Kelet-Magyarország, 2011. július (71. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-13 / 162. szám
2011. JÚLIUS 13.. SZERDA 2 Mindenfelől KELET Petrovics Emil ravatalánál FOTÓ: MTI, FÖLDI IMRE Búcsú Petrovics Emiltől, a Fiumei úti sírkertben Budapest. A Fiumei úti sírkertben a családtagok mellett pályatársak, tanítványok, barátok és tisztelők százai vettek búcsút Petrovics Emiltől. A kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző hamvait szűk családi körben Szigligeten helyezik örök nyugalomra. Petrovics Emilt életének 82. évében, rövid, súlyos betegség után június 30-án érte a halál. MTI Az idén az első negyedévében 5,3 százalékkal csökkent a benzin fogyasztása az egy évvel korábbihoz képest, míg a gázolajé 1,7 százalékkal emelkedett. A Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint a töltőállomásokon az első három hónapban 283,1 millió liter benzint és 351,1 millió liter gázolajat vásároltak. A szövetség adatai a piac mintegy 85 százalékát fedik le. mti Az nem normális állapot, hogy 362, magát egyháznak mondó társulat van jelenleg Magyarországon. Itt valamilyen rendrakásra szükség volt. SEMJÉN ZSOLT ELNÖK, KDNP Mérlegen a fél év: valós és szimbolikus eredmény „Az ország a saját lábára tudott állni” BUDAPEST. Az Országgyűlés elmúlt fél éves munkájának értékelésére kértünk politikai elemzőket. Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézettől:- Az elmúlt félév során továbbra is a kormányoldal aktiv, kezdeményező politikája határozta meg a napirendet, míg az ellenzéki pártok tartósan defenzívába szorultak. A magyar uniós elnökség sikeres befejezése egyértelműen erősítette a Fidesz-KDNP kormányzati kompetenciáját a nemzetközi színtéren is, míg a Kínával kötött megállapodás a gazdasági racionalitás érvényesülését mutatta a kormány külpolitikájában. A gazdaságpolitika terén a fő vezérfonál az államadósság elleni küzdelem, amelyben látható eredményt mutathatott fel a miniszterelnök júniusban/ Budapest. Gyömöre Máté, a Magyar Progresszív Intézet elemzője:- Az elmúlt fél év parlamenti munkája érdemben nem tért el a 2010 második felében tapasztaltaktól: továbbra is az egyéni képviselői indítványok domináltak, melyekkel a törvényhozói munka üteme ugyan nem lassult, de a társadalmi egyeztetés gyakran hiányzott. Ez utóbbi kapcsán azonban Nagyobb izgalmakra szeptembertől számíthatunk. GYÖMÖRE MÁTÉ A második Orbán-kormány elmúlt félévének legfontosabb szimbolikus eredménye az Alaptörvény elfogadása volt, a félév második felében viszont már a gazdasági kérdések domináltak. A korábbi gyakorlatot megváltoztató, vagy kevésbé népszerű költségcsökkentő lépések felvállalása nem könnyű feladat, a kétharmados felhatalmazással rendelkező, gazdaság- politikai fordulatot hirdető kormány sikeréhez azonban elengedhetetlen. ÉKN A kormány- oldal aktív politikája ha- Mk tározta meg a napirendet. SZOMSZÉD ORSOLYA lő ' MM érezhető változás, hiszen a Fidesszel szemben korábban szokatlan és nagyméretű tüntetések kezdődtek, ráadásul szakszervezeti összefogással. A legfontosabb parlamenti döntés kétség kívül az új alaptörvény elfogadása volt, melynek következtében hazánk az uniós elnökség végén ismét a figyelem középpontjába került, arról nem beszélve, hogy emiatt a kormány többször szembe került az EU-s intézményekkel is. Ugyanakkor a nagy társadalmi ellátórendszereket megreformálni hivatott Széli Kálmán Terv döntései az őszi ülésszakban kerülnek napirendre, belpolitikai értelemben nagyobb izgalmakra szeptembertől számíthatunk. ÉKN Orbán Viktor szerint csak a Fidesz-KDNP képes az ország problémáinak megoldására. Budapest. Orbán Viktor miniszterelnök szerint az elmúlt egy évben kiderült és bebizonyosodott, hogy a Fidesz és a KDNP szövetsége az egyetlen pártszövetség, amely képes az ország problémáinak megoldására. Ez a Fidesz-KDNP frakció évértékelő ülésén hangzott el. Intenzív munkát ígért Orbán Viktornak a tanácskozáson elmondott felszólalásáról szóvivője, Szijjártó Péter tájékoztatta az újságírókat, kifejtve: a kormányfő azzal „biztatta” a képviselőket, hogy az elkövetkezendő fél évben legalább olyan intenzív munka vár rájuk - például a sarkalatos törvények, az új választási rendszer és a gazdasági stabilitást célzó javaslatok megalkotása miatt -, mint azt az elmúlt egy évben megtapasztalták. A miniszterelnök - folytatta a szóvivő - köszönetét mondott a kormánypárti frakciószövetség képviselőinek azért a „megfeszített munkáért”, amelyet az elmúlt egy évben végeztek. A képviselők kezdeményezte törvényjavaslatokat kifejezetten jónak és helyesnek vélte. Az elmúlt egy év legfontosabb fejleménye az volt, hogy az ország a saját lábára tudott állni a megfeszített kormányzati intézkedéseknek és parlamenti munkának köszönhetően - idézte a kormányfő szavait Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy mindemellett sikerült olyan gazdasági átalakításokat végrehajtani, amelyek visszaadták a munka tisztességét. Orbán Viktor külön kiemelte az arányos adórendszert, amely a családokat és a gyermekvállalást támogató elemeket is tartalmaz. „Erősítik” a demokráciát A tanácskozás után tartott sajtótájékoztatóján Lázár János frakcióvezető elmondta: szeptember 7-től 9-ig háromnapos frakcióülést tart majd a Fidesz-KDNP, amellyel ösz- szefüggésben Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök kezdeményezte, hogy a képviselőcsoport tárgyaljon akkor egyebek mellett az igazságszolgáltatás átalakításáról, az új választójogi törvényről, az oktatás, az egészségügy és a közösségi közlekedés átalakításáról, valamint egy földtörvénycsomag megalkotásáról is. Ebből következik, hogy december közepéig egy igen „erőltetett”, továbbra is kellő határozottságot és felkészültséget igénylő törvényhozási szakasz vár a képviselőkre - tette hozzá. Lázár János is utalt az önálló képviselői indítványok számára, hangsúlyozva: az, hogy egy parlamenti képviselő egyéni indítványt terjeszt a Ház elé, nem gyengíti, hanem erősíti a parlamenti demokráciát. Tájékoztatása szerint 2010 májusa óta 266 törvényt fogadott el az Országgyűlés, amelyből 145-öt javasolt a kabinet. MTI A társadalmi egyeztetés gyakran hiányzott JEGYZET I Nyéki Zsolt Meglátjuk a lelátókon yaníthatóan a szokásos politikai dac lehet az oka, hogy a sporthuliganizmus elleni szigorúbb fellépés törvényjavaslata 91 ellenszavazatot kapott a hét eleji Országgyűlésen. Mással nem igazán lehet magyarázni ezt a vétókísérletet, hiszen ha létezik kormányoktól független, társadalommal szembeni adósság, akkor az a sportrendezvények kulturáltsága és biztonsága. A magam részéről vagy harminc éve nézem értetlenül, ahogy egy-egy focimeccs előtt s után az ilyen-olyan ultrák verik egymást és a rendőröket. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy a világot rettegésben tartó angol huligánokkal milyen gyorsan elbántak hazájukban, amikor azt végre komolyan vették. Igaz, ehhez kellett egy Heysel stadioni tragédia 1985-ben, de hát csak nincs szükség 39 ember halálára ahhoz, hogy törvényes kereteket kapjon a biztonság mindenkit megillető joga. Erről már tavaly faggattuk szerkesztőségünkben az Országgyűlés sport-és turizmusbizottságának elnökét, aki itt, nálunk tette a szigorúbb fellépést érintő első ígéreteinek egyikét. Ismerjük a parlament sajátos j működését, a kormányzatiellenzéki csaták öncélúságát, de épp ezért lenne jó néha látni a reménykeltő kivételt, a hétköznapi polgár érdekeinek alávetett egységet. nyekl@lnform.hu PÉNZNEM ______árfolyam változás Euró 269,39 +4,01 USA dollár 193,68 +5,83 Svájci frank 232,15 +7,99 Angol font 306,48 +6,78 Román lej 62,83 +0,09 Ukrán hrivnya 24,23 +0,71 Horvát kuna 36,29 +0,40 Lengyel zloty 66,69 -0,05 S' gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB „Az akadékoskodókra a kokinál rosszabb vár” Büntetést mérlegel a házelnök A magyar közmédiában zajló elbocsátásokról közölt elemzést a Süddeutsche Zeitung. BERLIN. A Süddeutsche Zeitung (SZ) Magyarországgal rendszeresen foglalkozó tudósítója, Michael Frank írása bevezetőjében hangoztatta: a magyar miniszterelnök pártja, a Fidesz közelmúltban tartott kongresz- szusán tréfálkozva ecsetelte, mit tart az európai parlamentarizmusról. A strasbourgi parlamentben a képviselőknek bőségesen kiosztott „kólákkal és sallerekkel” tette világossá: Magyarország nem hagyja, hogy utasításokat szabjanak számára. „Az otthoni akadékoskodókra ma a kokinál rosszabb vár” - írta a tudósító, hangoztatva, hogy az MTVA „ezer alkalmazottját” bocsátja el, többségükben újságírókat. Frank szerint az első körben elbocsátásra kerülő szerkesztők, szerzők és műsorvezetők között „feddhetetlen hírnevű”, különböző díjakkal rendelkező újságírók vannak. „Fél Európa hiába háborodik fel az új magyar médiatörvény totalitárius vonásai miatt” - hangoztatta Frank, megjegyezve, beigazolódnak a jövendölések, amelyek szerint Orbán és a magyar jobboldali nemzeti többség az uniós elnökség után ténylegesen hozzákezd, hogy a köztársaságot a Fidesz igényei alapján alakítsa át. mti Éhbért adnak az MSZP szerint Budapest. Az MSZP szerint bér helyett éhbérért dolgoztatják majd a közfoglalkoztatottakat a közmunkatörvény hétfőn elfogadott szabályai alapján. Szűcs Erika országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón azt mondta: a szocialista kormány idején indított, az önkormányzatokra építő közmunkaprogram helyett a Fidesz-KDNP központi, akár szükséges, akár propaganda beruházásokon dolgoztatná a közfoglalkoztatottakat. Amíg eddig legalább a minimálbért kellett kifizetni a napi nyolc órát dolgozó közmunkásoknak, a jövőben a képzettek esetében a minimálbér 60, a képzetlenek esetében vélhetően annak 40 százalékát, vagyis 46 800, illetve 31 200 forintot - mondta a politikus. MTI Novak Előd nem kér bocsánatot parlamenti kijelentése miatt. BUDAPEST. Novák Előd nem kér bocsánatot a hétfőn este a parlamentben, az egyházügyi törvény vitájában tett kijelentéseivel kapcsolatban, és ha a jövőben a hasonló kijelentéseket pénzbírsággal szankcionálják, akkor a Jobbik fizetni fog - jelentette ki Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője keddi sajtótájékoztatóján kérdésre reagálva. „Zsidózás és cigányozás” Keddre virradó éjszaka az egyházügyi törvényjavaslat parlamenti záró vitájában a jobbikos Novák Előd felszólalása miatt alakult ki vita. Lázár János, a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője először bocsánatkérésre szólította fel Novák Elődöt a plenáris ülésen, amiért a vitában úgy fogalmazott, Fónagy János nemzeti fejlesztési államtitkártól „mit is várhatnánk mást”, mint a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség bevett egyházként történő elismerésének javaslását. Lázár János az ellenzéki politikus szavaira reagálva közölte, pártja nem tudja tovább tiszta lelkiismerettel tűrni „azt a zsidózást és cigányozást”, amit a Jobbik egy éve folytat a parlamentben. Novák Előd ezt követő felszólalásában nem kért bocsánatot az államtitkártól, Fónagy János pedig közölte, nem is várja ezt el a jobbikos politikustól, hiszen szerinte ő nem mondott mást, mint amit „szellemi példaképei” is mondtak. Pénzbüntetés lehetne Lázár János a Fidesz frakcióülését követően kedden arról tájékoztatott: Kövér László házelnök mérlegeli a lehetőségét, hogy a legszigorúbb európai szabályokat vezesse be e kérdésben. Lázár János példaként említette, hogy az Európai Parlamentben is alkalmaznak szabályokat, ha egy képviselő mandátumával visszaélve, a parlament méltóságát megsértve olyan kifejezéseket használ, amelyek mások emberi méltóságának megsértésére alkalmasak lehetnek. Brüsszelben ezt súlyos pénzbírsággal szankcionálják - jegyezte meg. MTI rbán Viktor az utolsó parlamenti ülésnapon fotó: mti, koszticsAk sz.