Kelet-Magyarország, 2011. április (71. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-14 / 87. szám

2011. ÁPRILIS 14.. CSÜTÖRTÖK 2 Mindenfelől JEGYZET jgTV M. Magyar ^ A Utolértük Európát ég jól em­lékszem az 1984-es év májusának első napjára. A sors Brüsszelbe vetett, s akkor láthattam először közvetlen közelről tüntetést. Jelsza­vakat skandálva, transzpa­renseket magasba emelve vonultak a munkások a belga szakszervezetek szervezésé­ben a jobb élet reményében végig a főutcán. Nálunk akkor még inkább a jókedv­től volt hangos a majális, s nem az elégedetlenségtől, a kiszolgáltatottságtól. Megváltozott már napja­inkra a világ, a tüntetések terén is utolértük a számunk­ra egykoron irigylésre méltó, fejlett Nyugat-Európát. Szinte minden napra jut va­lamilyen megmozdulás. Pár napja nemzetközi tüntetés­nek adott otthont Budapest, most meg a rendvédelmi dolgozók akarják megvédeni eddig kivívott érdekeiket utcai demonstrációkkal. Szolidaritásból a vegyészek is tüntetnek majd a fegyveres testületek tagjaival szom­baton a fővárosban. Pár nap múlva csendes sétát rendez az egyik ellenzéki párt civil szervezetekkel együtt, hogy megvédjék a magyar demok­ráciát. Lesz-e vajon eredményük ezeknek a megmozdulások­nak? Most még nem tudhat­juk, de dédunokáink talán jelesre felelnek majd belő­lünk a történelemórákon... magyar@infDrm.hu Különadó: Lázár János befizeti Budapest. Befizeti a tavalyi év után, szabadságmegváltásként megkapott összeget terhelő különadót Lázár János, hód­mezővásárhelyi polgármester. Ez valamivel több mint 1,2 mil­lió forintot jelent. A politikus a korábbi évek után már befi­zetett 865 ezer forintnyi kü­lönadót. Hódmezővásárhely önkormányzata 2006. és 2010. után csaknem 4 millió 150 ezer forintnyi juttatást állapított meg a polgármesternek a ki nem vett szabadságokért. Ezt a pénzt a polgármester kérésére közvetlenül átutalták egy hód­mezővásárhelyi fiatalok tanul­mányait segítő alapítványnak. A szabadságmegváltás címén megállapított juttatás 2 millió forint feletti részét érintő kü­lönadó meghaladja a 2,1 millió forintot. FH PÉNZNEM _____árfolyam változás Euró 267,07 +0,81 USA dollár 184,24 -0,16 Svájci frank 205,40 +1,06 Angol font 299,68 +0,10-------------------------------!----------­Román lej 64,94 +0,25 Ukrán hrivnya 23,12 -0,02 Horvát kuna 36,25 +0,12 Lengyel zloty 67,21 +0,24 ; gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Elfogultságot jelentett be a vádlott és védője Budapest. Elfogultságot je­lentett be a romák elleni tá­madássorozat tanácsvezető bírája, Miszori László ellen az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád és védője a Pest Megyei Bírósá­gon. Bérdi Zsolt ügyvéd azzal magyarázta indítványát, hogy a bíró minősítette a korábbi tárgyaláson a bizonyítási eljá­rási dokumentumokat. Miszori László azt mondta: nem érzi magát elfogultnak. FH Pénzügyi nehézségekre számít a következő fél évben céggaz­dálkodásában a megkérdezett kis- és középvállalati vezetők 52 százaléka. Főleg a közép­magyarországi régió cégve­zetői tartanak ettől - derül ki a Policy Agenda kutatásából. A vállalatvezetők úgy látják: főleg a kereslethiány és a meg­rendelők, partnerek finanszí­rozási gondjai miatt kerülhet cégük nehéz helyzetbe. FH Felmérés: kell a többség szerint az új alkotmány Budapest. Az emberek több­sége szerint szükség van új alkotmányra - derül ki a Né­zőpont Intézet felméréséből. A legtöbben úgy látják, hogy az új alaptörvénybe bele kell kerülnie, hogy az államadós­ság nem haladhat meg egy bizonyos , szintet, ahogyan annak is, hogy a hivatalos fi­zetőeszköz Magyarországon a forint. A felmérés a Heti Vá­lasz számára készült. fh Mubarak fotó: facebook Labilis Hoszni Mubarak volt elnök állapota KAIRÓ. „Labilis állapotban” van Hoszni Mubarak egykori egyip­tomi elnök, akit egy (kihallga­tása közben kapott) szívroham után szállítottak kórházba - je­lentette szerdán a MENA hír- ügynökség. A 82 éves volt ál­lamfőt, és két fiát 15 napig tartó vizsgálati fogságba helyezték. Azzal gyanúsítják őket, közük volt a Mubarak távozásához vezető tüntetések alatt történt halálesetekhez. FH Munkahely helyett az utcára? A pedagógusok szerint nagy hiba lenne a tan­kötelezettség korhatá­rának leszállítása. Budapest, Miskolc. A tan­kötelezettség korhatárának tervezett leszállítása miatt a pedagógusok féltik állásukat, de Hoffmann Rózsa államtit­kár szerint erre semmi okuk nincs, hiszen nem valószínű, hogy a fiatalok tömegesen hagyják majd ott az iskolát tizenhat évesen. „Nyilván lesz, aki él a lehetőséggel, és az iskolapad helyett a munkát választja, de olyan kevesen és az ország egész területén elszórtan, hogy emiatt a taná­roknak nem kell majd leépí­téstől tartamuk” - állítja az államtitkár. Beláthatatlan Erről merőben más az ér­dekvédők véleménye. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke szerint a tankötelezettség leszállításának terve nem ke­rült volna be a Széli Kálmán Tervbe, ha annak elsődleges célja nem a megtakarítás len­ne. Tehát várhatóan iskolákat zárnak majd be, és pedagógu­sokat bocsátanak el. „Hogy körülbelül mennyit, azt ne­héz lenne megmondani, hisz a kormány hatástanulmányt nem készíttetett a tervezet­hez, amiben egyébként az szerepel, hogy a diákok ma­guk döntik el, kívánnak-e tovább tanulni, vagy sem” - érvelt az elnök. Szerinte a közoktatásnak az lenne a fel­adata, hogy vagy érettségivel vagy egy szakmával enged­je el a gyerekeket, hiszen az már most látható, hogy a 15- 16 éves, szakmával nem ren­delkező tanulók nem kapnak majd állást a munkaerőpia­con, hiszen sokan azok sem kapnak, akik egy vagy több képesítéssel rendelkeznek.- A tankötelezettség határá­nak leszállítása beláthatatlan társadalmi következmények­kel jár - hangsúlyozta az ér­dekvédő -, mivel valószínű­leg épp a hátrányos családok gyermekei nem kapnak majd kellő szülői támogatást a ta­nuláshoz. „Nem lesz munkájuk” „Legalább addig bent kelle­ne tartani a közoktatásban a diákokat, amíg meg nem sze­reznek egy szakmát.” Ez már Szabó Tibor véleménye, aki a Diósgyőr-Vasgyári Szakkép­ző Iskola igazgatója. Tapasz­talata szerint sok tanulót a családi pótlék megvonásával sem lehet arra rávenni, hogy rendszeresen járjon iskolába, a törvényi változással viszont azok is otthagyják majd az iskolát, akik eddig jártak, és próbáltak szakmát szerezni. Az igazgató úgy véli, képesí­tés nélkül nem tudunk majd elhelyezkedni a fiatalok, hi­szen a termelő cégek ma már drága gépeket szereznek be, melyek mellé nem engednek segédmunkásokat. Csak a szakmával rendelkezőknek van esélyük - hangsúlyozta. Első nap az iskolában. A tankötelezettség korhatárát 16 évre szállítanák le (archív képünk illusztráció) fotó: ékn Mendrey László, a Pedagó­gusok Demokratikus Szak- szervezete (PDSZ) elnöke véleménye szerint is a tanu­lólétszám csökkenésével és a pedagógusok elbocsátásával jár majd a tankötelezettség korhatárának csökkentése, de hogy pontosan mennyi­vel, ő sem tudta megmonda­ni a hatástanulmány hiánya miatt. Elbocsátások Az elnök úgy fogalmazott lapunknak: „Ha egyetlen pedagógus elveszíti a mun­káját, az is sok, de becslések szerint néhány száz munka­■ ■Várhatóan is- ww kólákat zárnak be, pedagógia- sokat bocsá- tanak el. GALLÓ ISTVÁNNÉ íiM*M. vállalót is érinthet á terve- jelentősen, hiszen ezekbe zett intézkedés.” Hozzátet- az iskolákba nagy számmal te: valószínűleg a szakképző járnak hátrányos helyzetű iskolák létszáma fogy majd gyerekek. ékn-he © KERDESEK ES VÁLASZOK Készült-e hatástanulmány annak kapcsán, hogy a tankötelezettség határát le kívánja szállítani a mi­nisztérium 15 vagy 16 évre?- Hatástanulmányt tényszámok, vagy a tényszámok modellezhető alakulása esetében lehet készíteni, ezért nem készülhetett el egy ilyen dolgozat a tankötelezettség kapcsán. Az eddigi adatok szerint, mivel a tankötelezett­ség 18 évre emelését felmenő rend­szerben vezették be, így 2009/2010- es tanév volt az első olyan év, amikor 18 éves korig volt kötelező iskolába járni, ennek ellenére az adatok azt bizonyítják, hogy a gyerekek közel 90 százaléka nem hagyta el 18 éves koráig a közoktatást. Hány iskola bezárását és hány pedagógus elbocsátását prognosz­tizálja a korhatár leszállítása miatt a minisztérium? Mennyit kívánnak ezzel az intézkedéssel megtakarí­tani? _______________________ Sem a kormány, sem az államtitkár­ság nem számol elbocsátásokkal, és nem tervezi egyetlen intézmény bezárását sem a tankötelezettségi korhatár leszállítása miatt. Az intézke­dés hátterében részben a szakképzési rendszer átalakítása áll, előrelátható­lag több szakma 2-3 éves tanulással megszerezhető, ezáltal irreális lenne a szakképzettséggel rendelkező fiatalo­kat a tankötelezettségi korhatár okán az iskolarendszerben tartani. A tankö­telezettség korhatárának leszállítása egyáltalán nem jár megtakarítással. Nem az ingyenes, finanszírozott köz­oktatás módosul. Osztályonként akár több tanuló távozása sem finanszíro­zási megtakarítással, sem pedagógus­elbocsátással nem jár. Válaszolt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sajtóirodája Kilencven napig jár majd a munkanélküli segély A kormány elfogadta a Széli Kálmán-terv alapján készült progra­mokat. Budapest. Az államadósság csökkentését célzó intézke­déssorozat elindításáról dön­tött szerdán a kormány. Az új szabályok többsége 2012-től lépne életbe - jelentette be Matolcsy György nemzetgaz­dasági miniszter. Az új szabá­lyozás része lesz, hogy csak 90 napig jár majd a munkanélküli segély, amelynek mértéke is csökkenni fog: az első hónap­ban bérének 90, a másodikban 80, a harmadikban 70 százalé­kát kaphatja meg az álláskere­ső. A MÁV-ról történt megálla­podás keretében a következő három évben 45-60-60 milli­árd forinttal kevesebb állami támogatást kell adni a vasút­társaságnak. Szintén a kor­mányzati ciklus végére, 2013- 2014-re ■ 120-120 milliárddal kevesebbet szán a kormány a gyógyszertámogatásra. Küldik az Uniónak Matolcsy György elmondta: megújítják a felsőoktatás rend­szerét, ami többek között azt jelenti, kétszeresére akarják növelni a műszaki és termé­szettudományos szakokon ta­nuló hallgatók létszámát. Kö­Kétszeresére növelnénk a műszaki ka- rok hallgatói 1 létszámát. MATOLCSY GYÖRGY ÉÜWfe zölte azt is, hogy szintén a Széli Kálmán-tervnek megfelelően a kormány elfogadta, hogy a jövőben az önkormányzatok csak állami jóváhagyással ve­hessenek fel hitelt. A szerdai tájékoztatón közölték, hogy a terveknek megfelelő konver­genciaprogramot és Magyar- ország Nemzeti Reformprog­ramját április 15-én elküldik az Európai Uniónak. FH Egymást váltják a héten a tüntetők Tüntetés után tünte­tés a fővárosban. A csorbuló jogok és az új alkotmány miatt tilta­koznak. Budapest. Szerdán a katonák demonstráltak a Kossuth té­ren, a Parlament előtt, a rend­védelmi és fegyveres dolgo­zók tiltakozás-sorozatának részeként. Hétfőn ugyanott a rendőrök és a polgári védelmi dolgozók tüntettek, kedden a vámosok. Figyelemfelhívó demonstrációk várhatók a hét többi napjain is: csütörtökön a börtönőrök, pénteken pedig a tűzoltók vonulnak az utcára délutánonként. A fegyveres és rendvédelmi szféra koráb­ban megalakított demonstrá­ciós bizottsága már korábban bejelentette: akciósorozatot indít a rendvédelmi dolgozók szerzett jogainak és a szolgá­lati nyugdíjrendszer tervezett csorbítása miatt. Az országos demonstrációt szombaton rendezik meg a Hősök terén, és a Parlament előtt. Ide vár­ják a hivatásos, szerződéses és nyugállományú börtönőröket, katonákat, nemzetbiztonsági és polgári védelmi dolgozókat, rendőröket, tűzoltókat és a vámosokat is. A rendvédelmi dolgozók 24 órás tüntetésre készülnek. A demonstrációs bizottság vezetőjének korábbi tájékoztatása szerint a tün­tetéssorozatot a kormánnyal kötött megállapodás megkö­téséig folytatni fogják. Eltökéltek Ugyanakkor a Belügyminisz­térium eltökélt abban, hogy kialakít egy olyan életpálya- modellt, amely vonzóvá teszi a hivatásos pályát, valamint érdekeltté teszi a jelenlegi állo­mányt abban, hogy pályájukat ne hagyják el 35-40 évesen - írja közleményében a BM. ÉKN Vallomást tettek a robbantok MINSZK. Vallomást tettek a minszki metrórobbantással kapcsolatban őrizetbe vett gyanúsítottak - jelentette be a fehérorosz elnök. Alekszandr Lukasenko szerint nem tud­ják, kik tervelték ki a hétfői merényletet, és azt sem, hogy miért. E kérdésekre az ellenzé­ki politikusok kikérdezésével akar választ kapni az elnök. A hétfői metróbeli terrortáma­dásban 12 ember halt meg, és kétszázan megsebesültek, fh KELET

Next

/
Thumbnails
Contents