Kelet-Magyarország, 2011. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-30 / 125. szám

2011. MÁJUS 30.. HÉTFŐ KELET Megyei tükör 5 „Magamnak írtam, de mindenkinek ajánlom” nyíregyháza. - Ennek a könyv­nek nem az a célja, hogy a mé­diában rólam mutatott negatív képet megkíséreljem pozitívvá tenni. Valójában önző szem­pontok szülték: elsősorban magammal akartam számot vetni, s úgy éreztem, az elmúlt négy esztendő - 2006 novem­berében választottak a Jobbik elnökévé - „élményei” is meg­érettek már a szintetizálásra - mondta vasárnap délelőtti könyvbemutatóján Vona Gá­bor. A „Született augusztus 20-án” politikai indíttatású könyv, mely lezár egy korsza­kot a szerző életében. - A Job­bik Magyarországért Mozgal­mat a semmiből építettük fel, küzdelmes (csapat)munkával, s tavaly áprilisban parlamenti tényezővé váltunk. Ez azon­ban csak egy eszköz, egy le­hetőség számunkra, hogy kö­zelebb kerüljünk célunkhoz, ami hazánk talpra állítása, egy biztonságos és büszke ország megteremtése. Meggyőződé­sem, hogy erre csak a Jobbik alkalmas. A könyvemben nem­csak aktuálpolitikai kérdések­kel foglalkozom, igyekszem az értékrendemet, gondolkodás- módomat is megismertetni az olvasókkal. Bízombenne, hogy olyanok elolvassák majd, akik értetlenül vagy ellenségesen viszonyulnak a Jobbikhoz és a párt programjához. A politikát továbbra is az emberekkel való foglalkozásnak tekintem, nem pedig a hatalommegszerzés és -gyakorlás „művészetének” - nyilatkozta lapunknak Vona Gábor, a Jobbik elnöke és frak­cióvezetője. KM-PI Az eseményt azóta is őrzi Mártonfa dűlője, ugyanjs az 1437-es parasztfel­kelés vezetőit, köztük Tarpai Márton „Parasztkirály”-t itt végezték ki. d, Nyírkárászban Dörgedelem Györteleken A környékbeliek rémül­ten fogadták és nehe­zen tűrik az ágyúszót. györtelek. Hatalmas hang- robbanásokra riadtak vasár­nap délután Györtelek lakosai. A község határában, a főútvo­naltól mintegy 300 méterre található egyik almáskertbe jégágyút telepített egy nyír­egyházi vállalkozó, hogy távol tartsa gyümölcseitől a jégesőt. A szabályos időközönként ismétlődő durranások a leg­rosszabb háborús emlékeket idézik fel a Kossuth, Árpád és Ecsedi utca szépkorúiban.- Magam is elsétáltam a 471- es útra, hogy megnézzem, mi a fene folyik ott. Olyan hang­erő kíséri az ágyú működését, hogy belefájdul az ember feje! Háromszor is szóltam a rend­őrségnek, hogy „nyomozzák ki”, mi történik, ki ezért a fe­lelős, szabályszerű és engedé­lyezett-e az ilyen fokú környe­zeti hangszennyezés, de csak annyit mondtak: forduljak az önkormányzathoz - meséli dr. Vízi Mihály háziorvos, hozzá­téve: az egyik betege, Élesdi Istvánné kétségbeesve pana­szolta, hogy a hangrobbaná­sokba nemcsak ő, még házá­nak ajtaja és ablaka is belere­meg!- Ez megy napok óta, a lakos­ságot ráadásul senki semmiről nem tájékoztatta. Remélem, a Az országban egyre több helyen állítanak üzembe jégelterelő ágyúkat ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN Kelet-Magyarországban meg-, jelenő panaszunk legalább ak­korát szól majd, mint az ágyú, és nem kell tovább elviselnünk ezt a pokoli, felhős időben és verőfényes napsütésben is egyaránt hallható zajt! Ha ez a szerkezet valóban eltereli a környékünkről a jégesőt, nagy­szerű, hiszen így a mi kertje­inket is megvédi a természeti csapástól, na de milyen áron?! - fűzte hozzá a gyógyító. Legyenek megértőek! Halmi József polgármester la­punk megkeresésére elmond­ta: a településvezetés nem csak „hallomásból” értesült a jégelterelő „hadművelet­ről”, Kovács Oszkár vállalko­zó időben jelezte szándékát az önkormányzatnak. - A be­jelentést tudomásul vettük, elbírálási jogkörünk nincs. Ha Kovács úr rendelkezik a szük­séges engedélyekkel, és ha az előírásszerűén használt esz­köz hangkibocsátása az idevo­natkozó határérték alatt van, semmit sem tehetünk - ma­gyarázta. A nevén nevezett vállalko­zót, Kovács Oszkárt telefonon sikerült elérnünk. - Tudom, hogy a veszélyes viharfelhőket távol tartó jégvédelmi ágyú miatti hanghatásokat nem könnyű elviselnie a közelben élőknek, én mégis azt kérem, legyenek megértőek. A kö­zelmúltban történt fagykár óta még inkább óvni kell a 20 hek­tárnyi almást, különben oda a termés. A szerkezet csak akkor lép működésbe (maximum 1 órán kérésztől), ha viharfelhő közelít. Ilyen jégágyú tavaly óta több helyen is működik az országban, megyénkben például Nagykálló-Geszteréd, Nyírbátor és Csenger telepü­léseken. Ha kell, egész nyáron üzemben tartjuk, de magam is azt kívánom: bár soha ne kelle­ne akcióba lépnie a természet erőivel szemben! km-pi Megmérkőztek az önkéntesek FOTÓ:SZÓN Huszonöt település 58 csapata állt rajthoz a versenyen. szakoly. Pattogó zeneszó har- sant Szakoly utcáin vasárnap reggel, amikor a központi tűzoltózenekar fújt ébresztőt, j A menetben ott vonultak az idei önkéntes tűzoltóverseny résztvevői is, akik később a Básty-kertben mérték össze tudásukat. Huszonöt tele­pülés 58 csapata állt rajthoz a versenyen, ahol akadálypá­lyán stafétát futottak, a belső részen négypályán szerelés, és vízsugár célba juttatása volt a feladat. Az nem szerepelt a hivatalos programban, hogy finom falatokat fogyasztva régen látott, immár nyugdíjas Húzták-vonták tűzoltók találkoztak egymás­sal és idézték fel jókedvűen a régi eseteket, tréfákat. A verseny hivatalos betétprog­ramja volt dr. Dobson Tibor dandártábornok érkezése, aki az Országos Katasztrófa- védelmi Igazgatóság részéről tekintette meg a versenyt. Je­len volt annál az ünnepélyes aktusnál, amikor a Megyei Tűzoltó Szövetség részéről Pernyák Sándor tű. ezredes és a Megyei Katasztrófavédelem részéről a megyei igazgató, Csepely Zsigmond pv. alez­redes írt alá együttműködési megállapodást. szón Zarándoklat Máriapócsra máriapócs. A Napkori Római Katolikus Egyház és a Német Kisebbségi Önkormányzat gya­logos zarándoklatot szervez Máriapócsra június 5-én, va­sárnap, Zubály Lajos plébános vezetésével. A proseció indu­lása előtt megszentelik a Kap- lonyi Madonnát ábrázoló zász­lót, amelyet magukkal is visz­nek. A Kaplonyi Madonna ké­pét a sváb őseik hozták maguk­kal az óhazából 300 évvel ez­előtt, ezzel is kifejezve ragasz­kodásukat hitükhöz. A zarán- doklatmindenfáradalmát,imá­ját Napkorért ajánlják fel. A za­rándoklat a Napkori Római Ka­tolikus templomból indul 7.30- kor a huszárbandérium kísére­tével. A szentmise a kegytemp­lomban 14 órakor kezdődik. Komfortosodik a csengeriek élete Uj munkahelyekkel is kecsegtet a hamarosan épülő szennyvízhálózat, és szennyvíztisztító. csenger. Hamarosan euró­paibb, komfortosabb lesz a csengeriek élete. Szatmár vármegye egykoron egyik legjelentősebb településén napjainkban mintegy ötezer -kétszázan élnek. Számukra fontos, hogy beindul a szenny­vízcsatorna-hálózat építési és rekonstrukciós munkálata. Ennek során a még nem csa­tornázott településrészeken 43 ezer méternyi gravitációs szennyvízcsatorna-hálózat épül, közbenső átemelőkkel, a már meglévő rendszer felhasz­nálásával. Ez a családok jelen­tő részét érinti majd, hiszen jelenleg három utcányi, a ház­tartások mintegy nyolc száza­léka van bekötve hálózatba.- Miként minden települé­sen, Csengerben is fontos az infrastrukturális fejlesztés, en­nek egyik lényeges állomása a hamarosan induló szennyvíz- hálózat fejlesztése és rekonst­a beruházás következtében ja- költsége 1,880 milliárd forint. Fórján Zsolt (balra) és Bencze Antal a koordinációs megbeszélés utána fotó: fodor László rukciója, valamint a új szenny­víztisztító építése - kezdte lapunk tájékoztatását Fórján Zsolt, Csenger polgármestere. Munkalehetőség a helyieknek- Elavult szennyvízhálózattal bíró településekre nem lehet csalogatni ipari üzemeket, vagy éppen munkalehetőséget bizto­sító cégeket. Kicsi az esély arra, hogy ezáltal új munkahelyek létesüljenek. Ennek tükrében, vulnak a városban már megta­lálható vállalkozások működési feltételei, új vállalkozások in­dulhatnak, ezáltal csökkenhet a munkanélküliség. A beruházás hatására tovább javulhat a ma­gyar-román gazdasági, kulturá­lis és turisztikai kapcsolat. A napokban Fórján Zsolt és Bencze Antal, a kivitelező Ke-Víz 21. Zrt. vezérigazgató­ja részt vett egy koordinációs megbeszélésen. Ennek ered­ményeként a szennyvíztisztító építésének munkálatai hétfőn elkezdődhetnek. A korábbi szennyvíztisztító elavult, ehe­lyett egy kevert rendszerű, egyedi tervezésű, automati­kus üzemirányítású telep épül, amelyből a víztelenített iszap komposztálásra és mezőgaz­dasági felhasználásra kerül. A szennyvíztisztító telep kapaci­tása 700 m3/nap. A szennyvízhálózati munká­latok a tervek szerint júliusban indulnak. A kétéves beruházás során a helyi vállalkozók, itt élők munkalehetőséghez jut­nak. A beruházás nettó össz­- A városban élő több mint ötezer csengeri élete kom­fortosabbá, fenntarthatóbbá válik a szennyvízberuházás által - folytatta Fórján Zsolt. - A közműfejlesztéssel csök­ken a levegőbe, talajba, talaj- és rétegvízbe jutó káros anyag mennyisége. Jelentősen csök­ken a település folyékony hul­ladék elszállításának gyakori­sága és az ezzel járó bűzhatás és fertőzésveszély. Sajnos a statisztika alapján városunk­ban nagyon sok a vastagbélda­ganattal bírók száma, amiben nagy szerepe van annak a fer­tőzésnek, amit a régi, elavult derítőkből a talajba szivárgó anyagok okoznak. A projekt létesítményei hozzájárulnak a környezet tisztábbá tételéhez is, javul majd a Szamos vízmi­nősége. KM ■ ■Csengerben w w is fontos az infrastrukturális fejlesztés. FÓRJÁN ZSOLT Bevásárló udvar KUTYA. v, pöf™ iskola 1 ,W i Motorolajok, J* 6h,*ÄSSSBmal’ '5ir autóalkatrészek jtA jP| A LEGJOBB m Riasztók szerelése. # —■■■■ mi ■WflIM járművek nyomon kivetése ■ . fiJJ Nll-lf-l r-Tll Európában. §\*30/545-3039,30/294-5919 J ■lilOll'fcMrA*é LZ£XM fN N----------------------------------------’---------------------------------------^ nJ I lifgKARSAll ami ízletes ^ j I ! GÉPMŰHELY erf re<f€nera/a!^±I Uűn«0rf r s*31* ■ Hengerfuras kellemessé teszi \ ■ Főtengely javítás mindennapjait! jPTOfffTPff.ff Pff!! llfTTBl S «3O£43j2220 ^ j^*INyíregy?iáj'a,Bocskaiu.T3. jjj Telefon: 42/410-058,70/339-0830 ^ Napos, előnevelt és kilóscsirke villamos automatika, jA megrendelhető! : világítástechnika, pneumatika, : < AK JÓ minőség, szolid ár! • kompresszortechnika egy helyről •- egyedüliként a megyében. jfe;' 4 Nyfregyháza, Kótaji út 62. : §•. Telefon: 42/596/300,42/451/601 .* W MAT RACD E PO, Ágykeretek, rugós és biomatracok akár egyedi méretben is. Szépítse velünk! | KERTVÁROSI BÚTORHÁZ Nyíregyháza, Derkovits u. 104. ^T.: 42/506-911 IA minőségi bútorok áruháza! HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents