Kelet-Magyarország, 2011. április (71. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-02 / 77. szám
2011. ÁPRILIS 2.. SZOMBAT 2 Mindenfelől KELET Lázár János fotó: fidesz.hu Az önvédelem joga: kiegészítés az alkotmányhoz Budapest. Veszélyesnek tartja a fegyvertartás liberalizációját Lázár János, de mint sajtó- tájékoztatóján elmondta, újra kell gondolni, milyen lehetőségeik vannak az állampolgároknak az önvédelemre. A Fidesz frakcióvezetője ezt annak kapcsán mondta el, hogy beterjesztették a készülő alaptörvényhez az önvédelemhez és a tulajdonvédelméhez való jogot is. FH Már több mint hatmillió parkolójegyet vásároltak meg mobiltelefonnal, jelentette be az Eme Zrt, a Telenor, a T-Mobile és a Vodafone. A két évvel ezelőtti indulás óta az ügyfeleik Budapest mellett 24 városban, és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a budapesti MOM Park bevásárlóközpontban is megválthatják parkolójegyüket mobilkészülékük segítségével. ékn Gyorssegélyt kapnak a mentők, betegszállítók Budapest. Csaknem félmilli- árd forint gyorssegéllyel támogatja a betegszállítókat és mentőket a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. A tárca azért döntött így, mert ezek a szolgáltatók a működésképtelenség szélére sodródtak. A minisztérium pénteki tájékoztatása szerint az üzemanyagár elmúlt hónapokban megfigyelhető folyamatos emelkedése okozza a gondot. fh Támogatás a leszakadóknak A források elosztásakor továbbra is elsőbbséget kap a legszegényebb régiók felzárkóztatása. Brüsszel. Ez egyébként az uniós költségvetés egyik legnagyobb tétele, s ebből fakad, hogy többen is szeretnének minél nagyobb ösz- szegeket lecsípni belőle. A kohéziós politika támogatása töretlen akkor is, ha az egyes tagállamok érdekei nem esnek egybe. Marad a kiemelt prioritás, amit újra, meg újra hangoztatni kell és meg is kell védeni. Emellett állt ki Surján László kereszténydemokrata EP-képviselő, aki hangsúlyozta, érdemes védeni ezt a tételt, mert a felzárkóztatási politika jól működik, és még jelentősek a feladatok: a régiók fejlettsége között nagyok az eltérések. Mennyire sikerül megvédeni a regionális érdekeket a kohéziós politika lövőié mellett, úgy, hogy érvényesüljenek a szakmai érvek is? surján LÁSZLÓ: Évek óta hangsúlyozom, az uniós költségvetés nem oka a tagállamok illetve az EU gazdasági, pénzügyi krízisének. Egy erős, jól átgondolt költség- vetés ugyanis sokkal inkább a probléma megoldásának a kulcsa. Éppen ezért, nem szabad a pillanatnyi pártpolitikai érdekek harcának átengedni a költségvetést, illetve nem szabad, hogy a gazdag tagállamok önzőn, a szolidaritás eszméjére fittyet hányva érjenek el nyomást az uniós költségvetés befolyásolására. A felzárkóztatási politika eddig mindig megkapta a szükséges támogatást, s az előjelek is kedvezőek. A baj forrása az, hogy a befizető tagállamok saját költségvetési nehézségeik miatt szeretnék, ha az Unió egyre kevesebb pénzt vonna el tőlük. Persze azok a tagállamok, így hazánk is, amelyek nyernek az uniós költségvetésen, abban érdekeltek, hogy legalább a jelen keretek megmaradjanak. Ezt feltehetőleg sikerül majd a 2013 utáni ciklusban is megtartani. A Kárpát-medencei népek békés együttéléséről rendezett konferencián hangsúlyozta: cél, a pozitív üzenet megfogalmazása, az ásatag nézeteket feledve fel kell ismemi az együtt éiők valós igényeit, s mögé kell állni a civil társadalom által kinyilvánított megbékélési igényeknek. surján László: Az Európai Unió abból a felismerésből született, hogy az itt élő népek egymásra vannak utalva. Az Unió lényegéhez tartozik az országok közötti kibékülés, ami persze semmit sem ér, ha csak kormányközi szerződésekben rögzítik. Az emberek között van a feszültség, az embereknek kell megbékélniük. Ez megtörtént még olyan nehéz viszonylatban is, mint a német-francia kapcsolat. Ez a feladat a Kárpát-medencében is. A szlovák-magyar vagy a román-magyar viszony sem rendezhetetlen, sőt, ha nem sikerülne, akkor nem tudjuk érdekeinket érvényesíteni az Unión belül. Amíg a nemzeti önzés kormánytényező lehet valahol, addig a kormányoktól nem sokat várhatunk. Bár Gyurcsány Ferenc és Robert Fico bukásával jelentősen javult a helyzet, a civil mozgalmak nem pótolhatók. Emberi kapcsolatokat kell építeni, egymás kultúráját kell megismerni, mert akit nem ismerünk, nem is szerethetjük. Az említett konferencián erről vallott szlovák, román és magyar résztvevő egymással teljes összhangban. Trianon fájdalmát sérelmi politikával vagy határmódosítással nem lehetett csillapítani. Éljen mindenki, ahol született, beszéljen, ahogy édesanyjától tanult, ismerje és szeresse a más nyelvűeket, s ne zavarja, ha a tájat, ahol él mások is szeretik. NAGY JÓZSEF jozsef.nagy@inform.hu Viccelődve készültek a gyilkosságra Romagyilkosság: a negyedrendű vádlott vallomásával folytatódott a tárgyalás. BUDAPEST. A mórihoz hasonló rendőri fiaskóról beszélt a negyedrendű vádlott pénteken a Pest Megyei Bíróságon a romák elleni támadássorozat tárgyalásán. Az ügyben - úgymond - sofőrként szereplő fiatal férfi elmondta a bíróságon, hogy amikor a tiszalöki gyilkosság helyszínének közelében várakozott későbbi vádlott-társaira, az őt igazoltató és az autót átvizsgáló rendőr mindent rendben talált nála. Mint Mór esetében? A volt szerződéses katona a tárgyaláson úgy emlékezett, hogy a rendőr benézett az ülések alá és a csomagtartóba is. Az autó ülése alatt egy cipzá- ras gitártokot látott, a csomagtartóban pedig egy távcsövet, sőt, egy katonai rádió adó-vevő is előkerült, de ez utóbbi nem foglalkoztatta tovább, amikor látta, hogy a rádió adó-vevő nincs bekapcsolva. A rendőrnek - a negyedrendű vádlott szerint - az sem tűnt fel, hogy ellenőrzés közben a gépkocsit vezető fiatalembert társai mobüon hívták, akiknek azt mondta, éppen igazoltatják őt. Az esetet jogászok és szakújságírók ahhoz hasonlítják, amikor a 8 halálos áldozatot követelő móri mészárlás után a rendőrök megállították Nagy László és Weiszdom Róbert gépkocsiját, majd továbbengedték őket. A negyedrendű vádlott szerint társai valóságos hidegvérrel készültek a tiszalöki emberölésre. Azt állította, hogy vádlott-társai ilyesformán viccelődve beszéltek emberölési terveikről: „megyünk vadász- | ni, kilőni a disznókat”. fh Nem számoltak előre vele PÉNZNEM ______árfolyam változás Euró 266,26 +0,46 USA dollár 187,96 +0,98 Svájci frank 203,93 -0,29 Angol font 301,45 -0,17 Román lej 64,30 -0,38 Ukrán hrivnya 23,57 +0,10 Horvátkuna 36,11 +0,09 Lengyel zloty 66,06 -0,17 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB A GDP 4,2 százaléka rúg a tavalyi hiány - derül ki a tegnap nyilvánosságra hozott adatokból. Budapest. Ezt a nemzeti számlák előzetes adatai alapján közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A teljes 2010-es deficit 1132 milliárd forint lett. A kormányzati szektor adóssága az Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2010 végén 21749 milliárd forint volt, ami a GDP 80,2 százaléka. Az alacsony decemberi SZJA-bevételekkel és az önkormányzatok meghökkentően magas utolsó negyedéves hiányával magyarázza a Nemzetgazdasági Minisztériuma tervezettnél magasabb 2010- es költségvetési hiányt. A szaktárca elemez Az emberek jövedelmének csökkenésével és az ebből adódó fogyasztás visszaeséssel nem számolt a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ez derül ki a tárca elemzéséből. A kormány számára az önkormányzati bevételek drasztikus elmaradása jelentett meglepetést. Míg az első 9 hónapban 97 milliárd volt az önkormányzatok deficitje, az utolsó negyedévben 150 milliárddal növekedett. Így 247,7 milliárd forintra rúgott a települések hiánya és ez borította fel a tavalyi költségvetést. Főleg az adóbevételek maradtak el, jóval kevesebb folyt be iparűzési- és gépjárműadókból, illetékekből. A kormány kiáll a 2011-re tervezett 2,94 százalékos hiány tartása mellett - ez is kiderül a tárca elemzéséből, fh Szoros kapcsolat, keleti partnerség z Európai Unió 2008 óta megújult együttműködésbe kezdett keleti szomszédjaival a „Keleti Partnerség” politikai kezdeményezés keretében. 2009 májusában, Prágában az Európai Unió tagállamai és a hat keleti partner ország: Azerbajdzsán, Belorusszia, Grúzia, Moldova, Örmény- ország és Ukrajna vezetőinek csúcstalálkozójával indult útjára program. E politikai kereten belül Ukrajna igazi stratégiai jelentőséggel bír az Ukrajna stratégiai jelentőséggel bír az EU szomszédsági politikája számára. W EU és annak keleti szomszédsági politikája számára. Ukrajna jelezte, hogy a keleti partnerség többi országához hasonlóan szorosabbra kívánja fűzni kapcsolatait az EU-val, és jelenleg politikai, társadalmi és gazdasági reformokat hajt végre. Szilárd meggyőződésem, hogy a reformok terén elért haladás és a keleti partnerség országaival való együttműködés intenzitás nagymértékben függ majd a helyi és regionális önkormányzatok részvételétől. Úgy érzem továbbá, hogy a Régiók Bizottsága számára Ukrajna az országok e csoportjával folytatott együttműködés központi eleme lehetne. 2009-ben, a Cseh elnökség kérésére, véleményt dolgoztam ki az RB számára „A helyi és regionális önkormányzatok szerepe a keleti partnerségben” címmel. E vélemény hangsúlyozta, hogy a gazdasági, társadalmi és területi kohéziót csak akkor lehet megvalósítani a partnerországokban, ha a partnerséget nemcsak nemzeti, hanem regionális és helyi szinten hozott konkrét intézkedések révén hajtják végre. Munkám során számos esetben nyílt alkalmam az ukrajnai helyi demokratikus intézményekkel, valamint a régiók és városok képviselőivel és az ukrán központi kormány tisztviselőivel folytatott eszmecserékre. 2010 végén RB- küldöttség látogatott Ukrajnába, hogy figyelemmel kísérje a helyi választásokat. Egyik következtetésünk az, hogy a decentralizáció Ukrajnában csak részben valósult meg, és véleményünk szerint alapvető fontosságú, hogy az ukrán jogszabályok szavatolják a helyi önkormányzatok politikai, adminisztratív és pénzügyi függetlenségét. E reformok ösztönzése érdekében az RB erősíteni kívánja az EU tagállamiban és a Keleti Partnerség országaiban tevékenykedő helyi önkormányzatok közötti kapcsolatokat. Továbbá a térség országai előtt álló kihívások jó részének - például a több országot érintő környezetvédelmi kérdések és migráció kezelésének, valamint a nemzetközi szervezett bűnözés elleni küzdelemnek - eleve határokon átnyúló jellege van, és ezeket sokszor csak helyi együttműködéssel lehet megoldani. Ezért múlt decemberben az RB tagjai szorgalmazták, hogy az EU könnyítse meg a határokon átnyúló kereskedelmet, például azáltal, hogy a határokon átnyúló régiók lakói számára vízummentességet biztosít. Annak érdekében, hogy sor kerülhessen a tapasztalatok és bevált gyakorlatok cseréjére a helyi és regionális önkormányzatok között a partner- országokban, az RB úgy döntött, hogy létrehozza a keleti partnerség helyi és regionális önkormányzatainak állandó konferenciáját. Ez a konferencia eszközt biztosít a helyi és regionális önkormányzatok számára ahhoz, hogy hallassák hangjukat a keleti partnerség politikai kezdeményezés keretében. Az első ülésre néhány héttel az EU és a partnerországok államfőinek ez év második felében Lengyelországban tervezett, második csúcstalálkozója előtt kerül sor. Polgármesterként és egy olyan ország lakosaként, amelynek közös határa van Ukrajnával, úgy érzem, hogy a keleti partnerség kezdeményezésnek lehetővé kellene tenni, hogy egy eredetileg kormányközi együttműködési rendszer a polgárok között párbeszéd projektjévé is váljon. Az EU és a Keleti Partnerség országai közötti együttműködés e platformjának azt a célt kellene szolgálnia, hogy a szóban forgó országok helyi és regionális önkormányzatait gyakorlati és egyeztetett kooperációba fogja össze, egy olyan átfogó stratégia részeként, amely a polgárok valódi szükségletein és a szolidaritáson alapul. Szerzőnk Uszka polgármestere, az EU Régiók Bizottságának tagja. „Nincs szükség rendkívüli takarékosságra...” Budapest. A 250 milliárdos rette volna, hogy Románia és zárolás úgy tűnik elegendő Bulgária schengeni csatlako- tartalék, tehát egyelőre nincs zása a magyar elnökség ideje szükség rendkívül takarékos- alá essen, ez nem sikerült, kodásra - mondta Navracsics mert Bulgária nem tudta tel- Tibor miniszterelnök-helyet- jesíteni a követelményeket, tes a köztévé műsorában. Az Ezen kívül a Keleti Partnerség uniós elnökség eddigi idősza- csúcstalálkozóját is a lengyel kát értékelve elmondta azt is, elnökség idején rendezik hogy a kormány nagyon sze- meg. FH VENDÉGKOMMENTÁR Dr. Sértö-Radics István