bürokratikusabb tortúrán kell átesniük az utasoknak. Megduplázták az Időhatárt Az ügyfélszolgálaton kérhető A/4-es nyomtatvány kitöltése után a vállalat 30 napon belül bírálja el a kérvényt. Az amúgy is veszteségekkel küzdő MÁV-Start Zrt.-nek valószínűleg azért volt szüksége a késés mértékének 15-ről 30 percre való emelésére, mert 2009-ben az InterCity vonatok több mint ll százaléka késett 15 perc felett. km-pi LAKÁSELADÁS AUTÓ Ausztriai üdülőlakások eladók, kiadók a Whörty tónál. 1.350 EUR/ nm-től. Befektetőknek kiváló lehetőség. 06-30/9398-058, www.pano- ramaapartman.eu _________334038 Nyíregyháza, Körte utcán fsz-i, 3 szobás felújított lakás, főiskolához közel eladó.Érd:20-4927166 337505 LAKÁSKERESÉS NÉMET-Osztrák ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1- 210-4673. 338750 ALBÉRLETKÍNÁLAT GÉP, SZERSZÁM Budapest, XI. kerület, Bártfai út, 2 szobás lakás diákoknak vagy fiatal párnak kiadó. Érd.: 42/342-000, 0620/556-5611. _________341449 Vasvári P. utcán 1 szobás földszinti lakás kiadó. Teljesen berendezett. 30/285-2910, 30/282-3954. 334667 ÜZLET, MŰHELY, IRODA Tevékenységét részben szüneteltető komoly útépítési és forgalom- technikai referenciákkal rendelkező kft. Nyíregyháza belvárosában telephellyel együtt vagy külön-külön is áron alul eladó. 0630/9450-119. _________________________________341672 ÉPÍTŐANYAG Műanyag új ablakok, erkély-bejárati ajtók különböző méretben eladó. Ár: 10 E Ft-tól. 30/240-3253. 335215 Orosz eke eladó. Ár: 50 EFt Érd: . 0630/5966-108 __________341337 Oxigén-, dissou-, szénsav, argonpalackok, heg.tömlők, hegvágókészletek, reduktorok, heg.trafók, inver- terek, CO gépek, plazmavágók, kompresszorok kedvező áron. Tel/ fax: 42/353-058, 30/409-3665. _________________________________335094 16 soros gabonavetőgép és napraforgó bugázó eladó, vagy cserél- hető. Érd.: 0620/5858-378. 341601 2002-es MASSY FERGUSON piros rendszámmal, váltva forgató eke, és ásóborona eladó telefon: 30/ 9357-865 Peugeot 309-es gyári állapotban eladó. Ár: 165 E Ft. Érd.: 0620/ 478-0853. ______________341201 Törött, totálkáros, épp autót vásárolok 200EFt-ig. Szállítás megold- ható. T: 0620/250-8061 339352 MOTORKERÉKPÁR ÁLLAT Yamaha AeroxöO 2006. évi első túl. 130 ekm, jó esztétikai és műszaki áll. eladó. Tel.: 70/604-0612. _________________________________336640 Yamaha Aerox50 2006. évi első túl. 13 E km, jő esztétikai és műszaki áll. eladó. Tel.: 70/604-0612. ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Napi 50-60 liter friss házi tehéntej eladó. Házi készítésű sajtok kaphatók. Érd.: 0620/9942.670. 340939 Textil Nagykereskedelmi Vállalat keres Külkereskedelmi Áruforgalmi Ügyintézőt Alkalmazás feltételei:-----------------• felsőfokú kereskedelmi végzettség, • középfokú üzleti angolnyelv-ismeret, ■ beszállítók és szállítmányozók önálló bonyolítása. legalább ötéves külkereskedelmi gyakorlat, a bonyolításhoz szükséges banki ismeretek. A pályázatokat e-mailben 2011.08.15-< az ototex@ototex.hu címre kérjük. NÖVÉNY Alma-, és csersznyepaprikát, prita- mint veszek. 0620/501-0928. _________________________________341130 Lepotica és Stanley szilvát vásárolunk! Telefon:30/2786-466 336126 Csirke, piros, továbbtartásra alkalmas, 60 darabtól házhoz szállítással eladó 450Ft/kg. 70/4593-220 _________________________________339020 Eladó 2 db Fritz választási bikaborjú. Érd.: 0620/487-4054 Székely. lár: 110 E Ft/db. _____340948 Fehér vágócsirke 2-2,5 kg átlagsúlyú, 30 db rendelés esetén ház- hozszállftva eladó. 20/9974-732. _________________________________338863 Kukoricán nevelt piros Master és fehér vágócsirke eladó 30 db felett ingyen szállítás. 06-20/961-8093. _________________________________339453 Puli kiskutyák eladók, feketék. Érd.: 0630/823-4093. 341174 Tyúkvásár! Barna, fiatal, 2 kg-os, szép tollazatú tojótyúkok 400 Ft/db. Nyíregyháza, Vargabokor. Tel.: 20/ 9370-200. 339019 Vágnivaló csirke konyhakészen megrendelhető Nyíregyházán. Kopasztást vállalok. 20/376-0973. _________________________________340822 10 db hús típusú süldő eladó. Érd.: 0620/9942-670. 340994 4 db 2 hetes Holstein Fríz bikaborjú eladó. Érd.: 0620/490-3991. _________________________________341647 8 hetes fehér hús malacok eladók Nyírbátorban ! Érd.:0630/3715325 , . 340429 Szilva fajta független felvásárlás, ipari minőségben. Tel: 06304756764, 0644566120 341170 EGYÉB ELADÁS SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Műanyag és fa nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny. Lukács-Ablak Kft. Nyíregyháza-Oros Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-650, ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsere. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. Tűzifa! Akció! Hasított lxl-es kalo- dása 1 normál m3 13.000 Ft. Szál- lítva! 0620/422-27-89. 340288 1 DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Konyhai mosogatók, fürdők, wc, padlóössze- folyók gépi tisztítása.Tel:20/415- 80-98. 323472 Nem dönthető fák kivágása, fürdőszoba-felújítás, vízvezetékszerelés. Érd.: 70/346-6694. 341663 Palatető felújítás színes mintás bitumenes lemezzel, referenciák, 15év garancia. 0670/5407463 MUNKAHELYET KÍNÁL VÍZSZIGETELŐT keres felvételre nyíregyházi vállalkozás helyben végzendő munkákra. S 42/445-852,30/9355-299,30/9531-252 Asztalosokat, bet.munkásokat, targoncást felveszünk bútorgyártó üzembe. Hosszútávú munka, biztos fizetés. Érd.06 70/935-3125 Tünde u. 18. volt Száév telep, benzinkút mögött ___________341605 Export női felsőruházat gyártásához gyakorlattal rendelkező varrónőket és készrevasalót felveszek. Érd.: 42/431-462. ____________341517 Fehérgyarmat térségébe baromfi telepekre telepvezető munkakörbe munkatársat keresünk min. középfokú szakirányú végzettséggel! A fényképes önéletrajzokat augusztus 15-ig várjunk: tranzitkerzrt@gmail.com ____341803 Kállósemjéni varrodába magasan képzett, gyakorlattal rendelkező üzemvezetőt, minőségellenőrt, szabászt keresünk. Bejárást térítjük. Érd.: 20/365-2340. _______341515 Kamionsofőröket keresünk nyíregyházi telephelyű céghez tan- dempőtos szervényekre állandó uniós munkákra és nyerges szerelvényekre török és keleti pályákra. Előny: nemzetk.vez.tap., nyelvtudás, érv. török,orosz vízum .Jel fényképes önéletrajzzal allashirdetes09@freemail.hu 341407 Kamionsofőröket keresünk munkavégzésre alkalmi jelleggel nyírbátori telephelyre! Érd.: 30/ 945 66 27 341800 »,^^AIt6-ablak-kapu SxSS/ KnÉB&sai FA ÉS MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK Felmérés, házhoz szállítás, beépítés, javítás. Nyílászárók a térség legnagyobb választékával! Családi házak, lakások tervezése-klvitelezése. Pályázati tanácsadás. 5 légkamrás műanyag ablakok ISOxISO bukó-nyíló: ................... 5 légkamrás, ? 5 ponton záródó, hőszigetelt műanyag bejárati ajtó: 49 990 Ft-tól! Beltéri ajtók 9990 Ft-tól! IIOx ISO tokosztós nyíló-f bukó-nyíló:. 180x150 tokosztós nyító+bukó-nyfió:, Redőny, reluxa, szúnyogháló, szalagfüggöny. Kisvárda, Bessenyei u. 14. Tel./fax: 45/411-110.70/3329-222 Mátészalka. Alkoimány u. 27/#. Tel./fax: 45/411-110,70/7742-918 Miskolc. József A. u. 45. Tel./fax: 46/323-049.70/3329-240 Budagesi. VI. kér. Izabella u. 82. Tel./fax: 1/382-8451.76/318-1153 Az árak bruttó árak és j aug. 15-ig, vagy visszavonásig érvényesek! Könyvelőiroda bérszámfejtő gyakorlattal munkatársat keres részmunkaidőben. Fényképes önélétrajzot iroda4400@freemail.hu emailre. ____________________________339462 Munkaruha gyártáshoz keresünk varrónőket illetve szabászt.Bérezés, teljesitmény arányosan. Jelentkezni a Dódé 2000 Kft Hajdúhadház Dr. Földi J.62 sz.illetve a 06-52-531- 261 tel. számon. 341351 Nagykállói Zálogházba ékszerbe- csüsi munkakörbe női munkatársat keresünk. Feltétel: érettségi, nagykállói lakos, számítógépes ismeret. Jelentkezés: Nagykálló, Hunyadi u. 2. Kézzel írott önéletrajzzal. 339316 Önállóan dolgozni tudó karosszéri- j alakatost azonnal felveszek. Érd.: 0630/9851-334, a hirdetés napján 9-12 Óráig. _________________340399 MUNKAHELYET KERES Káros szenvedélyektől mentes fiatalember B, C kát. jogosítvánnyal, PÁV3 belföldi és nemzetközi árufuvarozói engedéllyel, tűzvédelmi vizsgával, földmunkagépek (többfunkciós, homokrakodó, forgórakodó) és targoncakezelői (101) jogosítvánnyal munkát keres. Tel.: 30/ 365-8030 340925 Észak-olaszországi munkakörbe keresünk tapasztalattal rendelkező marhacsontozókat azonnali munka kezdéssel! 06 70 365 0804 337739 OKTATÁST VÁLLAL Eladó, boltvezető, vendéglátós képzések Nyíregyházán. Nyt: 00115- 2011. Tel.: 0620/776-2508. 331501 Targoncavezető, Földmunkagépkezelő tanfolyam indul Mán- dokon. Tel: 30/566-5078. KÖZLEMÉNY UDÜLÉSIJOG tulajdonosok, figyelem! Üdülési heteiket eladásra és kiadásra felkínálhatják! 06-20/662-84-74 Bentlakásos idősek otthona azonnali költözéssel lakóit keresi. Tel.: 42/465-180, 20/991-4189. 308607 VEGYES Akác és tölgy tűzifa 1600 Ft-tól eladó. Tel.: 20/315-0514, 70/ 555-4936. 337966 Akác, alma, tölgy tűzifa 1600 Ft- tól. Szállítás megoldható. Tel.: 0630/302-4710. 338807 Akác, alma, tölgy, nyár tűzifa 800 Ft-tól eladó kiszállítással. Érd.: 70/ 6740-009, ______________336835 Rendkívüli tűzifa akció. Bükk, tölgy hasított méteres, kuglis és kalodás tűzifa kis és nagytételben eladó. Érd. 0630/9356-345. 336674 Tölgyfa gurigázva kiszállítva eladó. 1600 Ft/q. Tel.: 20/471-7922. Új motoros háti permetező 3 LE-s, régi diófa bútor, 2 db gáztűzhely eladó. Érd.: 0642/719-317. 341028