Kelet-Magyarország, 2011. június (71. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-16 / 139. szám

8 2011. JÚNIUS 16.. CSÜTÖRTÖK KELET Megyei tükör 7 C MSZP SAJTOTAJEKOZTATi A Semmelweis-terv nem ad választ a nyíregyháza. Sok minden megvilágosodott, de sok min­den még továbbra is homályos az egészségügy átalakításával kapcsolatban a Semmelweis- terv és az egészségügyi „saláta­törvény” ismeretében - kezdte szerdai sajtótájékoztatóját dr. Boros László, az MSZP megyei alelnöke, majd az egészségügy 8 nagytérségre, illetve továb­bi felosztásával kapcsolatban arról szólt, hogy ebben semmi újdonság sincs, ugyanis meg­maradtak a 2010-es kormány- váltás előtti alapok. Az ellenzéki politikus reagált az egészségügyi államtitkár azon nyilatkozatára is, amely szerint a csoportos közbeszer­zéssel, a hamburgeradóval több milliárdos bevételre le­het szert tenni, s ezt a pénzt a dolgozók fizetésének emelé­kérdésekre sére fordítják majd. Dr. Boros László szerint a betervezett 60 milliárd forint erre nem elég, legalább 150 milliárd forint kellene bérfejlesztésre.- Az egészségügy rákfenéje az orvosok és a szakdolgozók elvándorlása. Tavaly ezer or­vos hagyta el Magyarországot, az évente 700 frissen végzett orvos fele nem lép be a rend­szerbe, 3900 nyugdíjas, főleg háziorvos van a nyilvántar­tásban. Ha a nyugdíjasok visz- szavonulnak, katasztrofális helyzetben lesz az alapellátás. Hogy lehet az, hogy a Lajtán túl 8-10-szeres fizetést kap­nak az egészségügyi dolgo­zók, mint hazánkban? - tette fel a kérdést a megyei alelnök, majd folytatta: nem ad erre vá­laszt sem a Semmelweis-terv, sem a salátatörvény. km "AVATÁS Az elmúlt hetekben elké­szült az a kerékpárút, amely a máriapócsi vasútállo­mást köti össze a nemzeti kegyhellyel. A biztonságos közlekedést elősegítő utat ma délután avatják fel. FOTÓ:KOVÁCS JÁNOS © KVÍZ MEGFEJTÉS Mikor készült el a Lónyay- főcsatorna (főága)? a, 1879-ben Városmajori est NYÍREGYHÁZA. Június 18-án 18- 24 óra között a Városmajori Művelődési Házban rendezik meg a Múzeumok Éjszakája - „Városmajori est” elnevezésű programsorozatot, melyre várják az érdeklődőket. © PROGRAMOK 17.4 5 órától kenyérlángos készftés és kóstoló a művelődési ház udvarán 18. : A rendezvény megnyitása, majd a Mascenada Salsa Csoport bemutatója 19. : Bu-Bu Band koncertje 20. : Bundi Bandájának élő népzenei koncertje 21-24 óráig Táncház .Képzőművészet diákszemmel": művelő­dési házunk ifjú képzőművészeinek alkotá­sai is megtekinthetők a klubteremben I Ingatlan piac ) Nyíregyháza, Kökény utcán 126 nm-es újépítésű Ikerház, kedvező banki finanszírozással (EUR) hitel 4% kamattal eladó. Az alsó szinten nappali, étkező, konyha, kamra, 1 szoba, fürdőszoba, WC, az emeleten társalgó, 2 szoba, fürdő- szoba található. Ár: 16,3 MR. vb 1 I fi 1 h T ■ 1 ti L M HIPnFTÉVk HIRDETÉSEK Nyíregyháza közvetlen belvárosában IRODÁK, IR0DACS0P0RT0K ÉS IRODAHÁZ kedvező áron bérelhetők. ~ V irfr— t« ■ AIb ■ Biftilrfi- rt-MMjiifif-” Személyre szabott hiteltermékek ügyintézése! Személyi kölcsön, hitelkiváltás, építés-vásártás-felújftás és szabad felhasználású hitelek közül segítünk önnek kiválasztani több bank ajánlatát összehasonlítva a legmegfelelőbbet. 1^ Telefon: 06-20/921-53-84 ^ KÖZEL 50 ÚJÉPÍTÉSŰ ÉS TÖBB SZÁZ FIATAL LAKÁS ÉS CSALÁDI HÁZ KÍNÁLATUNKBÓL Ingyenes ingatlan és hitel ügyintézéssel. ^^r77lv7A»]F^rTniBiirMT^iiriiTm Pénzvilág ' L. «3522* GMcHENmERV ' hmo\i HITELEK ________________________ VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁSSAL KOMBINÁLT MIKROHITEL, ORSZÁGOS MIKROHITEL, ___________ÚJ SZÉCHENYI HITEL__________ KAMAT: 6,5%-tól 8,5%-ig ^ Bővebb információ: www.primomvk.hu -Tel.: 42/502-165,502-147 ^ HIRDETÉS Múzeumok éjszakája A latin izéké, dallamo­ké, s a mediterrán han­gulaté lesz a főszerep a múzeumok nyíregyházi éjszakáján. nyíregyháza. Már péntek dél­után elkezdődik, és vasárnap hajnalig tart a Jósa András Múzeum eseménysorozata, melyet idén a latin hangulat jegyében rendeznek. Zenészek, táncosok Dr. Bene János igazgató a szerdai sajtótájékoztatón el­mondta, három helyszínen közel ötven program várja az érdeklődőket: megnyitnak három új időszaki kiállítást - Kopcsik Lajos mestercukrász Dolce Vita című vándorkiál­lítását, Múzsák és démonok címmel tárlatot az Antal­Lusztig gyűjteményből és egy régészeti kiállítást -, fellépnek zenészek, táncosok, s a gyere­keket is számos rendezvényre invitálják. Földön, levegőben A latin ritmusokról ismert Fivérek a Balatonról érkezik, az együttest a Tréner Kft. légi úton szállítja Nyíregyházára, helyi utazukról pedig az Autó Széles gondoskodik - a cég 8 különleges autót állít majd ki, de az autócsodákat azok is igénybe vehetik, akik a múze­umtól a Parkfürdőbe szeret­nének kijutni. Utóbbi helyszínen ugyanis éjszakai fürdőzésre várják a vendégeket, s aki már meg­váltotta a belépőjét a múze­umi programokra, a megújult Parkfürdő szolgáltatásait féláron veheti igénybe. Programkavalkád vár a vendégekre FOTÓ: KM-ARCHlV £ LATIN HANGULATBAN - JUNIUS 18. Benczúr tér 14.: Népművészeti bemutató és vásár, 15.: Szabolcsi Koncert Fúvós zenekar, 15.30: Nyíregyházi kutyaiskola bemutatója, 16: Vikár fúvós zenekar, 16.30: Brass Heart Quintett show, 17: Mediball bemutató, 17.15: Marianet Trió-Latin zene, 18: Vivace Duo- Lírai dallamok, 19: Szabolcs Alapfokú Táncművészeti iskola és Szabolcs DSE - latin show, 19.45: Sztárom a párom - közismert emberek táncos bemutatója, 20: Desszert Live. 21: Fiesta együttes, 22: Phemius együttes, 22.30: Takács Maresz és az Ezeregyéjszaka táncosai, 23: Tűzugrás, 23.30: Zumba show, 23.45: Fivérek együttes, 00.30:4 for Dance, 02: It silencio Múzeum: 15: Dolce Vita - Kopcsik Lajos mestercukrász kiállítása, majd régészeti kiállítás. 15.30: Alkotó kuckó, 15.30: Múzsák és démonok kiállítás megnyitó, 17:Terkababa játszóház, 17.30: Játsszunk régészetet, 18: Diavetítés, 21.45: Éjszakai tárlatvezetés Antal PéterreL 22.30: Vivace Duo, 23.15: Játsszunk régészetet, 02: II silencio Múzeum udvar 15: Mediterrán ízek, 16: Brass Heart Quintett show, 16.30: Pöttöm körtánc. 17: Illa-berek mesezene, 17.45: Zumba show, 18.15: Mediball bemutató, 19:Pregituer Fruzsina műsora, 20: Fűzi és Mariann - kis esti zene, 21: Salsa party, 22.30: Badár Sándor dumaszínház, 02: II silencio Cservenák László múzeu­mi menedzser az események sorából kiemelte még Badár Sándor fellépését, a medi­terrán ízekre építő gasztro udvart, illetve a közéleti sze­mélyiségek részvételével zaj­ló táncos bemutatót - ezen mások mellett táncra perdül a sajtótájékoztatón megjelent Gulyás József megyei közgyű­lési alelnök is. A múzeumok éjszakáján tehát lesz minden, mi szem­szájnak ingere, a változatos programok izgalmas estét-éj- szakát ígérnek, ahol minden korosztály megtalálja a neki tetsző koncertet, bemutatót, előadást, kiállítást. km-sza W Három hely­színen közel 50 program várja az érdeklődőket. DR. BENE JÁNOS Munkánk egy spanyol önkéntes szemével nyíregyháza. A pergő ritmu­sú spanyol nyelvet tanítja, és különböző ifjúsági programo­kat szervez Nyíregyházán az ifjú önkéntes: Sofia Carmona Tena. A Madridból két hónap­ja érkezett fiatal hölgy (egy portugál és egy macedón társával együtt) a Mustárház csapatához csatlakozva vesz részt a helyi közösségi élet­ben, ennek részeként szerdán szerkesztőségünkbe is elláto­gatott. A vendég Mustár FM számára készített interjút, és minden érdekelte: kérdezett a lap példányszámáról, szer­kezetéről, témaválasztásáról, az itt dolgozókról.- Nehéz lehet összeegyez­tetni a magánélettel, a család­dal - jegyezte meg, amikor a napi munkarendre, a lapzárta Sofia Carmona Tena FOTÓ: SIPEKI PÉTER időpontjára terelődött a szó. Sofia októberig teljesít önkén­tes szolgálatot Nyíregyházán, illetve megyénkben. km Energiát rejt a föld a határmenti régiókban A munka során a meg­újuló energiát haszno­sító erőművek létesíté­sét is megvizsgálják. nyíregyháza. A megújuló energiaforrások kínálta lehe­tőségeket elemezték szerdán Nyíregyházán azon a szakmai találkozón, amelyet „A geo­termikus energiák hasznosí­tásának lehetősége Szabolcs- Szatmár-Bereg és Szatmár megyékben” címmel szervez­tek. Konkrét programok A határmenti régióban rejlő geotermikus energiaforrá­sok vizsgálatára, elemzésére és rendszerezésére irányuló tanulmányok elkészítésének programját ez év februárjában indította a Szabolcs-Szatmár­Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, együttműköd­ve a Szatmárnémeti Kereske­delmi, Ipari és Agrárkamará­val. A cél az, hogy a kutatás eredményeit felhasználva az érdeklődő vállalkozások, szervezetek konkrét progra­mokat készítsenek az ener­giaforrások felhasználására. A munka során a megújuló energiát hasznosító erőmű­vek létesítését is megvizsgál­ják, valamint olyan adatbá­zist is létrehoznak, melyek egységes rendszerben, a té­mával kapcsolatos valameny- nyi területen információkkal szolgálnak. A tanulmányok magyar és angol nyelven hozzáférhető­ek lesznek a kamara honlap­ján. KM Elromlott a rendszer, egy fecni lett a jegy Olvasónk szerint nem vet túl jó fényt a város­ra, ha egy eltépett lap a belépőjegy. NYÍREGYHÁZA. A hosszú hét­végén a fővárosból érkezett ismerőseinket láttuk vendé­gül, s mivel egyikőjük nagy kedvence a Budapest Bár, szombaton kimentünk a Sza­badtéri színpadra, ahol a nép­szerű együttes lépett fel - írta lapunkhoz eljuttatott levelé­ben nyíregyházi olvasónk.- A helyszínen vettük meg a jegyet, amiért ki is fizettünk 5780 forintot, ám belépő he­lyett egy eltépett lapot kap­tunk, amire annyi volt felírva: B, illetve F13 és F14. Emellé egy nyugtát is csatoltak, és amikor azt kérdeztük, miért nem ka­punk jegyet, azt a választ kap­tuk, hogy elromlott a rendszer. Milyen rendszer? Megnéztem: még nyomtató sem volt, mivel akartak jegyet nyomtatni? A VIP-jegy persze gyönyörű volt, de aki nem tartozik az ingyen jegyések közé, nem érdemli meg, hogy egy nor­mális belépőt kapjon? Úgy vélem, ez az igénytelenség csúcsa, ami a város megíté­lésén nagyon sokat ront - írta olvasónk, akinek a szervező cég az alábbiakat írta: Technikai probléma „A Nyíregyházi Szabadtéri Színpad jegyeit a Ticket Exp­ress hálózatán és a helyszí­nen értékesítjük. A Budapest Bár koncert alkalmával sajnos tényleg akadt problémánk a jegyrendszerrel, mely mindkét jegyárusító fülkében nyom­Ezt kapta olvasónk jegy gyanánt ILLUSZTRÁCIÓ: RACSKÓ TIBOR tatóval és informatikai háló­zattal telepített. Sajnálatos módon bármikor előfordulhat, hogy leáll a rendszer, vagy nem működik tökéletesen, ezt a legnagyobb igyekezet mellett sem lehet kizárni. Az előadásainkra VIP-jegyet nem értékesítünk, igy semmilyen különbség nincs jegyeink kö­zött. Nagyon sajnáljuk, hogy rendszerünk ebben az időben nem működött tökéletesen, természetesen minden elő­adásunkon szép kivitelű jegyet kap közönségünk. A kellemetlenség ellensúlyo­zásaként engedje meg, hogy vendégül lássuk a Rózsakért Teraszon, mely alkalommal szívesen ismertetjük a felme­rült problémát. Reméljük, a Budapest Bár csodálatos kon­certélményét nem árnyékolta be ez a technikai probléma, és bízunk abban, hogy a jövőben is ellátogat a Nyíregyházi Sza­badtéri Színpad előadásaira” - írták reagálásukban a Rózsa­kért Nyíregyházi Szabadtéri Színpad szervezői. km-sza

Next

/
Thumbnails
Contents