Kelet-Magyarország, 2011. június (71. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-08 / 133. szám

FÜGGETLEN NAPILAP SZERDA 2011. JÚNIUS 8. 30°C Délelőtt napos idő (esz. délután záporokkal Nyeregben, azaz finisben vannak NYlRE6YHAzA. Nyeregben érezhetik magukat a 2. Nyír­ségi Vágta szervezői, hi­szen az előkészületekkel a célegyenesbe fordultak, és eddig megy minden, mint a karikacsapás. Pünkösd va­sárnap a tavaly jól kitaposott ösvényen haladnak tovább: a sóstóhegyi Alexander-pá- lyán, a Kemecsei út mellett rendezik meg a nagyszabású lovasnapot. /6. Fuvardíj helyett segély A tartozó önkormány­zatok kiegyenlítenék a számlát, de nincs miből. NY(RE6YHAzA, nyIrkáta, nyIrmihálydi. Mint ahogy arról tegnap beszámoltunk: nem engedték be hétfőn a Nyír-Flop Kft. gépjárműveit a megye újonnan épített, a legszigorúbb környezetvédel­mi elvárásoknak megfelelően kialakított hulladéklerakó telepeire, amelyek az önkor­mányzatok által létrehozott Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás kezelésében állnak. Az Észak-Alföldi Környe­zetgazdálkodási Kft. ügyve­zető igazgatója szerint erre azért került sor, mert a cég még mindig nem kötött szer­ződést velük, miközben az első negyedévben közel 60 millió forint értékű tartozást halmozott fel. Megtudtuk: a Nyír-Flop azért tartozik, mert neki is tar­toznak: a június 6-ai zárás sze­rint a társasággal kapcsolatban álló 110 önkormányzat közül 89 összesen 106 millió forint adósságot halmozott fel, a la­kossági kintlévőségük pedig eléri a 220 millió forintot. Tavaly a cég még meg tud­ta hiteíezni a helyhatóság­oknak az elmaradt szolgálta­tási díjat, ám idén erre már nincs lehetőségük. Az önkor­mányzatok dilemmája: vagy a segélyt fizetik ki, vagy a szemétszállítást./3. km « SZERKESZTŐSÉGÜNK VENDÉGEI VOLTAK GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH Hazai tálakon _______________5. Megyei tükör _______________6, Fórum ____________________7, Utazás ________________8. Sport 9-10. Elbúcsúztatták: katonai tiszteletadás Mádl Ferenc néhai államfő kopor­sójánál FOTÓ: MTI, BELICZAY LÁSZLÓ Háztetőket tépett le a szél Romok mindenhol: letépett tetődarabok, kidőlt kerítés. ibrány. Szinte háborús pusz­títás nyomaival szembesül­hettek a lakók Ibrányban. Csúnyán lecsapott a vihar a településre az elmúl napok­ban, de míg egyes részeket megkímélt, addig máshol dűtöttek, borítottak az ele­mek. Miközben a Zrínyi utca páros oldalában nem esett kár a házakban, a páratlan oldal végében négy egymás mellett álló házra csapott le a vihar. Az egyik tetejét letépte és a palákat az utca túlsó oldalába dobta a szélroham. SZON-PS Pusztítás nyomai-sajnos lesz mit eltakarítani fotó: pusztai Sándor A piaccsarnoknál történt a baleset nyíregyháza. Egy kislányt vitt kórházba a mentő kedden délután egy Nyíregyházán történt közlekedési baleset után. A Búza téri piaccsarnok­nál lévő buszváróból akart átjutni a forgalmas úttesten, amikor egy személygépkocsi­nak esett. Az autó a nyomok szerint el sem jutott a kije­lölt gyalogátkelőhelyig, így gázolás nem történhetett. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. A lányka sérü­lése nem súlyos. SZON-PS Szakkollégisták vetélkedője nyíregyháza, a Környezet- védelmi világnap tiszteletére június 8-án 13 órakor játé­kos vetélkedőt rendeznek a Nyíregyházi Főiskola Termé­szettudományi és Informati­kai Karának szakkollégistái. Korosztálytól függetlenül minden érdeklődőt szeretet­tel várnak egy jó hangulatú megmérettetésre. Helyszín: Nyíregyházi Golf Klub, Nyí­regyháza-Körmendi tanya, km Jogos aggodalom a hazai termékért Budapest. Aggódva szemléli a Fidelitas Mezőgazdasági és Vi­dékfejlesztési Kabinet, hogy a spanyol uborkával összefüg­gésbe hozott nyugat-európai járványos megbetegedések miatt a hazai vásárlók fo­gyasztása is csökkent. Fontos hangsúlyozni, hogy a magyar élelmiszerek, így a zöldségfé­lék is megbízhatóak! Az autó nem jutott el a gyalogos átkelőig FOTÓ: SZÓN Bepillantást nyertek a lapkészítés munkájába a záhonyi tanulók A Dr. Béres József Kollégium diákjait M. Magyar László és Nyéki Zsolt (j) szerkesztők fogadták kedd délután. fotó: racskó tibor Késve reagált a fékezésre nyíregyháza. Személyi sérü­lést nem okozott, de torlódást igen az a közúti baleset, ami kedden reggel történt Nyír­egyházán, az Északi körút elején. A helyszíni információ sze­rint az Északi körúton tar­tott a Városmajor utca felől a Vasvári Pál utca irányába egy Peugeot típusú személygép­kocsi. A jelzőlámpához érve fékezett a kiskocsi vezetője, a mögötte haladó teherjármű sofőrje ezzel kicsit elkésett, s nekiütközött az autó hátuljá­nak. A kocsiban utazók nem sérültek meg, az anyagi kár viszont több százezer forint lehet. A kárrendezés felté­teleiben nem volt vita. szón Végső búcsú: eltemették Mádl Ferenc volt államfőt Budapest. Mádl Ferenc aka­démikus, aki 2000 és 2005 között volt Magyarország köztársasági elnöke, május 29-én, életének 81. évében hunyt el. Belső tartást adott A volt államfőt katonai tisz­teletadás mellett, a katolikus egyház szertartása szerint búcsúztatták tegnap. A te­metésen beszédet mondott Schmitt Pál államfő is. Mádl Ferencet a Fiumei úti. Nemzeti Sírkert 28-as számú parcellája első sorának 40. sírhelyén helyezték végső nyugalomra, amelyet a Nem­zeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság múlt szerdai ülésén nyilvánított a Nemzeti Sirkert részévé. A volt államfő búcsúztatá­sán - a politikusok és közéleti személyiségek mellett - több száz gyászoló vett részt. A megemlékező és méltató be­szédet mondók többek kö­zött azt is kiemelték: Mádl Ferenc olyan ember volt, aki egy nemzetnek adott belső tartást, jövőt remélő szilárd­ságot. /2. MTI A diákok egészsége a tét Megváltoztatnák a helytelen étkezési szo­kásokat. Budapest. A 2011/2012-es tan­évre is meghirdeti az iskola­gyümölcs programot a Vidék- fejlesztési Minisztérium. Acél az, hogy az általános iskolás (1-4. évfolyamos) gyermekek friss zöldséget, gyümölcsöt kapjanak, és megkedveljék ezeket az egészséges termé­keket. A kezdeményezés elősegí­ti a zöldség- és gyümölcsfo­gyasztást, hozzájárul a gyer­mekek étkezési szokásainak megváltoztatásához és az elhízás elleni küzdelemhez, valamint az ezekkel összefüg­gésben kialakuló betegségek megelőzéséhez - tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a tárca sajtóirodája. Változás a korábbiakhoz képest, hogy - a gyermekek érdekeit és a pedagógusok ké­rését is figyelembe véve - az alsó tagozatos gyermekek az alma mellett más friss zöldsé­get, gyümölcsöt, és 100%-os gyümölcslevet is kaphatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents