Kelet-Magyarország, 2011. július (71. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-15 / 164. szám

2011. JÚLIUS 15„ PÉNTEK 14 Hazai tájakon KELET Érdemiéi a köz szolgálatáért Nádassy András János- né polgármester veze­tésével Kálmánháza a megye egyik legége­tőbb települése lett. kálmAnhAza. A közösségért, valamint Kálmánháza közsé­gért végzett több évtizedes munkája elismeréseként „A Köz Szolgálatáért Érdemjel” arany fokozatát vehette át csütörtökön kis ünnepség ke­retében a kálmánházi polgár- mesteri hivatalban Nádassy András Jánosné nyugalma­zott polgármester. Nagyfokú előrelátás Az elismerést a köztisztvise­lői nap alkalmából július l-jén adta volna át Pintér Sándor belügyminiszter, de az ak­kori fővárosi ünnepségen a polgármester asszony más el­foglaltsága miatt nem tudott megjelenni. Mint ahogy a W Mindig a közösség érdekeit tekintette elsődlegesnek. DR.VINNAI GYŐZŐ csütörtöki ünnepségen fogal­mazott, nagy öröm számára, hogy azok körében veheti át a rangos miniszteri kitüntetést, akikkel együtt dolgozott az elmúlt évtizedekben. A vendégeket Urszuly Sándorné polgármester kö­szöntötte, majd méltatta előd­je munkáját.. Mint kiemelte, Nádassy András Jánosné 30 évet töltött közvetlenül a köz szolgálatában, amelyből 20 évet Kálmánháza függet­len polgármestereként. Te­vékenységét évtizedeken át a kimagasló és példamutató közszolgálati munkavégzés jellemezte. Az elmúlt 20 év munkavégzését nagy intenzi­tás, körültekintés, nagyfokú előrelátás, hihetetlen mérté­kű takarékosság, az emberek és a települése iránti szerete- te jellemezte. A takarékos gazdálkodás eredményeként 2 évtizeden keresztül megtartotta az ön- kormányzat működőképes­ségét, és nem vette igénybe az önhibájukon kívül hátrá­nyos helyzetbe került önkor­mányzatok támogatását, az „önhikit”. A községet teljes egészében „átfogta” és át­hatotta a tevékenysége. Az Nádassy András Jánosné nyugalmazott polgármester és dr. Vlnnal Győző kormánymegbfzott fotó: m. magyar László elmúlt időszakban nem volt a településen pártpolitikai harc, az önkormányzati mun­kát a község fejlődése, az itt élők életminőségének j avítása és a lakosságmegtartó erő biz­tosítása jellemezte. Nádassy András Jánosné tevékenysé­gével jelentősen hozzájárult Kálmánháza fizikai gyarapí­tásához és közösséggé tör­ténő fejlesztéséhez. Magán­emberként is köztiszteletnek örvend, akinek munkáját méltóképpen ismerte el a te­lepülés önkormányzata azzal, hogy számára javasolta a Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozatát. Urszuly Sándorné egy Paulo Coelho-gondolattal zárta beszédét: „Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova sze­retnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!” Vonzó, szerethető település A belügyminiszter nevében dr. Vinnai Győző kormány- megbízott adta át a kitüntetést Nádassy András Jánosnénak. Az érdemjel és az oklevél át­adása előtt arról szólt, hogy az ünnepelt erős egyéniség, jó szervező, az elmúlt évtize­dekben mindig a közösség és a település érdekeit tekintette elsődlegesnek. Vezetésével Kálmánháza a megye egyik legélhetőbb települése lett, az infrastruktúra kiépítésé­vel, a szociális ellátórendszer megvalósításával, a magas színvonalú oktatás megte­remtésével vonzó, szerethető település a lakosság számára. Ugyanakkor Nádassy András Jánosné példakép is, hiszen az emberek érdekeit képvise­li, a helybeliek gondját felvál­lalja. „Hiszek a példaképek­ben, a hétköznapi hősökben” - mondta dr. Vinnai Győző. KM-MML Több időt tölthet az unokákkal A kitüntetés át­vétele után Nádassy András Jánosné köszönetét mondott mindazoknak - úgy a polgár- mesteri hivatal munkatársa­inak, mint az önkormányzati tagoknak -, akikkel az elmúlt évtizedekben együtt dolgoz­hatott. Utalt arra, hogy a nyugdí­jazására már több éve tuda­tosan készült, ezért már nem is indult 2010 októberében a polgármester-választáson, ugyanakkor örül annak, hogy Urszuly Sándorné személyé­ben olyan új polgármestere van a településnek, aki az ő neveltjének tekinthető. S mint még hozzátette, azért nagyon jó nyugdíjasnak lenni, mert több időt tölthet most már szeretett unokáival. A gratulációk mellett virágokat is kapott a tegnapi ünnepségen Nádassy András Jánosné fotó: mml Egész napos családi (2few«+2»*™*) strandbelépő csak 3600 Ft! Mm Sárkány Wellness és Gyógyfürdő Magyarország-Nyírbátor.Fürdőu.1. * Tel:+36 42 510 480,+36 42 510 482 E-maíl: irrfo@sarkanyfurdo,hu * *3 Keressen minket a facebookon is! $ ÁRKÁN V Szállásfoglalás. Horváth Agnes +36 70 338 5456 • Úszásoktatás: Kaliba Viktor +36 70 941 7665 ^ www.sarkanyfurdo.hu klrnmttMtvé&ktvétrtv* érvény* 2011.08.31-lg. | Nyíregyházi Élelmiszer Nagykereskedés | Elvárások: ■ Kiváló kommunikációs készség. ■ Vevőorientált látásmód. ■ Ambiciózus hozzáállás. Előny: • Hasonló területen szerzett tapasz­talat. ■ Nyíregyháza vagy vonzáskörzetében lévő lakhely. • Saját személygépkocsi. Amit ajánlunk: ■ Versenyképes bérezés. Jelentkezni fényképes szakmai önéletrajzzal, Nyíregyháza Pf.: 376. LISKÁNY ISTVÁNNÉT ZSUZSIKÁT születésnapja alkalmából nagyon sok szeretettet köszöntjük! Nagyon sok boldogságot, erőt, egészséget és sok-sok köztünk eltöltött éveket kívánunk neki. Pisti, Katika, Anita, Pistike, Regina, Csenike és nővére Erzsiké. Balkányban, CZIRJÁK MIRÁT 3. születésnapja alkalmából szívből köszöntik: szülei, nagyszülei, keresztszülei, és kívánnak neki hosszú, boldog gyermekkort! I SUSZTA MARTIN LÁSZLÓNAK Nyíregyházára. Ma a nap neked ragyog, hisz ma van az 5. születésnapod. Sok boldog gyermekévet és boldog életet kívánunk! Lara, anya, apa, a nagyszülők és a rokonság

Next

/
Thumbnails
Contents