Kelet-Magyarország, 2011. július (71. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-15 / 164. szám
2011. JÚLIUS 15., PÉNTEK 2 Mindenfelől KELET Beszállás a kétmilliomodik Suzukiba Felajánlotta a lemondását Eiselt György devecser. Felajánlotta lemondását Eiselt György, a Belügyminisztérium helyettes állam- titkáraatárca vezetőjének. Ezt Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön Devecserben arra az újságírói kérdésre válaszolta, nem gondolkodik-e a helyettes államtitkár felmentésén, miután Eiselt Györgyöt egy ügyben gyanúsítottként kihallgatták ki. Hozzátette: Eiselt György fenntartja azt, hogy ártatlan és semmilyen bűncselekményt nem követett el. Sajtóinformációk szerint a helyettes államtitkárt hivatali vesztegetéssel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. Eiselt György a gyanú szerint még 2009-ben, a Nemzeti Közlekedési Hatóság főigazgatójaként egy luxusautót kapott használatra egy pályázat későbbi nyertesétől. mti Népszavazást kezdeményeznek a szocialisták Budapest. Mesterházy Attila pártelnök benyújtotta hitelesítésre az MSZP korábban bejelentett népszavazási kezdeményezését az Országos Választási Bizottsághoz - áll az ellenzéki pártelnök csütörtöki közleményében. Mesterházy Attila az MSZP június 18-i kongresszusa előtt jelentette be, hogy az ellenzéki párt népszavazást kezdeményez a visszamenőleges hatályú jogalkotás megtiltása érdekében. A csütörtökön hivatalosan is benyújtott nép- szavazási kezdeményezés kérdése: „Egyetért-e Ön azzal, hogy új jogszabálynak az érintettekre nézve hátrányos rendelkezését a jogszabály hatálybalépését megelőző időszakra vonatkozóan ne lehessen alkalmazni?” MTI FOTÓ: MTI, KOVÁCS TAMÁS A kétmilliomodik Suzuki, magyar gyártósorról ESZTERGOM. Elhagyta a kétmilliomodik autó a Magyar Suzuki esztergomi gyártósorát. A „lángvörös gyöngyház” színű Suzuki Swiftet Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke vezette le magyar olimpikonok gyűrűjében a futószalagról csütörtökön. Képünkön Hisashi Takeuchi, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója (balra) és Gyulay Zsolt a ceremónián. mti Kissé gyorsult az ipari termelés növekedése májusban: az előző havi 7,1 százalékos emelkedés után májusban 7,6 százalékkal bővült a termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A termelés az év első öt hónapjában 10,3 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakát. mti ■ ■ A vörösiszap- w W áradat 306 házat érintett, a miatt több, mint hétszáz ember otthona vált lakhatatlanná. A károsultak teljes kártalanításban részesültek. KOVÁCS ZOLTÁN ÁLLAMTITKÁR Befejeződött a katasztrófa utáni újjáépítés Kolontárnál A példátlan méretű ipari katasztrófa után kilenc hónappal ért véget az újjáépítés. kolontár. A kormány az iszapömlés egyéves évfordulójára minden károsult gondját megoldja - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter, az új devecseri lakóparkban tartott sajtótájékoztatón. Brüsszeli lóváhagyás várható A miniszter a vörösiszap-ka- tasztrófa bontási és újjáépítési helyszíneinek bejárását követően hangsúlyozta, hogy az újjáépítés és a lakosság kártalanítása a kormányhatározatban kitűzött határidőre valósult meg, és a devecseri kistérség hátrányos helyzetűvé nyilvánításával biztosítják a további fejlesztési lehetőséget. A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mai) Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. _________ Egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki, az áradás elöntötte az említett három települést. ______________ A katasztrófa következtében tizen meghaltak, több mint százhúszan megsérültek. A Fazekas család taglal a devecseri lakóparkban lévő ú| családi házuk verandá|án Kérdésre válaszolva közölte, hogy megérkezett a kárt elszenvedett, nem mezőgazdasági vállalkozások kártalanítását biztosító engedély az Európai Uniótól, így a jövő héten megkezdődik a kifizetés. Hozzátette: két héten belül várható a brüsszeli jóváhagyás a mezőgazdasági károk enyhítésére is, így az állam a gazdálkodók kárát is megtéríti. Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy az egyedi, a világban korábban még nem tapasztalt méretű katasztrófát követő helyreállításújjáépítés nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő. Teljes kártalanítás „Nemzetközi viszonylatban a magyar állam részéről vállalt kötelezettségek, az érintett szervezetek és az önkéntesek munkáját tekintve sincsen szégyenkeznivalónk” - fogalmazott, hozzátéve, hogy a vö- rösiszap-áradat összesen 306 házat érintett, a miatt több Galambos Lajost letartóztatták Szilvásy György, Labore Sándor szabadlábon maradt a táblabíróság döntése értelmében. Budapest. Elrendelte a Fővárosi ítélőtábla Katonai Tanácsa Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatójának előzetes letartóztatását, Szilvásy György és Labore Sándor esetében ugyanakkor a bíróság helyben hagyta a korábbi döntést, amely nem rendelt el kényszerintézkedést a volt titokminiszterrel, illetve a másik volt NBH-főigazgatóval szemben - tudta meg a táblabíróság büntető kollégiumának vezetőjétől csütörtökön az MTI. Galambos Lajost a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa július l-jén helyezte házi őrizetbe. Akkor ügyvédje azt mondta: az ügyészség az eljárás meghiúsításának, megFOTÓ: MTI. NAGY LAJOS mint hétszáz ember otthona vált lakhatatlanná. A károsultak teljes kártalanításban részesültek, a kormány az új otthonok biztosítása mellett a családok ingóságainak pótlását is vállalta, a felelősség kérdésétől függetlenül - tette hozzá. Kovács Zoltán köszönetét mondott a munkákban résztvevőknek, a többi között a katasztrófavédelemnek, a honvédségnek, a mentőszolgálatnak, a rendőrségnek, az önkormányzatoknak, valamint a külföldi országoknak is. MTI JEGYZET Dankö Mihály Lerázni a béklyókat s . lm rdekes újra hallani ■I ezeket a szavakat: a sztrájktörvény U tavalyi módosítása flMM „béklyót kötött” a szakszervezetekre. Valóban, a betervezett nagy sztrájkokat sorra mondták vissza az utóbbi időben. Bár az okokról nem tettek említést. A szakszervezet feladata jelentősen megváltozott a rendszerváltás óta, hisz korábban egy „kötelező nagy szervezőként” legfeljebb a nőnapok, a május elsejék, a brigádmozgalmak szervezése stb. fűződött a nevükhöz. Igaz, abban a bizonyos üzemi négyszögben ott voltak, de igazi eredményt nem igen értek el. Most itt az idő, magából a kapitalizmusból adódóan, most kellene igazán érdekeket képviselni. (Gondolok itt lentre és fentre egyaránt.) Csak valahogy senki sem veszi már az egészet komolyan. Nem azonosak az erőviszonyok. Amíg meghallgatták őket, még akkor sem tudtak jelentősen beleszólni a politika által átszőtt gazdasági életbe. Most pedig előfordul, hogy szóba sem állnak velük a munkaadók. Összefogás! Mindig is ez volt az érdekképviselet ereje. Csakhogy, nálunk még ha egy szakmán belül létezik is összefogás, a többiek nem biztos, hogy mellé állnának. Más az érdek, más a lehetőség. S bizony, a munkahely féltése is belejátszik ebbe. Pedig csak ebben bízhatunk a tőkével szemben. nehezítésének veszélyére hivatkozva kérte az előzetes letartóztatás elrendelését. A Budapesti Katonai Ügyészség a másik volt NBH-főigazgató, Labore Sándor és Szilvásy György volt titokminiszter esetében is kényszerintézkedésre tett indítványt. MTI danko§lnform.hu PÉNZNEM árfolyam változás Euró 268,93 -0,09 USA dollár 188,96 -2,38 Svájci frank 231,85 +1,71 Angol font 304,85 -0,20 Román lej 62,91 +0,07 Ukrán hrivnya 23,64 -0,31 Horvátkuna 36,27 +0,14 Lengyel zloty 66,74 -0,05 Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Hogyan élesszük fel a belvárost, tervekkel? Újabb csúcsot döntött a svájci frank árfolyama GYŐR. Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza számára is követendő példa lehet, hogy a győri Széchenyi-egyetem építész hallgatói - a város egyik üzemének, az Austrotherm Kft.-nek a támogatásával - olyan belsőépítészeti látványterveket készítettek el, amelyek újra színessé, vonzóvá tehetik a lassan, de biztosan haldokló győri belvárosi üzleteket. A győri diákok négy napra birtokba vették Győr belvárosának háromszáz éves műemléki épületét, a Kazinczy utcában található Rozália-há- zat. „A nem mindennapi akcióval a városközpont kiüresedett, évek óta elhanyagolt műemlék-enteriőrjeire hívták fel a figyelmet úgy, hogy saját látványterveik segítségével megmutatták, miként lehetnek vonzóak a belvárosi üzletek a plázák, bevásárlóközpontok korában. A győri egyetemisták munkái közül közel harminc belsőépítészeti tervet állítottak ki, amelyeket kifejezetten a kiállítás helyszínéül szolgáló térbe terveztek. A tervek között szerepelt utazási iroda, optika, teaház, vinotéka, gyerekkönyvtár, bankfiók, bio-bolt, hangszerüzlet, cukrászda, iparművészeti bolt, kávézó, mobiltelefon bolt, horgászbolt, bábüzlet, édességbolt, gyógyszertár, extrémsport-üzlet, de különleges cipőbolt is. ÉKN Az LMP szerint jön a ráadás Orbán-csomag BUDAPEST. Az LMP szerint 2012- j re ráadás Orbán-csomag jön, ez derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legújabb számításaiból. Scheiring Gábor az ellenzéki párt gazdasági kabinetjének vezetője csütörtöki közleményében leszögezi: „a bukott egykulcsos adó, a belföldi fogyasztás visszaesése és így a tervezettet jelentősen alulmúló költségvetési bevételek miatt a Széli Kálmán Terv megszorításait 560 mil- liárddal kell megfejelni, hogy a költségvetés jövőre tartható legyen.” Az LMP felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul szakítson a gazdagoknak kedvező egykulcsos adóval és a megszorításokra épülő gazdaságpolitikával. MTI A magyar külügy elítéli a mumbai merényletet : Budapest. A magyar Külügyminisztérium megdöbbenéssel értesült a Mumbaiban szerdán elkövetett robbantásos merényletsorozatról - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel. A közleményben úgy fogalmaztak: az elkövetett akció ártatlan emberek életét kioltó, aljasan kitervelt és kíméletlenül végrehajtott terrorista cselekmény volt, amelyet - határozottan elutasítva a terrorizmus minden formáját - mélységesen elítélnek. Mumbaiban az ismeretlenek által szerdán elkövetett merényletekben 17-en meghaltak, 131-en pedig megsebesültek. Az egyik robbanás a nagyváros központjának zsúfolt, Dadar nevű negyedében történt. MTI Budapest. Kissé erősödött a forint csütörtök délutánra: az eurót 16 óra körül 268,56, a svájci frankot 230,83 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon. Devizapiaci kereskedők az MTI-nek azt mondták: az euró napközben a 270 forintos szintet, a svájci frank pedig újabb csúcsot, 233,85 forintot ért el. Hozzátették: a 270-es szint fogta meg az euróhoz viszonyított forintgyengülést, ez az enyhén kedvezőbb amerikai adatoknak és annak tudható be, hogy az olasz szenátus jóváhagyta a megszorító csomagot. Mint mondták: úgy tűnik, mintha megnyugodtak volna a kedélyek, de a devizapiac teljesen kiszámíthatatlan, egyszerre sok, a piacot befolyásoló esemény történik a világban: az európai adósságválság mellett téma lett az amerikai adóssághelyzet is. MTI Devizamozgás (illusztráció) FOTÓ: MTI, BALATON JÓZSEF