Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-07 / 55. szám

221388 2011. MÁRCIUS 7., HÉTFŐ KELET Teljes kiőrlésű gabonák: út az egészséges élethez Már számtalan ta­nulmány bizonyította, hogy az úgynevezett alma típusú, hasi elhízás kifejezetten ká­ros, többek között a szív mű­ködése szempontjából. Ez az a tünetegyüttes, mely növeli a cukorbetegség, a szívbeteg­ségek és a stroke kockázatát. A hasi zsír szintén kapcsolat­ba hozható az erek krónikus gyulladásával, mely szintén a szívinfarktus és az agyvérzés előszobája lehet. Egyetemi kutatások sze­rint a teljes kiőrlésű élelmi­szereket fogyasztóknál jóval alacsonyabb a krónikus gyul­ladás kialakulásának esélye. Megvizsgáltak teljes kiőrlésű termékekre épülő diétában résztvevőket, és kiderült, hogy már két hét alatt 45 szá­zalékkal zuhant a vérükben a gyulladásos folyamatoknál fellépő fehérje-szint. Egyéb előnyökre is fény derült: be­bizonyosodott, hogy mivel a teljes értékűen táplálkozók jóval több élelmiszerrostot fogyasztottak, így csökken­tették a szívkoszorúér-beteg­ségek rizikóját is. Ezt az állí­tást egy 400 ezer főt vizsgáló tanulmánnyal bizonyították, amely 9 éve követte a szemé­lyek táplálkozási szokásait. Nem lehet eléggé hangsú­lyozni az egészséges táplál­kozás szerepét, hiszen ma már rengeteg bizonyíték szól a rostban gazdag zöldségek, gyümölcsök és a teljes érté­kű gabonák fogyasztása mel­lett. Ugyanakkor a váltást sosem szabad csakis rövidtá­vú diétákra szorítani, mindig az életmódot kell megrefor­málni. Vizsgálatokkal bebizonyo­sodott, hogy például a zab- pelyhen, árpán, barna rizsen, száz százalékban teljes értékű kenyéren és tésztán élők, 12 hét alatt nemcsak átlagosan 3,6 - 5 kilót fogytak, de „úszó­gumijuk” is látványosan le­apadt. Hozzávalók: 0,5 liter aludttej, vagy 4 pohár kefir, 4 tojás, zsír Elkészítés: Négy tojást felverünk kevés sóval, hozzákeverjük az aludttejet (kefirt), zsírt olvasztunk. 30 dekagramm lisztből rétestésztát készítünk. Az elnyújtott rétest zsiradékkal meg­kenjük. Majd egy evőkanál aludttej­jel locsoljuk meg. Nem csavarjuk fel, mind a négy szélét felhajtjuk (körül­belül 30-35 centiméter szélesen), újra meglocsoljuk a zsírral és aludt­tejjel, megint hajtjuk, ha kell, újra locsoljuk. Nyújtóruha segítségével belelódítjuk a tepsibe, nem baj, ha eltorzul, kézzel eligazíthatjuk, ezután a megmaradt aludttejet rákenjük és közepes lángon sütjük. Ráharaptak az új ízekre A kreatív reformséf bebizonyította: tévhit, hogy az egészséges és vitamindús főtt ételek szinte ehetetlenek. Gyakran éri kri­tika az általános- és középis­kolai menzákat - tegyük hoz­zá, teljes joggal -, hogy ritkán kerül egészséges és tápláló étel a diákok tányérjába, ha mégis, akkor a gyerekek alig nyúlnak az „ehetetlennek” ti­tulált főmenükhöz, és inkább megrohamozzák az iskolai büfét, ahol kedvükre válogat­hatnak a kevésbé egészséges, ám annál kedveltebb gyors­ételek, édességek, cukros üdítők és chipsek között. Tévhitekkel szemben A nyíregyházi Kazinczy Fe­renc Általános Iskolában vég­hez vitték a „lehetetlent”: az ebédek túlnyomó többsége az egészséges táplálkozás és az „éltető egyensúly” jegyében készül, a reformmenü mégis finom, ízletes és népszerű a fiatalok körében. Másfél éve egy országos felmérés során azt vizsgál­ták, milyen ételek kerülnek a gyerekek tányérjára a hazai bölcsődékben, óvodákban és iskolákban, és ezzel párhuza­mosan mi jellemzi az egész­ségi állapotukat. Lehangoló eredmény született: igen sók a liszt- és tejérzékeny, cukorbe­tegségre hajlamos, túlsúlyos fiatal. A vizsgálat rámutatott, . hogy háromszor annyi sót fogyasztunk, mint kellene, a ferhérjedús élelmiszerek Az egészséges étel is lehet finom) ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN-ARCHÍV (kenyér, tészta) és a túlzott zsíradékmennyiség miatt a ti­zenéveseket elhízás és érrend­szeri betegségek fenyegetik - mondja Jenei Tamás, a Sodexo Magyarország szakmai séfje.- Az „Éltető egyensúly” program keretében elsőként csatlakoztunk az országos sócsökkentő kampányhoz, melyben vállaltuk, hogy éven­te 3 százalékkal csökkentjük az ételek sótartalmát. Célom, hogy reformételeket fejlesz- szek ki és népszerűsítsek, ezért januártól kezdve közel száz iskolai, óvodai és bölcső­dei főzőkonyhát járok végig az országban. A gasztronómi­ai „road show” első állomása a Kazinczy-iskola volt, ahol az új ételek a tanárok és a diákok körében is nagy sikert arattak. Bebizonyítottam: tévhit, hogy az egészséges reformételek szinte ehetetlenek, igaz, sok múlik a szakács kreativitásán. Rafinált kombinációk- Az ételfejlesztések során ösz- szekombináltam a kevésbé kedvelt ételeket a közkedvelt alapanyagokkal. Egyik nap pél­dául paradicsomos lasagne-t készítettünk, ám darált hús helyett hal került a tésztaréte­gek közé. Igyekeztem cukor-, zsír- és sószegényen, mégis finoman és táplálóan főzni, így került a gyerekek asztalára joghurtos gyümölcskrémleves aszalt szilvával, szezámmagos almás sajtkrém, karfiolkrém­leves sajtos kenyérchipsszel, medvehagymás túrókrém, zel­lerkrémleves kukorica galus­kával és szezámmagos padli­zsánkrém. Mindezeket otthon is érdemes kipróbálni, többet érnek, mint a gyorséttermi vagy mirelit ételek. Utóbbiak korántsem egészségesek, el­szegényedik tőlük a fiatalok ízvilága, és hozzászokatjuk szervezetüket a mesterséges anyagokhoz - magyarázta a fiatal séf. Jenei Tamás elárulta: ő is szokott „bűnözni”, elfogyaszt néha egy-egy csokit, chipset, és a csülökpörköltöt sem veti meg, ami nem baj, ha ezeket mértékkel fogyasztja az em­ber, és étrendjében főszerepet kapnak a zöldségek, a gyümöl­csök, a hal, a főzelék, a leves, illetve az olyan „vitaminbom­bák” mint a cékla, a köles vagy az árpagyöngy. km-pi Jenei Tamás fotó: a szerző Ne feledje! Holnap Nőnap! Primula 10,5 cm-es cserépben, MVM*: 5 db Cherry Queen szívdesszert 125 g, 4952,-/1 kg Áraink forintban értendőek, az áfát tartalmazzák. Ajánlatunk 2011. március 7. és 8. között, a készlet erejéig a Tesco hipermarketekben érvényes. Részletek az áruházakban. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. *MVM: maximálisan vásárolható mennyiség/vásárló/nap.-dajkálja uaÍműÍzu vásárláskor! HIRDETÉS március I

Next

/
Thumbnails
Contents