Kelet-Magyarország, 2011. június (71. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-18 / 141. szám
2011. JÚNIUS 18., SZOMBAT RÉCÉT Futár 13 A szorgalom mintaképe FOTÓ: INTERNET Méhész vizsga Baktán a Vayban baktalóránthAza. Felnőtt- képzésben résztvevő méhészek vizsgáztak a napokban Baktalórántházán a Vay Ádám Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola és Kollégiumban. Bagoly Albert az intézmény vezetője elmondta, a méhészetnek jelentős szerepe van a térségben. A termeléshez a feltétel jelentős része adott. A méhészet terméke, a méz fontos táplálék, de a gyógyászat, a kozmetikai ipar is jelentős felhasználó. Lesz utánpótlás Bögréné Bodrogi Gabriella, a méhészek vizsgaelnöke elmondja: Szabolcs-SzatmárBereg megye az akác hazája. Az akác és a méhészet szoros összefüggése közismert. Kiemelkedő jelentőségű az iskola tevékenysége a mező- gazdasági szakképzésben, ezzel együtt a méhészképzésben. A most vizsgázó csoport teljesítményét értékelve lesz utánpótlása a kiöregedő méhészeknek, a vizsgázókban jól felkészült, ambiciózus, a fiatal gazda pályázatra pályázni akaró, a mezőgazdaság és vidék értékeit fejleszteni akarókat ismert meg. A hallgatóknak átadott tudás járulhat hozzá a tudatos, szakszerű, okszerű méhészkedéshez, a kiváló magyar méz termeléséhez. A mindennapi, stratégiai kérdés Az államtitkár a tímári kalászos fajtabemutatón vidékfejlesztési aktuálisokról beszélt. TÍMÁR. Magyarország idén is képes lesz arra, hogy kenyér- gabonából önellátó legyen, és emellett külföldön is értékesítsen búzát - jelentette ki Czerván György agrárügyekért felelős államtitkár a napokban a Tímár melletti Szabolcson. Az államtitkár a Timári Vetőmag és Szárító Kft. már hagyományos őszi kalászos fajtabemutatóját megnyitva szólt mezőgazdasági és vidékfejlesztési aktuálisokról. Jó kenyérnek való Az államtitkár az idei termés- kilátásokkal kapcsolatosan közölte: a bemutatót megelőző idők csapadékos időjárása jót tett a gabonának, nem lehet majd panasz a termésre sem, országosan a 950 ezer ígéretes fajták FOTÓK: G.-NÉ DIENES JUDIT hektár átlagában a búzától 4 tonnás átlagtermés várható. Jelezte azonban: arról sem szabad hallgatni, hogy a kétes eredetű vagy gyenge minőségű vetőmagok komoly károkat okoztak az elmúlt években a gazdáknak. Ami a termés értékesítését illeti, az árakat a világpiac, nekünk azon belül is az orosz, ukrán hozamok határozzák meg. A magas gabonaárak vesztese viszont az állattenyésztés. A közelgő aratási munkákra, a mezőgazdasági munkagépek közúti mozgatására utalva az államtitkár a termelőket megnyugtatandó közölte, a széles járművek használatában a mezőgazdaság lesz a kedvezményezett. A májusi fagykárok okán Czerván György szólt a kárenyhítési rendszerről, amelynek a jelenleginél jobb, egy önsegélyező és egy üzleti alapú, de államilag megtámogatott pillérre támaszkodó változata ősszel kerül a parlament elé. Stratégiai dolgok Czerván György hangsúlyozta, hogy a GMO-mentes magyar mezőgazdasági termékek, élelmiszerkészítmények nemcsak a hazai piacon, hanem külföldön is felértékelődnek. Ezért fenn kell tartani Magyarország GMO-mentességét, a génmódosított növényfajták vetőmag-forgalmazásának és szabadföldi termesztésének tilalmát. A még kidolgozás alatt lévő 10 éves agrárstratégiával kapcsolatban az államtitkár hangsúlyozta az összefogás, az integráció fontosságát, amely lényeges az ágazat verseny- képessége, s a kertészet révén a foglalkoztatásban betöltött szerepe szempontjából. Ami az állattenyésztést illeti, nehéz helyzete miatt optimális aránya lecsökkent a növénytermesztéshez képest. Legnagyobb bajban a sertés- ágazat van. Megsegítésüket szolgálja a kidolgozás alatt lévő kedvezményes forgóeszközhitel-lehetőség. Zöldsógmlzéria Czerván György a magyar agrárdiplomácia legfrissebb sikeréről is szólt: azaz, hogy a németországi hasmenés járvány és uborkamizéria következtében összeomlott zöldségpiacot érzékelve az EU 210 millió eurót ad az uniós zöldségtermelők azonnali megsegítésére. A döntés, amely Fazekas Sándor miniszter az EU Mezőgazdasági Tanácsának soros elnökeként összehívott rendkívüli agrárminiszteri találkozóján született, a gazdák lehető legszélesebb körét érinti, ide értve az őstermelőket is. A kártalanítást kiterjesztették az uborkán, a paradicsomon, és a salátán kívül a cukkinira és a paprikára. ■ ■ A segítség w # hamarosan eljuthat az önhibájukon kívül bajba került gazdákhoz. - ^ | CZERVÁN GYÖRGY /b Sikerekkel a diszkrimináció ellen! Bízz mozgássérült embertársaidban, hogy // Ok is bízhassanak magukban! i Egyenlőek a jogaik. Legyenek egyenlőek az esélyeik is! ^ www.keja.liu Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 638 638 9 SZÉCHÉNYI TERV A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. ftpeg#* V.'42/444 444V.1 F8HBH W www.fotaxinyiregyhaza.hu Lukács Ablak Kft • Redőny, reluxa, szalagfüggöny. I * Fa és műanyag nyílászárók. www.lukacsablak.hu e-mail: info@lukacsablak.hu Bemutatóterem: Nyíregyháza-Oros 41-es főút 5-ös km •42/595-611 «42/481-067 • 06-20/9-550-650 rrnm HIRDETESSZERVEZONKET: Három megye termelői zarándokoltak el a tímárt kalászos fajtabemutatóra (BLSIEIIDLIIZHClJI. 4 . , Szabadfelhasználás,Hitelkiváltás, Lakásvásárlás, I Felújítás, Korszerűsítés, Személyi kölcsön. vágó istván i AJÁNLÁSA VALI | IW.Uf.KlllH^lf.l^^HUI^i-l-li^lHRlj^HM |*Snái.taniwii.ct' 15 évre 20 évre 1.000. 000 Ft 9,989 Ft/ho 8.831 Ft/hó / : 3.000. 000 Ft 29.966 Ft/hó 26.492 Ftmó f S 5.000. 000 Ft 49.943 Ft/hó 44.154 Ft/hő ‘ THM: 11,29-12,55% 11,23-12,31% \ JELZÁLOGHITEL TÖRLESZTÉSVÉDELEMMEL, ÍGY NEM LESZ GOND A HAVI TÖRLESZTÉSSEL! PASSZÍV BAR MEGOLDHATÓ!!! Hitele költségeit megelőlegezzük! n ■ u f Mm A • I • ■ •Tel i I Ti* M ■ * k* J -ű 5>■ L H 7^FA.• T 1 hm 1 í 11 Jr*^ F.* 1^*7* 1^1* J Ha ön nem enged a minőségből ...akkor mi engedünk az árainkból! A 20 éves H0RMANN jubileumi és a COLL-TRADE KFT. tavaszi akciója raktárról: • HÖRMANN billenő garázskapuk • HÖRMANN szekcionált garázskapuk, motorral • HÖRMANN házbejárati ajtók utcakapuk automatizálása HÖRMANN motorokkal IPARI KAPUK, AUTOMATA ÜVEGAJTÓK, KIRAKATRÁCSOK Beépítés, házhoz szállítás kedvező árakon! ~l®NDÉR*!li, VILLAMOSSÁGI SZAKÜZLET Nyíregyháza, Vasgyár u. 8 i Telefon: 42/311-143 O) cg I---------------------------------------I--------------HOMONYIK TIBOR Telefon: 30/9034-045 ( tibor.homonvik@inform.hu ) Fl 1TAK M VRORSZAG MEGÚJUL m m cQ