Kelet-Magyarország, 2011. május (71. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-31 / 126. szám
2 Mindenfelől KELET 2011. MÁJUS 3L KEDD Fellegi Tamás fotó: mti, kovács a. Közbeszerzés: a foglalkoztatást is erősítenék Budapest. Új közbeszerzési törvényt terjeszt be júniusban a kormány, amely átláthatóbbá, egyszerűbbé és olcsóbbá teszi a közbeszerzést - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának hétfői ülésén. Az új közbeszerzési törvény fontos célja, hogy helyzetbe hozza a magyar kkv szektort és segítse a közfoglalkoztatást. mti 357 Az adatok alapján az idén májijs 25-ig 360, míg a tavaly év azonos időszakában 357 orvosnak adtak ki külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt - írta a hivatal az MTI-hez eljuttatott közleményében azokra a sajtóhírekre reagálva, amelyek szerint idén jóval több orvos kérte ki a fenti hatósági bizonyítványokat és vándorolt külföldre, mint korábban, mti Az LMP a valódi érdekegyeztetést kezdeményezi BUDAPEST. Az LMP egy közös egyeztető fórumra hívja az érdekképviseleti szervezetek képviselőit, ahol a párt szándékai szerint elmondhatnák, szerintük milyen módon lehet egy demokratikus, és valódi érdekképviseletet biztosító rendszer alapjait letenni - írta közleményében Vágó Gábor, választmányi szóvivő és Szabó Zsolt, az országos választmány tagja. mti Nem találtak fertőzött élelmiszert Budapest. A németországi véres hasmenéses járványt okozó E.coli baktérium érzékeny a főzésre, sütésre, de a fagyasztást túléli - derül ki az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) tájékoztatásából. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn Debrecenben kijelentette: valamennyi Magyarországon lévő spanyol eredetű élelmiszert ellenőrizték, s nem találtak köztük fertőzöttet, fh Ötpontos program: megallapodas az otthonvédelmi akciótervről Orbán Viktor, Matolcsy György és Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke (balról a negyedik) a bankszövetség tagjainak társaságában távozik a sajtótájékoztatóról fotó: mti, kovács tamás A lakáshitelek esetében 180 forinton rögzítik a svájci frank árfolyamát. Budapest. Ötpontos otthonvé- delmi akciótervben állapodott meg a kormány és a Magyar Bankszövetség a lakáshitelesek megsegítésére: árfolyamgátat vezetnek be, megszűnik az árverezési moratórium - azt lépcsőzetesen hajtják végre létrejön a nemzeti eszközkezelő, bizonyos feltételekkel, visszaállítják a devizaalapú lakáshitelezést, és bevezetik az otthonvédelmi kamattámogatást - közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel és Patai Mihállyal, a bankszövetség elnökével közösen tartott tájékoztatóján. Árfolyamgát Az árfolyamgátról szólva a kormányfő kifejtette: 180 forinton rögzítik a svájci frank árfolyamát a lakáshitelek esetében. Ez azonban önkéntes lesz - ahogyan ahhoz a bankszövetség ragaszkodott azaz a hitelfelvevő dönti el, akar-e élni azzal a lehetőséggel, hogy rögzített árfolyamon kezdi el törleszteni a hitelét. Aki igénybe veszi az árfolyamgátat, az a program megkezdését követően 2014. december 31-ig kiszámíthatóan, 180 forintos svájcifrank-árfolyamon tudja fizetni a részleteit - mondta. Árfolyamgátat állapítanak meg az euró- és a jenhitelek esetében is, ám ezek súlya az össz-hitelmennyiségen belül jóval kisebb. írásos ígéret Ami az árverési moratórium megszűnését illeti, először csak nagy értékű, nagy alap- területű lakások árverezésére lesz mód, a bankok pedig írásos ígéretet tettek arra, hogy egy bizonyos kvótarendszer szabályai szerint árverezik majd a lakásokat: százalékban fogják meghatározni a pénzintézetek, hogy mennyi lesz az így elárverezendő lakások száma, és lesz egy földrajzi kvóta is megyénként, és talán külön Budapest esetében is - ismertette a kormányfő, hozzátéve, hogy ez egy átmeneti időszakot jelent, és elég időt ad arra, hogy a családok számára tartós megoldás születhessen akkor is, ha komolyabb jövedelemkieséstől szenvednek. Törvényben rögzítve Az akcióterv az Országgyűlés elé kerül, törvény születik róla. A parlamenti előtti vitát pedig akkor fogják lezárni, ha a szociális konzultáció devizahitelesek megsegítésére vonatkozó kérdéseire megérkeztek a válaszok, és azokat fel tudták dolgozni - közölte a miniszterelnök. Nagyon kemény megbeszélések után sikerült találni néhány olyan, húsbavágóan fontos pontot, amelyben egyetértés jöhetett létre a magyar bankvilág és a kormány képviselői között - mondta Orbán Viktor, hangsúlyozva: a hitellel otthont vásároló magyarok az előző nyolc év legnagyobb veszteseivé váltak; a devizahitel kockázataira, az árfolyamváltozás veszélyeire és a néhány évvel ezelőtt már látható gazdasági összeomlásra az elmúlt nyolc évben senki nem figyelmeztette őket. Kiemelte: „a mi álláspontunk az, hogy (...) aki becsülettel dolgozik, az nem maradhat otthon nélkül”, mti © A TÉNYÉK: AZ OTPONTOS KORM ANY-BANK MEGALLAPODAS O l 80 forinton rögzítik a svájci frank árfolyamát a lakáshitelek esetében. © Megszűnik a lakás-árverezési moratórium. A kormány és a bankszövetség olyan megállapodást kötött, amely egyszerre teszi lehetővé, hogy a jelzálogpiac ismét beinduljon, élénküljön, ugyanakkor védelmet is kapjanak az érintett családok. © Létrejön a nemzeti eszközkezelő is. Ez két módon tud majd segíteni azoknak, akik elveszítették a lakásukat. Megindít egyrészt egy új házépítési programot zöldmezős állami beruházásként, és ott elhelyezést tud biztosítani az erre szoruló családoknak. Másrészt úgy, hogy a bajba jutott adós lakását megvásárolja, és aki a lakásban addig tulajdonosként lakott, bérlőként ugyanabban az ingatlanban folytathatja az életét. © Visszaállítják az euróalapú lakáshitelezést. Újra vehetnek fel euróbán jelzáloghiteit az emberek, de csak azok, akik euróbán kapják a fizetésüket, és jövedelmük eléri a minimálbér 15-szörösét. © Bevezetik az otthonvédelmi kamattámogatást, vagyis támogatni fogják azok hitelkamatát, akik kisebb lakásra váltanak, hogy elkerüljék a fizetési nehézségeket. Ha valaki nagyobb lakásból kisebbe költözik, hogy törleszteni tudja adósságát, akkora kisebb lakás megvásárlásához kamattámogatást kap legfeljebb öt éven keresztül. Ez a legkedvezőbb esetben elérheti az évi 3,5 százalékot. Ellenségnek tekintik az államadósságot Látszatintézkedés a Jobbik szerint Budapest. A Jobbik álláspontja szerint a hétfőn bejelentett ötpontos otthonvédelmi akcióterv csak látszatintézkedés, amely nem oldja meg, pusztán elodázza a devizahitelesek problémáit - jelentették ki hétfői tájékoztatójukon Lenhardt Balázs és Z. Kárpát Dániel ellenzéki képviselők. mti Nem segítenek- mondja az MSZP Budapest. Az MSZP szerint nem jelentenek megoldást a devizahitelesek számára a kormány által megsegítésükre bejelentett intézkedések. Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja kifogásolta, a bejelentett intézkedések részletei nem ismertek, nem érthető az ingatlanár- verések logikája. mti „Az utódja nyakába varrja” BUDAPEST. Az LMP szerint az árfolyamgát bevezetésével a kormány az utódja nyakába varrja a devizahitelesek problémáját - reagált az LMP választmányi szóvivője. Vágó Gábor arról is beszélt: nem értenek égyet, hogy a kormány csak a bankszövetséggel egyezett meg. mti BUDAPEST. A miniszterelnök szerint Magyarországon a gazdasági rendszer teljes átszervezése zajlik. Orbán Viktor a hétfői COSAC-találkozón úgy fogalmazott: az államadósságra, mint ellenségre, nem pedig mint politikai kihívásra tekintenek. A kormányfő szólt Kö- zép-Európa megerősödéséről is, amely szerinte egyetemes, átfogó európai érdek. „Az államadósság tekintetében Magyarország háborúban áll, és ezt a küzdelmet meg akarja nyerni” - mondta. mti „Az olcsó élelmiszerek kora lejárt!” PÉNZNEM ________Árfolyam változás Euró 268,00 -0,95 USA dollár 187,58 -1,73 Svájcifrank 220,55 +0,14 Angol font 309,15 -1,43 Román lej 65,02 -0,13 Ukrán hrivnya 23,53 -0,22 Horvátkuna 35,99 -0,17 Lengyel zloty 67,45 -0,15 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Huszonhét uniós allam 24 minisztere vesz részt a hétfői informális tanácskozáson. Hortobágy. A német agrártárca-vezető, Ilse Aigner az országában kialakult véres hasmenés járvány miatt kényszerült a távolmaradásra a Mezőgazdasági és Halászati Tanács üléséről. A nap folyamán pedig Henk Bleker, a holland agrár- és külkereskedelmi miniszter a hortobágyi Pásztormúzeum előtt jelezte Fazekas Sándor tárcavezetőnek: haza kell utaznia, mert a német export-stop miatt válságstáb összehívása vált szükségessé. Gátolnák a spekulánsokat Fazekas Sándor, a járvány kapcsán lapunknak hangsúlyozta, hogy minden szükséges óvintézkedést megtettek.- Valamennyi minisztert foglalkoztatja most a járványt, ilyenkor azonban a hatósági ellenőrzésé a fő szerep, ezért is rendeltem el azonnali hatállyal valamennyi Spanyolországból származó frissáru ellenőrzését. Ha szükséges, szigorítjuk az intézkedéseket. A miniszter a tanácskozás kettős céljáról is beszélt. - Az állattartás, -tenyésztés fenntarthatósága, ami számunkra különösen fontos, hisz az elmúlt években sajnos jelentősen csökkent a tenyésztés mértéke, és hogy megismertessük a magyar mezőgazdálkodást, a Hortobágyot, valamint a hagyományos élelmiszereket az uniós tagállamokkal. Fazekas Sándor kérdésünkre arra is kitért: a keddi debreceni ülésen a gabona és takarmányárak stabilizálása is napirendre kerül. - Időről időre spekulánsok hozzák nehéz helyzetbe az állattartókat, ennek kell gátat vetni. A növekedő ener- giahordózó-árak kapcsán azt hangsúlyozta: „az olcsó élelmiszerek kora lejárt, most mindenki azon fáradozik, hogy saját országát ellássa, s ne kelljen importálnia. Én is arra buzdítok mindenkit, amit lehet, termeljük meg. ” ékn-fá, szt Ez most csak szürke leves pénzügyi válság kirobbanása óta a devizahitelesek tarthatatlan helyzete az egyik legnagyobb problémája a magyar társadalomnak. A kérdés persze megosztja az embereket: olyanok is akadnak, akik szerint nem kell segíteni rajtuk: amikor felvették a hitelt és aláírták a szerződést, tájékoztatták őket, hogy mekkora kockázatot vállalnak. Másrészt azért ez nem ilyen egyszerű: emberi sorsokról van szó, kisgyermekes családokról, akik egyik napról a másikra fedél nélkül maradhatnak. Ugyanakkor, ha a magyar állam fizetné ki helyettük az árfolyam-különbözetet, akkor az, akinek nincs devizahitele, joggal mondhatná, hogy ez ordító igazságtalanság, ha ezt tudja, ő is felvett volna legalább annyit, mint mások. Ezért önmagában igaz az ellenzék bírálata, hogy a kormány intézkedése nyomán a devizahitelesek terhe nem csökken, csak időben eltolódik, hiszen most 180 forinton rögzítik a svájci frank árfolyamát, a különbözet pedig egy másik számlán gyűlik, amit 2015-től majd szintén el kell kezdeniük törleszteni. De mit vártunk? Nem fizethetünk ki mindent közpénzből. Arra legalább van remény, hogy 2015-ben majd könnyebb lesz az adósok élete. Bár őszintén szólva, ezt én nem hiszem. zoltan.zajacz@lnform.hu Megvont fizetés: nem voltak ott a képviselők BUDAPEST. Mivel a szocialisták és az LMP képviselők nem vettek részt az alkotmányozásban, erre az időszakra nem jár nekik fizetés, így határozott Kövér László, az országgyűlés'elnöke. A Nol.hu szerint a házelnök az „igazolatlan hiányzások” miatt nem írta alá a két frakcióban ülők fizetését. Az MSZP közleményben reagált a döntésre: kicsinyes politikai bosszúnak és szánalmas következetlenségnek tartják. A Jobbik egyetért a levonással, de „porhintésnek” tartja, az LMP frakcióvezető, Schiffer András pedig arra utalt: le lehet vonni a pénzt, ha a képviselők a szavazások egy részéről hiányoznak. FH, MTI Új Közmunkaalap jön létre júliusban Budapest. A közfoglalkoztatásra szánt forrásokat átcsoportosítják a Munkaerő-piaci Alapból, és július elsejétől - a belügyminiszter irányítása alatt - létrejön az új Közmunkaalap - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Tavaly a Munkaerő-piaci Alapból (MAP) 128 milliárd forintot költöttek közmunkaprogramra, amelyekben körülbelül 100.000 embert foglalkoztattak napi 8 órában. Az idén a rendelkezésre álló 64 milliárd forintból 4 órás, de összesen 250.000 munkavállalóra kiterjedő közmunkaprogram szerveződne. mti