Kelet-Magyarország, 2011. június (71. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-28 / 149. szám
2011. JÚNIUS 28.. KEDD KBIT Háttér 3 Ahol a nyelvvizsga, ott a diploma Néhány szakot kivéve a tanulók minden nyelvből tehetnek vizsgát, így holt nyelvekből és eszperantóból is.-* * s Hiába tettek sikeres államvizsgát az ország felsőoktatási intézményeiben tanuló végzős hallgatók, egy részük mégsem lélegezhet fel önfeledten, s nem tarthatja kezében munkája gyümölcsét, az oly nagyon várt oklevelet. Egy utolsó, nagy megpróbáltatás ugyanis még vár ezekre a diákokra: a nyelvvizsga-bizonyítvány megszerzése. Minden nyelvből A Nyíregyházi Főiskola tanulmányi és felvételi osztályának vezetője, Márföldi Józsefné kérdésünkre elmondta, az idén 1098 tanuló vett részt a záróvizsgán, közülük diplomát 456-án kaptak. Tavalyelőtt 2143 hallgatóból 1127-en vehették át az igazoló okiratukat.- A legtöbb oklevelet a Pedagógusképző Kar mesterszakos hallgatóinak adtuk át, nekik sikerült a záróvizsga időpontjáig megszerezniük és bemutatniuk „B” komplex középfokú nyelvvizsgájukat. Ezen követelmény alól csupán a 40 év felettiek, vala■ ■ A holt nyel- ^ w vekből és az eszperantóból is lehet vizsgázni. MÁRFÖLDI JŐZSEFNi mint a fogyatékossággal élő, látás-, hallássérült, diszlexiás és diszgráfiás hallgatók mentesíthetők. A gazdálkodás és menedzsment szakos diákoknak szaknyelvi, a nemzetközi kapcsolatok szakosoknak pedig egy közép- és egy felsőfokú nyelvvizsgát kell szerezniük, hogy oklevelet kapjanak. Néhány szakot kivéve a tanulók minden nyelvből tehetnek vizsgát, így holt nyelvekből és eszperantóból is. Kivételt képez például a természettudományi és a műszaki kar, ugyanis eszperantó nyelven nincs tudományos irodalma a képzési területnek. Hozzátette, hogy a nyelvoktatás nem jelenik meg kötelezően egyik képzési és kimeneti követelményben sem, arról azonban rendelkezik, hogy az oklevél kiadásához milyen nyelvvizsga-követelmény párosul. - A Nyíregyházi Főiskolán létezik egy egység, mely a a nyelvvizsga megszerzésével és a szaknyelvi oktatással foglalkozik. Néhány szak, így a nemzetközi kapcsolatok szakspecifikuma, hogy az idegen nyelv is része a min- tatantervnek, valamint az intézmény nyelviskolájában, a Student Stopban tanfolyamokon vehetnek részt a diákok, de nem csak a főiskola hallgatói vehetik igénybe ezt a szolgáltatást.- Azok a tanulók, akik a záróvizsga időpontjáig nem rendelkeznek nyelvvizsgabizonyítvánnyal, később bármikor bemutathatják azt. Ezt követően néhány nap múlva személyesen vagy postai úton kézhez kaphatják, esetleg a következő diplomaosztó ünnepségen átvehetik az oklevelüket. Nincs időkorlátja az okirat bemutatásának, ám addig nem adhatjuk ki az oklevelet, amíg nem igazolják- Számos oka lehet annak, hogy egy diáknak miért nincsen nyelvvizsgája akkorra, mikor záróvizsgázik. - Eleve az lenne a legcélszerűbb, ha már a középiskolából úgy jönnénk ki, hogy a kezünkben a nyelvismeretről szóló bizonyítvány. Nekem akkor nem volt lehetőségem erre, nem voltam elég felkészült. a nyelvvizsga meglétét - tette | hozzá Márföldi Józsefné. Nem kötelező, de... Egy több országra kiterjedő vállalatot építő cég esetében törvényszerű egy közös nyelv használata, ismerete.- Egy-egy vezetői, irányítói állás betöltésére kiírt pályázatnál nem kötjük ki feltételként a nyelvvizsgát, mint hivatalos [ dokumentumot, de a legalább középszintű, vagy inkább attól erősebb nyelvtudás elvárás. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy azok felelnek meg e kritériumnak, akik már sikeresen letettek valamilyen nyelvvizsgát - világított rá a gyakorlati oldalra Tóth Csaba, a LEGO Manufacturing Kft. HR-vezetője. A multinacionális cég nyíregyházi gyárában is nemzetközi csapat dolgozik: különböző nemzetiségű mérnökök, technikusok, adminisztrátorok, ellenőrök, s más beosztású szakemberek vesznek részt a termelésben. Napi szinten kell alkalmazniuk a | közös nyelvet, esetükben az angolt, élő szóban és levelezésben is.- A főiskola mellett részt vettem egy OKJ-s képzésben is, így a túlterheltség a nyelvvizsga rovására vált. Most, fél évvel a záróvizsga után [ van időm nyelvet tanulni, reménykedem, hogy hamarosan államilag is elismerik ezt - mondta el szerkesztőségünk érdeklődésére egy volt főiskolai hallgató. Ok volt a túlterheltség is Már ágastól lopják a drága meggyet A gazdák gondozták a gyümölcsösüket, szeretnék majd látni munkájuk ILLUSZTRÁCIÓ: SIPEKI PÉTER Sok lefagyott, így szeme van idén a gyümölcsnek, ám a sok tolvajnak nem különben. WYfMMMk Most éppen a meggy van soron. Erik, hát lopják. Megyeszerte, hogy messzebbre ne menjünk. Válaszlépések Hétfőn például Nyírmadán fedezték fel, hogy egyesek a víkendet arra használták fel, hogy fáradságot nem ismerve fölkeressék a határban a város önkormányzatának tulajdonában lévő - egyébként körbe kerített - meggyest és amit a májusi fagy még meghagyott, azt elvigyék. Mint tegnap délelőtt kiderült, másokét, egyéni termelőkét is megdézsmálták. Mivel túlságosan sokat nem kívántak bíbelődni a kéretlen szürettel, a termést néhány helyen a fák ágaival együtt vitték el a helyszínről. Valahol a hűvösben leülve mégis csak kényelmesebb a meggyszedés. Az értékesítésével pedig - úgy látszik -, nincs nagy gond.- Négy bejelentett felvásárló tevékenykedik Nyírmadán- számol be érdeklődésünkre Mudri Barna, az önkormányzat mezőgazdásza a további lopások megakadályozását célzó gyors válaszlépésekről.- Beszéltem velük felhíva a figyelmüket, hogy csak saját őstermelői igazolvánnyal rendelkezőtől vásároljanak föl termést, illetve állítsanak ki felvásárlási jegyet. Ha valaki kölcsönkért igazolványnyal akar gyümölcsöt leadni, „gyümölcsét" Is azt a felvásárlónak legalább is szembesítenie kell az okirat tulajdonosával. Mudri Barna azt is elmondta, hogy kérte a külterületi szórvány meggyesek gazdáit, hogy a szüretig szervezzék meg egymás gyümölcsöseinek is a megfigyelését, őrzését. Az éppen tegnap hivatalba lépett új nyírmadai rendőr őrsparancsnok pedig azt ígérte, hogy sűrítik a járőrözést a gyümölcsösök közelében. Elmarad afogadóóra NYÍREGYHÁZA. Elmarad dr. I Tarcsa Csaba r. ezredes, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye rendőrfőkapitánya június 29-én 9 órától 12 óráig meghirdetett lakossági foga- | dóórája egyéb szolgálati feladatok miatt. A fogadóóra új időpontjáról a főkapitányság sajtószóvivője később ad tájékoztatást. Szabálysértési őrizetben Nyírbátor. A Nyírbátori Rendőrkapitányság szabálysértési őrizetbe vett egy 20 éves nyírbátori férfit, aki vasárnap Nyírbátor belterületén egy meggyfáról a tulajdonos engedélye nélkül szedte le a termést. A rendőrség gyorsított eljárásban állítja bíróság elé. NÉZŐPONT Nyéki Zsolt A szavakba öntött tett Í! a nemzet - a nemzet fia pedig mindinkább az idegen nyelvből él meg. Azt is tudjuk: ahány nyelv, annyi ember, a munkaerő piacán pedig az a nyerő, aki egy személyben több dolgozót testesít meg. Akárhogy csűrjük, csavarjuk, az anyanyelvűnkön kívül meg kell tudnunk szólalni egy nemzetközi szinten használatos nyelven is. Ez ma már nemcsak a szellemi foglalkozásoknál alapvető, hanem egy-egy jó szakmában is soha nem látott lehetőségeket nyit meg ez a tudás. A magyar hentesek, ácsok, esztergályosok, bádogosok, szakácsok igen kelendőek a német vagy épp az angol gazdasági életben, s nehéz elképzelni az ott elérhető magas béreknél jobb kedvcsinálót az idegen nyelv tanulásához. A világ immár kitárta kapuit a szorgalmas és szakképzett emberek előtt, ha tudásukat legalább egy világnyelven is képesek bizonyítani. Hazánk - sajnos - mégis az utolsók között kullog, amikor az átlagpolgár nyelvismereteit felmérő kutatások előállnak a legfrissebb listákkal. Húsz éve keressük az okokat: azt még cinkos összekacsintás kísérte, hogy a kötelező oroszból tizenkét iskolai év után is csak a jelentésig jutottunk el, legfeljebb egy-két Lenin- óda ugrana be, de hogy a szabad választás óta miért nem nyert teret a nyelvtanulás, az rejtély. Meglehet, nehéz eligazodni az üdvözítő tanítási módszerek versengésében, de ha szívünkre tesszük a kezünket, akkor bevallhatjuk: az egyéni szorgalmon áll vagy bukik a siker. nyekl@lnform.hu Melyik község határában volt egykoron lliatelke, Juha, Őze, ez a napjainkra már elpusztult három település? a) Székely b) Ófehértó c) Őr d) Jánd A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. KOLNÁMÉ ZSAKUTKÓ MÁRIA: Nem kellett volna, de megszereztem. SZAKÁCS ADRIENN; Aki diplomát szerez, feleljen meg az elvárásnak. TŐRÖK FERENC: A diplomás értelmiséginek ez legyen természetes. KONCZlfMEA; Fontos a nyelv, de nem kellene oklevélhez kötni. KUPÁS JA NOS NE: Ahány MÁTÉ KRISZTIÁN: Aki nyelvet beszél az ember, külföldön akar dolgoz' annyit ér. ni, tanul nyelveket.- Német középfokú nyelvvizsga hiányában én sem kaptam diplomát. Hasznos a nyelvtudás, de nem kellene oklevélhez kötni - mondta el érdeklődésünkre Koncz Tímea. Kupás Jánosné szerint ahány nyelvet beszél az ember, annyit ér. - Az angol és a német világnyelv, az unokáim Angliában élnek, nagyon jól beszélnek angolul. Fontos, hogy ismerjünk idegen nyelveket - válaszolta. - Nem értek ezzel egyet, hiszen aki külföldön akar elhelyezkedni, az úgyis tanul nyelveket. Más EU-s országban ez nem kötelező - vélte a nagyhalászi Máté Krisztián. A nyíregyházi Molnárné Zsakutkó Mária mesterszakon diplomázott, s bár nem kellett volna, megszerezte a nyelvvizsgát is, hogy ismereteit tovább bővíthesse. - Úgy gondolom, napjainkban elengedhetetlen az idegen nyelv ismerete, hozzátartozik az alapműveltséghez - tette hozzá. - Jó dolognak tartom a diploma és a nyelvvizsga összekapcsolását, mert aki diplomát szerez, annak meg kell felelnie az európai elvárásoknak - nyilatkozta a nagyhalászi Szakács Adrienn. Török Ferenc úgy gondolja, hogy aki diplomásként értelmiséginek vallja magát, annak elengedhetetlen a nyelvvizsga, aminek megszerzése így nem is lehet akadály.- RALLY-AUTÓK NAGYKALLÓBAN Hatalmas érdeklődés övezte a Nagykállóban megrendezett BAZ megyei Rally Sprint Bajnokságot a hét végén. Látnivaló bőven akadt a pályán kívül is. fotó: sipeki Péter Diplomaosztó ünnepségen: ők már minden kötelességüknek eleget tettek fotó: pusztai Sándor