Kelet-Magyarország, 2011. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-10 / 108. szám

2011. MÁJUS 10.. KEDD 10 Sport KELET Már az is nagy szó volt, hogy döntőbe jutottak kosárlabda. A lapunkban fel­adott hirdetésnek is köszön­hetően sikerült megteremteni az országos kadett bajnokság nyolcas döntőjében való rész­vétel anyagi feltételeit a Nyír­egyházi FSE-NYKS-nek. így azok után, hogy a lányok a pályán kiharcolták a fináléba jutást, elhárult az utazás utol­só akadálya is.- A nyíregyházi önkormány­zat illetékes bizottsága meg­szavazta a kérelmünkben sze­replő összeget, emellett a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei Kosárlabda Szövetség is mel­lénk állt, valamint több kisebb és nagyobb összegű felajánlás érkezett cégektől és magánsze­mélyektől egyaránt, sőt bérleti díj fizetése nélkül egy kisbuszt is kaptunk a tolnai „kirándu­láshoz”. Nekünk, vezetőknek az volt a feladatunk, hogy a hátteret teremtsük meg, ezért köszönet jár mindenkinek - mondta még a szekszárdi via­dal előtt Farkasinszki Gyula, a Nyíregyházi Kosársuli elnöke. A lányok pedig tették a dolgukat, s végül a hetedik helyezést szerezték meg a mezőnyben, amelynek tagjai közül csak a Miskolci Sí és az NYFSE-NYKS nem élvonalbe­li csapat hátországát alkotja.- Ha a sorsolásnál van egy kis szerencsénk, akkor előrébb is végezhettünk vol­na, hiszen a mi csoportunk­ból került ki a két döntős, és az alsóházi helyosztókat is a mi águnkról nyerték, többek között nekünk is sikerült le­győznünk a felnőtt magyar bajnok Sopron korosztályos csapatát - értékelt Farkasinszki Gyuláné, az NYFSE-NYKS edzője. - Hozzáteszem, lehe­tett látni, hogy a miénk az a csapat, amelyik a mezőnyből a legkevesebbet tud edzeni, ezért is nagy szó, hogy idáig eljutottunk. A mi játékosaink igazi amatőrök, míg a többi csapatnál azért adott a kifu­tási lehetőség, hiszen élvo­nalbeli vagy oda vágyó csapat hátországát alkotják. Összes­ségében a helyünkre kerül­tünk, bár a másik négyesben biztos, hogy előrébb végez­tünk volna, mint a negyedik hely. Az eredményeket böngész­ve kiderül, hogy a nyíregyhá­ziak az elvesztett meccseken is az első negyedekben job­ban álltak ellenfeleiknél, ám a hajrára a kulcsembereken rendre kiütközött a rövid kis- pad okozta fáradtság, ami ve­reségekhez vezetett. km-bt Országos ladett Bajnokság Leány DOntő Szekszárdion május 5 8. A bajnoki döntőben a hetedik helyen végzett a Nyíregyházi FSE-NYKS kadett lánycsapata fotó: tudósítónktól Lányok, nyolcas döntő, Szekszárd Csoportmérkőzések, Piros csoport Vasas-Csata-Nyíregyházl FSE-NYKS __ 71-56(15-18.20-13.16-12.20-13) NYFSE-NYKS: Papp K. 20, Fűldesi V. 12, Molnár K. 4, Németh F„ Önya 13. Csere: Kurucz L 4, Czlránku 2, Boros D. 1, Horváth Sz., Soós R. ____________ ___________ Atomerőmű KSC Szekszárd-Nyiragyházl FSE-NYKS 87-59 (19-20,16-13,25-10, 27-16) NYFSE-NYKS: Papp K. 20/6, Földes! V. 7. Molnár K. 4, Németh F. 3, Onya 12. Csere: Kurucz L, Czlránku 2, Boros D. 2, Soós R. 5, Horváth Sz. 4. ______________ _________________ Nyíregyházi FSE-NYKS-Pécsl VSK ________42-63 (15-11,2-16,12-23,13-13) NYFSE-NYKS: Papp K. 8/3, FöldesIV. 1Ö, Molnár K. 13/6, Németh F.. Önya 7. Csere: Kurucz L, Czlránku, Boros D. 3. Horváth Sz. 1, Soós R. _______________________________________ Helyosztók, az 5-8. helyért . Bajai NKK-Nylregyházl FSE-NYKS 62-50 (6-12,24-14,16-11,16-13) NYFSE-NYKS: Papp K. 19/12, Földes! V. 10/3, Molnár K. 6, Németh F„ Onya 6". Csere: Kurucz L, Czlránku, Boros D. 5, Soós R. 4, Horváth Sz._________________________________ A 7. helyért Nyíregyházi FSE-NYKS-Sopronl Darazsak 71-64(23-16,19-14,20-19,9-15) NYFSE-NYKS: Papp K. 15/3, Föidesi V. 16, Molnár K. 12, Németh F„ Önya 20. Csere: Kurucz L, Czlránku, Boros D. 4, Soós R. 4, Horváth Sz._________________________________ A végeredmény: 1. Vasas-Csata, 2. Pécsi VSK, 3. Miskolci Sl, 4. BSE, 5. Szekszárd, 6. Bajai NKK, 7.Nvft»ttházlFSE-NYKS, 8.Soproni Darazsak. _______________________________ Különdíjas. A nyíregyházi csapat legjobbja: Papp Klaudia. © LABDARÚGÁS: Gó vadász ista NB II. Keleti-csoport 20 gólos: Bajzát (Nyíregyháza Spartacus). 12 gólos: Andorja (NyíregyházaSpartacus). 9 gólos: Pozsár (Békéscsaba), Menougong (Diósgyőr), Vámosi Cs. (Mezőkövesd), Nlkházi (MTKII). _______________ NB III. Tlsza-csoport 23 gólos: Balázsi P. (Tlszakanyár). _______ 20gólos: Fekete G. (Kemecse). 18 gólos: Domokos I. (Püspökladány). 14gólos: Marcsek (Nagyecsed). _________ 13 gólos: Németh A. (Nylrmada). ________ 12 gólos: Tempfli (Clgánd), Adámszkl (Kemecse).________ 11 gólos: Szabó R. (Baktalórántháza). Horváth Z. (Clgánd). ___________________ 10 gólos: Katona Gy. (Nagyecsed), Maries G. (Tlszakanyár). _______________ 9 gólos: Török l. (Baktalórántháza). Szl-Zo Sport-dr. Zilahi megyei I. osztály 19 gólos: Kertész J. (Mátészalka), Costea (Várda SE: 6, Nagyszekeres: 13). ________ 17 gólos: Erdei Z. (Nyírbátor). ___________ 16 gólos: Éles I. (Gyulaháza). ___________ 14gólos: Lovas I. (Várda SE). _______ 13 gólos: Pelyák (Nyírgyulaj). 12 gólos: Ványl (Szakoly), Fazekas V. (Tiszavasvári). ________________________ 11 gólos: Gombkötő Z. (Mándok), Pálvölgyi (Nyírbátor). 10 gólos: Ács G. (Mándok), Dascal (Nyírbátor: 1, Fehérgyarmat: 9), Horváth K. (Nyírgyulaj), Spekker(Várda SE). _______ 9 gólos: Szender S. (Mátészalka), Madzln, Lengyel Á. (Szakoly), _____________ Megyei II. osztály, Dílózön csoport 17gólos:KlssGy. (Kálmánháza). ______ 15 gólos: Imre J. (Nagykállói VSE), Csemyu Sz. (Nyírlbrony: 6, Ófehértó: 9). ________ 14gólos: Királyi (Kállósemjén), Dán A. (Nagykállói VSE), Makay R. (Nylrvasvárl). 13 gólos: Sivadó L. (Nyírvasvári). 11 gólos: Marlncsák R. (Nyírlbrony), Kremlczkl (Nylrlugos). ______________ 10gólos: Csajkó (Nagykállói VSE). _ 9 gólos: P. Juhász A., Pap I Zs. (Geszteréd), Varga Z. (Levelek), Balogh N., Horváth J. (Nylrlugos), Köbll J. (Ófehértó), ________ Selyember-csoport 36 gólos: Papp Z, (Pap: 9, Pusztadobos: m ______ 24 gólos: Varga J. (Pap). 22 gólos: Kamarás (Rohod), Deskó (TlszamentlSE). _______________ 20 gólos: Gazdag A. (Pátroha). _ 15 gólos: PaulikZ. (Kék). ___________ 14 gólos: Kocsis Z. (Demecser j. 13 gólos: Bíró J. (Pátroha). ________ i 2 gólos: Tóth A. (Demecser), Sinka J. (Újdombrád), Balogh S. (Záhony). Kosáreső után három „doga” Jakab Péter (a labdával) az olyan rutinos játékostól sem ijedt meg, mint amilyen Kiss Zsolt fotó: sipeki Péter Jakab Péternek a vasárnapi remeklése után hétfőn a magyar, a francia és a történelem tudását kérték számon. KOSÁRLABDA. „Csak annyit tudok, hogy húsz pontot dob­tam, a többi statisztikai adato­mat nem ismerem” - mondta Jakab Péter, amikor afelől ér­deklődtünk, hogy bekeretez­te-e már a vasárnapi Marso- Vagép NYKK-SZTE-Szedeák alsóházi férfibajnoki (113-73) hivatalos mutatóit. Kimagasló mutatók Nos, segítünk a mindössze 18 esztendős hátvédnek, hiszen nemcsak a szerzett pontjai­val lett a mezőny legjobbja, hanem a teljesítményindexe (31) alapján is, ami abból állt össze, hogy remekül dobott (mezőnyből 8/7, a büntető- vonalról 5/5), leszedett négy lepattanót, volt három-há­rom kiharcolt faultja, szerzett labdája és gólpassza. Mindezt harminc pályán töltött perc alatt érte el, ami juniorkorú kosarastól akkor is megsüve- gelendő, ha tudjuk: a Szeged elleni meccsnek különösebb tétje nem volt (a győztes, tehát az NYKK kiharcolta a tizedik helyezést), és a ven­dégcsapat is bevetette fiatal­jait. No, de a házigazda is, a 28. perctől például csak juni­or bajnok kosaras volt fehér mezben a parketten. Kétségtelen, felnőtt bajnokin ez volt életem leg­jobbja - mondta Jakab Péter, a Zrínyi Ilona Gimnázium ll. évfolyamos tanulója, aki sokáig nem ünnepelhette re­meklését, hiszen hétfőn már történelem, magyar és fran­cia dolgozat írása várt rá. - A suliban is többen gratuláltak a játékomhoz, néhány osztály­társam is ott volt a lelátón. Felszabadultan játszhattunk, amiben annak is szerepe volt, hogy a felnőttek kellő előnyt szereztek ahhoz, hogy korán pályára kerüljenek a junio­rok, és nekünk sem kellett görcsölnünk. Nem volt rossz érzés a negyedik negyedben körbenézni a pályán, és csupa junior csapattársamat látni. Örülök, hogy ebben az össze­tételben is képesek voltunk az előny növelésére. Hogy melyik kosaram tetszett a legjobban? Az, amikor Pólyák Lacival és Pavlovics Vukival hárman vittünk végig egy lerohanást, amit nekem sike­rült befejeznem. A bajnokságnak tehát ezzel vége, Jakab Péter és junior társai szezonjának azonban még közel sem. A fiatalok edzésben maradnak, a jövő héttől Szerbiából érkezik hoz­zájuk erőnléti edző, a nyáron pedig Jakab Péternek is ott lesz a helye az Ui8-as váloga­tottban. Apró előrelépés- Legalábbis remélem - rea­gált a felvetésre a játékos, ám szemernyi kétségünk sincs afelől, hogy a junior bajnok­ság döntőjében vagy éppen a vasárnap nyújtott teljesítmé­nyével a nyíregyházi titán ott lesz a korosztályos keretben.- Nem állhatunk le, hiszen a juniorkorból kilépve jövőre a további fejlődésünk szem­pontjából meghatározó esz­tendő elé nézünk. Mi pedig rögzíthetjük, hogy az egymást követő harmadik alsóházi év végén hangyányit előrelépett az NYKK a tavalyi­hoz képest, hiszen ugyanúgy a tizedik helyen zárt, mint esztendeje, de egy győze­lemmel többet gyűjtött, mint legutóbb. Azon pedig már kár keseregni, hogy mi lett volna, ha nincs a temérdek sérülés, ami a keretet tizedelte... © NB I. A-CSOPORT: Alsóház FírBak, 9-14. helyért, a teljes eredménylista 1. forduló: Kaposvár-Debrecen 78-93, Sopron-SZTE-Szedeák 87-78, Marso-Vagép NYKK-Sallótarlán 112-107._______________________________________ 2. forduló: Sopron-Marso-Vagép NYKK 91-56, SZTE-Szedeák-Debrecen 100-91, Salgótarlán-Kaposvár 87-79. ________________________________________ 3. forduló: Debrecen-Marso-Vagép NYKK 86-61, Salgótarjén-Sopran 79-87, Kaposvár-SZTE-Szedeák B3-90. ______________________________________ 4. forduló: Marso-Vagép NYKK-Kaposvár 97-75, SZTE-Szedeák-Salgótarján 117-81, Sopron-Debrecen 90-92. ___________________________________________ 5. forduló: Kaposvár-Sopron 87-68, Debrecen-Salgótarján 95-89, Marso-Vagép NYKK-SZTE-Szedeák 113-73. ______________________________________ A végeredmény: 9. Sopron 31 14 17 2671-2516 45 10. Nyíregyháza 31 ______14_____17 2609-2724 45 11. Szeged _______________31 12 19 2629-2718 43 12. Kaposvár ______________31 11 20 2609-2752 42 13. Debrecen 31 6 25 2484-2949 37 14. Salgótarján 31 2 29 2405-3167 33 Nyugdíjasokat várnak sportolni a Nyírsulihoz SZABADIDŐSPORT. Nagyszabá­sú nyugdíjas sporttalálkozót rendez május 2l-én a nyíregy­házi Városi Stadionban a me­gyei nyugdíjas szövetség és a Nyirsuli.- A versenyre nemcsak megyénkbeliek, hanem azok az Észak-alföldi régióban élő és ötvenedik életévüket betöltő nyugdíjasok nevez­hetnek, akik tudják igazolni nyugdíjas státuszukat. Egy versenyző két számban in­dulhat, a versenyszámok a következők: alétika (60 m, 11 gólos: Nagy B. (Fényeslitke), Szabó G. (Pap), Fekete G., Nagy G., Semegi T. (Záhony). _________________ 10 gólos: Oncsó M. (Dombrádj, Mándl L (Tlszamentl SE), Mulutó (Vaja). ________ 9 gólos: Szurcsik (Kék). ________ Carmo-csoport 25 gólos: Katona P. (Csenger), Horváth G. (Tlszakóród). ______________ 20 gólos: Szűcs L. (Kölese). 1B gólos: Bartha T. (Kölese). 17 gólos: Jónás P. (Nyírcsaholy). 16 gólos: Tóth F. (Nyírmeggyes), Harbula B. (Szatmárcseke). _______________ * 10 15 gólos: Kiss E. (Nyírcsaholy). 14 gólos: Kokas A. (Gelénes), Botos S. (Nyírcsaholy), Lakatos I. (Tyúkod: 2, Csenger 12). _______________ 13 gólos: Bartha A. (Gelénes), Pásztor Z. (Nábrád), Mona Á. (Porcsalma). _______ 12 gólos: Cselószkl (Nyírmeggyes), Nagy J. (Tlszakóród). _____________ 1 f gólos: Szegedi A. (Gelénes), Szimuly (Mérk-Vállaj), Lázár B. (Tisztaberek), Baráth G. (Tunyegmatolcs). _______ ______ 10 gólos: Benkő J. (Nagydobos), Éles B. (Nyírmeggyes). _____________________ 9 gólos: Antal Z. (Mérk-Vállaj), Te|feí (Nábrád), Lázár R. (Tisztaberek), Siket L. (Tunyogmatolcs: 4, Vámosoroszl: 5). 100 m, 200 m, 400 m, távol), sakk, teke, ulti, kosárra dobás, célbadobás, asztalitenisz, va­lamint ügyességi csapatver­seny hat fős (két nő és négy férfi) részvételével - tájékoz­tatta lapunkat Dajka László szervező. km Min.i.mu.n Nevezési díj: 700 Ft/fő (étkezéssel 1500 Ft) ______________________ Nevezési határidő: 2011. május 12. csütörtök _______________ Nevezni és érdeklődni: Megyei Nyugdíjas szövetség (42/414-146), illetve Dajka László (20/3881-402). Győzelemmel erősítettek asztalitenisz. Halasztott mérkőzést pótolt be szom­baton a NAC Benczúr Nyír­egyháza NB I. A-csoportban szereplő női csapata, amely az Orosháza II ellen a máso­dik helyezését szerette volna megerősíteni. Nos, a terv va­lóra vált, magabiztosan nyert a házigazda úgy, hogy 10-4-es vezetését követően kicsit ma­gára engedte ellenfelét, de a siker nem forgott veszélyben. KM ONBI. A-CSOPORT NŐI NAC Benczúr Nyíregyháza-ASE Oroshá­all _________________11-7 Győztek: Horváth E., Mura 3-3, Karádi, Badarász 2-2 és a Badarász, Horváth E. páros. Q KÉZILABDA: NB II. Észak-Keleti csoport Férfi felsőház, 1-5. helyért Tiszavasvári SE-Fehérgyarmatl VSE-Fevlll 36-34 (19-19) Tiszavasvári, 250 néző, v.: Kocsmáros, Tömöri. Tiszavasvári: Boczák - Benyusz K 2, Pisák 7/1, Kozma N. 4, Babldorics 5, Kiss K. 8., Mezei L. 6. Csere: Volosinovszkl (kapus), Csócslcs G. 2, Kovács L. 2, Németh Sz, Lukács J. Edző: Rácz Sándor. Fehérgyarmat: Nagy T. - Szűcs S. 2, Imre Cs. 7, Balogh G, Csapos J. 3, Szabó P. 6, Koncz L. 10/1. Csere: Somogyi I. (kapus), Pásztor A. 3, Bihari Z., Hadi Z. 1, Hadar B„ Siket T. 2. Játékos-edző: Csapos János. Kiállítások: 6. Illetve 4 perc. Hétméteresek: 2/1, Illetve 4/1. Kemény, de nem sportszerűtlen csapatok változatos találkozóján a kapusok parádéztak, a nagy rohanásban mindkét oldalon hibák Is becsúsztak, ötgólos hazai vezetés után a Gyarmat még kapaszkodott, de a Rácz-flúk taktikusan ölték az Időt a két szurkolótábor számára élvezhető, a megyei rangadóhoz méltó színvonalú mérkőzésen. Ifi: 40-27. (Tudósító: Hankó András) ________________________ _______ ___ További eredmény: Hajdúnánás-Debreceni KSÉII26-25. Szabadnapos: Mátészalkai MTK.__________________________________________________________________ Az állás: 1. Hajdúnánás__________________14 10 2 2 390-345 22 2. Fehérgyarmat ______________14 9 - 5 379-367 18 3. Tiszavasvári __________________15 6 1 8 431-436 13 4. Debreceni KSEII_______________15 4 4 7 372-388 12 5. Mátészalka 14 3 1 10 381-417 7 Alsóház, 6-10. helyért Berettyóújfalu, 200 néző, v.: Bozó, Nlka. Nylrbátor-NYKSK ll: Tóth M. - Aranyos S. 1, Lázár A. 5/4, Jávor D. 2, Vinnal 5, Tóth L, Csordás A. Csere: Tóth A. (kapus), Aranyos R. 1, Albecz 7, Balogh D. 3. Edző: Welbll Zoltán. Kiállítások: 16, Illetve 18 perc. Hétmétere­sek: 2/2, Illetve 5/4. A nyírbátoriak két átlövőjét már az első negyedórában piros lappal kiállították, ez eldöntötte a mérkőzést. Ifi: 46-18. __ ____ További eredmény: Haldúszoboszló-Nádudvar 28-24. Szabadnapos: Mezőtúr. __ Az állás: 6. Berettyóújfalu ____________ 15 7 3 5 385-365 17 7. Hajdúszoboszló____________ 15 7 2 6 404-392 16 8. Mezőtúr_____________________14 7 1 6 431-399 15 9. Nylrbátor-NYKSK II ____________14 7 1 6 372-404 15 10. Nádudvar __________________14 4 1 9 344-376 9 Női felsőház, 1-5. helyért Mátészalkai MTK-Kállósemjén _____________________ 28-29 (11-13) Mátészalka, 100 néző, v.: Vágó B„ Vágó I. Mátészalka: Szabó V. - Poór B. 4, Nagy A. 1 /I, Buglyó 0.7, Bács J. 1, Udvardy A 3/1, llyés T. 2. Csere: Márkus P. 7, Tengyel E. 3/3. Edző: Falcslk Miklós. Kállósemjén: Jároslné - Péter E. 5, Kordjyk 2, Gaál L. 3,Tar H. 1, Frank P. 10, Németh N. 2. Csere: Jurecska (kapus), Máté V. 6., Kosztonyák, Papp R., Pál E„ Herczku F. Bukta. Edző: Németh Tibor. Kiállítások: 14. Illetve B perc. Hétméteresek: 7/5, Illetve 7/5. Nagy küzdelemben a győzelmet jobban akaró vendégcsapat kerekedett felül. Ifi: 23-18._______________________________________________________ További eredmény: Nylradony-Hajdúböszórmény 37-32. Szabadnapos: DVSCII. Az állás: 1. Nylradony__________13 11 2 - 449-349 24 2. DVSC II ________;_____________13 8 2 3 386-352 18 3. HaldúbOszórmény _____________14______4 1______9 428-453 9 4. Mátészalka __________________14 4 1 9 385-431 9 5. Kállósem|én 14 4 - 10 362-427 8 Eredmények, hírek. Helyi és nagyvilági sport

Next

/
Thumbnails
Contents