Kelet Magyarország, 2011. augusztus (68. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-26 / 199. szám
2011. AUGUSZTUS 26- PÉNTEK 9 A spanyol futballisták szövetsége és a profi labdarúgóliga képviselői közötti hetedik megbeszélésen végre sikerült megállapodniuk a feleknek, így eldőlt, hogy a hét végén megrendezik a spanyol élvonalbeli és másodosztályú bajnokság mérkőzéseit. Az idény a második fordulóval veszi kezdetét. Szabics Imre csapata kiesett LABDARÚGÁS. A Bajnokok Ligája szerda este játszott selejtezőinek visszavágója után a francia Lyon (az orosz Rubin Kazany testén keresztül), a cseh Plzen (a dán Köbenhavnt kiejtve), a fehérorosz BATE Boriszov (Szabics Imre csapatát, az osztrák Sturm Grazot búcsúztatva), a portugál Benfica (a holland Twente elleni sikerrel) és az angol Arsenal (oda-vissza legyőzve az olasz Udinését) jutott a csoportkörbe. A sorsolást pénteken készítik el. Michael Schumacher jövőre Is Indulni szeretne fotó: Mercedes gp Nem ittunk sokat, mivel szombaton már fontos bajnokit játszunk. A belga Genk futballkapusa, a Maccabi Halfa elleni szétlövésben két tizenegyest hárító Köteles László és társai óvatosan ünnepelték meg a Bajnokok Ligája főtáblára jutást. A háromhetes nyári szünet után ismét versengenek a Forma-l-es pilóták. forma-1. Nagy bulit csap a Belga Nagydíj hétvégéjén Michael Schumacher: a Mercedes GP világbajnokának eredmények tekintetében nincs túl sok oka az örömre, viszont Spa-Francorchamps- ban ünnepli Forma-l-es debütálásának 20. évfordulóját. Egy Italra vendégel A szakág legendája két évtizede épp Belgiumban ugrott be a Jordan istállónál Bertrand Gachot helyére: az Európai Unió színeiben versenyző sofőr Londonban gázspray-vel lefújt egy taxisofőrt, börtönbe került, így megnyílt a száguldó cirkusz kapuja a német előtt. A Jordan-menet után a következő futamon már a Benetton színeiben hajtott, ahol két vb-címet szerzett, majd 1996-tól a Ferrarinál szerepelt, ahol további öt bajnoki titulussal gyarapította sikerlistáját. Minden idők legeredményesebb versenyzője 2007 és 2009 között nem versenyzett, tavaly azonban a Mercedes hívására visszatért, s bár az eredmények köszönő viszonyban sincsenek a múltbeliekkel, a 42 esztendős sofőr mindenképpen emlékezetessé szeretné tenni a jubileumot.- Különleges momentum lesz ez számomra. Spában szömbat este az egész paddock a vendégem lesz egy italra - mondta Schumacher a közelgő évfordulóval kapcsolatban. Mivel a nyári szünetben újra felmerült, hogy valószínűleg nem tölti ki a szerződésében foglalt három szezont, és már idén távozik, Schumi újra kénytelen volt kijelenteni, hogy nem gondolkodik az újabb visszavonuláson:- Csak ismételni tudom magam: 2012-ben is látni fognak engem, ha tetszik, ha nem. Itt leszek. Nyer-e Vettet? Spában egyébként a legnagyobb kérdés az lesz, tud-e újra győzni az évad első felét domináló Red Buli-fenegyerek, Sebastian Vettel, aki immáron három futam óta nyeretlen. Silverstone-ban Alonso győzött a Ferrarival, a legutóbbi két viadalon pedig McLaren-siker született, előbb Hamilton, majd Button révén, de a vb-címvédő így is toronymagasan vezet.- Ki mondta, hogy állandóan nyernie kell? - nyilatkozta Vettel korábbi főnöke, a Toro Rossót irányító Franz Tost.- Számos versenyző nyert úgy világbajnokságot, hogy csak egyszer vagy kétszer győzött, de rendszeresen pontszerző pozíciókban futott be. Szerintem neki már csak arra kell összpontosítania, hogy bebiztosítsa a titulust. Mivel a 234 ponttal listavezető Vettel az üldözők közül márkatársát, Webbert 85 ponttal előzi meg, a 3. helyen álló Hamiltonnal szemben pedig 88 egység az előnye, Németország máris odaítélte az idei vb-címet kedvencének. Egy közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 74,4 százaléka igennel felelt arra a kérdésre, hogy a heppenheimi ördögfióka megvédi-e a tavaly elfoglalt trónt, mészáros Sándor ■ ■ Ki mondta, ^^hogy állandóan nyerni kell?. FRANZTOSTE Jön a belgiumi Schumi-buli Nánási ismét Nyíregyházán tréningezett labdarúgás. Bővülőben a Nyíregyháza Spartacus kerete. Csütörtökön délelőtt Nyírpazonyban, a frissen hengerelt pályán tartotta az edzést Gálhidi György, a Szpari vezetőedzője. Ezen részt vett Szilasi Milán, a huszonkét esztendős középső védő, a Cegléd játékosa, aki tavasszal a Kaposvölgyénél volt kölcsönben. Egykori társaival gyakorolt Nánási Balázs, aki az elmúlt nyáron Zalaegerszegre igazolt. A két játékos szerződtetéséről még nem döntött a klub vezetése. Mint ismert, a Cegléd elleni, hazai fiaskó után vasárnap délután Vecsésen lép pályára a nyíregyházi együttes az NB Il-es bajnokság második körében. km-ml Jól sikerült a kirándulás Csonka Gábor egyedüli magyarként jutott a negyeddöntőbe a budaörsi versenyen. tenisz. Ugyan az utóbbi időben már döntően a felnőttversenyekre koncentrál, mégis tett egy kirándulást a juniorok között Csonka Gábor. Az NYVTC a napokban 18. születésnapját betöltött versenyzője Budaörsön vett részt korosztályos világranglistaversenyen, amelyen szaCTTTFH.reTiTni Junior ITF-verseny Fiúk, egyes, 1. forduló: Csonka G. (NYVTC)-Kobza (cseh) 6:2,6:1. Nyolcaddöntő: Csonka G.-Weidinger (osztrák) 6:4,7:5. Negyeddöntő: Coric (horvát)-Csonka G. 4:6,6:4,6:0. _______ Páros, 1. forduló: Coric, Tepavac (horvát, szerb)-Csonka G., Kaszás 6:4,6:2. Csonka Gábor volt Budaörsön a legjobb magyar fotó: mán László badkártyával kapott helyet a főtáblán. A bizalmat alaposan meghálálta, hiszen egyedüli magyarként bekerült a legjobb nyolc közé, és az elődöntőhöz sem hiányzott sok. A csütörtöki mérkőzésen 6:4, 4:2-re vezetett Gábor, amikor egy vitatott labdamenetet nem a javára ítéltek, és ez annyira kizökkentette, hogy zsinórban tíz játékot elbukva veszített a horvát Borna Coric ellen. km-bt Evezés után babgulyás vár a próbázókra ibrányban szállnak hajóba a résztevők, és Tokajig eveznek a négypróbázók. EVEZÉS. Augusztus 28-án, va: sámap az ibrányi Tisza-partról startol a 4 próba Londonért! nagyszabású tömegsport akció második próbája, az evezés. A próbázóknak egységesen 32 kilométert kell 7 óra szintidő alatt evezni, a cél a rakamazi Tisza-parton a Tutajos Beach4 . próba ÍZT (TO _— Ny'rc&yfTizí __ 17- zcnijú&u* 1 www.+proba.hu nél lesz. A szervezőbizottság jelentős könnyítéseket vezetett be, mondta el Máthé Csaba, a szervező Bujtosi Szabadidő Csarnok igazgatója. Családoknak, baráti társaságoknak, iskolai osztályoknak és maguknak az iskoláknak a próbára való jelentkezésnél a nevezési díjból akár 60 százalék kedvezményt adnak. Térítésért kiszállítják Az evezéshez mindenkinek magának kell megszerveznie a hajót vagy csónakot, ebben a tokaji Kék Cápák segítenek, akik vállalták, hogy térítés ellenében a helyszínre viszik a négyes indiánkenukat. A szervezőbizottság térítés ellenében a BUSZACSÁ-ból autóbusszal szállítja a résztvevőket Ibrányba, majd vissza Rakamazról Nyíregyházára, augusztus 26-áig várják erre a jelentkezőket. Az már bizonyos, hogy a legnépesebb csapattal a főtámogató Szabolcs Takarékszövetkezet indul, hiszen Bede József elnök-igazgató vezetésével 4 hajóban 16-an fognak evezni, ráadásul őket a Tutajos Beach-nél ízletes babgulyás várja. A jelek szerint népes kenucsapat fog vízre szállni, amelyeket mentőcsónak, illetve a vízirendőrség csónakja fog kísérni. A szervezők rekkenő hőségre készülnek, így azt kérik a próbázóktól, hogy hűtött folyadékról, napkrémről, fejfedőről gondoskodjanak. A rajt 9 órakor lesz, ott már valamennyien megkapják az egyedi rajtszámokat, amelyeket a többi próbán (kivétel az úszás) viselniük kell. Hamarosan jön a bringázás Már most érdemes gondolni a két őszi próbára, a szeptember 18-ai kerékpárra és az október 9-ei futásra. Szeptember 18-án valószínűleg már nagyon sok olyan próbázó lesz, aki az első három próbát szintidőre teljesíti, ők már belekerülnek abba a kalapba, amelyből 2012. július 8-án a 4 hétnapos londoni olimpiai utat kisorsolják. A szervezőbizottság szinte valamennyi tagja, és a támogatók képviselő is nagy számban teljesítették az úszást és indulnak az evezésen, az ő neveik természetesen nem kerülnek bele a sorsolási kalapba. KM Az aranyba került a depóban hagyott pluszidő TRIATLON. A közelmúltban Fadd-Dombori adott otthont a triatlon sprintbajnokságnak és az aquation magyar bajnokságnak. Balogh Lőrinc, az NYVSC versenyzője egy ezüsttel zárta a kétnapos megmérettetést.- Az első nap a triatloné volt - kezdte visszapillantását a versenyekre Balogh Lőrinc. - A 750 méteres úszás során majd felénél az élre álltam és én diktáltam a tempót, ennek köszönhetően az úszás végén egy kevés, öt másodperces előnyt sikerült szereznem. A 20 kilométeres kerékpározásnál nyolc kilométerig egyedül hajtottam az élen, majd előbb négyen csatlakoztak hozzám, a 10 kilométeres fordítónál pedig már huszonötén voltunk a kibővült élbolyban. Sajnos, belőlem az első két szám többet kivett, mint gondoltam, így az 5 kilométeres futáson már nem tudtam megújulni, így be kellett érnem a tizenkettedik hellyel.- Másnap jött az aquation, ami 5 km futást, l km úszást, majd újabb, most 2,5 kilométer futást jelentett - folytatta György Rolland és Vasvári Sándor tanítványa. - A kezdőfutás után elsőnek érkeztem Balogh Lőrinc fotó: tudósítónktól a depóba, ahol felvettem az úszószemüvegem és elindultam úszni, de rajtam maradt a rajtszám, amivel nem lehet úszni. Ezért vissza kellett futnom és ezzel az a kis, tíz másodperces előnyöm is odaveszett, amit összeszedtem. Az úszás jól ment, csak egy ellenfelem tudott a lábvizemen elúszni. A második futásnál a depóban veszítettem 15 másodpercet, így végül másodikként értem célba, km-ml Az oldal támogatója HIRDETÉS