Kelet-Magyarország, 2011. július (71. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-04 / 154. szám
2011. JÚLIUS 4.. HÉTFŐ Háttér 3 Stop a hátralék-halmozásnak A szolgáltató cégek a kintlévőségek csökkenését remélik a szabályozás megváltoztatásától. NYÍREGYHÁZA. Július 1-jétŐl a korábbi 90-ről 60 napra csökkent az a türelmi idő, amíg az energiaszolgáltatók nem kapcsolják ki az áramot és a gázt a nem fizető ügyfeleknél. A védendő fogyasztók, azaz a szociálisan rászorulók és a fogyatékkal élők számára a türelmi idő négyről három hónapra csökkent. A felszólító levelek száma a korábbi háromról kettőre, a védendők esetén négyről háromra csökken. Lehetőségek az adósoknak- A kintlévőségek csökkenését reméljük a szabályozás megváltoztatásától - mondta lapunknak Egyházi Nikoletta, az E.ON szóvivője. - Az áram- és gázhasználók összességében több tízmilliárd forinttal tartoznak társaságunknak. Harminc napon túli hátralékaink mértéke 2009-ben mintegy harminc, 2010-ben további közel húsz százalékkal nőtt. Tavaly a szolgáltató teljes ellátási területén 55 A közkutakból vételezett vizet az önkormányzatoknak kell megfizetniük, vagyis közpénzből rendezik a számlát ILLUSZTRÁCIÓ: SIPEKI PÉTER ezer ügyfelet kapcsoltak ki a szolgáltatásból. Az ügyfeleik között 77 1748 védendő fogyasztó van, ebből a Tiszántúlon él 32 678, közülük 14 819 megyénkbeli.- Tudjuk, hogy sok ügyfelünk számára jelent problémát a mindennapi megKözpénzből fizetik a számlát A tartozás befizetésének igazolásától számított 5 napon belül a társaságnak intézkednie kell a szolgáltatás visszaállításáról, de ezt azonnal megtesszük - .utal Pampuch Józsefné a jogszabályi háttérre, a közműves ivóvízellátásról és közműves szennyvízelvezetésről szóló W Nem javult a fizetőképesség a teljesen eladósodott hátralékosok körében. r V PAMPUCH JÓZSEFNÉ Bb élhetés, és erőfeszítéseik ellenére sokan halmoznak fel áram- vagy gázszámla- tartozást, több lehetőséget is kínálunk számukra - tette hozzá a szóvivő. A felszólító levél kézhezvételéig ügyfeleik részletfizetést kérhetnek a társaságtól abban az esetben, ha egyébként az elmúlt év során mindig időben befizették a számlákat. A havi részszámlákban kiszámlázott fogyaszkormányrendeletre. Az ön- kormányzatok számára kötelező feladat a közműves ivóvízellátás biztosítása, minimálisan a fent jelzett szint tartásával. A közkifolyókból (közkutakból) vételezett vizet az önkormányzatnak kell megfizetnie, vagyis közpénzből kell rendezni a számlát. tásmennyiséget az ügyfelek bármikor módosíthatják, ha változik a fogyasztásuk. Érdemes odafigyelni a havi részszámlákban a megfelelő mennyiség beállítására. A védendő fogyasztókat részletfizetéshez, fizetési haladékhoz és áramszolgáltatás esetén előre fizetős mérő díjmentes felszereléséhez való jog illeti meg. Az önkormányzatoknál lehetőség van többféle támogatás igénylésére. A Családjainkért Alapítvány és a Héra Alapítvány az energiaárak miatt a súlyos helyzetbe került családokat segíti. A vízfogyasztók többsége becsületesen rendezi a számláját, de súlyos milliókra rúg azok tartozása, akik nem tudnak, vagy nem akarnak fizetni a szolgáltatásért. Víz nélkül ők sem maradhatnak, viszont a minimális ellátást közös kasszából kell állni. A szankció: korlátozás- Kissé javult helyzet: évente 650 ezer számlát bocsátunk ki, s a lakossági fogyasztók 81 százaléka határidőn belül eleget tesz a rendezési kötelezettségének. Tavaly ez az arány 74 százalék volt. Ugyanakkor az adósságállomány 23 százalékkal növekedett 2010- hez képest - tár fel furcsa ellentmondásokat Pampuch Józsefné, a Nyírségvíz Zrt. Fogyasztói Kapcsolatok Osztályának vezetője. Nem javult a fizetőképesség a több időszaki díjat felhalmozott, valamint a teljesen eladósodott hátralékosok körében - osztja meg a tapasztalatait az osztályvezető. Továbbra is az a tendencia, hogy az eladósodott fogyasztók körében tovább nő azok száma, akik a szolgáltatás korlátozása, a mellékszolgáltatási szerződés felmondása, a végrehajtás elindítása után sem képesek a víz- és csatornadíj tartozást rendezni. Az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe jutott fogyasztók részére a társaság megpróbál önkormányzati támogatást szerezni. Részletfizetési megállapodás is köthető, ám ha ezt nem tartják be az adósok, nem kerülhető el a szolgáltatás korlátozása: fejenként és naponta 50 liter vízvételi lehetőségre korlátozzák a szolgáltatást 150 méteres távolságon belül. Vagyis ez a víz biztosítható közkutakról vagy szállított vízből. KM Nem érdemes kockáztatni A munkalehetőség csak egy alap a külföldi megélhetéshez, a hétköznapok is rejtenek buktatókat. nyíregyháza. A nyári hónapokban bátrabban jelentkezünk külföldi munkavállalásra - erről árulkodnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának keretében működő EURES (European Employment Services) adatai. Az EURES-hálózat leellenőrzött külföldi állásajánlatokat kínál az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség országaiban, valamint Svájc, Norvégia és Liechtenstein területén. Az állásajánlatok mellett információt kaphatnak az érdeklődők az élet- és munka körülményekről, valamint képzési lehetőségekről is - tájékoztatta lapunkat Koncz Viktória, a Debreceni Kirendeltség és Szolgáltató Központ EURES tanácsadója. Nyelvtudással érdemes Kérdésünkre elmondta: az ügyfelek álláskeresése folyamatos, nagyobb érdeklődés inkább február-március hónapban, illetve szeptemberben figyelhető meg. Mindezek mellett a havi ügyfélszám kb. 250-300, nyári időszakban a kinti rendezvények miatt ennek duplája, kb. 600-800. Az EURES hálózaton keresztül csak nyelvtudással és szakmai tapasztalattal, vagy szakmai gyakorlattal érdemes jelentkezni. Csontozók és IT-mérnökök A szakmák, amelyekben nagyobb kereslet van: az építőipar területén (villanyszerelő, festő, ács-állványozó, lakatos, hegesztő stb), hús- feldolgozás (hentes, csontozó, csomagoló), szálloda- és vendéglátóipar (felszolgáló, szakács, konyhai kisegítő, recepciós, szobaasszony, szobalány). Felsőfokú végzettség esetén: szociális munkások, szociálpedagógusok, IT mérnökök, építőipari mérnökök. A külföldi munka iránt érdeklődőknek szeretném javasolni, hogy keressék fel a kinti munkavállalás előtt a hozzáA szakácsok iránt is nagy a kereslet külföldön illusztráció: Ékn juk legközelebb eső EURES tanácsadót, mivel felvilágosítást tudnak adni, nemcsak az állásajánlatokról, hanem a kinti életkörülményekről, kinti ügyintézésekről (pl. egészségbiztosítási kártya intézése). Le tudják továbbá ellenőrizni, hogy amennyiben az ügyfél magán-munkaközvetítőn keresztül talál munkát, az adott közvetítő be van-e regisztrálva a székhelye szerint illetékes Munkaügyi Központban - hívja fel a fi- j gyeimet a tanácsadó. NÉZŐPONT Dankó Mihály Nem fizet, ne melegedjen M i legyen a szolgáltatásokért nem fizetőkkel? Örök dilemma. A cégek sem tehetik meg, hogy az adós, ugyanúgy „élvezze” a szolgáltatást, mint a többiek. Azt, hogy miért ennyibe kerül a díj, esetleg miért kerültek eladásra a régi magyar kézben lévő szolgáltató vállalatok, most nem érdemes feszegetni. De az emberben mégis ott bujkál a kisördög: talán ők érzékenyebbek lennének szociálisan? Mert azt látjuk, a mostaniak nem jótékonysági intézményként tevékenykednek. Mind keményen profitorientáltak. Egyrészt a nyereség fontos, másrészt ők is veszik a „terméket”, amit csak tovább adnak! A rendszerváltás előtt nem igen a valós árat kellett fizetni a vízért, a gázért vagy a villanyért. Az állam jelentősen támogatta azt. S talán ezért is esik annyira zokon a mostani számlákat látni. Apropó számlák: azért a cégek mindent megtesznek, hogy a szegény fogyasztónak fogalma se legyen, ők miként számolnak. De visszatérve a nem fizetőkhöz. A szándékos bliccelők esetében egyértelmű a dolog, kell a szigor. (Szerintem a kiszűrésükben több szerepet kellene vállalni a szolgáltatónak is.) Napjainkban sokan nem keresnek annyit, hogy egyenek, lakjanak, gyereket neveljenek és kifizessék havi számláikat. Itt kell megtalálni a helyes utat: a takarékosságot, a kedvez-- ményeket, a támogatásokat. Ennek a feladatnak a megoldása viszont nem csak a szolgálatóra tartozik, ez már szociális kérdés is, melyre megvannak illetékesek. Csak egy a fontos, az állam most sem hagyhat senkit magára a problémája kezelésében. danko@lnform.hu MiHMIÜ'JH Melyik kát településnél köti össze a Tisza-hfd a szatmári és a beregi részeket? a, Tokajnál és Rakamaznál. b, Kisarnál és Tivadarnál. c, Tiszamogyorósnál és Lónyánál. d, Vásárosnaménynál és Gergelyiugornyánál. A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Q MEGKÉRDEZTÜK: Egyetért-e azzal, hogy rövidebb türelmi idő után zárják ki a közüzemi díjakkal tartozókat? ignAtherika:a többség eleget tesz kötelezettségének. JANÓSZKY ATTILA: Ha nem zárlék ki, az adósság halmozódik. KAKUK ISTVÁN: Jogosnak tartom a szigorítást az adósokkal szemben. LÓKI FERENCNÉ: Elsősorban munkahelyeket kellene teremteni. SZABÓ PÉTER: Nem lehet általánosságban dönteni. TOLNAI ÉVA: Aki nem tud fizetni, az később se fog tudni. Ignáth Erika (Tiszavasvári): - Utána kellene járni,' hogy aki egyértelműen nem akarja a tartozásait kifizetni, annak zárják el a vizet, a villanyt, a gázt. Aki pedig tartozik, és nem azért, mert nincs miből fizetni, azt részleges kizárással lehetne „sújtani”. Jánószky Attila (Nyírtelek): - Én indokolatlannak tartom a türelmi időt csökkenteni. Ha nem zárják ki a renitenst, sohasem lenne vége. Kakuk István (Ibrány): - Aki rendesen dolgozik és fizet, nehogy ő állja a többiek fogyasztását is. A munkanélkülieknek más módon kellene segíteni. Lóki Ferencné (Nyíregyháza): - Nem tartom jogosnak. Elsősorban munkahelyet kellene teremteni. Aki tényleg nem tud fizetni? Őket kellene méltányosan elbírálni! Szabó Péter (Miskolc) - Van, aki tényleg nem tud eleget tenni kötelezettségének, mások direkt erre hajtanak. A szolgáltató az utóbbi esetben nem hunyhat szemet az adósságok felett. Gond az is, hogy a cégek is mindig váltogatják az elszámolás időpontját. Tolnai Éva (Nyíregyháza): - Bizonyos esetekbenoo lehet, hogy számít, de aki addig nem tudta befizetni, szerintem utána sem fogja. Különben is nehéz eldönteni, ki az, aki nem képes, és ki az, aki nem akarja kiegyenlíteni a jogos fogyasztást. » JÖJJÖN EL ISTEN KIRÁLYSÁGA! Ezrek látogattak el hétvégén a Jehova Tanúi Bujtosi Szabadidő Csarnokban megtartott 3 napos kerületkongresszusára. Szombaton 36-an keresztelkedtek meg, közülük a legfiatalabb 14, a legidősebb 79 éves. fotó: km KELET