Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-05 / 54. szám
2011. MÁRCIUS 5., SZOMBAT 8 izvilág KELET Jövő héten ismét féláron torkoskodhatunk Kedvenceink kedvencei BUDAPEST. Ismét készülhetnek a torkoskodást kínáló vendéglátóhelyek, illetve a torkoskodni kívánó vendégek, ugyanis a Magyar Turizmus Zrt. idén is meghirdette a Torkos Csütörtök akciót. A néphagyományon alapuló, a Hamvazószerdát kőÖ HAGYOMÁNYOK A magyar néphagyomány és szokásrend egyik kiemelt jelentőségű időszaka a farsang. Ez a húsvétot megelőző, vizkereszttől hamvazószerdáig tartó, váltakozó hosz- szúságú Időszak számos érdekes, már-már elfeledett népszokásnak ad teret. Ilyen például a farsang elejét jelző "regélő hétfő" vagy a "farsang farkát” jelölő három jeles nap, a húshagyókedd, a hamvazószerda és a Torkos Csütörtök. Az egyik ilyen népszokás felelevenítésével, a hamvazószerdát követő Torkos Csütörtök újjáélesztésével szeretné a Magyar Turizmus Zrt. ráirányítani a figyelmet a hagyományok csodás tárházára. Torkos Csütörtökön - annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő hamvazószerdát követően ünnepeljük - ismét szabad volt húst fogyasztani, sőt bizonyos területeken a csütörtöki torkoskodás "kötelező" volt, már csak a farsangi maradékok elfogyasztása céljából Is. vető napon zajló akció ebben az évben március 10-ére esik. A már hagyományokkal bíró esemény alkalmából évről évre több étteremben fogyaszthatnak féláron a vendégek, tavaly például ezerháromszáz étteremben összesen 230 ezer vendég tor- koskodott. Egész nap 50 százalék Az akcióhoz azon éttermek és vendéglátóipari egységek csatlakozhattak, akik vállalták, hogy március 10-én egész nap - teljes nyitvatartási idejük alatt - „a la carte” kínálatukból 50 százalékos kedvezményt biztosítanak a számla végösszegéből a helyben fogyasztásra, készpénzes vagy bankkártyás (amennyiben az az év többi szakában is elfogadott) fizetési mód választása esetén. További információk a www.menjunkenni.hu honlapon találhatók. D PIKÁNS, MEZES CSIRKEFALATOK Vendégváró falatnak Is kitűnő, de könnyű vacsorának Is a pikáns, mézes csirke, ami elkészíthető combfiléből, de csirkeszárnyból Is. Hozzávalók: 30 dkg csirkehús. 3 evőkanál méz, 3 evőkanál szójaszósz, pici olívaolaj, só Elkészítés: A csirkemellet vágd falatnyi darabokra, ha szárnyból készíted, akkor egészben Is hagyhatod, de a tollmaradékokat csipegesd le a csirke bőréről. Serpenyőben melegíts olajat, majd a besózott húsokat kicsit pirítsd meg. A szójaszószt keverd össze a mézzel, majd az elősütött húsokat forgasd meg a mártásban. Ha csípősen szeretnéd elkészíteni, akkor a szószba tegyél aprított chilit. Tedd egy kiolajozott, tűzálló tálba a húsokat, és süsd egészen addig, amíg szépen meg nem pirul. íróink, költőink Is szerették a finom falatokat illusztráció: internet Deák Ferenc a sült csirkéért, Széchenyi a fagylaltért, Jókai a tiro- li májért rajongott. NYÍREGYHÁZA. Két héttel ezelőtt arról olvashattak, hogy mit ettek szívesen a királyok és a hadvezérek, most a magyar irodalom és színjátszás jeles alakjainak kedvenc ételei következnek. Déryné, a híres színésznő naplójában részletesen megemlékezett arról a kulináris élvezetről, amikor először kóstolta a kolozsvári káposztát - írja a www.ujszo.hu . Petőfi Sándor a túrós csuszát s a pecsenyehúst szerette. Jókai Mór kedvence a tiroli máj volt és a nagy szemű babból, füstölt malackörömből készült leves, amit az író írásaiban görögolvasó arany- vagy angyal bakancs kifejezéssel illetett. Felesége, Laborfalvy Róza sokat időzött a tűzhely mellett: aszalt szilvás orjalevese nagy népszerűségnek örvendett. A lakomák végén kedvelt csemege volt a Jókai-háznál a jégbe hűtött dinnye rummal és tejszínhabbal. Deák Ferenc a sült csirkét paradicsommal, Kossuth Lajos a citromos kolbászt kedvelte. Széchenyi István nagy rajongója volt az akkoriban hideg nyalatnak nevezett csemegének, a fagylaltnak. Krúdy kedvencei Krúdy Gyula, aki igazi ínyenc volt, a rácponty, a marha- és a körömpörkölt mellett a levesben főtt marhahús nagy kedvelője volt. József Attila a házias jellegű ennivalók híve volt: 1926-ban Párizsból írt levelében testvérétől, Jolántól azt kérte, hogy küldjön neki csomagban bablevest csipetkével és kolbászreszelékkel. Molnár Ferenc a rétesekért rajongott. Felesége, Fedák Sári szeretett desszerteket sütni - nevét dicséri a Fedák-torta. A korabeli források szerint lepényét csak Móráné tudta igazán az ízlése szerint elkészíteni. Móra Ferenc felesége, Walleshausen Ilona egyébként is sokak által elismert háziasz - szony volt, aki örömét lelte a vendéglátásban. Előfordult, hogy nagyobb ünnepen harmincnál is több étele került egyszerre az asztalra. km Díjnyertes menüsor az Oscar-gála után A sztárok többek között 24 karátos aranynyal bevont csokoládét kóstolhattak meg. LOS Angeles. Az idei Oscar- gálán nem szerepeltek a befutók közt dél-európai jelöltek, ám a térség konyhájából több ételt is beiktattak az eseményt követő fogadás menüsorába. A díjkiosztót követő parti séfje Wolfgang Puck volt, a konyhaművészetében a déleurópai konyhát az ázsiaival ötvöző főséf összeállításában az előételek közt japán sushi, maki, nigiri és sashimi szerepelt, de nem hiányzott a tengeri rákválogatás sem, volt füstölt lazac, s japán borjúhús különlegességet tartalmazó mini hamburger is. Főételként doveri angol nyelvhal került terítékre - ezt az angol versenyfilm, A király beszéde tiszteletére iktatták a menüsorba. Desszertként citromos sajttortát, málnakrémet és 24 karátos arannyal bevont csokoládé Oscarokat ehettek a híres vendégek. fh © PIACI ÁRAK A MEGYÉBŐL ______________ Nyíregyháza Klsvárda Fehérgyarmat Vásárosnamény Újfehértó Paradicsom 700-800 550-650 450-500 7ÖÖ 750-850 Paprika 30-350 600-900 650-900 150 1200 Fokhagyma (faf 50-100 1350-1700 1200-1300 1700 1700 Retek 150-300 200-300 250-350 180 250-450 Uborka 300-350 500 250-350 700 650-750 Szárazbab 600-800 400-600 450-600 600 800-1000 Gomba 600-750 600-800 800-900 750-850 750-900 Fejtős bab 300-450 Savanyú kápo&zj* j 250-300 300 450-550 200-300 200 Alma Hl 150-200 80-200 80-100 200-250 150-200 Sárgarépa 200-300 150-200 150-200 250 300 Petrezselyem " ' 300-500 400-550 300-500 700 800 Sütőtök 100-150 200 250-350 150 Burgonya 150-250 100-200 70-150 120-150 150-250 Hagyma /ifv 120-300 150-180 100-200 150-160 150-180 Mák 1100 700 1000-1100 1000 Dió ^ 1800-2000 1800-2500 1100-2400 2500 Karalábé 200 150-200 150-200 200 200-230 Karfiol 600 500-600 250-350 500 550-580 Kelkáposzta 200-250 180-200 250-300 250 250-300 Káposzta 150-200 100-180 150-200 200-250 150-200 Méz >#L, 1000-1600 1400-1500 1100-1300 1400-2000 Tolás 25-35 22-32 26-35 30 30-35 Cukkini 400 450-500 400-500 550 Körte 300-450 200-350 500 550 Szeretnétek megkóstolni a Stella Rose által kínált menüsort, megtapasztalni a rendezvénytermünk ünnepélyes hangulatát?! Szeretettel várunk titeket! 18:00.: Kapunyitás, köszöntő 19:00.: Fővacsora: Tyúkhúsleves, Szabolcsi töltött káposzta Sültestálak: Füsti csirkemelléé rántva, SertésbordaStellamódrarántva,filézett csirkecomb sajttal és sonkával töltve kemencében sütve, pácolt kemencés roston tarja, gombafejek zöldséges túrókrémmel töltve, bundázva Köretek: hasábburgonya, vajas-petrezselymes burgonya, párolt rizs, vajon párolt zöldköret, friss vegyes tavaszi saláta 20:30.: Menyasszonyi torta vágás, a Mokka Cukrászda felajánlásával 21:00.: Esküvői játékok. Szórakoztató előadás Varga Tibor vőfély előadásában 23:00.: Éjféli svédasztal: sertésgöngyölt, szezámmagos húsrudak, pulykamájas Stefánia szelet, aszpikos-aszaltgyümölcsös szelet, baconbe göngyölt csirkemáj, mexikói saláta, görög saláta, burgonyasaláta • Élőzene, tánc és mulatozás pirkadatig • Dekorációs és virágkötési tanácsok a Ria Virágstúdiótól • Fotózás az LB Mediart-al ................................................................. .........................—.. — Meghívott esküvői szolgáltatók: Szeretnél partnereinkkel találkozni? Tájékozódni a fotósok, a dekoratőrök ajánlatairól? Nálunk megteheted. Azt est folyamán professzionális szakemberek válaszolnak kérdéseitekre. Dekoráció, esküvői csokrok Fotó és videó Esküvői torták, desszertek Vőfély Ria Virágszalon LB Mediart Mokka Cukrászda Varga Tibor www.navirag.com www.lbmediart.hu www.mokkacukraszda.hu 30/496-44-33 A részvétel a már időpontot foglalt ifjú pároknak ingyenes. Az ifjú pár vendégeinek, és a még időpontot nem foglalt ifú pároknak a belépőjegy ára: 3800 Ft/fő. Amennyiben a bálon vagy utána foglalják le esküvőre a rendezvénytermünket, a belépők árát az ifjú párnak visszatérítjük. A belépőjegy ára a fővacsorát, a svédasztalos fogyasztást és a programokon való részvételt foglalja magába. légy rendelés a Stella Hőse étteremben: 4405 Nyíregyháza. I.ujza u n/b. lel.: 42/460 060 /•. mail infoCwstellarose.hu _ * -J legyek korlátozott számban kaphatóak! • * v*-. HIRDFÍÉS I .jSJÍÉL 1 ■ 1 kg savanyú káposzta . TbFtL, 1 •1 egész füstölt csülök •2-3 dl fehérbor •8-10 dkg liszt • 2-3 dl tejföl •3 egész tojás • 1 kávéskanál bors (ízlés szerint) A füstölt csülköt a lehető legpuhábbra főzzük, ha kihűlt már, apró kockákra vágjuk. A savanyú káposztát a borral és a tjM* / füstölt csülök főzőlevével puhára parol- juk, hozzáadjuk a tejfölt, az egész tojáso- JBM kát ás a lisztet Ha kihűlt rászrtriuk a rétes- ÍjMH tésVtáfa 1 k hÜ t' 4 Ő k 61 Akaprotmegmossukésfinomapró- -a összevágjuk. Zsírból és lisztből világosra pirított rántást készítünk. Egy csipetnyi apróra vágott hagymát és az összevágott kapor felét beletesszük, kissé együtt pirítisssssss'I elkeveriük benne a telföltvasv teiszlnt és 5255« még egyszer felforraljuk. Közvetlenül tálaI fokon a sütőben szép pirosra sütjük. lás előtt keverjük bele a kapor másik felét. .............................