Kelet Magyarország, 2011. augusztus (68. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-23 / 196. szám
10 Sport REDET 2011. AUGUSZTUS 23., KEDD Légiósok tuzséri debütálása Csak a „szokásos” Gombkötő-fejes Gombkötő Sándor lemásolta öccse másfél évvel ezelőtti kemecsei bólintását fotó: sipeki Péter labdarúgás. Olekszandr Szepta és Olekszandr Hricskevics személyében két olyan ukrán labdarúgó mutatkozott be a tuzséri NB III- as futballcsapatban, akiknek a neve nem nagyon tűnt fel a nyári játékosmozgások során. Lakatos Tibor szakosztály- vezető elmondta, a két légiós papírjai a rajt előtti utolsó pillanatokban lettek készek, a Létavértesen balul elsült bajnoki nyitány (0-4) előtt korábban egy edzőmeccsen ismerkedhettek meg új társaikkal, csapatba építésükhöz még idő kell. A tavaszi két alapembert, vagyis Lakatos Istvánt és Ráti Gergőt pótolni hivatott játékosok közül a belső védőként bevethető Szepta a legutóbbi bajnokságban már szerepelt a megyei II. osztályú Nyírmeggyes színeiben, a csatár Hricskevics ellenben még újonc hazánkban. A két légiós heti két alkalommal gyakorol együtt társaikkal, a vezetők azt remélik, hogy a pénteken látottnál eredményesebb lesz velük a csapat. km-bt Edzőképzés szeptembertől labdarúgás. Szeptember 5- éig lehet jelentkezni az UEFA B edzőképző tanfolyamra, amely szeptember 12-én veszi kezdetét Nyíregyházán. A jelentkezés feltételei közé tartozik a betöltött 18. életév valamint az MLSZ D vagy középfokú edzői képesítés, illetve az NB I-es játékosmúlt. Minden további részletről a 06- 70/371-6396-os telefonszámon kérhető felvilágosítás. Ahogy 2010 tavaszán, szombaton is a hajrában csikarta ki a győzelmet a Tiszakanyár Kemecsén. labdarúgás. A jelek szerint csak Gombkötő-góllal tud nyerni Kemecsén a Tiszakanyár. Sőt, tovább szűkítjük a kört: olyan Gombkötő-találattal, amely fejesből, a mérkőzés lefújás előtti pillanatokban jelenti az l-o-s vendégsikert. Az NB III. mostani nyitó- forduló előtt legutóbb 2010. május 15-én nyert a Kanyár Kemecsén, akkor Gombkötő Zoltán a 91- percben bólintott Szabó Attila kapujába. Ezúttal kicsit hamarabb, a 88. percben jött el a hazaiak végzete, amikor a másfél évvel ezelőtti - ma már Mándokon játszó- nyerőember bátyja, Gombkötő Sándor érte el a három pontot jelentő gólt. Nem erről volt híres...- Persze, hogy eszembe jutott az a meccs, amikor az öcskös bólintása jelentette számunkra a három pontot - utalt a hasonlóságra a szombati meccs hőse. - Főleg azért, mert ugyanabba a kapuba, hasonló akció végén sikerült betalálnom: jobbról érkezett a beadás, láttam, hogy Soti, vagyis Szabó Attila kapus kicsit alászaladt a labdának, ujjheggyel ugyan belekapott egy kicsit, de két lépéssel elértem és a kapuba fejeltem a labdát. Szó, mi szó, eddig nem arról voltam híres, hogy ontanám a fejesgólokat, pályafutásom során jó, ha a mostani volt az ötödik ilyen alkalom. Nem mondom, hogy a meccs hajrájában a gólnélküli döntetlennel nem lettünk volna elégedettek, a sikerünk mégsem érdemtelen, mert nemcsak a védekezésre összpontosítottunk, hanem próbáltunk kezdeményezni is. Ahogy az edzők is mondták, tipikus egygólos meccs volt, itt is, ott is volt helyzet, szerencsére mi értük el a győztes találatot. Az utóbbi két évben rendre versenyben volt a bajnoki címért a kanyári csapat, de a nyári átalakulások után úgy tűnt, „nevekben” gyengült Koskovits György edző legénysége. Vagy mégsem? Három meccs, kilenc pont?- Tény, tizenketten mentek és ugyanennyien érkeztek, az újoncok többsége fiatal, ebben az osztályban még alig- alig játszott - mondta a témáról Gombkötő Sándor. - Ha összehasonlítjuk a tavalyi és mostani névsort, talán valóban gyengülni látszódunk, de akik kívülről figyelnek bennünket, azok azt mondják, hogy egységesebbek, ezáltal erősebbek vagyunk. Én sem állítanám utóbbi ellenkezőjét, ezt alátámasztva jelentettem ki a sorsolás ismeretében, hogy az első három mécsesünk, a kemecsei, a Kótaj elleni hazai és a kisvárdai fellépésünk után kilenc pontunk lesz. Sokan csak legyintettek, hogy hol az az egy, de tessék, három már a zsákban van! Nincs akkora elvárás a csapattal szemben, mint az elmúlt években, teher nélkül, felszabadultan játszhatunk, ez a tény az előnyünkre válhat. Az új emberek közül összesen négyen egyenesen (Lakatos László, ifjabb Koskovits György, Ruska Tamás) vagy vargabetűvel (Hokk Ádám) az első ellenféltől érkeztek Kanyárra és az edző, Koskovits György kemecsei időszaka sem olyan régen volt. Értük is játszottak a társak?- Ezzel különösebben nem foglalkoztunk, az edzőnk külön is felhívta a figyelmet arra, hogy immár másik csapat sikereiért kell küzdeniük az újaknak - így a 34 esztendős csapatkapitány. - Való igaz, korábban hatcilmas volt a rivalizálás a két csapat között, nem volt mindennapi, hogy egyiktől a másikhoz igazolt volna játékos. Mostanra azonban már jó a viszony a két fél között, amit az is bizonyít, hogy a kemecseiek a meccs után meghívtak bennünket egy vacsorára, amit ezúton is köszönünk nekik. ígérjük, tavasszal viszonozzuk a vendéglátást, remélve, hogy akkor is mi leszünk mosolygó- sabbak az asztalnál... km-bt Nem arról voltam híres, hogy ontanám a fejesgólokat. GOMBKÖTŐ SÁNDOR Ott folytatták, ahol tíz éve abbahagyták Deák, a kemény fából faragott egyetemi diák A duplázó Kiss Tamás számára különösen emlékezetes volt a bátori bemutatkozás. labdarúgás. Úgy köszönt vissza az NB III-ba a Nyírbátori FC, ahogy tíz évvel ezelőtt elbúcsúzott tőle. 2001-ben a Karcagon elért 3-0-s siker után bajnoki aranyérmesként pezsgőzhetett a bátori társaság, amely azóta megjárta az NB Il-t (akkor a harmad- osztálynak felelt meg), majd onnan egyenesen a megyei I. osztályba lépett vissza. A visz- szatérés emlékezetes lett (4-0 szombaton a Baktalórántháza ellen), különösen a kétgólos Kiss Tamás számára. Nem volt ez olyan sima- Bíztunk benne, hogy győzelemmel sikerül debütálnunk, de annyira magabiztos sikerben azért nem reményKlss Tamás számára az első gólja volt tetszetős fotó: racskó tibor kedtünk - vallotta be a 23 esztendős, a tavalyi szezont az ÚSE-Nagykálló játékosaként lehúzó Kiss Tamás. - Hozzátenném, nem volt ez annyira sima meccs, hiszen gólnélküli állásnál a Baktának is voltak helyzetei, de nagyon jókor szereztük meg a vezetést, a kiállítást követően pedig a második játékrészben három góllal juttattuk érvényre az emberelőnyünket. A góljaim? Saját magam első, a csapat harmadik találata áll közelebb a szívemhez, amikor lecsaptam a kapusról felperdülő labdára és a hátráló védő felett a hálóba emeltem. Ebben az osztályban nem ez volt az első dupíám, hiszen tavaly a Berettyóújfalunak kettőt vágtam, sőt a mindezidáig utolsó enbé hármas meccsemen, Ibrányban háromszor is eredményesnek bizonyultam. Nagyszerű a közösség Ami azt illeti, a csapatban maradás érdekében szüksége is van a csatárnak a találatokra, hiszen jelentős a házon belüli konkurencia.- így van, nem is irigylem az edzőnket, Fogarasi Zoltánt, mert amikor mindenki felépül majd a sérüléséből, elég nehéz dolga lesz a kezdő tizenegy összeállításakor - vélekedett a bátoriak 10-ese. - Ugyanakkor ez a versenyhelyzet a csapat javára válik, hosszú lesz a bajnokság, biztos vagyok benne, hogy mindenki megkapja a bizonyítási lehetőséget. Az is fix, az egységességünkön nem múlik majd a minél jobb szereplésünk, mert a Bátorban maradó és az új játékosok nagyszerű közösséget alkotnak. Szükségünk is lesz erre a kohézióra, mert roppant erős és kiegyensúlyozott a mezőny, egymást érik a rangadók. Mást ne mondjak, vasárnap a bajnoki címvédő Nagyecsed vendégei leszünk... km-bt labdarúgás. Balul kezdődött az idény a Rakamaz - kiváltképp Deák Gergő számára. A Szi-Zo Sport megyei első osztályban szereplő csapat 3-2-re elbukta a mátészalkai fellépést, miközben a tizennyolc éves futballistát mentő szállította el a pályáról. A védekező középpályást azonban kemény fából faragták: a kórházi kezelést követően még szombat este hazatért. Sőt, a Debreceni Egyetem történelem szakos hallgatójának esze ágában sincs kihagyni a hét közepére beiktatott gólyatábort. Deák Gergő az ominózus mérkőzés 72. percében ösz- szefejelt egy hazai játékossal: felrepedt fejbőre erősen vérzett, megszédült, így orvosi ellátásra szorult.- Egy pillanatra sem vesztettem el az eszméletemet, mondhatom, előfordult már rosszabb is - jelezte Deák Gergő, hogy nincs ok az aggodalomra. A Nyírsulitól télen átigazolt titán ráadásul nem először került csávába. - Bevittek a szálkái kórházba, a röntgen után összekapcsolták a két centis sebet, majd a meccseimre szinte mindig elkísérő édesapám hazafuvarozott. Nem is volt olyan durva az egész... Korábban megesett, hogy ütköztem az ellenféllel és agyrázkódást szenvedtem, ráadásul le sem jöttem a pályáról. Máskor a saját kapusommal keveredtem hasonló balesetbe, de szerencsére abból sem lett komolyabb baj. Lehet, a szervezetem már megszokta az ilyen kalamajkákat. Remélem, a folytatás azért nem lesz ennyire kalandos, mielőbb játszani akarok. KM-KT Korosztályos válogatott sportolók is voltak az indulók között. Francia győztesek Apagyon asztalitenisz. Színvonalas viadalt hozott a múlt héten Apagyon rendezett nemzetközi verseny. A házigazda klub játékosai és a megyéből meghívott versenyzők szépen helytálltak és remek eredményeket is elértek az erős mezőnyben, amelyből kiemelkedtek a román és francia versenyzők. Utóbbiak Nizza városából érkeztek, és Szatmárnémetiben edzőtáboroztak, onnan ruccanták át a viadalra. A francia csapatban három, a románban két kor- osztályos válogatott játékos is asztalhoz lépett, de a többiek is komoly játékerőt képviseltek, így volt kiktől tanulni. KM © APAGYI NEMZETKÖZI VERSENY Férfi kiemelt kategória: 1. Andre Tortorino (francia, TU 06 Nice), 2. Fodor Géza (Apagy SE), 3. Szűcs Attila (Debrecen) és Fodor István (ApagySE). Férfi III. osztály: 1. Szilágyi Zoltán (romániai Vointa Satu Maré), 2. Nagy Attila (Anarcsi DSK), 3. Szombathy Tibor (Nyíregyháza) és Vigh Lóránt (romániai, CCS Satu Maré). ____________________ Serdülő fiú: 1. Vigh Tamás (romániai, CSS Satu Maré), 2. Guillame Karboroski (francia, TLT 06 Nice), 3. Járod Cojna (francia, TLT 06 NICE) és Eavin Reich (román, CCS Satu Maré). Újonc fiú: 1. Raui Chivari (román, CCS Satu Maré), 2. Csépke Zoltán (Anarcsi DSK), 3. Lucas Carenso (francia TLT 06 Nice) és Guittane Operto (francia, TLT 06 Nice). ______________________ Serdülő lány: 1. Marina Tortorina (francia, TLT Ö6 Nice), 2. Bianca Roatis (román, CCS Satu Maré), 3. Barna Kinga (Nyíregyházi Evangélikus Iskola) és Nagy Katalain (Nyíregyházi Evangélikus Iskola). Újonc lány: 1. Nagy Nikoletta, 2. Nagy Barbara, 3~Novák Noémi (valamennyi Nyíregyházi Evangélikus Iskola) és Reményi Dorottya (ApagySE). A nemzetközi verseny indulói benépesítették az apagyi termet FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL