Kelet-Magyarország, 2011. június (71. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-03 / 129. szám

286083 Védelem a hőség ellen FÜGGETLEN NAPILAP PÉNTEK 2011. JÚNIUS 3. Reggel ke­4AO#* vés felhő lesz, 5U L később zápor is kialakulhat. J J , g ' 13 ' Kerülni keltett a kitört kerekű autót FOTÓ:PUSZTAI SÁNDOR Műszaki hibából útszűkület NYÍRE6YHÁZA. „Lesántult” egy Lada igen balszerencsés helyen csütörtök délután Kisvárdán, s a műszaki hiba átmenetilegútszűkületet oko­zott. A Szent László utca felől haladt a belváros irányába a Csillag utcán egy Lada. Ami­kor már a Csillag köz vonalát is elhagyta, a jobb első kereke kitört. A többi autó ugyan ki tudta kerülni, de a több mint 1 tonnás kocsit megmozdítani nem lehetett. Egy szállítójár­mű vitte el végül a műhelybe. SZON-PS Jogszabály írja elő, hogyan kell védeni a dolgozókat a nagy melegben. nyíregyháza. Még a nyár meg sem kezdődött, de az elmúlt napokban nagy hőségben volt részünk. A nagy meleg­ben végzett munka még foko­zottabb megterhelést jelent a szervezet számára, ezért a munkáltatók számára jogsza­bályok írják elő a megfelelő munkahelyi klímatényezők biztosítását. Ebből bizony gondok is akadnak.- A Bujtosi-tó környékén dolgozunk közmunkásként, és hétfőtől megvonták tőlünk a törvény szerint kötelezően járó védőitalt, az ásványvi­zet, mondván: nincs rá pénz, de van pár kút a környéken - panaszolta olvasónk. Mint Márczi Imre, a Nyír­egyházi Városüzemeltető és Vagyonkelező Kft. műszaki igazgató] a elmondta, aBujtosi- tó környékén több helyről is lehet egészséges ivóvizet vé­telezni, így a védőitalhoz a közmunkások hozzájutnak.- A tavalyi ellenőrzéseink főként a feldolgozó-, illetve építőiparban dolgozókat érin­tette. A munkáltatók nagy ré­sze bár ismeri a jogszabályo­kat, de ezeket nem tartották be minden esetben - vonta le a következtetést a tavalyi el­lenőrzések alapján Jenei Sán­dor, a munkavédelmi felügye­lőség osztályvezetője. /3. A tűzoltóság speciális egysége indult a holttestért FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Újabb áldozata van a Tiszának mezölaoány. Szerdán dél­előtt Mezőladány külterüle­tén a Tiszához indult sétálni egy 56 éves helyi lakos. A férfit azóta nem látták, csak levetett ruháit és a folyóba vezető lábnyomait találták meg a parton. Az ügyben a Kisvárdai Rendőrkapitányság indított közigazgatási eljá­rást, az eltűnt személyt a Ti­szai Vízirendészet és speciális mentők segítségével keresték - aznap eredménytelenül. Csütörtökön délelőtt csó- nakázók az eltűnés helyé­től mintegy két kilométerre holttestet fedeztek fel a víz­ben. A tűzoltóság speciális egysége indult csónakkal a testért. A helyszíni szemle adatai alapján az előző nap folyóba fulladt férfit találták meg. Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a Kisvárdai Rendőrkapitányság szakértő bevonásával foly­tatja a közigazgatási eljárást. SZON-PS A Művészeti Középiskola tánctagozatának végzősei OKJ-s vizsgát tettek Modem- és néptáncot egyaránt bemutattak tegnap este a diákok a Budapestről érkezett bizottság előtt. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR MhUWiHU.'i:i Elhunyt László Sándorné nyugdíjas kolléganó'nk Az újság szerves része a hirde­tés, a terjesztés. így lesz egy nagy család a miénk. Ezért is fáj annyira, ha egy kollé­ga, vagy kolléganő elindul a végtelen úton. Most László Sándornétól, mindenki Ma-, tildkájától búcsúzunk. Több évtizeden át dolgo­zott a Kelet-Magyarországnál, először mint hirdetésfelvevő, majd hirdetési előadó. A mo­solygós, mindig segítőkész kolléga elvarázsolta az ügy­feleket is. Bármikor fordul­tak hozzá, Matildka segített, talált megoldást gondjaikra, kivánságaikra. Kedvessége, kapcsolatte­remtő képessége miatt sokan keresték is. 2008-as nyugdíjba vonulása óta is gyakran bejött a szerkesztőségbe, a barátnők­höz, barátokhoz, beszélgetni, hírt adni magáról, s érdeklőd­ni a régiekről. A sqrs sajnos nem kímélte az élete során, hamar özvegyen maradt, de ő volt a kapocs a családban. Imádta gyermekeit, unokáit. Értük élt. S betegsége, korai halála akadályozta meg, hogy még tovább járjanak együtt a közös úton. Nekik és nekünk is nagyon fog hiányozni. Nyu­godjon békében! Megkezdődött a park építése a Gólya ABC-nél NYÍREGYHÁZA. Mint lapunk­ban beszámoltunk róla, ta­valy nyáron Nyíregyházán a Ferenc körúton a Gólya ABC mellett a lakosság megkér­dezése nélkül kivágtak nyolc fát, felvágták a füves terüle­tet, mert parkolót szerettek volna építeni a kereskedelmi egység mellé. Lakossági tiltakozásra le­állították a munkálatokat, s egészen mostanáig a félbe­maradt, áldatlan állapot ural­kodott azon a területen. A napokban megkezdődött a park helyreállítása, ami vár­hatóan két hét múlva be is fe­jeződik. Korábban járólapok szolgáltak a közlekedésre, de instabilak voltak, és a lakos­ság nem használta ezeket az utakat. Most leaszfaltozzák a már kitaposott ösvényeket, a kö­vetkező fázis pedig a füve­sítés és az öntözés lesz. Hat csővázas, háttámlás padot is kihelyeznek majd az itt élők számára. /4. Várjuk a gyerek­napi rajzokat NYÍREGYHÁZA. Ez a hétvége a vi­dámság jegyében telt: gyerek­nap alkalmából megyeszerte számos program várta a kicsi­ket. A gyerekektől azt kérjük, rajzolják le, hogyan telt a gye­reknap. Rajzpályázatunkra az óvodások és az általános isko­lások alkotásait várjuk három kategóriában. A képek bármi­lyen technikával készülhetnek A4-es formátumban, külön ér­tékeljük az ovisok, az alsósok és a felsősök munkáit. A képe­ket június 14-éig kell eljuttatni szerkesztőségünkbe - Nyíregy­háza, DózsaGy.u.4-6., alkategó­riák legjobbjai értékes jutalmat kapnak. km Az élvonalban a Spartacus NYÍREGYHÁZA. A női focisták dobogós helyezést terveztek, de aztán jöttek a sikerek, a győzelmek, s végül arany­érem lett a vége. /9. Ünnepség a Bárczi-iskolában Szendrei Istvánná gyógypedagógus a megyei közgyűlés bronz emlékérmét vehette át tegnap több évtizedes munkájának elismeréseként Kovács Sándor alelnöktől. A. fotó: racskó Tibor HIRDETÉS- TÁNC VIZSGA A SZÍNHÁZBAN Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma ­2000 2003 2005XHEEEEZQ 2006 2007 ESHESS] 2008 H^KSZünS 2009 9 f* 75 837 2010f 6i3i4«§fe/f ^ GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH Megyei tükör _________________4. Régi fotók ___________________7, Hazai tájakon 8. Sport _______________9„ 10. Olvasóink leveleiből 12. a PEDAGÓGUSNAPI ELISMERÉS ANGOL HASZNÁLTRUHA-KERESKEDÉS ] KISVÁRDÁN, a Csillag utca 3. szám alatt (a földszinten) Elegáns márkájú divatos gyerek és felnőtt ruhák, kiegészítők (cipő, fehérnemű, stb.) JÚNIUS 6-ÄN (HÉTFŐN) TELJESEN ÚJ NYÁRI ÁRUKÉSZLET! Óriási választék 160 m2-en! O MORGAN leisal, I DOROTHY perkins maíLm „H„

Next

/
Thumbnails
Contents