Kelet-Magyarország, 2011. május (71. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-18 / 115. szám
2011. MÁJUS 18., SZERDA KELET Megyei tükör 7 Visszaadták a szlovákok a Borsiban lefoglalt zászlót NYÍREGYHÁZA. A Fidesz javaslata az egyenruhás bűnözéssel kapcsolatban már nemcsak a gárdistákat érinti, hanem a hivatásos rendvédelmi szakembereket is. A kedvezményes nyugdíjtörvény megváltoztatásának vitája során őket is bűnözőknek nézik, pedig ők úgy szerződtek a rendvédelmi feladatok ellátására, hogy 25 év szolgálati idő után nyugdíjba mennek - mondta tegnapi sajtótájékoztatója bevezetőjében Bodrog László, a megyei ön- kormányzat jobbikos képviselője. Ezt követően a politikus felidézte 2008 őszét, amikor a felvidéki Királyhelmecen egy koszorúzási ünnepségen a szlovák rendőrség őrizetbe vette a Nemzeti Őrsereg több tagját, s utalt arra a Rákóczi emlékünnepségre is, melyet 2009. március 23-án rendeztek Borsiban. Ott Gyüre András a Nemzeti Őrsereg zászlajával jelent meg, s emiatt eljárást indítottak ellene. A további fejleményeket már Gyüre András mondta el. Két civil ruhás rendőr letartóztatta a zászló miatt. Két napig cellában tartották, majd gyorsított eljárásban 10 hónapi elzárást kapott felfüggesztve. A napokban azonban arról érkezett értesítés, hogy felmentették, s visz- szakapta a zászlót is, mivel a szlovák törvények szerint nem követett el bűncselekményt, hiszen a zászlón nem volt önkényuralmi jelkép. A sajtótájékoztató zárásaként Bodrog László azt mondta, a Jobbik egyetért abban a Fidesszel, hogy a rend fenntartása valóban a rendőrség feladata, csak éppen a rendőrség nem tud a feladatának megfelelni. Tárlat a vmk-ban NYÍREGYHÁZA. Június 13-áig látható a Benczúr Gyula Képzőművészeti Szakkör tárlata a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrumban naponta 8-20 óra között. Korábban lesz a Koccanás NYÍREGYHÁZA. A Móricz Zsig- mond Színház tájékoztatja ] nézőit, hogy a mai Arany „A” bérletes Koccanás című elő- | adás 19 óra helyett 15-45-kor kezdődik a Krúdy Kamarában. Az érintettek elnézését kérik. Ecsetvonásokból @ CSALÁDI NAP Jó hangulatú családi nappal zárult szombaton a nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Egészséghete. FOTÓ: PALICZ ISTVÁN kirajzolódó önkéntesség NYÍRBÁTOR. A nyírbátori Éltes Mátyás Általános Iskola, Speciális Szakiskola sikeresen pályázott a Társadalmi Szolidaritás Programba. - Vállaltuk, hogy a Nyírbogáti Egyesített Szociális Intézményt körbevevő kerítést, s az intézményhez tartozó pihenőpadokat és garázst az intézményben tanuló szobafestő szakmunkás, valamint Dobbantó Programban résztvevő tanulók önkéntes tevékenység során lefestik - közölte Enyedi László igazgatóhelyettes.- Speciális szakiskolánk kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy tanulóink társadalmi integrációját a lehető legnagyobb mértékben támogassuk. Ezért fontosnak tartottuk Diákok a „festői” környezetben és tartjuk, hogy tanulóink is átérezzék a különböző társadalmi szereplők irányába végzett önkéntes tevékeny jelen- tőségét. A pályázati program lassan lezárul, a tapasztala- j tok alapján elmondhatom, hogy az intézménybe tanuló | fiatalok büszkén és örömmel ] vettek részt az önkéntes tévé- | kenységben. Keresik az együttműködés lehetőségét a rendőrséggel , ILLUSZTRÁCIÓ: PUSZTAI SÁNDOR ben, ám idén januártól sajnos „feleslegessé” nyilvánította őket a két hét alatt rendet ígérő Fidesz-KDNP kormány. Mára nyilvánvalóvá vált: tavalyi kijelentésük nem volt több egy rosszízű „áprilisi tréfánál”, a rendőrség munkáját segítő (és tiszteletben tartó!) polgárőrök, városőrök és csendőrök nélkül tovább romlana a közrend és a köz- biztonság! A polgármester hozzátette: a május 11-én hatályba lépett helyi rendelet tartalmazza a csendőrség formaruhájának jegyzékét, valamint azt, hogy a járőrök igazolással a zsebükben teljesítenek majd szolgálatot.- Mivel a csendőrség önkormányzati felhatalmazással végzi a tevékenységét Tisza- vasváriban, a rendőrség ezt tudomásul veszi - reagált lapunk megkeresésére Fülöp Gergely százados, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, nyomatékosítva: a csendőrségnek egyébként nincs több intézkedési jogosultsága, mint bármely civil állampolgárnak: jogsértés gyanúja esetén értesítik a rendőrséget, illetve a szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt a hatóság kiérkezéséig visszatarthatják. KM-PI rendkívüli ülésen szavazta meg azt az új önkormányzati rendeletet, amely szerint újra járőrözhetnek a csendőrök Vasváriban. Dr. Fülöp Erik hangsúlyozta: mivel közvetlen jogszabályi felhatalmazás alapján végzett tevékenységről van szó, a szervezet működése nem ütközik a kormány által napokban szigorított Btk. passzusaiba. Közös ügy a közbiztonság- A csendőrök - megnevezésüktől függetlenül - funkciójukat és eljárási jogkörüket tekintve továbbra is egyszerű városőrök, akik egyetlen rendvédelmi hatóság jogkörét sem kívánják bitorolni, illetve elvonni, sőt, keresik az együttműködés lehetőségét a rendőrséggel! Az önkormányzatokról szóló 1990. évi törvény értelmében a települési önkormányzatoknak kötelessége gondoskodni a helyi közszolgáltatások körében a köz- biztonság helyi feladatairól. Korábban ezt a feladatot településőrök látták el a településbiztonsági program keretéÚjra járőröznek a csendőrök Tiszavasváriban, tiszteletben tartva a szigorított Btk. passzusait. tiszavasvári. Egy hosszúra nyúlt húsvéti szünet után a napokban újra megkezdte járőrszolgálatát Tiszavasvári utcáin a csendőrség. Dr. Fülöp Erik polgármester szerint az önkormányzat alkalmazásában álló szervezet legálisan, a hatályos törvények betartásával végzi munkáját, amely a közrend, a közbiztonság és a köztisztaság védelme, javítása, a bűnmegelőzés hatékonyságának fokozása, valamint az állampolgárok biztonságának védelme, köznyugalmuk, biztonságérzetük javítása. Lapunk információi szerint a jobbikos többségű képviselő-testület május 10-én, M A csendőrök egyszerű városőrök. dr.fQlöperik Csendőrség „újratöltve” Ezer résztvevő a program gáláján A gálán közel ezer fogyatékkal élő és többségi gyermek vett részt. NYÍREGYHÁZA. A megyeszékhelyen még két hétig zajló „Mindenkinek becsengettek!” program budapesti gáláján, a Nemzeti Színházban a nyíregyházi Kovács Alexa is szerepet kapott. Plüsi, a csodakutya című meséjét Schell Judit Jászai Mari-díjas színművésznő olvasta fel, miközben Alexa Szinetár Dóra és Till Attila társaságában élte újra Plüsi kalandjait. Alexa csecsemőkorában agyvérzést kapott, ami miatt végtagjai lebénultak. Sokáig bottal járt, ám két éve kerekesszékbe kényszerült. Tanulmányait többségi iskolában végezheti. A gálán közel ezer fogyatékkal élő és többségi gyermek vett részt. Volt könyvvásár, kézműves foglalkozás, kitelepült a Levendula-játszóház, együtt rúgták a bőrt a csemeték Kovács Péter freestyle-foci világbajnokkal, volt arcfestés, LEGO-sarok, és tombola-ajándékok találtak gazdára a Ka- táng koncertje előtt. km A nyíregyházi Kovács Alexa meséjét Schell Judit olvasta fel <e> HÍNÁROZÁS Havonta többször megtisztítják a hínártól a nyírbátori Papok Rétjének tavát. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Doktori cím az érettségi után Többen egyetemre, s főiskolára jelentkeztek az esti tagozaton tanulók közül. PÁTYOD. Lezárult az írásbeli érettségi a pátyodi Antall József Oktatási, Kulturális és Szabadidő Központban. A fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium telephelyének esti tagozatán 36 tanuló adott számot tudásáról. - Az előzetes felmérések alapján sikeresnek ítélem a vizsgát, és bízom benne, hogy a végzősök mindegyike eljut a szóbeli megmérettetésre - értékelt Pethő Andrásné tagozatvezető. Pátyodon 2003 óta folytatnak esti felnőttképzést. Az eltelt évek alatt bebizonyosodott, hogy nagy szükség van az oktatásra, s ezt az itt érettségizett, több mint 400 szatmári lakos példája bizonyitja. Érdekesség, hogy közülük többen szereztek később diplomát. Pethő Andrásné kiemelte: a gimnáziumi oktatás mellett szakmai felkészítés is folyik heti 3 alkalommal a pátyodi intézményben, a fenntartó helyi önkormányzat és a nyíregyházi Szakmaképző Intézet együttműködésével pénzügyi, informatikai, valamint szociáüs területen, közép-, ületve felsőfokon képeznek hallgatókat, szeptembertől új szakok - mérlegképes könyvelő, fodrász, kozmetikus, burkoló, kőműves - beindítását is tervezik. Előrehaladott tárgyalások vannak a német- és angol nyelvvizsga megszerzését célzó képzésre, s román nyelvi előkészitő is szerepel az elképzelések között.- Külön öröm, hogy a képzéseink iránt a kisebbségi lakosok is érdeklődnek, s teljesítik a feladatokat - emelte ki Pethő Andrásné, s további büszkeségként említette: a most érettségizők közül heten egyetemre, s főiskolára jelentkeztek. km © MSZP SAJTOTAJEKOZTATO Május 31. a helyi oktatás fekete napja lesz Felszaz pedagógus elbocsátását hozhatja a rendszer átalakítása. NYÍREGYHÁZA. Az elmúlt önkormányzati ciklusok átgondolt oktatáspolitikája, arendszer átalakítása megteremtette Nyíregyházán minden gyerek számára az esélyegyenlőséget - mondta keddi sajtótájékoztatóján Jeszenszki András, az MSZP városi frakcióvezetőhelyettese. A tagiskolák létrehozása megőrizte a város hagyományait és a városrészek intézményeit úgy, hogy érvényesültek az egyenlő feltételek. - Ezt készül felrúgni a jelenlegi városvezetés egy olyan átvilágítási anyagra hivatkozva, amit egyetlen képviselő sem látott, ami nem szakmai, hanem kizárólag gazdasági szempontok alapján tesz javaslatot az oktatási rendszer átalakítására - fogalmazott Nagy László frakcióvezető. Véleménye szerint elfogadhatatlan, hogy a városvezetés egyetlen iskola igazgatójával nem tárgyalt és az új alapokra helyezett beiratkozás után szembesül mindenki az iskolabezárási tervekkel - magyarázta a politikus. A közgyűlési előterjesztésben 1606 tanítási óra megszüntetéséről lehet olvasni, ez azonban csak úgy érhető el, ha legalább 50 pedagógust elbocsátanak, ami szintén elfogadhatatlan - mondta. - A kapkodó, átgondolatlan, dilettáns döntéshozatalnak beláthatatlan következményei lehetnek. Május 31-e a város oktatásának fekete napja lesz - mondta Nagy László. I Tanuljon velünk! j Érettségizzen és tanuljon r ^ szakmát az Apáczaiban! ■ Gimnáziumi érettségi vizsga megszerzésére Irányuló képzés esti Képzési helyek munkarend szerint. • Kisvárda,Sorre)gylR.u.l. ■ Ifjúsági gimnáziumi osztály 16-22 évesek részére nappali rendszerben. ' • OKJ-s képzések: KERESKEDŐ, FODRÁSZ, SZOCIÁLIS MUNKÁS, SSSkSSÍSSSwS S BOLTI ELADÓ, KOZMETIKUS, LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ. ■ Mezőiedén». Kossuth u. 13. MM Perfekt Gazdasági Tanácsadó Oktató és Kiadó Zrt. Nyilvántartási szám: 01-0507-04, Akkreditációs szám: 0036 Még lehet csatlakozni az alábbi tanfolyamokhoz: ■ Államháztartási mérlegképes könyvelő 400 Ft / óra (szombati csoport) ■ Mérlegképes könyvelő (vállalkozási szak) 400 Ft/óra (szombati csoport) ■ Pénzügyi-számviteli ügyintéző 300 Ft/óra (pénteki csoport) • Közbeszerzési referens 400 Ft/ óra GYES-en, GYED-en lévők számára 20% kedvezményt biztosítunkl s| Pelfekt Zrt. Nyíregyháza, Arany János u. 7. TeL/fax: 42/411-856: www.perfekt.hu HIRDETÉSEK