Kelet-Magyarország, 2011. június (71. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-15 / 138. szám
2011. JÚNIUS 15.. SZERDA KELET Megyei tükör 5 IG MSZP SAJTÓTÁJÉKOZTATl A legfrissebb statisztikai adatok elkeserítelek Kisvárda már startra kész Kisvárda Június 17-25. között fesztiválvárossá alakul fotó: a szerző nyíregyháza. Hol aggasztónak, hol rémisztőnek nevezte a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait Csabai Lászlóné, az MSZP országos elnökségének tagja a keddi sajtótáj ékoztatój án. „Áprilisban 3,759 millió volt a foglalkoztatottak száma, ami 0,7 százalékkal több az egy évvel korábbiakhoz képest. Eszerint messze állunk az ígért 1 millió új munkahelytől. Viszont a nyilvántartott munkanélküliek száma 612 ezer, azaz 10 700 fővel több, mint tavaly ilyenkor. Miközben Európa-szerte érzékelhető a gazdasági felemelkedés, és Magyarországon 2,5 százalékkal nőtt a GDP, a munkahelyek számában ez nem érzékelhető. A munkanélküliek 57 százaléka kap ellátást, 260 ezren nem részesülnek ellátásban. Ha 3 hónapra csökken a munkanélküli segély időtartama, súlyos szociális problémákat okoz a helyzet. Szomorú szembesülni azzal, hogy Szabolcs-Szatmár- Beregben a legnagyobb a munkanélküliség: 65 200 ember tartozik ide, 8600-zal többen, mint 2010 áprilisában. A közmunkaprogram szétzilálása tetten érhető. A 31 400 megyénkben tevékenykedő közmunkásból 9400-an 8 órások, a többiek 4 órában dolgoznak havi 31 ezer forintért. Ezek az adatok nagyon komoly figyelmeztetések a megye politikusainak, országgyűlési képviselőinek. Az igazságtalan bér- és jövedelempolitika oda vezetett, hogy a fizikai dolgozók háromnegyedének csökkent a nominális jövedelme”. km A fesztivál vendége lesz szinte valamennyi, a környező országokban működő hivatásos kőszínház. kisvárda. A Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiválját június 17-25. között rendezi meg a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza.- Idén is vendégünk lesz szinte valamennyi, a környező országokban működő hivatásos kőszínház, mellettük bábszínházak és magyarországi színtársulatok is bemutatkoznak - mondja Nyakó Béla igazgató. Több helyszínen- Romániából tizenegy, Szlovákiából három, Szerbiából négy, összesen tizennyolc társulat huszonnégy előadását láthatják a fesztiválra látogatók. Fontos, hogy erre az időszakra Kisvárda ismét fesztiválváros legyen. Hogy az itt lakók, s az idelátogatók érezzék: olyan hely ez, ahol a kultúráé a főszerep ezeken a napokon. A verseny- és a versenyen kívüli előadások, a zenés darabok és vígjátékok a Várszínpadon kapnak helyet. A Művészetek Háza színháztermében a drámák, színművek és a stúdió előadások, a kamarateremben a bábszínházi előadások és szórakoztató műsorok találnak otthonra. A Szakmai Klub minden nap délután várja az érdeklődőket, az érintett színházakat és kritikusokat. A színházi élményeken kívül más érdekességeket is kínálnak a rendezők. A Flórián téren igazi „fesztiválfalut” alakítanak ki: lesz népművészeti és kézműves kirakodóvásár, s a zenekedvelők sem maradnak koncert nélkül. Kiállítást szerveznek az anarcsi származású Hajnal Mihály grafikus festőművész W A fesztivál alatt a kultúráé a főszerep. NYAKÓ BÉLA alkotásaiból, idén is látható lesz a napról napra kiállítás, melyen a fesztivál elmúlt napjainak legjobb pillanatai lesznek láthatók, egy csokorba összegyűjtve. Kiállítás, rock maraton A Művészetek Háza parkjában Kisvárdai Rock Maraton címmel háromnapos fesztivált rendeznek helyi zenekarok részvételével. „Régi ízek szabadtűzön” címmel a fesztivál ideje alatt a gasztronómiai bemutatón a penyigei asszonyok többek között főznek rongyos lapókát, tarkedlit, kötötttészta-levest, halászlevet, málékásás töltött káposztát, vagy éppen húzott rétest. VINCZE PÉTER » ECSEDILÁPI FESZTIVÁL Helyi tehetségek is bemutatkoztak a szombati nagyecsedi fesztiválon, ahol az érdeklődők népi mesterségekkel is megismerkedhettek, este pedig az EDDA zenélt. fotó: racskó tibor Június 17., péntek 17.30: Sepsiszentgyörgy, Tamási Áron Színház: A velencei kalmár, Művészetek Háza, 21.: Ünnepélyes megnyitó, majd Temesvár, Csiky Gergely Színház: Ahogy tetszik, Várszínpad Június 18. (szombat) 17.: Szabadka, Népszínház Magyar Társulata: Eastwicki boszorkányok, Művészetek Háza, 20.30: Újvidék, Vajdasági Tanyaszínház: A falu rossza, Várszínpad Június 19. (vasárnap) 17.30: Csíkszereda, Csíki Játékszín: Finitó, Művészetek Háza, 21.: Gyergyószentmiktós, Figura Stúdió Színház: A hazug, Várszínpad, 23.: Szabadka, Népszínház Magyar Társulata: (Egy)Mással, Művészetek Háza Gyerekelőadások: Június 18.: 10 és 11.30 óra: Zián és Kopik, Művészetek Háza Június 19.: 9 óra: Bambuc ördög táncos mesejáték, Műv. Háza Kísérőprogramok: A Flórián téren „fesztiválfalut" alakítanak ki: lesz népművészeti és kézműves kirakodóvásár, „Régi ízek szabadtűzön” címmel gasztronómiai bemutatók. Kiállítás nyílik Hajnal Mihály grafikus festőművész alkotásaiból, valamint Napról Napra kiállítás a fesztivál legjobb pillanataiból. Fesztivál a fesztiválban A Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiváljának keretében: I. Kisvárdai Rockmaraton. Ilyen még nem volt! 3 nap-9 koncert, fergeteges szabadtéri buli június 17-18-19-én a Flórián téren. Fellépnek: PBZ, Deepest Express, Rock N’ Road, Sanity, Henimetál, Kis-Cipőfűző, Tik-Tak, Snapsz, Gagarin Tours. A belépés ingyenes. 2011. a „Család éve". Ebből az alkalomból rendkívüli akciók a jegy- vásárlásnál a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiváljára. Minden előadásnál két darab jegy vásárlása esetén plusz egy jegyet, három vásárlásakor kettőt kap ajándékba minden jegyvásárló. Vass-f ogat nyerte meg a naményi versenyt VÁSÁROSNAMÉNY. A Tisza-men- ti Lovassport Kör immár ötödik meghívásos C kategóriás fogathajtó versenyét rendezte meg Vásárosnaményban. A rekke- nő hőség ellenére szép számmal érkeztek a versenyzők és a nézők is pályára. Délelőtt és délután az alapidős hajtásban vethették össze a hajtok és Verseny közben Vendégváró Mini-gála NYÍREGYHÁZA. A Nyíregyházi Főiskolán június 17-én a magyar-lengyel kapcsolatokról rendeznek konferenciát, a program keretében 16-án este nyolctól az intézmény Kodály centrumában Vendégváró Mini-gálát szerveznek. A gálán fellép a Cantemus kórus Szabó Dénes vezényletével, Csoba Tünde zongoraművész, a főiskola ének-zene tanszékének oktatói és hallgatói, valamint a Nyírség Táncegyüttes. © KVÍZ megfejtés Melyik az a település, ahol több családnak Is volt kisebb-nagyobb kúriája, a legnevezetesebb ezek közül a Fráter féle ház volt, melyet a Jókai Mór által megörökített Magyar nábob kastélyának tartottak? d, Kótaj lovaik ügyességüket. A nézők 3 pónifogat és 21 fogat nemes versengésében gyönyörködhettek. Az alapidős hajtás után a hat legjobb fogat állt újra rajthoz, hogy az összevetésben megküzdjenek a díjakért. Az első helyen Vass Szabolcs (Jármi) végzett, a második helyen Nagy Miklós (Újfehértó) zárt, a harmadik ifjabb Gál Sándor (Vásárosnamény) lett, a negyedik helyet Szabó Zoltán (Olcsvaapáti) érte el, az ötödik Juhász József (Bocskaikért) lett, a hatodik helyen Csalah Attila (Vásárosnamény) fogata végzett. A versenypálya mellett a felnőtteket kirakodóvásár, a gyermekeket ugrálóvár és pónilovas fogatozás várta. Divatbemutatót tartanak a wesselányisek NYÍREGYHÁZA. A Wesselényi Miklós Középiskola, Szakiskola divat-stílustervező szakos tanulói június 18-án délután 18 órától az iskola aulájában divatbemutatót tartanak, az eseményre minden érdeklődőt várnak. km Kiss Zoltán Orgonakoncert a nagytemplomban NYÍREGYHÁZA. Június 19-én, vasárnap, 18 órától tartja orgonakoncertjét az Evangélikus Nagytemplomban Kiss Zoltán orgonaművész, a Vikár Sándor Zeneiskola orgonatanára. A nemzetközi Liszt évhez kapcsolódva az előadó- művész a nagy zeneszerző életműve előtt tisztelegve, Liszt műveket fog előadni. A műsorán két mű szerepel: a ritkán hallható Dante, melyben egyszerre van jelen az áhítatos atmoszféra és a sötét mélység viziója, valamint Liszt grandiózus orgonaműve a Fantázia és fúga az „Ad nos, ad salutarem undam” koráira. Tanuljon velünk! ) ^' ^ Érettségizzen és tanuljon szakmát az Apáczaiban! ■ Gimnáziumi érettségi vizsga megszerzésére irányuló képzés esti Képzési helyek munkarend szerint. ■ Kisvárda. Somogyi B.ui.............. ■ Ifiúsági gimnáziumi osztály 16-22 évesek részére nappali rendszerben. ' • OKJ-s képzések: KERESKEDŐ, FODRÁSZ, SZOCIÁLIS MUNKÁS, “ cMkStfÄ“ é*3S S BOLTI ELADÓ, KOZMETIKUS, LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ. ■ Mezöladány, Kossuth u. 13. ?|RI»!i|yfflflfflyH2mi.08.24-éigtaWBIWBll!BE1IHBffflTfflElBfflHgMMB!BgMÉ 30/6'9-04Q2 HIRDETÉS 1 8 Figyelmeztetés spontán üvegtörés kockázatára Az átlagosnál némileg nagyobb számban regisztráltuk az 1997 és 2003 között gyártott és értékesített, adott típusú kisméretű ablaküvegek váratlan törését. Különösen a téli időszakban, bizonyos hőmérsékleti körülmények között kis valószínűséggel előfordulhat, hogy a belső üvegtábla váratlanul széttörik és az üvegcserepek a belső térbe hullanak. Termékeink minőségére kiemelt figyelmet fordítunk, ezért döntöttünk úgy, hogy ezzel a figyelmeztetéssel tájékoztatjuk vásárlóinkat. Annak megállapítása érdekében, hogy az Ön tetőtéri ablakában olyan 8-14 éves ablaküveg van-e, amely az érintett termékkörbe tartozik, kérjük, kövesse az alábbi lépéseket: 1. Mérje le az üveget 2. Fordítsa át a szárnyat 3. Olvassa le az üveg kódját 1) Mérje meg az ablaküveg szélességét. Amennyiben az 39 cm vagy annál kevesebb, folytassa a 2. lépéssel. Ha az ablaküveg 39 cm-nél szélesebb, az üveg nem érintett. 2) Nyissa ki az ablakot és a szárnyat fordítsa át 180 fokban tisztítási pozícióig. 3) Keresse meg az üvegkódot az üvegek közötti távtartón és írja le. Az érintett üvegek kizárólag azok, amelyek kódjának egy részében (a csillagok között) 59 vagy 34 számjegyek találhatók 8-as számmal vagy Y betűvel kombinálva. 4) Látogasson el a www.velux-pw.hu weboldalra és adja meg az üvegkódot. Azonnali választ kap arról, hogy az Ön üvege érintett-e, és ha igen, milyen megoldási lehetőségek közül választhat. Ha nem rendelkezik internet-hozzáféréssel, készítse elő az üvegkódot és hívja a (06-1) 436-0600 telefonszámot, ahol munkatársaink a segítségére lesznek. A www.velux-pw.hu weboldalon megtalálható tájékoztató videofilmünk. Amennyiben okostelefonnal rendelkezik, az itt található kódot leszkennelve a filmet megtekintheti. Javasoljuk, hogy vásárlóink a figyelmeztetésben leírtak szerint járjanak el. A kényelmetlenségekért elnézésüket kérjük! VELUX Magyarország Kft. Web: www.velux-pw.hu email: pw@velux.hu phone: (06-1) 436-0600 VELUX® HIRDETÉS