Kelet-Magyarország, 2011. április (71. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-20 / 92. szám
785686 16 Képes krónika 2011. ÁPRILIS 20.. SZERDA „Amikor továbbítottam a képet, nem álltam meg, hogy elgondolkozzak, hogy milyen sértő is lehet a tartalma”- fogalmazott a politikusnő fotó: net Elnézést kért az Obamát „lemajmozó” politikusnő Bocsánatot kért hétfőn az amerikai elnöktől Marilyn Davenport. WASHINGTON. A Republikánus Párt Orange megyei bizottságának egyik tagja előzőleg egy olyan képet továbbított e-mailen, amelyen Barack Obama csimpánzként látható. A kép mellé írt üzenetben pedig így szólt: „Most már tudjátok, miért nincs születési bizonyítványa.” Marilyn Davenport ezzel a republikánusok körében gyakran szóba kerülő vádra utal, amely szerint Obama valójában nem az Egyesült Államokban született. Davenport levelét számos megyei civil szervezet kapta meg, amelyek felháborodásuknak adtak hangot az első afroamerikai elnököt majomként ábrázoló kép miatt. A felháborodás hatására végül bocsánatkérést tartalmazó közleményt adott ki a Republikánus Párt konzervatív szárnya, a Tea Party aktivistájaként is tevékenykedő Davenport, „oktalannak” nevezte a saját viselkedését, fh Ez az ember egy felfújt tehetség Egy lufit fújni rágógumiból nem olyan nagy ördöngösség. De háromhoz már kell egy kis gyakorlás! ________________ O További videók vldeo.szon.hu 18-an meghaltak a légi balesetben DELHI. Legalább 18 ember meghalt, és öten nagyon súlyosan megégtek, amikor lezuhant egy helikopter kedden India északkeleti határvidékén. Az orosz gyártású helikopter leszállásához készülődve szenvedett balesetet, több mint három kilométer magasan. A baleset okait egyelőre nem lehet tudni. A nagyjából 3 ezer 300 méter magas hegyvidéki leszállópadnál megfelelő volt az időjárás. fh ° EGY MINDENKIÉRT, MINDENKI EGYÉRT A kis csíkos hátú vadmalacok jóban-rosszban együtt vannak. Közös az étkezés és a pihenő is. fotó:net G MEGER EGY MOSOLYT Gyilkossági ügyben véd az ügyvéd egy embert. Nagyon úgy néz ki, hogy a védence a tettes, de az áldozat holtteste nem került elő, így nem bizonyítható a tett. Hogy megnyerje az esküdteket, az ügyvéd kieszel egy trükköt:- Tisztelt Esküdtszék! Hogy bebizonyítsam védencem ártatlanságát, az úgynevezett áldozat egy percen belül azon az ajtón belép, és tisztázza az ügyet! Valamennyi esküdt odanéz, várnak, de semmi sem történik.- Nos, tisztelt Bíróság, azt hiszem, ez elég jó példa volt! Gondolják el: önök mindannyian odanéztek az ajtóra, várták, hogy belépjen rajta az, akit állítólag védencem gyilkelt meg. Ez azt bizonyítja, hogy a lelkűk mélyén tudják: nem történt gyilkosság! Az esküdtek láthatóan zavarodottan mennek tanácskozni, majd visszajönnek, és kimondják:- Bűnös! Az ügyvéd zavartan kérdi:- De hát mindannyian odanéztek az ajtóra, nem?- Igen, mi mindannyian odanéztünk - mondja az egyik esküdt. - A védence viszont nem! _ O További viccek humor.szon.hu HIRDETÉS KELET Több ezren menekültek ki az égő templomból Tűz ütött ki a barcelonai Sagrada Familia templomban kedd délelőtt. BARCELONA. A helyi hatóságok azt is közölték, hogy az épületből több ezer turistát kellett kimenekíteni. A lángokat Tűzoltók a templomnál fotó: net feltehetően szándékos gyújtogatás okozta. Joan Rigol, a Sagrada Familia Alapítvány elnöke a TV3 katalán televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy egy „zavart” férfit őrizetbe vettek a helyszínen, miután feltehetően ő okozta a tüzet az épületben. A hatóságok szerint 3-4000 turistát menekítettek ki rövid idő alatt a templomból, miután észlelték a lángokat. A spanyol város önkormányzatának szóvivője ugyanakkor kijelentette, hogy a tűz végül kevésbé bizonyult súlyosnak, mint eredetileg gondolták. Nincs komolyabb kár A lángokban senki sem sérült meg, a sekrestyében kitört tűz csak a bútorzatot és az ott tárolt ruhákat rongálta meg. Az Antoni Gaudí által tervezett, és máig befejezetlenül álló templomépületben évente több millió látogató fordul meg. FH Egy kályhában találtak rá a csecsemő holttestére SZOLNOK. Csecsemő holttestére bukkantak hétfőn egy kunmadarasi családi házban. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a csecsemő holttestét a kályhában találták meg. Korábban a mentő- szolgálat ügyeletét értesítette valaki, hogy egy csecsemő került életveszélybe a családi háznál, miután az anya otthon szülte meg gyermekét. Az ügyelet esetkocsit és mentőhelikoptert küldött a helyszínre, azonban a kiérkező mentősök a csecsemőt a kályhában találták meg. Hogy miként került oda, illetve, hogy élve született-e a gyermek nem tudni, ezt orvosszakértő bevonásával vizsgálják. fh B TAVASZVÁRÓ Niki egy nyíregyházi cégnél dolgozik vezető beosztásban, és már nagyon várta a tavaszt, hogy minél több időt tudjon a szabadban tölteni, és játszani kedvenc cicájával. FOTÓ: JANICS ATTILA 550 millió euro Csernobilra A Csernobili Atomerőmű még mindig veszélyeket rejt magában fotó: net A4, blokk fölé nem sokkal a baleset után épített szarkofág megrepedezett és már nem biztonságos. KIJEV. Több mint 500 millió eu- rót ajánlottak fel a felrobbant csernobili atomreaktor köré tervezett újabb védmű megépítését szorgalmazó kijevi csúcstalálkozón résztvevő európai állam- és kormányfők. A baleset 25. évfordulója alkalmából rendezett eseményen Magyarország elnöke, Schmitt Pál is részt vett. Az új szarkofág kivitelezési munkálatainak befejezéséhez legalább 740 millió euróra volna szükség. Ebből csaknem 550 milliót a napokban megrendezett csúcstalálkozó résztvevői vállaltak magukra. Az ukrán államfő hangsúlyozta, hogy a csernobili, illetve az idei fukusimai atombaleset során felmerülő problémák megoldása nagyságrendekkel meghaladja az érintett országok pénzügyi lehetőségeit, mint ahogy a keletkező szennyeződés sem ismeri az országhatárokat. A Csernobili Atomerőműben megépítendő, hangár formájú betonkoporsó azért vált szükségessé, mert a szerencsétlenség sújtotta 4. blokk fölé nem sokkal a baleset után épített szarkofág megrepedezett és már nem biztonságos. Az építkezésre kiírt pályázatot egy francia konszern nyerte meg 2007- ben, a költségeket 1,35 milliárd dollárra becsülik, a szarkofág öt év alatt készülhet el. A munkálatokat nemzetközi forrásokból finanszírozzák. Nem tudni, hazánk mennyit ad Az egyelőre nem ismeretes, hogy Magyarország milyen összegű támogatást ajánlott fel Csernobil biztonságosabbá tételéért. fh Elítélt kegyetlen gyilkosok Életük végéig börtönben maradnak egy francia üzletember családjának gyilkosai. Moszkva. Életfogytiglani börtönre ítélt egy moszkvai bíróság két üzbég férfit hétfőn. Kursid Normuradov és Rusztam Karisszov két évvel ezelőtt ölte meg Thierry Spinellit, egy bordeaux-i borokat forgalmazó francia cég oroszországi képviselőjét. A gyilkosok Spinelli felső szomszédjánál dolgoztak, és hogy ellophassák a férfi autóját, vízzel árasztották el otthonát. Amikor Spinelli felment, hogy megnézze, mi történt, leütötték és megfojtották, elvették kulcsait, majd feleségétől, Olgától értékei átadását követelték. Amikor felfedezték áldozatuk borgyűjteményét, berúgtak, megerőszakolták és megfojtották a nőt, megölték hároméves kislányát, majd felgyújtották a lakást, hogy eltüntessék a nyomokat. Ösz- szesen húszezer eurót (5,35 millió forintot) és pár értéktárgyat zsákmányoltak. FH Mozgássérültek luxusautókkal Budapest. A mozgássérült igazolvánnyal parkolók majdnem negyede luxusautóval jár - derül ki a Parking Kft. felméréséből. A fővárosban működő parkolási társaság internetes oldalán szereplő adatok szerint ebben az évben összesen a mozgáskorlátozott igazolvánnyal parkolók több mint 23 százaléka luxusautó volt. Ez a társaság szerint arra utal, hogy még mindig sok a visszaélés. A cég hétről hétre statisztikát készít a parkolóőrök megfigyelése alapján a mozgáskorlátozott igazolvánnyal parkoló autók számáról. Statisztika készül arról is, hogy ezek közül mennyi a tízmilliós értéket meghaladó luxuskocsi, vagy terepjáró. FH