Kelet-Magyarország, 2011. június (71. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-10 / 135. szám
2011. JÚNIUS 10.. PÉNTEK 2 Mindenfelől KELET JEGYZET Száraz Ancsa Szerepek és tévesztések B ár a színházi évadnak vége, a legördülő függönyök zajlanak. Sorra hullnak a porba direktori fejek, s mindez nemcsak színjáték. Hatalmi harc folyik, és senki sem lehet nyugodt. Áprilisban a székesfehérvári igazgatót, Vasvári Csabát váltották le, holott ő az Echo tv elnöki posztját cserélte direktorira, májusban elutasították a kormánypárti szimpátiáját, soha nem titkoló Eperjes Károly pályázatát a Győri Nemzeti Színház igazgatói posztjára, most pedig Koltay Gábort mentették fel a József Attila Színház megbízott ügyvezető igazgatói tisztségéből, aki számos nemzeti érzelmű film rendezőjeként lopta be magát a hatalmon lévők szívébe. És akkor még nem beszéltünk az Operaházról, ahol két nappal kinevezése után mondott le a főigazgató, akinek odalett miniszteri-biztosi posztja is. így kezdődött el tegnap a POSZT, ahol félő, hogy a művészek mosolya nem lesz túl őszinte. A legtöbb teátrumban azt sem tudják, hogy a következő évadot elindíthatják-e, több helyen fenntartóváltásra készülnek, biztosnak csak az tűnik, amit Polgár Ernő írt a színházról: „Lehetsz ott királynő, császár és szolga, bohóc és kurtizán”. Az viszont jó lenne, ha mindenki tudná, neki mi a szerepe. szancsa@inform.hu Lezárnák az az egyeztetést a koncepcióról BUDAPEST. Az önkormányzatok számára több milliárdos vis maior kifizetésekről és az Európai Unió önerő alapja önkormányzatoknak szánt támogatásairól is döntött a Belügyminisztérium - közölte Tállai András államtitkár. Arról is beszélt, hogy még júniusban lezárulhat az önkormányzati rendszer átalakításának koncepciójáról szóló társadalmi egyeztetés. mti Tállal András fotó: ékn 55 A Századvég Alapítvány kutatása szerint, nem fogadja jól Gyurcsány Ferenc visszatérését a közvélemény, szétesés és dezintegráció fenyegeti a politikai baloldalt a korábbi miniszterelnök visszatérésével kapcsolatban. A kutatás szerint a választókorúak 55 százaléka semmilyen politikai szerepben nem látná szívesen „az aktív nyilvánossághoz nemrég visz- szatért volt kormányfőt”, mti Hazánkban nincs jele a német járványnak Budapest. Bár a legfrissebb híradások már szlovákiai esetről is beszámolnak, továbbra sincs ok aggodalomra, mivel a hasmenéses járvány nem földrajzi közelséggel terjed - közölte az ÁNTSZ csütörtökön. Mint írták, Magyarországon továbbra sem jelentettek a Németországban zajló hasmenéses járvánnyal összefüggésbe hozható megbetegedést. MTI Nem sietik el a kivonulást Átalakítják a nemzetközi jelenlétet Afganisztánban - mondja a magyar szakminiszter. Brüsszel. A tervek szerint halad Afganisztánban az a folyamat, amelynek keretében a NATO vezette nemzetközi erő fokozatosan átadja az ellenőrzést az afgán hadseregnek - állapította meg Anders Fogh Rasmussen főtitkár a tagországok védelmi minisztereinek brüsszeli találkozóján, csütörtökön. Átadott felelősség Hende Csaba honvédelmi miniszter sajtótájékoztatóján hozzátette: ez nem Afganisztán elhagyásáról szól, hanem arról, hogyan alakítsák át a nemzetközi jelenlétet, és hogyan adják át a felelősségi területeket. A találkozó után a sajtónak nyilatkozva Rasmussen kifejtette: a NATO bízik abban, Jelenleg 48 országból összesen 132 ezer főnyi nemzetközi erő vesz részt az afganisztáni biztonsági erő (ISAF) kötelékében. Boszniába induló magyar katonák hogy az amerikai csapatok júliusban kezdődő kivonása nem lesz hatással az afganisztáni biztonsági helyzetre. A miniszterek most arról állapodtak meg, hogy nem fogják elsietni a kivonulást - tette hozzá. Rasmussen azt követően beszélt erről, hogy Németország ugyanezen a napon a túlzott méretű csapatkivonás veszélyeire figyelmeztette az Egyesült Államokat. Berlin csütörtökön azon véleményének adott hangot, hogy az amerikai kontingens jelentős csökkentése kockára teheti a NATO afganisztáni stratégiáját. Kérés a szövetségesekhez Brüsszeli sajtótájékoztatóján ugyanakkor Robert Gates amerikai védelmi miniszter is azt emelte ki, hogy Washington nem siet a kivonulással, és ezt kéri szövetségeseitől is. Egyetértett azzal is, hogy ez veszéF0TÓ: MTI, ROSTA TIBOR lyeket rejt magában a katonai feladatok teljesíthetőségét illetően. Hende Csaba beszámolt arról is: a legnagyobb afganisztáni magyar alakulat feladatai egyelőre nem változnak, ugyanis Baglán tartományban a biztonság szavatolásának átvétele még várat magára. Az afgán hatóságok és a NATO közös értékelése szerint a tartomány helyzete „nem felel meg a szükséges feltételeknek”. MTI Még a nyári szünet előtt kérnek jogszabályokat Meghirdették a sztrájkot Közel húsz előterjesztést nyújt be a kormány még a héten. Budapest. Tizenhét előterjesztést, közöttük új törvény- javaslatot, törvénymódosító indítványt, illetve nemzetközi egyezményt nyújt be az Országgyűlésnek még ezen a héten a kormány. Az indítványok nagyobbik részének elfogadását a parlament nyári szünete előtt kéri a kabinet. A házbizottság csütörtöki tanácskozásán előterjesztetett javaslatsor szerint az indítványok között szerepel a költségvetés módosítása, amely a Mol-pakett megvásárlása miatt vált szükségessé, továbbá a lakóingatlanok kényszerértékesítésével összefüggő, valamint a devizahitelesek megsegítése érdekében szükséges törvénymódosítás is. Utóbbi előterjesztés kapcsán a kormány azt kéri, hogy a parlament az indítványt a házszabálytól eltérve tárgyalja és már július i-én szavazzon róla. Elnöki jogállás, népszavazás A sarkalatos törvények sorában kerül az Országgyűlés elé, a nyári szünet előtt, az ország- gyűlési biztosok jogállásáról rendelkező előterjesztés és az új adatvédelmi törvényjavaslat. Szintén még a héten nyújtják be a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról, a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szólókat is. mti A szakszervezetek követelik a kormánytól: legyen tárgyalás. Budapest. Figyelmeztető sztrájkot tartanak a mozdonyvezetők és a BKV járművezetői, valamint a dél-dunántúli Volán-buszvezetők június 29-én. A Mozdonyvezetők Szak- szervezete június 29-én és július 7-én 9 órától 11 óráig sztrájkot tart, ha a kormány nem tárgyal érdemben követeléseikről. A Várositömegközlekedés Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége június 29-én üzemkezdettől két órás figyelmeztető sztrájkra készül, ha ez eredménytelen lesz, július 7-én folytatják a munkabeszüntetést. A mozdonyvezetőkkel egy időben tart sztrájkot a Volántársaságok dolgozóit tömörítő dél-dunántúli Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ) is. Párbeszédet akarnak A Kossuth téren csütörtökön tartott demonstráción a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj megszüntetése ellen tiltakoztak. A demonstráción Velkei Béla mozdony- vezető hangsúlyozta, hogy a kormány meg akarja szüntetni a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjat, úgy változtatja meg a Munka törvénykönyvét, hogy nem egyeztet, felszámolja a szociális párbeszédet. A szakszervezetek követelik a tárgyalást és a társadalmi párbeszédet, az arroganciát visszautasítják - hangsúlyozta Velkei Béla. MTI A demonstráción fotó: mti, fi M A legnagyobb afganisztáni magyar alakulat feladatai egyelőre nem változnak. A tartomány helyzete nem felel meg a szükséges feltételeknek. HENDECSABA MINISZTER Vizsgálatot szeretne az MSZP BUDAPEST. Parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi az MSZP annak felkutatására, történt-e törvénysértés a szociális konzultációs kérdőívek adatainak kezelésekor. Nyakó István országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: megvizsgálnák azt is, hogy a kormány hogyan használta fel az alkotmányozással kapcsolatos nemzeti konzultációra és a szociális konzultációra elkülönített 600, illetve 800 millió forintot. MTI Direktorokat vád a Jobbik Budapest. A Jobbik szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány „a nemzeti érzelmű színházigazgatókon kezdi a tisztogatást” és miközben „Alföldi Róbertnek mindent szabad, addig Koltay Gábor és Eperjes Károly minden hátrányt elszenved és semmilyen kibontakozási lehetőséghez nem jut” - jelentette ki Staudt Gábor a Jobbik budapesti elnöke. Az ellenzéki politikus azután beszélt erről, hogy szerdán felmentette Koltay Gábort a József Attila Színház megbízott ügyvezető igazgatói tisztségéből Tarlós István főpolgármester, illetve májusban formai hibára hivatkozva utasították el Eperjes Károly pályázatát a Győri Nemzeti Színház igazgatói posztjára. MTI Az LMP tárgyalt az érdekvédőkkel Budapest. A szakszervezeti konföderációk képviselői és az LMP politikusai hasonlóan látják a kormány munkaerő- és foglalkoztatáspolitikai lépéseinek hatásait, a Munka törvénykönyvének változásait és az Országos Érdekegyeztető Tanácsot érintő kérdéseket, ületve a párt népszavazási kezdeményezéseinek irányát - mondta az érdekképviseleti szervek és az LMP csütörtöki egyeztetését követően Vágó Gábor. Az LMP az MSZOSZ, a LIGA, a SZÉF és az ÉSZT képviselőivel ült egy asztalhoz, mti Mérlegelik az ellenzéki javaslat értelmét PÉNZNEM _____árfolyam változás Euró 265,67 -0,08 USA dollár 181,59 +0,29 Svájci frank 216,95 +0,19 Angol font 298,62 +1,90 Román lei 63,64 -0,09 Ukrán hrivnya 22,73 +0,03 Morvát kuna 35,83 +0,08 Lengyel zloty 67,13 -0,16 J gazdasag.szon.hu Valutapiac. További Információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Az ellenzéki pártok később döntenek az alkotmánybíró-jelölésről. BUDAPEST. Ipkovich György, az Alkotmánybíróság (Ab) tagjait jelölő eseti bizottság szocialista tagja az MTI-nek elmondta: pártja várhatóan egy héten belül dönt arról, hogy jelöl-e alkotmánybírót, és ha igen, kit. Hozzátette, tudják, kiket tartanak alkalmasnak a feladatra, megnevezésük előtt azonban egyeztetnek velük arról, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor a Fidesz szerintük nem mutatkozik hajlandónak az egyeztetésre, vállalják-e a jelöltséget. „Előre lefutott” A szocialista párt tavaly júliusban - amikor a parlament Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt választotta meg - Mészár Rózát, a Legfelsőbb Bíróság bíráját jelölte az alkotmány- bírói tisztségre, és szintén őt javasolták, amikor a pártok Trócsányi László lemondása miatt tehettek indítványt az Ab tagjaira. A Jobbik a jövő keddi frak- cióelnökségi ülésén dönt arról, hogy kiket jelöl alkot- mánybírának - nyilatkozta Gyüre Csaba, az ellenzéki párt alelnöke. Azt is mondta: „az eljárás előre lefutott”, hiszen „jelen pillanatban tulajdonképpen jelölt is csak az lehet, akit a Fidesz jelöl”; ezért a Jobbik parlamenti frakciójának vezetése arról egyeztet jövő kedden, hogy ilyen körülmények között van-e értelme saját jelöltet állítani. Még nem éltok vela Az LMP egyelőre nem jelölt alkotmánybírókat, mert a hivatalos jelölési folyamat még nem kezdődött el - mondta Schiffer András. A frakcióvezető hozzátette, a későbbiekben nagy valószínűséggel újrajelölik majd az általuk korábban már a posztra javasolt Lehoczkyné Kollonay Csillát, az ELTE tanszékvezetőjét, illetve Bándi Gyulát, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárát. A Fidesz parlamenti frakciója jövő keddi ülésén tárgyal a képviselőcsoport alkotmánybíró-jelöltjeiről. Szerdai hírek szerint Szívós Mária, a Fővárosi Bíróság tanácselnöke, Balsai István fideszes országgyűlési képviselő, Pokol Béla egyetemi tanár és Szalay Péter jogász a jelöltjük. A KDNP jelöltje Dienes-Oehm Egon lehet. MTI