Kelet Magyarország, 2011. augusztus (68. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-18 / 193. szám

2011. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK 10 Sport KELET Q LABDARÚGÁS: NB III Tisza-csoport Labdarúgók szorítóból, következik az első menet! Pénteken Létavértesen indul a bajnokság, amelynek első fordu­lója hemzseg a pikáns meccsektől. labdarúgás. Most, hogy in­dul az új bajnoki év, nyilván esélyt kellene latolgatnunk azügyben, hogy mely csa­patok között dőlhet majd el a bajnoki cím sorsa. Ha ezt tennénk, a lehetetlenre vállalkoznánk, mert olykor üres szólamnak hangzik, de most valóban igaz: ennyire kiegyensúlyozottnak régen tűnt a mezőny, mint a kertek alatt lévő új évadban. Vannak olyan szakvezetők, akik egye­Legalább nyolc gárda fog verse­nyezni a dobogóért. MIRGAI LÁSZLÓ nesen nyolc bajnokesélyesről beszélnek, vagyis a mezőny felét alkalmasnak látják arra, hogy az élen végezzen. Mely csapatokra is gon­dolhatnak? A címvédő Nagyecsedre? Kétségtelen, a szatmári társulat ebbe a kör­be tartozik, még akkor is, ha a Kaposvárra távozott Katona György személyében egyik - ha éppen nem „a” - legjobbját veszítette el a csapat, és ha a Kemecse tavalyi példája azt bizonyítja, hogy az osztály­váltás elmaradása esetén Ősz­szel várható némi visszaesés (motiválatlanság?) a bajnok részéről. Szorgos hangyák A tavasz legjobbjára, a Kemecsére? Ha megmarad a lendület (nem az ecsedi 1-6- os zárásra gondolunk...), ak­kor az NB II-ből is erősített Mirgai-legénységgel is szá­molni kell. A legutóbbi két bajnoki címet egyaránt az utolsó fordulóban elvesztett Tiszakanyárra? Kétségtelen, a csapat elveszítette „sztárjai” többségét, de egy futballkö- zösségben gyakran fontosab­bak a szorgos hangyák, mint a prímás tücskök. Márpedig Koskovits György legénysé­géhez előbbiek közül érkez­tek szépszámmal. Lelkes szurkolótáborok A magasabb osztályú ta­pasztalatokkal rendelkező Baktalórántházára? A tavasz itt is jó kiindulási pont, bár a keret elég szűkösnek látszik. Az alap tizenegy, viszont bár­mire képes lehet. Az újoncok lendületével is bíró Nyírbá­torra? Fogarasi Zoltán tavaly Űjfehértón megmutatta, miként kell egy „elsőévest” dobogóközeibe navigálni, és a tisztjeit az új csatatérre is magával vitte, akik kiegészül­tek a bátori tábornokokkal. A legerősebb szurkolói bázissal rendelkező Várda SE-re? Az újonc kitétel rájuk is igaz, és ha a játékosokra ráragad Ré­vész Attila fanatizmusa, ak­kor még többet érhet a jelen­tős szurkolói támogatás. Csak a megyei csapatok kö­zül eljutottunk tehát hat baj­nokesélyesig, és ott van még a „brazilosított” Ibrány, amely igazi sötét lónak számít. Ha pedig kitekintünk a megyeha­táron túlra, akkor a Cigándot, az NB II-ből alászálló Hajdú- böszörményt és sokak szerint a DEAC-ot is feltétlenül ebbe a körbe kell sorolni. Ingyen nem adják az elsőséget Egy biztos: ingyen nem adják majd az elsőséget, és még az is előfordulhat, hogy valame­lyik, előzetesen bajnokesé­lyesnek tartott csapat a kiesés ellen fog küzdeni. Úgyhogy sok érdekesség várható a har­mincmenetes küzdelem alatt, amely során az első gongszó pénteken, Létavértesen hang­zik fel. KM-BT sport.szon.hu Képek. Helyi és nagyvilági sport Az áprilisi Kemecse-Tiszakanyár meccsen ifjabb Koskovits György (elöl) még ellenfele volt, immár csapattársa Gombkötő Sándornak FOTÓ: SIPEKI PÉTER 01. FORDULÓ (KEZDES: 17): szakvezetői várakozások Péntek Létavértes-Tuzsér Szabó István, tuzsérl edző: - Ellenfelünk fiatal, tudatos és jól fel­készített csapat, amely Iskolázott játékosokból áll, és akár százhúsz percet is képesek végigrobotolni. Ennek ellenére bízunk abban, hogy ha más nem, legalább egy napon keresztül vezethetjük a tabellát a mérkőzés után... __________________________________ Szombat Kemecse-Tiszakanyár Mlrgal László, kemecsei edző: - Nagyon kiegyensúlyozott bajnok­ság elé nézünk. Jól erősítettek a csapatok, legalább nyolc gárda fog versenyezni a dobogóért, ezek között van a Tlszakanyár is, amely erősebb lesz, mint az elmúlt bajnokságban volt. Akkor tarthatjuk itthon a három pontot, ha a saját posztján mindenki erőn felül teljesít. Sajnos, a felkészülésünket sérülések hátráltatták, de bízom a fiúkban, hogy ennek ellenére Is sikerül jó rajtot vennünk. _______ Koskovits György, tiszakanyárt edző: - Csapatunk jelentősen átalakult az előző szezonhoz képest, ráadásul az érkező játékosok előző csapataikban kevés játéklehetőséget kaptak, illetve alacsonyabb osztályból Jöttek. A tervezett feladatokat elvégeztük, melyhez nagyszerű hátteret biztosítottak vezetőink. A kemecseiek tovább erősödtek a nyáron, hiszen magasabb osztályból tudtak Igazolni. A hozzáállásunkkal nem lesz probléma, hogy ez mire elég, szombaton kiderül. ________________________ Nylrbátor-Baktalórántháza Fogarasi Zoltán, nyírbátori edző: - Nehéz, küzdelmes mérkőzés elé nézünk a hétvégi szomszédvári rangadón, amelyen természe­tesen a várható szépszámú közönség előtt újoncként is szeretnénk bizonyítani a magasabb osztályra való rátermettségünk jogosságát. Nagyon sokat dolgoztunk a felkészülés ideje alatt, bár még korántsem vagyunk készen. Ennek ellenére átalakuló csapatomtól alázatos, akaratos és felszabadult játékot várok, és azt szeretném, ha a jó képességű Bakta elleni találkozó után a teljesítményünket és a hozzáállásunkat illetően nem maradna hiányérzet az értünk szorítókban. __________________________________ Tóth János, baktalórántházl edző: - Már több bajnoki Indulást megéltem, de a mostanit is nagyon várom. Sok jó csapat alkotja a mezőnyt, ennélfogva érdekes meccsek várhatóak. Ami a saját oldalunkat illeti, a tizennyolc edzés és a tíz felkészülési meccs során mindent elvégeztünk, amit szerettünk volna. A keretünk szűk, de nagyon együtt van, mondhatom, felkészültünk a „menetre". Szeret­nénk meghatározó csapata lenni ennek a csoportnak, és a tavaszi játékot szeretnénk állandósítani. Az első fellépés nem ígérkezik könnyűnek, jó csapat a Nyírbátor, de felkészülten megyünk oda, és bízom a jó szereplésben. _____________________ Tlszalök-CIgánd Falatovlcs László, tiszalöki edző: - Nagyon várjuk a bajnoki rajtot, bár a Cigánd helyett el tudtunk volna képzelni könnyebb ellenfelet is. A két csapat erejére jellemző, hogy a tőlünk most Cigándra igazolt Tűrik János a mi csapatunkban meghatározó ember lenne, a borsodiaknál viszont az ifjúságiak között fog játszani... Ennek ellenére mindent megteszünk azért, hogy méltó partnerei legyünk ellenfelünknek. _______________________ _______ Debreceni EAC-Nagyecsed Feczkó Tamás, nagyecsedi edző: - Őszintén megmondva, ez a nyár nekünk a pezsgőzésről és az ünneplésről szólt, amit minden játékosom és a vezetőség is teljes mértékben megérdemelt. Bízom benne, hogy ezt az évet nem úgy kezdjük, mint az elmúlt kettőt, amikor a harmadik fordulóban szereztük első pontjainkat. Tudjuk, hogy ezen a hétvégén sem lesz könnyű dolgunk, hiszen egy újonc bajnokcsapathoz látogatunk, ahol Pajkos János felel a szakmai munkáért. ________ _____________ Vasárnap Kótaj-lbrány Csorna Dezső, kótaji edző: - Hét játékos távozott és ugyanen­nyi érkezett hozzánk a nyáron. A legnehezebb feladat az, hogy az újak beépüljenek a csapatba. Kevés volt az idő, de remélem, hogy minden rendben lesz a csapat körül. Tovább fiatalodtunk, az első fellépésünk pedig a szomszédvár Ibrány elleni találkozó lesz. Tisztá­ban vagyunk vele, hogy ellenfelünk megerősödött, de hazai pályán nyerni szeretnénk, és a végén mi akarjuk eljárni a szambát. Mándi Attila és Gurcsák Attila sérült. ___________________________ Kató István, Ibrányl edző: - Az első bajnoki mérkőzésünkön min­denféleképpen szeretnénk sikeres rajtot venni. Ez nem lesz könnyű, de úgy érzem, hogy a csapat felkészülése jól sikerült, ezért bizakodva várom a mérkőzést. _________________________________ Várda SE-Ha)dóböszőrmény Révész Attila, kisvárdal edző: - Sok nézőt várunk a szezon első mérkőzésére, amelyen a csoport egyik legerősebb csapata ellen mindent meg fogunk tenni a győzelem érdekében. O MEGYEI I. OSZTÁLY: A forduló mérkőzése Akármilyen játékkal, csak nyerjenek a rajton LABDARÚGÁS. A Szi-Zo Sport megyei első osztály bajnoki nyitányán két olyan együt­tes találkozik, amely az el­múlt évadban még az NB Ill- ban viaskodott. Időközben O ESELYLATOLGATO Farkas Béla (balkányl edző): - Mit mondhat­nék? Akármilyen játékkal, csak nyerjünk, mert a rajt fontos. Annál is inkább, mivel a nyitányt követően egymás után kétszer idegenbe megyünk. _________________ Sérült: nincs. Eltiltott: Vass Z. (piros lap miatt).- Farkas Béla személyében- Balkányban új edzőnek sza­vaztak bizalmat, míg Szőke István az állandóságot képvi­seli Nyírmadán. Szőke István (nyírmadai játékos-edző): - Szeret­nénk sikeresen bemutat­kozni, más kérdés, hogy alaposan kicserélődött a a csapat: hazai játékosok kerültek előtérbe. Jó játék- kal kedvező eredmény elérésében bízom. Sérült: nincs. Eltiltott: Fejes, Szőke I. (piros lap miatt). Záhony-Nagyszekeres Farkas Béla 1-1 Szőke István 1-1 Mátészalka-Rakamaz 1-2 0-1 Szakoly-Nyírkarász 2-2 1-2 Újfehértó-Fehérgyarmat 1-0 2-0 Nagykálló-Nagyhalász 1-1 1-0 Nylrcsaholy-Mándok 2-1 2-2 Gyulaháza-TI szavasvári 2-1 2-1 Batkány-Nyírmada 1-0 1-1 K-l gála nyíregyháziakkal ai * & A Gönczi Team debreceni fellépői Hf •- ?! I •*! fi FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Gönczi János két tanít­ványa is nyert a rangos viadalon. KÜZDŐSPORT. Az elmúlt hét­végén immár tizennegyedik alkalommal rendezték a deb­receni Főnix, csarnokban a K-l Fight Code európai selejtező­jét. A K-l a küzdősportok egyik igen dinamikusan fejlődő, egyre népszerűbb szakága. A nyíregyházi Gönczi Team három versenyzőjét érte az a megtiszteltetés, hogy szorító- ba léphetett a rangos nemzet­közi viadalon. Elismerés, hogy ott lehettek Gönczi Alex (14 éves, 45 kg) ellenfele Jóni Máté, a buda­pesti Pitbull versenyzője volt. Az első menet után Alex kezét emelték a magasba, mivel el­lenfele sérülés miatt feladta a mérkőzést. Ezután Németh Ádám (18 éves, 63 kg) követ­kezett, aki három kemény menet után nyert a békéscsa­bai Géczei Róbert ellen. A gála ötödik mérkőzésén Balogh Szabolcs (70 kg) lépett a kötelek közé, a Wako Pro magyar bajnoki címért, a két­szeres low-kick junior világ­bajnok, békéscsabai Benedek Zsolt ellen. A kemény össze­csapás végén a békéscsabai versenyzőt hozták ki győz­tesként pontozással. Gönczi János, a Gönczi Team edzője pozitívan értékeli azt, hogy versenyzői ott lehettek a vi­adalon, és várja a következő évi meghívást, ahol reményei szerint újabb tehetségek mu­tathatják meg tudásukat, és ezzel Nyíregyházán is jobban megismerhetik ezt a sport­ágat. Itthon is vereség lett a vége labdarúgás. Nem sikerült javítania hazai pályán a Nyír­egyháza Spartacus FC NB I-es női labdarúgócsapatának. A csepeli fiaskó után szenved­tek vereséget a vendég szom­bathelyi csapattól. Az ered­mény túlzó, hiszen a Szpari játékban felvette a versenyt a vendégekkel, ám négy elke­rülhető gólt kaptak a lányok, ráadásul ezek közül kettőt a félidők utolsó percében. Női NB 1,1. forduló Csepel-Nyíregyháza Spartacus 9-1 Csepel, v.: Perepatics. Nyíregyháza: Gyüre - Márkus, Mogyorósi, Kocsárdi, Czégény (Tóth66'), Bölömi (Tordai 62’), Málik (Kiss 71’), Újvári, Szűcs, Somogyi, Németh. Ve­zetőedző: Kósa János. Gól: Fogl 4, Dombai Nagy 3, Megyes 2 illetve Újvári.__________ 2.forduló Spartacus-Victoria 0-5 (0-3) Tiszavasvári út, v.: Csáki L. Nyíregyháza: Gyüre - Ferencz, Mogyorósi, Kocsárdi (Márkus 19’), Czégény, Bölömi, Málik (Tóth 55’), Újvári, Szűcs, Somogyi, Szilágyi (Tordai 65’) Vezetőedző: Kósa János. Gól: Nagy D. 2. Tálosi.Papp.TóthA. O LABDARÚGÁS: megyei II. osztály, 25. forduló (kezdés: 17, ifi: 15) A kisvárdai Spekkerék (balra) az NB Ill-ban, a nyírteleki Dankóék a megyei II.-ben kezdenek fotó: mán Dljözön-csoport Tippel: Lőrincz Sándor, az Ófehértó edzője. ____________________________ Vasárnap. Apagy-Nyírtelek: - Az Apagy egy embert igazolt, a Nyírtelek gondolom, jói akar szerepelni, ehhez pontokat kell szerezni.____________ Nyírmihálydi-Nyíribrony: - A Mihályditól meghatározó emberek távoztak, az Ibrony gyakorlatilag együtt maradt, talán a hazai pálya előnye segíthet...___________________________________________________________ Volán-Sényő-Nyírvasvárl: - A vendégek bombaerősnek tűnnek, ezt bizonyítani is fogják. _________________________________________________ Kálmánháza-Levelek: - Kálmánházán nagy játékosmozgás volt, miként Leveleken Is. Háromesélyes meccs...____________________________________ Tetem-Napkor - Az újonc hazaiak kupalendülete tovább tart.___________ Geszteréd-Nyírpazony: - Nehéz megtippelni az erőviszonyokat, annyit tudok mondani, bármi megtörténhet. __________________________________ Kállósemjén-Nyírgyulaj: - A Gyulaj erősebb játékosállománnyal rendel­kezlk, amit ellensúlyozhat a hazaiak lelkesedése. ________________________ Ófehértó-Nyirtugos: - Élénken él még bennünk a tavaszi 3-0-ás vereség, ezért szeretnénk visszavágni a nagyon jó erőkből álló Lúgosnak. ___________ Selyember csoport Tippel: Kelemen István, a Pap edzője. ___________________________ Vásámap. Székely-Demecser - Az újdonsült gólerős bajnok mindenképp esélyesebb az ezer sebből vérző vendégcsapat ellen. Remélem, egy ilyen futballkultúrával rendelkező csapat, mint a Demecser, hamar visszanyeri régi önmagát. ___________________________________________ Vasmegyer-Újdombrád: - A hazai csapatot - egyelőre - nem ismerem, a vendégek mindenhol veszélyesek. Döntetlent tippelek. ___________ Nyírtass-Vaja: - Mindkét csapat szimpatikus játékosokból és vezetőkből tevődik össze. A kölcsönös szimpátia könnyen döntetlent hozhat. _______ Petneháza-Gávavencsellő: - A petneháziak kiszámíthatatlanok otthon, a Gávavencsellő egy erős osztályból érkezett hozzánk. Én vendégsikert várok. _______________________________________ Dombrád-Anarcs: - Az Anarcs erejét megéreztük az utolsó tavaszi fordu­lókban, ennek ellenére a Dombrád nagyobb eséllyel várja a kezdést. ______ Pátroha-Kék: - Pár hónapja ez a mérkőzés csúcsrangadó lett volna, most azt hiszem, a vendégcsapat esélyesebb a győzelemre. ________________ Rohnd-Fényeslltke: - A forduló egyik rangadója. A hazaiak jól erősítettek és egyébként is azok voltak. A vendégek idegenben rendkívül szépen játsza­nak. Hazai győzelmet várok. Pap-Ajak: - Remélem, a forduló rangadóját játsszuk az Ajakkal, úgy szín­vonalban, mint sportszerűségben. Az igazolásainktól sokkal többet várok, ha javulunk a küzdeni tudásban, meglesz a győzelem!________________ Carmo-csoport Tippel: Mikes Ferenc, a Tunyogmatolcs játékos-edzője. _______________ Szombat. Vámosoroszl-Tyukod: - Úgy érzem, nyernek a hazaiak. Nábrád-Tlszakóród: - A fiatal Nábrád megizzaszthatja a jobb erőkből álló Kóródot.________________________________________________ Kölcse-Kispalád: - Rögtön a nyitányon kiderülhet, mire képes valójában az újonc Kispalád a beerősített Kölese ellen._______________________ vasárnap. Szatmárcseke-Mérk-Vállal: - Döntetlen lehet. ___________ Tiszamenti SE-Beregdaróc: - Ä hazai pálya előnyt jelenthet a számunkra egyelőre ismeretlen Ugornyának. ______________________________ Tarpa-Nyírmeggyes: - Ez az a meccs, amelyet nehéz megtippeíni. Az újoncok hagyományos lelkesedése akár hazai győzelmet is eredményezhet. Gelénes-Tisztaberek: - Oroszi Pisti barátoméknak szurkolok, idegenben is nyerhetnek. ________________________________________ Tunyogmatolcs-Csengen - Minden edző álma egy sikeres rajt. Bízom a csapatban, hogy győzelemmel tud kezdeni.

Next

/
Thumbnails
Contents