Kelet-Magyarország, 2011. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-24 / 120. szám

2011. MÁJUS 24., KEDD KELET Fórum 7 Mim:m Kozma Lászlóné, baktalórántházl olvasónktól: M ■ Ne arra menj, amerre az # # ösvény vezet. Helyette menj arra, merre nincs üt, és hagyj magad mögött egy ösvényt! ISMERETLEN SZERZŐ bentlakásos öregek otthona megteremtése! Korszerűsíte­ni kellene az orvosi rendelőt. Nagyközségünkben is gondot okoz a belvíz, főleg a Rákó­czi utca lakosságának. Meg kellene menteni a tavunkat, teljes madárvilágával együtt. Fontos lenne a kerékpárút megépítése, de meg kellene oldani a ravatalozó felújítá­sát is! Figyelmébe ajánlom polgármesterünknek, annyi helyen bevált már, hátha itt is működne. Lehetne egy építőipari kft.-t alakítani a falu saját szakmunkásaiból. Fontos lenne egy piac kiala­kítása, ez is nagy lehetőség a befektetőknek. Remélem, ezt a levelemet sok vállalkozó el­olvassa majd, és versenyezni fognak a fentiek megteremté­séért. Tehát kedves befekte­tők, hajrá! G. M. ILONA, LEVELEK Iskolabezárás A könnyem is kicsordult a drága kis unokám szavai hallatán, ahogy kérte a felnőtteket, védjék meg az iskolájukat, mert nekik szük­ségük van rá. Ők szeretnek ide járni. Itt jó és biztonsá­gos, de vannak bácsik, akik nem a gyermekek érdekeit tartják szem előtt, és ez fáj! Nagyon boldog voltam, amikor a lányom beíratta az általános iskolába az uno­kámat. Közölte, hogy jó pár iskolát megnézett, de mégis a sóstóhegyi Szabó Lőrinc mel­lett döntött, mert ez volt a legbarátságosabb, legbizton­ságosabb, szép, füves udvar, kerékpártároló, a tanárok elhivatottsága páratlan. Most harcolni kell az iskoláért! De miért?! Milyen világot élünk, amikor a legkisebbeket bántják? Ha ilyen csalódások érik őket, milyen felnőttek lesznek, kibe bízzanak? Egy tollvonással el lehet intézni egy iskolát? Nagyon bízom a jó döntésekben, a szülők összefogásában, a tanárok kitartásában és a gyermekek lelkesedésében. EGY NAGYMAMA Önzetlen segítség Május 14-én Nyíregyházán defektet kaptam. Elmentem a legközelebbi autókereskedés­be, ahol ingyen lecserélték a sérült gumit. Pityeregve értem oda, annyira kétség­be voltam esve. A munka­helyemről is elkéstem. A segítség mellett még vigasz­taltak is. Mindezt szeretném megköszönni az autókereske­dés két munkatársának! VARGA ENIKŐ Oktatásról és a szakképzésről A Szociáldemokraták Baráti Köre Egyesület következő összejövetelét május 27-én (pénteken) 15 órakor tartja a nyíregyházi Móricz Zsigmond I Megyei Könyvtárban. A ven­dég Bartha Dénes, a Wesselé­nyi Miklós Szakközépiskola és Szakiskola nyugalmazott igazgatója lesz. Téma: Aktu­ális oktatási kérések, szak- j képzés. Mint azt Oláh Gábor I elnök elmondta: egyesületük tiltakozik a megyeszékhe­lyen történő iskolabezárások miatt. Sérelmezik, hogy a döntés előtt nem egyeztet­tek a szülőkkel, a társadalmi szervekkel. Félő, hogy több tucat pedagógus kerül ezzel az utcára. OLÁH GÁBOR, ELNÖK Befektetőket várunk Levelekre! Mivel nagyon régi előfizetője I vagyok az újságnak, ezért szeretnék segítséget kérni a leveleid lakosok számára. Korábban polgármesterünk nyilatkozott a lapnak, hogy egy lakóparkot szeretne létesíteni, és felajánlott földterületet is egy ipari park megépítésére. Szeretnénk mi, helyi lakosok, ha ez mind megvalósulna, hiszen községünkben sok a mun­kanélküli, és a környékbeli településeken sem elhanya- I golható az arányuk. Jó lenne j már, ha végre a külföldiek, vagy a helyiek, a gazdag vállalkozók füléig is elérne polgármesterünk nagylelkű felajánlása! Minden feltétel adott: gáz, víz, dolgos kétke- zű emberek. Tehát megérné ezt bárkinek megvalósitani. ] Falunk szinte már városias jellegű: van sportcsarno­kunk, művelődési házunk, Molnár kúria. Jó lenne egy új óvoda megépítése, egy «^»Segítünk Nem látunk kiutat Tavaly ősszel költöztünk albérletbe a férjemmel és öt gyermekünkkel egy kemecsei családi házba. Rendszere­sen fizettem a rezsit és az albérleti dijat, minden a legnagyobb rendben ment, egészen májusig. Néhány hete a tulajdonos bejelentette: költözzünk ki „azonnal”, mert újra birtokba venné lakását. Mindezt megelőzte az, hogy az áramszolgáltató végszám­lát küldött, amelyben 37 ezer forintot követelt tőlünk - joggal. A rendőrség kétszer 30 ezer forint büntetést helyezett kilátásba, ha 8 napon belül nem jelent be az ingatlanba a tulajdonos. Bejelentés helyett utat mutatott nekünk, holott már a májusi albérleti díjat (25 ezer forint) is előre kifizettük. Azt mondta: adjunk neki to­vábbi 13 ezret, hogy rendezni tudja az E.ON-számlát, és költözzünk mihamarabb. Hi­ába kopogtattunk a kemecsei önkormányzati hivatalban, a Mihalovics Lászlóné Ildikó polgármester úr közölte: nem tud önkormányzati bérlakást felajánlani a családunknak. A férjem dolgozik, van jövedel­münk, nem alamizsnát vagy ingyen szállást kértünk! Végső esetben felmerült az anyaott­honban való elhelyezésünk le­hetősége, ám ott csak nekem és a négy kiskorú gyerme­kemnek lenne maradása, nem akarjuk, hogy széthulljon a családunk. A Talentum Ala­pítványnál dolgozó Budainé Kiss Tünde tanácsolta, hogy forduljunk bizalommal a Kelet-Magyarországhoz, hátha lesz olyan segítőkész olvasó, aki megnyugtató megoldást tud ajánlani számunkra. MIHALOVICS LÁSZLÓNÉ ILDIKÓ © LAKÓHELYEM - On is lehet szerkesztő! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t (vww.szon.hu) is. Megyei hírportálként fontosnak tartjuk, hogy tele­püléseinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a .lakóhelyem" aloldalak, melyeken az olva­sók megtalálhatják a salát településükről szóló híreket. A Szabolcs 0nllne-on jelenleg 21 település aloldala szerepel. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat. Ma már csak önmagukkal versenyeznek FOTÓ: A SZERZŐ Az egészségükért Huszadik születésnapját ün­nepelte a nyíregyházi COOPER szabadidős sportcsoport. A ju­bileumi találkozóra meghívták a klub életre hívóját, Orendi Mihályt is. „A klubban minden generáció képviselteti magát, még 80 éves tagunk is van. Jelenleg közel húszán futunk rendszeresen, sportolunk az egészségünkért. Heti három alkalommal - télen-nyáron - kocogunk a sóstói erdőben, a stadionban, majd a főiskola sportcsarnokában, ahol erősítő és levezető tornát végzünk. Korábban versenyeken is részt vettünk kis csapatunkkal. Töb­bek között: a Velencei-tó körü­li váltóversenyen, félmaratoni versenyeken, Bütyök-futáson, de kihasználunk minden olyan lehetőséget, ahol próbára tehetjük állóképes­ségünket. Ma már csak önma­gunkkal versenyzőnk, célunk a jó közérzet, az egészség, az állóképesség megőrzése, hogy a napi munka is köny- nyebben menjen. A klub mindenki Nagy Kálmán bácsija, aki amellett, hogy szervez és ügyintéz, figyelem­mel kíséri, és nagy szeretettel buzdítja a tagokat. A klub vár mindenkit, hogy kocog­jon velük az egészségéért! Aki kedvet kap a rendszeres kocogásra, jelentkezni lehet hétfőn, szerdán és pénteken a Nyíregyházi Főiskola Atlétikai Csarnokában 18 óra körül.”- mondta Szabóné Mariann klubvezető. FULLAJTÁR ANDRÁS Közmunkára A jándi képviselő-testület mindent megtesz annak érdekében, hogy a bérpót­ló juttatásban részesülők teljes létszámban kapjanak közmunkát. Ez itt sokaknak a megélhetést jelenti. Emellett annak is nagyon örülnek, ha valaki saját magának kerít munkahelyet, mert az állami támogatásból nem jut a mun­Ezen az oldalon a Kelet-Magyaror­szághoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetősége­inkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúa- kat összevonjuk. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal Is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, leveleket közöljük. ® ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓ A nyíregyházi Kereskedelmi Szakközépiskola 1976-ban érettsé­gizett 4/A osztálya a hétvégén tartotta 35. éves találkozóját, jó hangulatban. fotó: olvasónktól Fordítsuk arcunkat feléjük! A képviselők munka közben FOTÓ: A SZERZŐ kabérre mindenkinek, még négy órában sem. BERKI KÁROLY Hazánkban 8-10 ezer főre tehető a Sclerosis Multiplexes betegség­ben szenvedők száma. NYÍREGYHÁZA. Május 25-én (minden május utolsó szer­dája) harmadszor tartják a vi­lágon a Sclerosis Multiplexes Emberek világnapját. Ezt a na­pot az MSIF (Multiple Sclerosis International Federation) az SM-es Emberek Világszövet­sége jelölte meg, és hívta fel a figyelmet arra, hogy minden­hol a világon fordítsuk arcun­kat az ebben a kórban szenve­dő emberek felé. Értessük meg azokkal az emberekkel, akik nem isme­rik, hogy mi is ez a betegség, amitől 2-2,5 mülióan szen­vednek a világon. Ez az év az „Önkéntesség európai éve”, rendezvényünket mi is ennek a jegyében tartjuk. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Sclerosis Multiplex Betegek Egyesülete (SMBE), SM világnapi rendezvényét a nyíregyházi SM Centrumban rendezi. Alternatív gyógymódok A program az egyesületi elnök köszöntője és rövid, az egye­sületet bemutató beszédével kezdődik, délelőtt 10 órakor. Az eseményre ellátogatok mindent megtudhatnak az SM-betegségről, a centrum­ban folyó rehabilitációról, ar­ról, hogy müyen módszerek és eszközök állnak rendelke­zésre a betegség menetének befolyásolására, és miért fon­tosak az egyesületek. Előadást láthatnak az alternatív gyógy­módokról, többek között a fényterápia alkalmazásáról az SM-ben. Meghívtunk he­lyi önkormányzati vezetőket, egyesülettel kapcsolatban álló szervezetek vezetőit. A ren­dezvényünk helyszínén szó­rólapokat, ismeretterjesztő anyagokat osztunk az érdeklő­dőknek. Déli 12 órakor egysé­gesen felengedjük (az ország­ban minden SM-szervezettel egy időben) az „SM Vüágnap” feliratú léggömböket. Az országban ezen a napon a helyi szervezetek rendez­vényeinek szellemi atyja és szponzora, a gyulai székhe­lyű, Magyar Sclerosis Multi­plexes Betegekért Alapítvány. KÉK IGNÁCNÉ, SMBE ELNÖK M.mü.nniTn Szeretni, tisztelni Akik a folyó mellett élnek, tudják, hogy lehet szeretni, mert gyönyörű, és kell tisz­telni, mert a víznek hatalmas ereje van. A Dunán, Mohácson hagyománya van Nepomuki I Szent János ünnepének, aki a hajósok, halászok, s azok vé­dőszentje, akiket életvitelük, munkájuk a vízhez köt. Ezt a hagyományt szeretné Balsa önkormányzata és a Szabolcsi Halászati Kft. meghonosí­tani a Tisza mellett is, ezért május 19-én kis ünnepséget rendezett a balsai révben. Az esemény zárásaként a Tisza közepén a komp mellől, csónakból emlékmécsese­ket inditottak a résztvevők aláírásával a Tisza gondjaira bízva, megadva a tiszteletet a folyónak, a víznek, és nem utolsósorban Nepomuki Szent János védőszentnek. A részt­vevők a kompról figyelték, amint a Tisza tovaviszi a mé­cseseket. Bizom benne, hogy e kis ünnepséget a későbbiek­ben a napján, május 16-án engedi az időjárás megren­dezni, s hagyománnyá neme­sedik a rendezvény nálunk, a Tiszán is. SZUROMI ELEONÓRA Tisztelgés a folyónak FOTÓ: NAGY GÁBOR Indulás előtt fotó: olvasónktól A községért takarítottak A Nyirmeggyesi Közös Fenn­tartású ÁMK Arany János Általános Iskola ökoiskola, így természetesnek tartotta, hogy csatlakozik az országo­san meghirdetett TEszedd szemétszedési akcióhoz. A takarításban önkéntesen részt vett az iskola 80 diákja, pedagógusai és sok szülő is, de voltak közöttünk csalá­dok is, akiknek még nem az iskolába jár gyermeke, s a községért takarítottak. Összeszedtük a szemetet az iskola és a polgármesteri hivatal udvarában, a műve­lődési ház közelében, a főút mellett a járdán, a buszmeg­állókban, az állomáshoz vezető úton, de külterületen is, „a Tardin”, ahol az iskolai rendezvények zajlanak. A messzebb fekvő területekre kerékpárral mentek a gyere­kek és pedagógusok. NAGY GUSZTÁV, ÁMK IGAZGATÓ

Next

/
Thumbnails
Contents