Kelet-Magyarország, 2011. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-19 / 116. szám

2011. MÁJUS 19.. CSÜTÖRTÖK KEUET Megyei tükör 7-RÉGI TÉRKÉPEK A városnapi programsorozat keretében „Nyíregyháza régi térké­peken" címmel nyílt kiállítás szerdán a megyei levéltárban. FOTÓ: SIPEKI PÉTER <T FIDESZ SAJTOTAJEKOZTATO Az iskolabezárás nem tény, hanem lehetőség nyíregyháza. - Fájó és nehe­zen meghozható döntés előtt állunk - mondta szerdai saj­tótájékoztatóján dr. Adorján Gusztáv, a Fidesz-KDNP vá­rosi frakcióvezetője, a terve­zett iskolabezárásokkal kap­csolatban. Mint fogalmazott, a szakemberek számtalan alternatívát megvizsgáltak, keresik annak a módját, hogy a gyerekek érdekeit maximá­lisan szem előtt tartva oldják meg azt a kényszerhelyzetet, melyet az előző önkormány­zattól örököltek.- Nem dughatjuk a fejünket a homokba, nem tehetünk úgy, mintha minden rendben lenne. Azt ígértük a válasz­tóknak, hogy felnőttként ke­zeljük őket, nem hallgatjuk el a nehézségeket és közösen keresünk megoldást a bajok­ra, mert ez a város és az itt élők érdeke - hangsúlyozta a képviselő.- A város adósságállomá­nya több mint 22 milliárd fo­rint, az éves költségvetés alig több mint 40 milliárd forint - sorolta a tényszerű számokat Fesztóry Sándor képviselő. Az önkormányzatnak 2006- ban 29,2010-ben már 43 szá­zalékkal kellett kiegészíteni az állami normatívát. Tavaly ez meghaladta a 4,7 milliárd forintot, miközben a város bevétele 7 milliárd forint.- Az iskolabezárás nem tény, hanem az intézményra­cionalizálás egyik lehetősége, ami a frakción belül is okoz feszültséget. A feladatunk, hogy fenntartható, finanszí­rozható, színvonalas oktatási rendszer jöjjön létre Nyír­egyházán - erősítették meg a képviselők. km ®A FÉNY FELÉ Fogyatékkal élők és ép társaik töltöttek el közösen néhány tartalmas órát a második alkalommal megrendezett Fuss a fényben! sport- és családi napon. fotó: sipeki Péter Ml.l=l=ll!WJh.WJHlWMJ.| A kormány elfojtja az egyéni védekezés jogát is NYÍREGYHÁZA. - A Jobbik örül annak, hogy a kormány szeret­né segíteni a fagykárt szenve­dett gazdákat, s reméli, hogy a segítségnyújtás nem csupán retorika marad. Ha komolyan gondolják a kárenyhítést, ak­kor a Jobbik partner lesz, ha azonban a kormány kifarol a gazdák alól, s nem lesz olyan támogatás, mint 2007-ben, ak­kor a Jobbik kemény kritikáira és támadásaira készülhet fel - mondta szerdai sajtótájékozta­tóján dr. Apáti István, a Jobbik országgyűlési képviselője. A politikus aggódik az M49- es gyorsforgalmi út megépíté­se miatt is. Az elmúlt év végén még arról volt szó, hogy az M3-as autópálya Őr-Jármi cso­mópontjától Ököritófülpösig épül meg a 2x1 sávos gyors- forgalmi út, az utóbbi hetek­ben azonban arról hallani, hogy az M49-es csak Kocsord keleti részéig valósul meg egyelőre. „Ha nem épül meg az eredeti hosszban az M49- es, az a megyénk fideszes képviselőinek a hibája lesz, ha sikerül Ököritófülpösig meg­építeni, akkor megemelem a kalapom” - fogalmazott dr. Apáti István. Beszámolt arról is, hogy a kormánypárti kép­viselők nem támogatták azt a Szilágyi Györggyel benyújtott törvénymódosítását, amely a megtámadottaknak szélesebb jogkört biztosított volna az élet- és tulajdonvédelem te­rén. A javaslat leszavazásával a kormány passzív bűnpárto­lást követ el, hiszen a rend­őrség nem képes megvédeni az embereket, ugyanakkor a hatalmon lévő párt elfojtja a kollektív és az egyéni védeke­zés jogát is. Visszatérés a csőd széléről fotó: városhAza Dr. Kovács Ferenc: „Az adósságot újra termelő rendszereket is meg kellett szüntetni.” nyíregyháza. A napi műkö­dés és a klasszikus feladatok ellátása mellett, sokszor ezek helyett kell időt, energiát és pénzt fordítani a nyomasztó örökség kezelésére - jellemzi hivatali napjait Nyíregyháza polgármestere, dr. Kovács Fe­renc. Amikor tavaly októberben átvettük a város vezetését - tekint vissza az eltelt időszak­ra -, három súlyos problémá­val szembesültünk. Az első a hihetetlen mértékű eladó­sodás: Nyíregyháza adósság- állománya 2002-ben még 3 milliárd forint alatt mozgott, míg tavaly megközelítette a 18 müliárd forintot. Ha ehhez vesszük az önkormányzati cégeken keresztül felvett hi­teleket, illetve kötvénykibo­csátásokat, akkor további 5 milliárd forint körüli adósság adódik a felhalmozott hitelál­lományhoz. Hátrahagyott számlák Hivatalba lépésem első nap­ján azzal fogadtak, hogy több mint 100 millió forint 30-60 napon túli lejáratú számla vár kifizetésre, miközben a töredékére sem volt fedezet a számlán. Ma is lebeg a kérdés: üyen körülmények között a le­köszönő önkormányzat a vá­lasztások előtti héten milyen alapon osztott szét több mint 100 mülió forintot a hivatal­ban jutalomelőleg címén? Na­gyon sok olyan szerződést is hátrahagytak, amelyben 5-10 évre vállalnak kötelezettséget - más kontójára. Az új városvezetés olyan struktúrát örökölt, amely fo­lyamatosan újra termeli az adósságot. Hozzá kellett lát­ni egy hatékony, átlátható, a feladatokhoz felelősséget rendelő, racionálisan működő Dr. Kovács Ferenc rendszer kiépítéséhez. Csök­kentettük a bizottságok szá­mát, átszerveztük a polgár- mesteri hivatal felépítését és munkáját, az önkormányzati cégeknél 10 százalékos költ­ségtakarékosságot írtunk elő. A harmadik problémakört a folyamatban lévő pályáza­tok adják, itt még most érnek meglepetések. Annak idején feltártuk a keleti elkerülő út krimiszerű történetét, ugyan­így a borbányai hulladékle­rakó helyzetét vagy a sóstói parkfürdő fejlesztési anomá­liáit - a közös jellemzőjük az elképesztően ésszerűtlen elő­készítés. Szűk mozgástérben A gond az, hogy mivel eze­ket 60-80 százalékos meg­valósítási szakaszban vettük át, nagyon kicsi mozgásteret engednek a módosításokra. Mégis több mint tíz lakossá­gi fórumot tartottunk csak az IVS ügyében, amelyeknél szintén tűzoltó jellegű fel­adatokkal kellett megbirkóz­nunk. Jó példa erre a Szent István utca, a Síp utca, Egyház utca, Szarvas utca ügye, vagy a bel­városi kerékpárutak építése. A város érdekeit nagyon ne­hezen lehet ezekben fellelni, a kerékpárút szinteltolásos tervezése és elfogadtatása jó példa erre. Tiszta helyzetet teremtve A legnagyobb projekt a szennyvízberuházás, amit három évig gubancoltak ösz- sze-vissza, s hihetetlen mó­don az ötödik fordulóban már egyszerre folyt per és közbe­szerzési eljárás. Nem tehettünk mást, minthogy megszüntettük a közbeszerzési eljárást, meg­kerestem az összes peres felet, és sikerült meggyőzni őket, hogy vonják vissza a keresetet, így februárra tisz­ta helyzetet teremtettünk. A műszaki tartalom átvilágí­tása után remélhetőleg úgy tudjuk, most már rövid időn A munkahelyteremtésben két programot indítottunk el. A kiemelt fejlesztési program keretének maradékát jelentő 300 millió forintot a Regionális Fejlesztési Tanács Nyíregyhá­zának adta. Ezt a pénzt az ipari park bővítésére, új befektetők megnyerésére, új munkahe­lyek teremtésére fordítjuk. A másik a turisztikai prog­belül kiírni a pályázatot, hogy nem lesz szükség a város elő­ző önkormányzat által meg­szavazott 480 millió forintos áldozatvállalására sem. A megörökölt pályázatok­ról mindent elárul, hogy több szabálytalansági eljárást indí­tottak a város ellen az irányí­tóhatóságok 2007-es, 2008-as szabálytalanságok miatt. A korábbi városvezetés hi­bát hibára halmozó tényke­dése az új önkormányzaton csapódik le, s ezek rendezése idő- és energiaigényes mun­ka. Közben sokszor alapvető iratokat, fontos dokumentu­mokat sem találunk, és szinte nyomozni kell ahhoz, hogy végre tisztán lássuk, mi és miért történt. Mondhatnám ezt az ipari parkra is: ahogy megtelt a te­rülete, az előző városvezetés mindenféle ellenszolgáltatás nélkül egy budapesti cégnek adott opciós jogot azokon a területeken, amelyek szóba jöhettek az ipari park bővíté­séhez, fejlesztéséhez. Tart az intézményrendszer átvilágítása az oktatási, kul­turális, szociális és közmű­velődési rendszerben, ahol meg kell vizsgálni a működés legapróbb részleteit, hiszen ez egy 16,5 milliárd forintos tétel a költségvetésben. Ha nem ésszerűsítünk a jelenle­gi formán, az egész rendszer működőképessége kerülhet veszélybe. km-nyzs ramunk 2 milliárd forint ér­tékben: ez Sóstó komplex fejlesztése, mely új lehető­ségeket ad Sóstófürdőnek és Sóstóhegynek a Ligettel együtt, felfűzve rá a megye turisztikai attrakcióit - utal a város kezdeményezésének szélesebb körben remélt ha­tásaira dr. Kovács Ferenc pol­gármester. Munkahelyek, fejlesztések Megyenapi ünnep Tarpán tarra. A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Önkormányzat és Tarpa Önkormányzata má­jus 20-án, pénteken 14 órától Tarpán rendezi meg a megye­napi ünnepséget. 14.00: Köszöntő: Szécsi Szabolcs polgármester _______________ Papp Annamária Gina, a Cantemus Kórus tagja _______________ Ünnepi beszéd: Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke_______ Kitüntetések átadása ________ Koszorúzás Esze Tamás és Rákóczi Ferenc szobránál____________ 15.30: Kulturális műsor a Művelődési Ház parkjában felállított színpadon 15.40: Tarpai Citera Zenekar ___ 16.00: Esze Tamás Általános iskola Tánccsoportja _______________ 16.20: Szabolcs Néptánc Együttes 17.00: Mandala Dalszínház „Elődök nyomán" dmű ünnepi műsora _____ 17.45: Tarpai Andrássy Katinka Alap- fokú Művészeti Iskola növendékei 18.45: Nap Együttes Péntek éjfélig vallani kell a tavalyi jövedelmekről NYÍREGYHÁZA. Pénteken éjfé­lig lehet benyújtani a 2010-es évről szóló személyi jövede­lemadó bevallásokat. Nem kell adóbevallást benyújtania azonban annak a magánsze­mélynek, akinek az adóját a munkáltatója állapítja meg, illetve annak sem, aki 2010. évben nem szerzett adóköte­les bevételt. Ugyancsak május 20-áig kell megfizetni a bevallásban megállapított pótlólagos személyi jövedelemadót és ekkor lehet rendelkezni a személyi jövedelemadó l+l százalékáról is. Azok, akik már beadták a bevallásukat, de az 1+1 százalékról nem nyi­latkoztak, péntekig ezt pótló­lag megtehetik. Aki azonban péntekig nem fizeti meg a személyi jövedelemadóját, vagy arra nem kap legfeljebb 12 havi részletfizetést, akkor a rendelkezés érvénytelennek minősül. A személyi jövedelem- adó bevallás benyújtásához Nyíregyházán az 1. számú posta 20 óráig lesz nyitva, míg a Nemzeti Adó- és Vámhiva­tal központi ügyfélszolgála­tai is rendkívüli nyitva tartás­sal este 18 óráig fogadják az ügyfeleket pénteken - közöl­te a NAV. KM »PIKNIKEZÖK A kellemes, napsütéses idő­ben Bence szüleivel a fűbe lekuporodva majszolta el az uzsonnáját. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Melyik település nevét használták már az 1 B00-as évektől Szamos elSnéwel? b) Szamostatárfalva v Ingatlan piac ) C Személyre szabott ^ hiteltermékek Nyíregyháza, Kökény utcán ÜdvinfézfiSfi^ 126 nm-es újépítésű Ikerház, " * kedvező banki finanszírozással Személyi kölcsön, hitelkiváltás, (EUR) hitel 4% kamattal eladó. Az épltés-vásártás-felújítás és szabad alsó szinten nappali, étkező, konyha, felhasználású hitelek közül kamrai! ^ba, fürdőszoba, Wc, az _ “8ltíJn^ö?nf^kivála?rtanl: ^ emeleten társalgó, 2 szoba, fürdő­lL Telefon: 06-20/921-53-84 J ^ J HIRDETÉSEK v Kelet kosár ; "V \ ' Nyfregyháza, Móricz Zs. u. 24. • Jósaváros, Ungvár sétányH. (Almatároló) Nyitva tartás: hétfőn: 7-12-Hg, VRarkeRJI 42/506-548,30/555-7814 kedd-péntek: 7-17-lg, ■ örftkfefőld, Fazekas I. tér 7. szó.: 7-13H*. i Rendkívüli kedvezmény! | »Friss csirkemellfilé: i249Ft/kg | • Fagy, csirkeszámy (B j: ________319 Ft/kg I • Fagy.csirkezúza (magyar): 499 Ft/kg I »Fagy. csirkemáj (magyar)^ 319 Ft/kg 1 * Fagy, libaszámyto (B): _______249 Ft/kg I »Sajtos korong: ____________ 999 Ft/kg 1 «Pangasius halfilé: ___________779 Ft/kg m " Minden nap friss magyar áru közvetlenül a feldolgozótól! 3 ■ .. -I HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents