Kelet-Magyarország, 2011. június (71. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-14 / 137. szám

2011. JÚNIUS 14.. KEDD KELET Hátiéi Szerveznének, de nincs kinek A játék és a jókedv egy táborból sem hiányozhat illusztráció: km-archív A pedagógusok meg­szerveznék a nyári tábort, de a szülők nem tudják megfizetni a költségeket. KAlmANHAZA, NYÍRBÁTOR. Míg a diákok önfeledten örülnek az előttük lévő nyári szünet­nek, addig a szülőket emészti az a gondolat, vajon hol le­gyen gyermekük, ki ügyelje sorsát, amíg ők dolgoznak. Összeállításunkban annak jártunk utána, milyen tábo­rozási lehetőségek várnak a megyénkben élő diákokra. Biztos helyen van a gyerek Kálmánházán immár 12 éve hagyomány, hogy a tanévzáró ünnepséget követően kéthe­tes napközis tábor kezdődik a helyi művelődési házban.- A művelődési ház felújí­tása miatt az idén az iskolá­ban lesz a tábor, s most csak az alsó tagozatos diákok szá­mára - tudtuk meg Szigeti Józsefnétől, a művelődési ■ ■ Idén a kéz- w w műves fog­lalkozásra és a sok mozgásra helyezzük a hangsúlyt. SZIGETI FERENCNÉ ház igazgatójától, aki a nyári tábor vezetője is.- A korábbi évben az önkor­mányzat fizette a költségeket, az idén azonban a gyerme­keknek már fizetniük kell az étkezést, kivéve azokat, akik részesülnek az önkormányzat nyári szociális étkeztetésé­ben. Az elmúlt 11 évben 70- 80 gyermek jött el a napközis táborba az 1-8. osztályból. A nagyobbak gyakran megkér­dezik, most miért nem jöhet­nek, hiszen nagyon kedvelik ezt a tábort úgy a gyerekek, mint a szülők. A felnőttek örülnek a lehetőségnek, hi­szen ha nincs munkahelyük, akkor nyáron kint a határban dolgoznak, s nyugodtak, hogy biztos helyen van gyermekük 7 órától 15 óráig. Tévé és videojáték helyett- Az idén június 20-ától két hétig tart a tábor - avat a rész­letekbe Szigeti Józsefné. - A kézműves foglalkozásra és a sok mozgásra helyezzük a hangsúlyt, nem akarjuk, hogy a tévé előtt üljenek, vagy vi­deózzanak a gyermekek. A kézműves foglalkozásokhoz Idén is megjutalmazza az Ösztöndíjpályázaton támoga­tást nyert gyerekeket a Demján Sándor Alapítvány és az Értetek Karitatív Egyesület egy nyári táborral. Ebben az évben négy táborba várják a gyerekeket. A 26 településen lévő általános iskolák 7-8. osztályos tanulói Bogácson egy „Időkapszula” szükséges anyagokat fede­zi az önkormányzat. A tábor programjában nyíregyházi utazások is szerepelnek, me­gyünk majd kalandparkba, uszodába, megyei könyvtár­ba, ezeket önköltséges alapon fizetik a fiatalok. A megye több vidéki is­koláját is megkérdeztünk, szerveznek-e valamilyen tábort a nyári szünetre. Egy­ségesen nem volt a válasz, s meg is magyarázták az in­tézmények igazgatói, hogy miért nem. A legtöbb szülő­nek nincs munkája, így nincs pénze arra, hogy gyermekét befizesse valamilyen nyári táborba. A pedagógusok ál­doznának rá az idejükből, de hiába hirdetnek meg in­formatikai, nyelvi vagy sport­tábort, nincs rá jelentkező, mert nem tudják a szülők megfizetni. táborban vehetnek reszt. A 6-7. osztályosok a nyírbátori sportpályán tölthetnek el egy felejthetetlen hete a Sport tá­borban, az alsós gyerekek egy része szintén a sportpályán ka­matoztathatja kézügyességét a Kézműves táborban. Negy­venöt alsós gyerekre egy Úszó tábor vár. Jutalom és örök élmény Széles a napközis táborok kínálata Gyöngyfűzés, neme­zelés, romantikus dallamok és sportolási lehetőség a gazdag programkínálatban. NYÍREGYHÁZA. Kézműves, vá­rosismereti és zenei táborok közül válogathatnak azok a szülők, akik gyermekeiknek a Váci Mihály Kulturális, Mű­vészeti és Gyermekcentrum ajánlatai között keresnek nap­közis jellegű elfoglaltságot. Az Alvégesi Művelődési Ház júniusban és júliusban is 5-5 napos kézműves tábort szer­vez, ahol a gyerekek gyöngyöt fűzhetnek, ékszert készíthet­nek, nemezelhetnek, de vetél­kedők, filmvetítések, szerepjá­tékok is várnak rájuk. Egész napos felügyelet A Jósavárosi Művelődési Ház június végén városismereti táborba várja az érdeklődő­ket, akik megismerkedhetnek Nyíregyháza történelmével, híres szülötteivel, jellegzetes épületeivel, de erdei séta, sportolási lehetőség és stran­dolás is szerepel a programok között. A zenei tábort július elején rendezi meg az intézmény, a foglalkozásokra a zenét, ének­lést szerető, vagy hangszeren játszó gyerekek jelentkezését várják. A résztvevők roman­tikus dallamokat tanulnak, s zenei alapismereteket sajátít­hatnak el, de szabadidős prog­ramokon is részt vehetnek. A Kertvárosi Közösségi Ház három időpontban is szervez kézműves tábort, ahol kéz­műves foglalkozásokkal, ve­télkedőkkel, filmvetítéssel, sportversenyekkel és fürdőzé­si lehetőséggel várják a 4-12 év közötti gyerekeket. Ezek a táborok napközis jel­legűek, ami azt jelenti, hogy a gyerekek 8-16 óra között ve­hetnek részt a foglalkozáso­kon, felügyeletüket ebben az időszakban vállalják a szerve­zők. KM Hétköznapi elfoglaltságok nyíregyháza. A megye tábo­rainak kínálatában találtunk 5 napos (napi 3-szori étkezést, strandbelépőt is tartalmazó, 8-17 óráig tartó) úszó, íjász és kajak-kenu tábort 14 ezer forintért, lovas tábort 18-ért, míg ovis kézműves és kalóz tábort 12 ezerért. Iskola által szervezett nyári napközis tá­bort napi 800 forintért szép környezetben, napi 3-szori ét­kezéssel július 4-étől augusz­tus 12-éig, hétfőtől péntekig tartó turnusokkal. Nem kertek városi rangot Utoljára Nyirmada és Vaja lett város Szabolcs-Szatmár- Beregben. nyíregyhaza. Tavaly a vá­lasztások miatt nem nyilvá­nítottak egyetlen nagyközsé­get sem várossá, idén pedig egyelőre türelmet kér a pá­lyázóktól a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. In­doklásként az önkormányza­ti, járási rendszer részleteinek kidolgozását tüntették fel. Jelenleg Csákvár, Hőgyész, Jánosháza, Jászladány, Kere­pes, Lepsény, Lébény, Onga, Sülysáp és Verpelét szeretne városi rangot. ÚJ feltételek, más időpont Az ominózus tíz település polgármesterei nyílt levelet fogalmaztak meg, melyben többek között ez áll: „Nem hivatalosan tudomásunkra jutott, hogy a januárban be­nyújtott és a kormányhivatal­ok által befogadott pályázato­kat nem bírálja el az illetékes bizottság. Ehelyett új feltéte­lekkel és más időpontban ír­ják ki a pályázatot. Ha a bíráló bizottság nem változtatja meg döntését, a tíz nagyközséget gazdaságilag, morálisan és politikailag is kedvezőtlenül érinti”. Tavalyelőtt egyébként hu­szonkét helység lett város, Szabolcs-Szatmár-Beregből Nyírmada és Vaja intett búcsút a nagyközségi létnek, km-ltl Q MEGKÉRDEZTÜK: Ön hogyan oldja meg gyermeke, unokája nyári felügyeletét? ■ PÜNKÖSDI NAP Hétfőn délelőtt a Sóstói Múzeumfaluban a Kis- Margaréta Néptáncegyüttes elevenítette fel a pünkösdi királynéjárás szokásait. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Nyári elismerés kisvArda. Mintegy hatvan ki­emelkedő tanulmányi ered­ményt elérő gyerek vesz részt a Kisvárda és Térsége Több­célú Kistérségi Társulás támo­gatásával szervezett egyhetes üdülőtáborokban Dombrádon, Gyulaházán és Kisvárdán. - Erre a célra saját erőből 1,2 millió forintot tudunk fordíta­ni- mondta a munkaszervezet vezetője, Bakó András. KM-VP Leendő (?) városok várólistán választási év miatti pauza után újra lehetett próbálkoz­ni a városi címre. Rangos elismerés­ben reménykedtek tízen, ám lesújtott a kalapács a helysé­gekre. Több mint 20 millió forint közpénzt fordítottak az érvé­nyes pályázat feltételeinek teljesítésére, amire ihatják a hideg vizet. Pedig melegen ajánlották nekik, hogy van esélyük, nyugodt szívvel adják csak be az igénylésü­ket. Nem egyértelmű nem­mel szembesültek, pusztán türelmet kértek tőlük a nagy átalakítás sűrűjében. Egyelőre marad 328 város Magyarorszá­gon a 3129 település között, nem bővül tovább az a lista, amelyben a valamivel több mint ezer lakosú Pálháza is helyet kapott. Azt az ígéretet kapták, hogy új feltételekkel kiírnak egy új pályázatot. Hogy nézne ki most, hogy várossá válna például Onga, miközben a közeljövő tervei szerint polgármesteri hiva­talok tömege veszítheti el jelenlegi funkcióját szerte az országban? Milyen alapon intsen búcsút a nagyközségi címnek például Sülysáp, mia­latt javában körvonalazódnak a járások? Az ominózus tíz nagyközség vezetőjét persze korántsem hatják meg ezek az érvek, harcolnak céljaik eléréséért, hiszen a városi cím birtokában megvalósíthatób- bá válnának településfejlesz­tési céljaik. Szabolcs-Szatmár-Beregben lelohadt a lelkesedés. Ta­valyelőtt próbálkozott Kölese is, azonban az alig másfél ezres lélekszámú település más megítélés alá esett, mint Vaja és Nyírmada, ahol azóta városlakóként járnak-kelnek a helybeliek. Jó ütemérzék­kel pályáztak. Két éve saját bőrükön érzik, hogy a városi rang nemcsak érdem, hanem komoly kihívás és felelősség. Kikosarazni az arra méltó nagyközségeket mondvacsi­nált okokkal - felelőtlenség. lada@lnform.hu MIHMIlt'IH Tarpa területén hány darab egyedi­leg védett műemlék található? a, 12. b, 22. c, 4. d, 35. A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. ILCSIK LASZLÓNÉ: Én vigyázok maid a klsunokámra. TAMÁS BERNADETT: A nagyobbik fiam kerék­páros táborba vágyik. ROTOR ANTAL: A10 éves fiam Tlszalökön fog táborozni. HAMZÓK ANNAMÁRIA: Sajnos a rokonság nem tud segíteni. DR. MÉHÉSZ ANIKÓ: A keresztlányomra fogok vigyázni. HARTAI-BENDA ERIKA: Igyekszem szabadság­ból megoldani. Ilcsik Lászlóné sokat fog vigyáz­ni az unokájára: - A szülei nyá­ron is dolgoznak, így rám hárul az a szép feladat, hogy vigyáz­zak rá - tette hozzá. Potor Antal tízéves kisfia Tiszalökön fog tá­borozni a nyáron: - A nyári tá­bor után a nagyobbik fiam ve­szi majd a kicsit a szárnyai alá, hétvégéken pedig velünk jön majd a strandra - válaszolta. Hamzók Annamária azért nem vállal munkát a nyáron, hogy kislányával együtt lehessen: - Sajnos a rokonság nem tud segíteni a felügyeletben, ezért ezt nekem kell megoldanom. Lehet, hogy egy kézműves tá­bort keresek a lányomnak, biz­tosan örülni fog neki - mondta. Tamás Bernadett kisfia nemso­kára 7 éves lesz: - A kisebbik fiammal vagyok éppen GYES- en, így nem jelent gondot a nagyobbikra is vigyáznom. A „nagy” fiam nagyon szeretne kerékpáros táborba menni, le­het hogy hagyjuk magunkat meggyőzni - tette hozzá. Dr. Méhész Anikó a keresztlányára fog vigyázni, amikor a szülők nem érnek rá: - Ezen kívül egy nyírbátori kézműves táborban lesz egy hétig, illetve a bátyja tölt majd vele sok időt - me­sélte. Hartai-Benda Erika igyek­szik szabadságból megoldani a felügyeletet. - A középső fiam volt egyszer egy sóstói tábor­ban, de elmondása szerint na­gyon rossz volt a társaság, nem érezte jól magát - mondta. f ÍZEK KAVALKÁDJA Nagy sikere volt a szombaton első alkalommal megrendezett Gasztronómiai Fesztiválnak, amelyen Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megyei csapatok mutathatták be lakóhelyük legjel­legzetesebb és legfinomabb ízeit. fotó: racskó tibor

Next

/
Thumbnails
Contents