Kelet Magyarország, 2011. augusztus (68. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-11 / 187. szám

301868 2011. AUGUSZTUS 11.. CSÜTÖRTÖK KELET Megyei tükör 5 9 MSZP SAJTOTAJEKOZTATO „Tudatosan adósították el Szabolcs megyét!” NYÍREGYHÁZA. Az MSZP me­gyei vezetése felháborítónak tartja, hogy a frankárfolyam elszabadulása ellenére sem­mit sem tesz a kormány a de­vizahitelesek megsegítéséért - mondta szerdai sajtótájé­koztatóján Halmi József frak­cióvezető.- Az előző két szocialista kormány miniszterelnökeit és pénzügyminisztereit (akár visszamenőleges hatályú tör­vényhozással) felelősségre akarja vonni a kormány, mert szerintük az említett politiku­sok szándékosan növelték az államadósságot.- Az én kérdésem ezek alap­ján az: ki a felelős Szabolcs megye eladósodásáért? 2006- ban a megyei közgyűlés 6 mil­liárd forint értékben bocsátott ki kötvényt, 13 bizottságot működtetett, melyeknek ösz­szesen 105 tagja volt, emellett 2 főállású alelnököt, s hat ta­nácsnokot is fizetett. A me­gyei vezetés a nem kötelező feladatokat túlzott mértékben támogatta, s nem arra töreke­dett, hogy az önkormányzat működése finanszírozható le­gyen. Ha valósak az informá­cióink, akkor ezt tudatosan, a Fidesz központi utasítására tették azért, hogy növeljék a szocialista kormány alatt ke­letkező államadósságot.- Amikor ez történt, Fülöp István volt a közgyűlés elnö­ke, Seszták Oszkár pedig az al- elnöke, akik bűnösök a megye eladósodásában, s akiknek a felelősségét meg kell vizsgál­ni - mondta Halmi József, aki hozzátette: a felelőtlen gaz­dálkodás következtében az önkormányzat ma napi fizeté­si gondokkal küzd. km Egyetlen forintot sem költöttek feleslegesen NYÍREGYHÁZA. Az MSZP szerda délelőtti sajtótájékoztatójára délután a megyei közgyűlés alelnöke, Kovács Sándor rea­gált a megyeházán. - 2006-ban azért volt szükség a 6 milliárd forint értékű kötvénykibocsá­tásra, hogy a megye lakossá­gának ellátása egészségügyi, szociális és oktatási téren javulhasson, a kötvényből eddig elköltött 2,4 milliárd forint ugyanis ilyen témájú pályázatok - többek között a fehérgyarmati és mátészalkai kórház, valamint a radiológiai központ fejlesztése, a színész­ház rekonstrukciója - önerejét szolgálta. Az állami normatíva folya­matos csökkenését az illeték- bevételekkel kellett volna pó­tolni. Ezek elmaradtak, így az intézményrendszer fenntar­tásához 3 milliárd forint mű­ködési hitelt kellett felvenni. További 2 milliárd forint hitel a tömbkórház projekt önerejét jelenti - ebből eddig 150 millió forintot használtak fel.- Egyetlen intézkedés sem volt felesleges, valamennyi hitelfelvétel a megyében élők érdekeit szolgálta. Átgondolt döntések születtek, a 6 milliár­dos hitelt például euró alapon vette fel az önkormányzat, 266,5 forintos árfolyamon, ami nemhogy árfolyamvesz­teséget okozna, de általában pozitív szaldóval zár - mondta az alelnök, hozzátéve: állnak minden vizsgálat elé. Kovács Sándor azt kérte a szocialisták­tól: amikor felelőst keresnek, ne feledkezzenek meg arról, hogyan tették tönkre az orszá­got 2002-2010 között. KM |r BESZTERCEBÁNYA-KÖRMÖCBÁNYA ' SELMECBÁNYA-MYITRA 1 "Ne, csüggedjetek, ti, rab magyarok, szabad lesz hazátok, csak bízzatok!» I A Támiisimi í\ Á gazdálkodásban .botfán y- ÚTITÁRSUK VOLT A KELET A tiszadobi fiatalok - Gréta, Stella és Andi - sátoraljaújhelyi túrájukra is magukkal vitték kedvenc napilapjukat, a Kelet-Ma- gyarországot, amelyből sok ismerős gyermekarc mosolygott vissza rájuk „Csupa ötös” diákként. fotó: galyas Gábor r L hiMoM KISVÁLLALKOZÓI © SZÉCHENYI TERV ' HITELEK VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁSSAL KOMBINÁLT MIKROHITEL, ORSZÁGOS MIKROHITEL, ÚJ SZÉCHENYI HITEL KAMAT: 6,5%-tól 8,5%-ig ^ Bővebb Információ: www.primomvk.hu-Tel.: 42/502-165,502-147 ^ ® VÉGET ÉRT A TISZADOBI ZONGORAFESZTIVÁL Idén nem az Andrássy-kastély, hanem a református templom adott otthont az öt hangversenyből álló, négy napos zongorafesztiválnak Tiszadobon. Kedden este Hauser Adrienne és Kocsis Zoltán négykezes koncertje zárta a komolyzenei programot. fotó: racskó Tibor Gázos pengeváltás Kótajban Éleződik a harc Kótajban Százmilliós vételi aján­latot utasított vissza a forráshiánnyal küzdő kótaji önkormányzat. íKóTái - önkormányzatunkat tekintélyes összegű bérleti díj és a település birtokában lévő vezetéken áthaladó gáz- mennyiség arányában nem kevés tranzitdíj illeti meg. Je­lentkezett egy új üzemeltető, aki a Tigáztól kapott bérleti díj háromszorosát fizette vol­na, de mire visszaszereztük az „einstandolt” tulajdonré­szünket, a cég elállt a szándé­kától - meséli Orosz Mihály, Kótaj első embere. - Nem ad­tuk fel, újabb üzemeltetőt ke­restünk, ám ekkor az energia hivatal gördített (máig fennál­ló) akadályt az utunkba azzal, hogy április óta nem adta ki az üzemeltetéshez szükséges elosztási engedélyt. Folyik a gázmalom harc A 90 napos ügyintézési határ­időn már régen túl vagyunk, ide egy lépést sem haladt elő­re az ügy. Meggyőződésem, hogy a MÉH mondvacsinált indokokkal igyekszik meg­akadályozni, hogy búcsút inthessünk a Tigáznak, mely cég egyébként rendszeresen ostromolja önkormányza­tunkat „komolytalan” vételi, üzemeltetési ajánlatokkal - avat be a részletekbe Orosz Mihály, rámutatva: ha végre pont kerülne az idestova 5 éve zajló „gázmalomharc” végére, a befolyó összegből egy csapásra egyenesbe jön­ne a forráshiánnyal küzdő kótaji önkormányzat anyagi Egy előnyős: gazdasági gyümölcsért egyetlen kótaji lakos sem venné rossz néven fotó pali« iSTvAn j tranzitdíjat kapnánk köbmé­terenként, eltűnne a forrás­hiányunk. Évek óta a magunk erejéből szeretnénk boldogul­ni, érthetetlen, miért ütkö­zünk állandóan betonfalba. Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy Kótajban a Tigáz Rt. már nem, az új szolgáltató (NGS Kft.) pedig még nem jogosult bekötéseket végezni, mivel az elsőnek nincs érvényes szerződése velünk, utóbbi pedig a MÉH engedélyére vár. A szolgáltatás ettől függetle- nül folyamatos a településen, a lakosság semmit sem érez a felvázolt gázos helyzetből - summázta a polgármester. pülésnek ítélte meg. A Kótaj területén az üzemeltetési feladatait a T1GÁZ-DSO Kft. érvényes működési engedély és a MÉH kijelölése alapján folyamatosan végzi. Elosz­tói engedélyes feladatainak maradéktalanul eleget tesz mindaddig, amíg a vezeték tulajdonosa más, az üzemel­tetett rendszer többségi tulaj­donát birtokló földgázelosz- tási engedélyessel szerződést nem köt, és azt a Magyar Energia Hivatal erre ki nem jelöli. A vezetékrendszeren a hi­vatalosan mért adatok alapján a társaságunk által megadott | mennyiségű gázt forgalmaz­zuk, és álláspontunk szerint a TIGÁZ-DSO100 millió forint |j feletti vételára cseppet sem | tekinthető komolytalannak, j A polgármester úr által felvá- | zolt helyzetleírás tehát nem valós, társaságunk továbbra is garantálja a fent megjelölt szolgáltatásokat - fogalma­zott a szóvivő. Lapunk reagálásra kérte a Magyar Energia Hivatalt is, de lapzártánkig nem érkezett vá­lasz a megkeresésünkre, így őket nem tudtuk megszóld- | tatni. KM-Pi A nagy port kavart „gá­zos” cikk megszólalásra késztette a sor(s)ára váró új szolgáltatót is. kótaj. Százmilliós vételi ajánlatot utasított vissza a forráshiánnyal küzdő kótaji önkormányzat - adtuk hírül a közelmúltban. Mint cikkünk­ből kiderült: a települést te­kintélyes összegű bérleti díj és - az önkormányzat birto­kában lévő vezetéken áthala­dó gázmennyiség arányában - nem kevés tranzitdíj illeti meg. Bár jelentkezett egy új üzemeltető, a Natural Gas Service Kft. (NGS), akivel jóval előnyösebb szerződést köthetne a településvezetés a korábbi Tigázos megállapo­dás helyett, a Magyar Energia Hivatal (MÉH) azonban máig fennálló akadályt gördített a megállapodás útjába azzal, hogy április óta nem adja ki az üzemeltetéshez szükséges elosztási engedélyt. KI végezhet bekötéseket? Orosz Mihály polgármes­ter szerint a jó ideje tartó „gázmalomharcnak” egyszer, s mindenkorra véget kellene vetni, mert e bevétel nélkül képtelen egyenesbe jönni Kótaj forráshiánnyal küzdő büdzséje. - Az a furcsa hely­Koczkás Zsolt szüleit szeretné átköltöztetni régi házukból az új otthonukba, ám ez nem le­hetséges, amíg nincs a házban gázszolgáltatás. - A kótaji épí­tési telekre májusban szeret­tem volna gázcsonk-beállást igényelni, de a Tigáz ügyfél- szolgálatán (az önkormányzat­helyzete. Tekintély« ajánlat- Az elosztói vezetéken - Számos tartalmi tévedés évente kb. 70 millió köbméter szerepel a kótaji polgármester gáz áramlik át, ha csak 1 forint elbeszélésében, így elsőként t ' W kell tisztáznunk r "r* ‘ . zet alakult ki, hogy közsé­günkben a Tigáz már nem, az NGS pedig még nem jogosult bekötéseket végezni, mivel az elsőnek nincs érvényes szerződése velünk, utóbbi pedig a MÉH engedélyére vár - nyilatkozta lapunknak a település első embere, amit a Tigáz Zrt. szóvivője, Száraz Gábor így cáfolt: tál történt szerződésbontásra hivatkozva) leráztak. A hiva­talnak közel 50 ezer forint hoz­zájárulási dijat már befizettem, a csonk behozatala dupla vagy tripla ennyibe kerül. Közeleg a fűtési szezon, nem kockáz­tatok, írásbeli kérelmet írok a szolgáltatónak - mondta. Elvégzik a feladataikat- Az üzemeltetési szerző- már 2009-ben 100 millió fo- J dés alapján évente átlagosan rint feletti vételi ajánlatot tett, | 2 millió r>rW. r*'y*t a helyi onkormAov­„Kótaj területén az üze­meltetési feladatait a TIGÁZ- DSO Kft. érvényes működési engedély és a MÉH kijelölése alapján folyamatosan végzi. Elosztói engedélyes felada­tainak maradéktalanul ele­get tesz mindaddig, amíg a vezeték tulajdonosa más, az üzemeltetett rendszer több­ségi tulajdonát birtokló föld­gázelosztási engedélyessel szerződést nem köt, és azt a Magyar Energia Hivatal erre ki nem jelöli. Az új fogyasztók bekötését, a karbantartási és üzemeltetési feladatainkat folyamatosan végezzük”. „Érvénytelen a szerződés” A nagy port kavart „gázos” cikk megszólalásra késztette az új szolgáltatóként jelentke­ző Natural Gas Service Kft.-t is. Kovács Csaba, az NGS saj­tosa lapunknak elmondta: a TIGÁZ-DSO Kft. 2008 decem­ber 31. óta nem rendelkezik üzemeltetési szerződéssel a Kótaj települést ellátó kül- és belterületi gázelosztó veze­tékre vonatkozóan. E szer­ződés alapvető feltétele, jog­alapja a gázelosztó rendszer üzemeltetésének, amennyi­ben nem tulajdonosa a veze­tékeknek. Tárgyalni sem hajlandó- A vezeték 100 százalékban a kótaji önkormányzaté, erről jogerős bírósági határozat szü­letett. Társaságunk és a tele­pülésvezetés idén márciusban közös levélben tájékoztatta a Tigázt, hogy az NGS és az önkormányzat üzemeltetési szerződést kötött egymással. Egyidejűleg felszólítottuk a szolgáltatót a rendszer soron kívüli átadására.- A MEH-től szintén közös levélben kértük a működési engedély kiadását az NGS Kft. részére. A TIGÁZ-DSO Kft. ezt követően kijelentette, hogy addig, amíg a MÉH nem adja ki nekünk az engedélyt, és nem vonja vissza a Tigázét, addig tárgyalni sem hajlandó az átadás-átvételről, mert tör­vényileg előírt együttműkö­dési kötelezettsége van!- Bizonyára elkerülte a TIGÁZ-DSO Kft. figyelmét, hogy közel három éve jogalap nélkül üzemelteti a rendszert, szedi az elosztási díjat, és köz­ben megakadályozza a rend­szer átadását a szerződéssel rendelkező üzemeltetőnek! A Natural Gas Service Kft. a to­vábbiakban is mindent elkövet a gázelosztó-vezetékrendszer jogszerű üzemeltetése érde­kében - nyilatkozta lapunknak Kovács Csaba. KM-Pl Koczkás úr nem kockáztat m m > IBOLYA LAKÓPARK Ingatlan piac Új építésű, azonnal költözhető TÁRSASHÁZI LAKÁSOK közvetlenül a beruházótól ELADÓK TVISZ-TEL PLUSZ KFT Nyíregyháza, Dózsa Gy. út 33. 06-30-9452-262, 42-500-738 l ............................/ S in 00 www.ibolyalakopark.hu ELADÓ KIADÓ Nyíregyháza közvetlen belvárosában IRODÁK, IR0DACS0P0RT0K ÉS IRODAHÁZ kedvező áron bérelhetők. lakások és házak nagy választékban! Érdeklődni: www.bizalom-ingatlan.hu s O' rsj 06-30/998-7628, 06-70/3344-843 Nyíregyháza, Debreceni út 29. www.rezpalinkafozo.hu Telefon: 30/545-4715 HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents