Kelet-Magyarország, 2011. április (71. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-08 / 82. szám

2011. ÁPRILIS 8., PÉNTEK 9 Nem udvariasságból mondom, de az idei aranyérmet csak a Vidi bukhatja el. Csank János, az NB l-ben szereplő Zalaegerszeg futballcsapatának edzője szerint a bajnokságot tíz pont előnnyel vezető Videoton abszolút favoritnak számít. A labdarúgó NB 1.22. forduló­jának pénteki nyitányán két mérkőzést rendeznek. A17 órakor kezdődő Vasas-MTK találkozó meglehetősen nagy téttel bír, főként a kiesés ellen hadakozó vendégek számára. A nap másik össze­csapásán (19 óra) a bajnok­esélyes Videoton a dobogóra aspiráló Zalaegerszeget fogadja. Hiába várják a játékvezetőket LABDARÚGÁS. Hiába invitálta Lengyel Kolost, Csák Jánost és Selmeczi Krisztiánt a FIFA fegyelmi bizottsága az elhíre- sült Bulgária-Lettország fel­készülési mérkőzés miatt, a magyar játékvezetők írásban közölték, nem jelennek meg a nyoni ítészek előtt. A vizs­gálatot nélkülük folytatja le a bizottság. Mint arról koráb­ban beszámoltunk, a februá­ri, 2-2-re végződő találkozón négy il-est ítélt az engedély nélkül bíráskodó Lengyel Ko­los. A Barcelona brillírozott, a Manchester előnyben LABDARÚGÁS. A Bajnokok Li­gája negyeddöntőjének két, szerdán rendezett mérkőzé­se közül a Barcelona-Sahtar Donyeck kilencven perc szol­gált igazi látványossággal. A spanyol csapat nem kegyel­mezett, 5-l-es győzelmet ara­tott, emígyen gyakorlatilag formalitás lesz az ukrajnai visszavágó. Ugyanakkor az angol csa­patok csatája még nem lefu­tott, noha kétségtelen tény: a hazai pályán i-o-ra vesz­tő Chelsea esélyei alaposan csökkentek a Manchester Uniteddel szemben. Iniesta kezdte a gólgyártást Barce­lonában FOTÓ: INTERNET Kosárlabda. Országos juniorbajnokság, fiú döntő, nagykállói sportcsarnok: SZTE- Szedeák-Nyírsuli-GKS Nyíregyháza, 9. Újbuda-MAFC-BLF Palota, 11. Bp. Honvéd-Kecs- kemét, 13. Debreceni EAC-SI-Falco KC, 15. BLF Palota-SZTE-Szedeák, 17. Nyírsuli-GKS Nyíregyháza-Újbuda-MAFC, 19. Teke. Nyíregyházi amatőr csapatbajnokság, Városi Stadion, 17. Megyei selejtező, 1. forduló Kisléta-Petneháza ____ _______ 3-1 (2-0) Kocsord-Vála______________________________________________2-4 (1-1) Nyfrbéltek-Levelek _________________________________________1-8 (0-6) Nylrcsászárl-Encsencs _______________________________________2-3(l-2) Nylrbogát-Mérk-Vállal_______________________________________0-1 (0-1) Őr-Máriapócs 9-1 (6-0) Penészlek-Nylrmlhálydl _____________________________________5-2 (1-1) Szamosszeg-Hodász 1 -4 (0-1) Száz pont feletti premier Könnyed győzelemmel hangolt a folytatásra a Nyírsuli-GKS. kosárlabda. Csütörtök­től négy napon át Nyíregy­házán, illetve pénteken Nagykállóban rendezik az or­szágos juniorbajnokság dön­tőjét. A nyolc csapatos me­zőnyben az előcsatározások alapján a házigazda Nyírsuli- GKS számít a legnagyobb fa­voritnak, Gombkötő Norbert tanítványainak bemutatko­zása ennek megfelelően sike­rült. A nyíregyháziak remek rit­musban kosaraztak a népes diáksereg által nagyszerű hangulatú mérkőzésen, ame­lyen több taktikai variációt és valamennyi benevezett játé­kosukat is bevetették. A har­madik negyed végétől már fél­száz pont körül állandósult a különbség, a századik pontot a szombati felnőttbajnokihoz hasonlóan ismét Czinger Zol­tán kosara jelentette. A házigazda ezzel megtette az első lépést a hőn áhított cél megvalósulása felé, pénteken két újabb csoportmérkőzés következik Nagykállóban. KM-BT © KOSÁRLABDA: Országos fiú junior bajnokság Piros csoport NyfrsuU-GKS Nyíregyháza-BLF Palota 113-65 (29-20, 30-12,32-13,22-20) Bujtosi csarnok, 600 néző, v.: Kovács N„ Borgula. ______________ Nyírsuli-GKS: Bus 1.21/9, Jakab P. 26/6, Pólyák 18, Paviovics V. 16/3, Czinger 6. Csere: Varga M. 4, Tóth Sz. 2, Mrenkó 12, Nagy K. 6, Molnár K„ Hansághy 2, Gáspár B. Edző: Gombkötő Norbert. ______ További eredmény: Üjbuda-MAFC-SZTE-Szedeák 101-83 (a szegediek megóvták a mérkőzést). A Fehér csoport eredményei: Debreceni EAC-SI-Bp. Honvéd 91-62, Falco KC-Kecskemét 72-65, Kecskemét-Debreceni EA-SI 75-88. A Falco-Honvéd meccs lapzárta után ért véget. Két érmet is motoroztak Reznek is utazhat Csabára Jól rajtoltak a bajnoki nyitányon a nyíregyházi ProRide motorosai. motorsport. Tavaly remek szezont zártak a nyíregyházi ProRide gyorsasági motoro­sai, hiszen Karsai Tamás ka­tegóriájában bajnoki címet szerzett. Izgalmas volt a befutó Az elmúlt hét végén a Hunga- roringen indult be a hazai mo­toros szezon, és a nyíregyházi­ak remekül rajtoltak. A hosszú téli szünet után az egyik leg­fontosabb feladat az ideális be­állítások eltalálása volt, annak tükrében, hogy a ProRide ver­senyzőinek ezt nem sikerült tö­kéletesen, két motorosuk így is Yosebashvili Moshea harmadik hellyel nyitott FOTÓ: JANICS ATTILA a dobogóra állhatott. Nem kis küzdelem végén Henzsely Csa­ba a második, míg Yosebashvili Moshea a harmadik helyen ért célba. Az edzésekre, a technika töké­letesítésére nem sok idő ma­radt, hiszen húsvét hétvégéjén ismét a Hungaroringen húzzák majd a gázt. © RÖPLABDA: Férfi NB I ötszettes győzelem. Szerdán késő este húzta be újabb győzelmét a Sollight-NYFRK NB l-es férfi röplabda csapata. A debreceni találkozón a fiatalok kaptak főszerepet, és végül kiemelkedő teljesítmény és csere nélkül is sikerült megnyerni az ötszettes találkozót. Rájátszása 12-14. helyért DEJtf-Sollight-NYFRK 2:3(22,-27,-22,16,-9) Debrecen, 50 néző, v.: Donkó, Bátkai-Katona. Sollight-NYFRK: Szilágyi, Ádám, Kulcsár, Szabó, Hubicsk, Bugyi. Játékos-edző: Bugyi József. Katona neve noteszbe került, a románoktól elköszöntek a Szpari vezetői. labdarúgás. Szerdán két edzőmeccset is játszott a Szpari. Előbb a vegyescsapat, a Nyírsuli ifistái ellen játszott (4-0), majd a nagycsapat, az USE-Nagykálló ellen lépett pályára (2-0). Az első találko­zón két nagyecsedi játékos, Katona György és Patály Já­nos is lehetőséget kapott a nyíregyháziaknál. Motiváltabb vendégek- Az ilyen edzőmeccsekkel szemben vannak fenntartása­im, mert az alacsonyabb osz­tályú együttes tagjai mindig motiváltabbak - kezdte visz- szapillantását Brekk János, a Nyíregyháza Spartacus veze­tőedzője. Ezzel együtt hasz­nos volt mindkét találkozó, a békéscsabai bajnokira ké­szülve kaptam visszajelzése­ket. Az első találkozón meg­Reznek Donát ügyesen focizott szerdán fotó: mán László néztük a két ecsedi srácot, Katonával minden bizonnyal találkozni fogunk még, mert kedvező benyomásokat tett, és neve bekerült a noteszem­be. Hasonló meccseket még szeretnénk a stadionban, hi­szen a megyében is sok ügyes játékos focizik. A két román játékostól már el is köszön­tünk, mert jelenleg nem len­nének hasznára a csapatnak. A második találkozón is van kiemeltem, mégpedig a fiatal Reznek Donát. Sajnos nincs igazi irányítója a csapatunk­nak, ennek tükrében voltak igen jó megmozdulásai. Ter­mészetesen még nem kész játékos, de a teljesítménye alapján tagja lesz a békéscsa­bai utazó keretnek. Eyenga ügye rendeződik? Ami a békéscsabai találkozót illeti, van remény arra, hogy a kameruni Eyenga is megmu­tathassa magát tétmeccsen. A támadó legutóbb a líbiai El Halel Sportig együttesében játszott, és a háborús helyzet miatt a vártnál jóval lassab­ban lehetett intézni az ügyét. A legfrissebb információ sze­rint a FIFA illetékesei ígéretet tettek arra, hogy a játékos pa­pírjait pénteken még időben átküldik az MLSZ-hez, ahol így kiadható lesz a játékenge­délye. KM-ML © LABDARÚGÁS: Utánpótlásbajnokságok Vasas Gergő két meccsen is jól védett fotó: mán László Kiemelt ifjúsági bajnokság U19: Nyf rsuli-Kapos vár 3-2 (2-1) Nyirsuli: Vasas G. - Szűcs F„ Dajka L, Katona R„ Lipcsei M. - Varga A„ Gergely B„ Reznek - Stefán (Simon K„ Phrakonkham), Barzó (Budai J.), Tudja. Edző: Nagy Sándor. A mutatott játék messze elmaradt a hazai csapat valódi tudásától, de így is sikerült kiszenvedni a győzelmet. Gól: Tudja, Katona R„ Varga A. Kiállítva: Gergely B. (56. perc). J6: Vasas G. ______ _________ Bákéscsaba-Nyfrsuli 1-0 (0-0) Nyirsuli: Vasas G. - Szűcs F„ Dajka L„ Kato­na R„ Lipcsei M, - Varga A„ Budai J. (Jasku), Reznek - Varga J. (Stefán), Barzó (Kristófi), Tudja. Edző: Nagy Sándor. Kétszer is a kapufát találta el, és két nagy helyzetet is kihagyott a Nyirsuli, ezek után törvényszerű, hogy a 85, percben kapott góllal veszített. Jó: Vasas G„ Lipcsei M. _______________ U17: Nyirsuli-Kaposvár 2-0 (0-0) Nyírsuli: Hrabina - Eördögh, Benkő B„ Kovács I., Boros D. - Fekete T. (Borbély L), Balogh G. (Daru), Módis (Csizmarik) - Veress L. (Orosz D.), Lukács B. (Szaffián), Béri (Csáki R). Edző: Balogh Zoltán. Nem éppen jó játékkal, de teljesen megérdemel­ten nyertek a hazaiak, hiszen csak nekik volt lehetőségük a gólszerzésre. Gól: Eördögh, Szaffián. Jó: Módis, Csizmarik. ________ Bákéscsaba-NyfrsuU 2-2 (0-2) Nyirsuli: Hrabina - Eördögh, Klepács, Kovács I. (Szabó K.), Boros D. - Balogh G„ Szaffián (Csizmarik), Fekete T. - Veress L (Orosz D.), Lukács B. (Borbély L), Béri. Edző: Balogh Zoltán. Ellentétes félidők után igazságos döntetlen született. Gól: Szaffián 2. Jó: Boros D„ Béri, Szaffián. ____ Másodosztályú ff)úsági bajnokság U19: Disógyőr II (U18)-NyfrsuU II (U18) 3-0 (1-0) U17: Diósgyőr II (U16)-ttyfrsuü II (U16) 0-1(0-0) Gól: Majoros ______________ Kréméit serdülöbajnokság U15: MTK-Nyirsuli 0-1 (0-1) Gól: Csomány raren 14/2 hát, a tipposztop 1. Hannover-Mainz _____________1 2 2. Freiburg-Hoffenheim _____________1 3. Nürnberg-Bayern München x 2 4. Schalke-Wolfsburg ______________1 5. Hamburg-Dortmund __________1 2 6. Stuttgart-Kaiserslautem __________1 7. Mőnchengladbach-Köln ___________x 8. Leverkusen-St. Pauli 1_____________1 9. internazionale-Chievo 1 10. Udinese-Roma ____ 1 11. Juventus-Genoa _____1 x 12. Lazio-Parma ________x 13. Bologna-Napoli ______x 2 14. Fiorentina-Milan 2 Bus Iván (fehérben) remekül irányította társait, és 21 pontot dobott fotó: racskó tibor NyírsuU-KazincbarcIká 6-014-0) Gól: Markovics 3, Márton, Bodai, Szikszai U13: MTK-Nyirsuli 1-1 (1-0) Gól: Csernák Nyfrsuli-Kazincbartiká 3-1 (2-0) Gól: Ötvös 2, Mankó ________________ Másodosztályú serdülöbajnokság U15: Nyirsuli II (U14)-Bócs8-1 (4-1) Gól: Csuka, Makiári 2-2, Erdei A„ Szabó M„ Hajdú L„ Hornyák __________________ U13: Heves-NyfrsuÜH (U12 )0-3 (0-3) Gól: Kovács E„ Farkas B. Nyírsuli II (U12 )-Bőcs 12-0(5-0) Gól: Kovács L, Kovács E. 3-3, Farkas B., Berecz 2-2, Mogyorósi, Remete.

Next

/
Thumbnails
Contents