Kelet-Magyarország, 2011. május (71. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-20 / 117. szám
2011. MÁJUS 20.. PÉNTEK 10 Sport KIDET O LABDARÚGÁS: NB III. Tisza-csoport Balkányi valóság: buszon dalolás - busz nélkül A bajnoki címre hajtó csapatok közül egyedül az éllovas Kemecse játszik hazai pályán a hétvégén. LABDARÚGÁS. Elöl-hátul élesedik a helyzet, ami nem is csoda, hiszen célegyenesbe fordul az NB III. Tisza-csoSzóba került a hátba- veregetős, buszon dalo- lós korszak. KOVÁCS ATTILA portjának a mezőnye - számos eldöntetlen kérdéssel. Egy búcsúzó már biztos A legutóbbi játéknap után mindössze annyi vált biztossá, hogy a Berettyóújfalu matematikailag .is kiesett, a Balkány kilátásai sem a legjobbak, a harmadik búcsúzó hely elkerüléséért pedig a Nyírmada és a Tiszalök vív késhegyremenő harcot. És ha már Balkány: Kovács Attila edző nyilatkozatából kiderül, hogy a csapatnál néhány évtizedet visszarepültek az időben, és ha sörre még futja is, a buszon daloláshoz nincs nagyon kedve a társaságnak. Meg busza sem... Ami a felsőházat illeti, matematikailag még az első hat helyezett is célba érhet a végén, de mivel nem kevés rangadó van még hátra a tavaszi szezonból, meg lennénk lepődve, ha nem a jelenlegi első négy helyezett közül kerülne ki az a gárda, amely tagjainak aranyérem kerül a nyakába. Kulcsmeccs vár az éllovasra A teljes tavaszi forma a vezetést átvevő Kemecse mellett szól, az újdonsült listavezetőre szombaton kulcsmeccs vár, hiszen azt az ÚSE-Nagykállót fogadja, amelyet eddig a mezőny tizennégy csapatának nem sikerült legyőznie - egyedül Baktalórántházán tudják, hogy mi a sikeres recept az újonc ellen. A Kemecse három riválisa idegenben lép pályára, és bár a helyezési számok alapján a Nagyecsed, a Tiszakanyár és a Cigánd is esélyesebb, történt már annyi meglepetés ezen a tavaszon, hogy ne vegyünk mérget ezen csapatok győzelmeire. A Püspökladány-Tiszalök mérkőzést (tudósítás a 9. oldalon) már csütörtökön lejátszották, a játéknap egyetlen megyei érdekeltség nélküli mérkőzése a Berettyóújfalu- Létavértes összecsapás lesz. KM-BT A balkányi Farkas Róbertnek ás társainak venniük kell az akadályokat, ha bent kívánnak maradni fotó: mán László © 27. FORDULÓ (KEZDÉS: 17): szakvezetői várakozások Szombat Kemecse (l.)-ÚSE-Nagykálló (5.) Mirgai László, kemecsel edző: - Tiszteljük az ellenfelünket, hiszen az eredményeik önmagukért beszélnek. Több mérkőzésüket is láttam, és ezeken Is bebizonyosodott, hogy nagyon egységes, |ó kis társaság az újfehértói. Nem lesz könnyű meccs, de nekünk nem lehet más célkitűzésünk továbbra is, mint hogy hálás szurkolóinkat és vezetőinket továbbra Is kiszolgáljuk, de ahhoz, hogy a három pontot itthon tartsuk, nagyon koncentrált játékra lesz szükség és maximális helyzetkihasználásra.______________________________________ Fogarasl Zoltán, az ÚSE-Nagykálló edzője: - Mindenkit nagy csalódással töltött el a múlt heti döntetlenünk, hiszen a titkon remélt dobogós helyért jelentős lépéshátrányba kerültünk a riválisainkkal szemben. Éppen ezért most már valóban nyugodtan és felszabadultan játszhatunk a jelenlegi pozíciónk megszilárdításáért az abszolút tavaszi első Kemecse ellen. Meggyőződésem, hogy nem felkészülni lesz nehéz a hazaiak ellen, hanem az elképzeléseinket megvalósítani a pályán. Izgalmas, harcos mérkőzésen nagyon bízom csapatom tartásában és a tisztes helytállásban. ____________________________________________ Hajdúszoboszló (1Q.)-Tuzsér( 11.)________________________ Révész Csaba, tuzséri edző: - A bajnokesélyes Nagyecsed legyőzésével bizonyítottunk önmagunknak, ha úgy tetszik, másoknak Is, hogy a tavasszal formálódó, egyre jobban összekovácsolódó csapatom bárkinek méltó ellenfele lehet, ha megfelelő a csapategység és az összeállás. Ezek elengedhetetlen feltételei egy-egy sikeresen megvívott mérkőzésnek, erre kell alapoznunk a Szoboszló ellen is. Győzelem esetén elmozdulhatunk a jelenlegi tizenegyedik helyről, ahol már a tizenhetedik forduló óta tanyázunk. _________________ Vasárnap Nyírmada (14.)-Baktalórántháza (6.) Szőke István, nyírmadal játékos-edző: - Számunkra csak a győzelem lenne elfogadható eredmény, éppen ezért a nagykállói meccsen tapasztalt hozzáállással kellene pályára lépnünk. _______ Tóth János, baktalórántházl edző: - A múlt heti győzelmünk nagyon összekovácsolta a közösséget, hiszen tengernyi gond közepette sikerült begyűjtenünk a három pontot a Hajdúszoboszló ellen. Most, hogy rendeződtek a soraink, hasonló mentalitást várok, és bár a Nyírmada számára létszükséglet a pontszerzés, ml Is győzelmi szándékkal lépünk a pályára. ________________________________ Kótaj (8.(-Nagyecsed (2.) Csorna Dezső, kótaji edző: - Gratulálok Körmös Miklós barátomnak és csapatának a szerdai, ellenünk kivívott továbbjutáshoz. Személy szerint elnézést kérek, ha valakit megbántottam, de Vitkai Elemér játékvezető nem tartozik közéjük, mert egy ilyen sportszerű mérkőzésen, amilyen a szerdai kupatalálkozó volt, a Kótajjal szemben újra felvállalta a főszerepet. Ugyanazokkal a gondokkal küszködünk, mint eddig, vagyis kevés az egészséges játékos, egyszerűen nem tudom, miként fogom tudni pótolni a sérülteket, de valahogy megpróbáljuk megoldani ezt a nehéz feladatot. _________________ Feczkó Tamás, nagyecsed! edző: - Céljaink elérése érdekében Kótajban mindenféleképpen győznünk kell. ____________________ Balkány (15.(-Tiszakanyár (3.) Kovács Attila, balkányi edző: - Nagyon nehéz úgy dolgozni, hogy minden vasárnap a mérkőzés előtt egy órával tudom összeállítani a kezdőcsapatot, az éppen megjelent és a játékot vállaló futballistákból. Kedden az edzőképzésen szóba került a láda sörös, hátbaveregetős, buszon dalolós korszak, mi most itt tartunk, eltekintve attól, hogy nincs buszunk és nincs okunk dalolni. Ma sem tudom, hogyan és kivel állunk fel az egyik bajnokesélyes ellen, csak azt tudom, hogy kiállunk. Üzenhetném azt Is az ellenfélnek, hogy „reszkessetek egerek", de ez kissé vicces lenne. __________________ Koskovits György, tlszakanyárl edző: - Néhány csapatot már megtréfált vasárnapi ellenfelünk, mi sem vehetjük félvállról a mérkőzést. Különböző okokból kifolyólag lesznek hiányzóink, így nem le- het segítségünkre Dolhai Máté, Szilágyi Norbert és Kiss Tamás sem. I brány (9. (-Cigánd (4.) Kató István, Ibrányl edző: - Az őszi, 1 -1 -es döntetlent elért csapatunk mérkőzésről mérkőzésre mostanra szinte teljesen kicserélődött. Az is igaz, a fiatalokkal teletűzdelt hajónk most lassabban halad, de felborulni nem fog. Bízom abban, hogy vasárnap célba is ér, és megszerezzük második tavaszi hazai győzelmünket. © MEGYEI I. OSZTÁLY: A forduló mérkőzése Nem pipálják ki előre a meccset a házigazdák LABDARÚGÁS. A Szi-Zo Sport megyei első osztály tavaszi szezonjában mindössze négy gólt szerző (a Tiszabecs ellen játék nélkül „behúzott” 3-o-át nem számítva...), kiesőhelyre visszazuhanó Rakamaz nem bakizhat Gyulaházán - egy esetleges vereség ugyanis roppant nehéz helyzetet teremthet. Ugyanakkor a kiesőzónától némiképp eltávolodó hazaiak a további izgalmaktól szeretnék megkímélni magukat egy újabb győzelemmel. KM-KT Bárdi Attila (gyulaházi edző): - Nem pipáljuk ki előre ezt a mérkőzést, mert akkor kellemetlen meglepetés is érhet minket. Szeretném, ha a társaság az elmúlt hetekben tanúsított hozzáállását folytatná - csak így nyerhetünk! Sérült: VeigliGéza(rakamazi edző): - Meccsről meccsre kidolgozzuk a lehetőségeket. csak éppen rendre kihagyjuk azokat. Bízom benne, hogy ezen a mérkőzésen kialakítjuk a helyzeteket és végre gólt, gólokat is szerzünk. ______________ Sérült: Balogh J., Kocozgh, Rlczu. Eltiltott:- Eltiltott:Bárdi Attila VelgllGéza Nyírbátor (2.)-Mátászalkal MTK (4.)_______________3-1______________1-1 Alak (12.(-Nyírkárász (10.) ______________________2-2______________1-2 Várta SE (1 .(-Nagyszekeres (6.) __________________3-1______________2-1 Mándok (S.)-Tlszavasvári (11.) 2-1______________1-1 Nagyhalász (3.)-Fehérgyarmat (8.)______________2-0 ______ 2-0 Nyírtelek (15.)-Szakoly (9.) ___________________1-1____________1-1 Gávavencsellő(16.)-Volán-Sónyő(14.) __________w____________l-l Gyulaháza (7.)-Rakamaz (13.) ___________________2^0______________1-2 Szabadnapos: Nyírgyulaj. Ráhajtottak a jó helyezésekre Cséfán Világbajnoki résztvevőkkel teletűzdelt mezőnyben álltak helyt a megyei színeket képviselő fogathajtók. LOVASSPORT. Átlépve az országhatárt, a romániai Cséfán indultak világbajnoki résztvevőkkel teletűzdelt, ösz- szesen huszonkét fogatot felvonultató nemzetközi versenyen megyebeli fogathajtóink. Közülük Margitai Sándor (Újfehértói LBK) szerepelt a legjobban, ő a záró versenyszámot, az akadályhajtást megnyerve végzett összetettben a hetedik helyen. Kovács Szabolcs (Bokortanyák LSE) számára a maratonhajtás sikerült a legjobban, összetettben pedig végül a nyolcadik pozícióban zárt. Ifjabb Fekete György (Nyíregyházi Főiskola SE) ugyancsak a „középső” versenyszámban, maratonon remekelt a leginkább (negyedik lett), összetettbeli teljesítménye pedig a kilencedik helyezés megszerzéséhez volt elegendő. Fogathajtóink legközelebb hazai körülmények között mutatják meg magukat, hiszen május 28-29-én Napkoron rendeznek kétnapos A-B kategóriás, regionális viadalt, amelynek vasárnapi versenyszámára, az akadályhajtásra várják a C-kategóriás nevezéseket is. KM-BT f sport.szon.hu Képek. Helyi és nagyvilági sport Az MMTK ifjú judósai ezúttal is bizonyították tehetségüket FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Eredményesen szereplő szálkái reménységek CSELGÁNCS. A Mátészalkai MTK titánjai kétszer is megmérették magukat a közelmúltban. Előbb Szlovákiában, pontosabban Rimaszombaton, utóbb Kecskeméten, a Szentkirályi Ásványvíz Kupán léptek tatamira. Mégpedig eredményes szereplést felmutatva. km Nemzetközi verseny, Rimaszombat, a Mátészalkai MTK tudósainak eredményei 32 kg: 5. Kovács Petra. 36 kg: 1. Hegyaljai Vivien. 66 kg: 5. Balogh Máté. Szentkirályi Ásványvíz Kupa, Kecskemét Diák B kategória. 30 kg: 4. Kovács Petra. Diák A kategória. 35 kg: 2. Hegyaljai Vivien. 45 kg: 3. Mihók László. © LABDARÚGÁS: megyei II. osztály, 25. forduló (kezdés: 17, ifi: 15) Dfjözön-csoport Tippel: Seregi Mihály, a Kálmánháza edzője. _____________ Vasárnap. Kölyök SC (15,)-Geszteréd (8.): - Bármi megtörténhet ezen a találkozón, mégis úgy gondolom, vendégsiker születik._________________________________ Kállósemjén (10.)-Vasmegyer (16.): - Hazai oályán esélyesebb a Kállósemjén, amely otthon tartja a három pontot. ___________________________________________ Ófehértó (6,)-Apagy (9.):- Döntetlen lehet. __________ Nyírbogdány (12.)-Máriapócs (14.): - Kiegyensúlyozott mérkőzésen szoros eredményt várok, amit azt hiszem, a Bogdány nyerhet meg. ______________________________ Nagykálló (1. (-Levelek (4.): - Érdekes mérkőzés lesz. Két támadószellemű csapat találkozója hazai győzelemmel zárulhat _____________________________________ Napkor (1 l.)-Nylrpazony (13.): - A múlt heti napkori győzelem akkor ér valamit, ha ezt is megnyerik. Nehéz meccsen döntetlen születhet. _________________________ Nylrlbrony (7.)—Nyírlugos (2.): - Ez az a találkozó, amelyen bármi előfordulhat. _________________________ Kálmánháza (5.)-Nyírvasvárl (3.):-Úgy gondolom, ez a mérkőzés igazi rangadó, amelyre igyekszünk kellőképpen felkészülni. Motiváltak, fegyelmezettek leszünk, ha a játékosaim betartják a kidolgozott taktikát, győztesen jöhetünk le a pályáról. Selyember-csoport Tippel: Búzás Lajos, a Kék edzője. ______________________ Vasárnap. Demecser (9,)-Anarts (14.): - A Demecser otthon tartja mind a három pontot. ____________________ Újdombrád (11 .(-Vaja (8.): - Háromesélyes mérkőzésen a pillanatnyi forma és a hazai pálya előnye dönthet. _______ Pap (6.)-Dombrád (4.): - A papi csapat többre hivatott, mint amilyen eredményeket elért mostanában, ha úgy játszanak, mint ellenünk, akkor otthon tarthatja mind a három pontot.______________________________________ Nyírtass (13.)-Fényeslltke (7.): - A hazaiaknak nagyon oda kell tenniük magukat, ha győzni akarnak, mert a Litke az esélyesebb._____________________ ______________ Rohod {5.)-Pátroha (2.): - Rangadó a javából. A Pátroha esélyesebbnek tűnik, de a Rohod többször bizonyította, hogy képes megverni az élmezőny taglalt hazai pályán. Tlszamenti SE (10,)-Petneháza (12.): - A Tiszamenti SE otthon, a Petneháza idegenben szerepel jobban, ebből így bármi kisülhet, __________________________________ Kék (1.(-Záhony (3.): - A két motivált csapat tisztában van a mérkőzés jelentőségével. Hazai pályán győzelemre törekszünk, mindenképpen itthon szeretnénk tartani a három pontot.______________________________________ Carmo-csoport Tippel: Barcsay István, a Csenger edzője. Szombat. Kölese (3.)-Beregdaióc (7.): - A nagyon jó já-> tékosokból álló hazai csapat otthon tartja a három pontot. Nábrád (15,)-Vámosoroszl (11.): - A szebb napokat megért nábrádi együttesnek nehéz dolga lesz. Ahhoz, hogy bent maradjon, kötelező a hazai mérkőzéseit megnyerni. Szerintem képes rá. _________________________________ Szatmárcseke (12.(-Tyúkod (13.): - A tabella végén elhelyezkedő csapatok keményen küzdenek majd a pontokért. A helyzeteit jobban kihasználó csapat győzhet, de én döntetlent tippelek. _________________________________ Vasárnap. Gelénes (16.)-Nyfrmeggyes (2.): - A nylrmeggyesi csapat klasszissal jobb ellenfelénél, ezért országos kettes. ____________________________________ Porcsalma (8.)-Tunyogmatolcs (10.): - Nagyon fontos, hogy a hazai csapat győzzön a folytatást illetően. Bízom a porcsalmai csapatban, ezért győzelmet várok.____________ Tlszakóród (5. (-Tisztaberek (6.): - Két jól felkészített csapat csap össze, ezért döntetlent remélek. _____________ Nagydobos (14. j-Márk-Váliaj (9.): - A hazai csapatnak nagyon fontos a három pont megszerzése a kiesés elkerülése érdekében. A mérki csapat idegenbeli mérlege nem olyan jó, ezért hazai sikerre számítok. ________________________ Nyfrcsaholy (1 .(-Csenger (4.): - Egyértelműen a hazai csapat az esélyes, de nem megyünk feltartott kézzel. Pontért vagy pontokért utazunk Nyírcsaholyba. Megyei bajnokság, női Nyíregyházi FSE-Fehérgyarmat 20-26(9-15) V.: Hanufer, Türk. A Nyíregyházi Főiskola a második félidőre sokat javított helyezetkihasználásán, ettől függetlenül a Fehérgyarmat megérdemelten nyert. _________ Legjobb dobók: Bacslnszkl 12, Benkő 6, Illetve Papp 7, Csaposné 6.____________________ Klsvárda-Kölcsey DSE 18-24(7-13) V.: Tarnavölgyi, Vágó I. A Kölcsey fiatal együttese biztosan hozta a kötelező idegenbeli győzelmet.__________________________________________ ____________ Ld.: Józsi 5. Dudás 4, illetve Kelemen 7, Horváth 4. ________ _________ Geszteréd-TIszalök 17-22(9-10) V.: Balogh, Kiss. A második félidőben tapasztalt fegyelmezetlensége okozta a Geszteréd vereségét.____________________________________________________________________ Ld.: Kiss 8, Szókéné 6, illetve Kovács, Takács 5-5. _______________________________ Demecser-Nagykálló 21-16(13-9) V.: Gadnai, Veress F, A Nagykálló sok technikai hibával és akaratgyengén játszott, a demecseriek pedig azt nyúltották, amit tudnak. ______,______________________________ Ld.: Balázsy, Jánószki 5-5, illetve Tamásné 5, Fehér 4. .______________________________ Nagyecsed-Téglás 2B-21(11-9) V.: Kozma, Nagy S. A tartalékos Téglás tisztességgel helytállt az esélyesebb szatmári gárda ellen.________________________________________________________________________ Ld.: Vassné 11, Zeíenákné 7, iletve Fóhn 8, Berte 6. C http://forum.szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport.