Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-05 / 54. szám

2011. MÁRCIUS 5., SZOMBAT 6 Hazai tájakon mm Gergelyné Marika a több évtizedes kézimunkákkal fotó: tudósítónktól Régi kézimunkákat is bemutattak a nyugdíjasok NYÍREGYHÁZA. A Nyíregyháza- Sóstófürdői nyugdíjasok kézimunka-kiállítással egy­bekötött nőnapi ünnepéget tartottak. Szebbnél szebb ké­zimunkákat csodálhattunk meg. A legrégebbi kiállított darab 190 éves hímzett töröl­köző volt. Az egyik alapító tagunk, Gergelyné Marika bemutatta óarany matyó szűr hímzésű párnáit, térítőit, amelyeket édesanyja emlékére állított ki. Ezek a kézimunkák 40 év­vel ezelőtt készültek. A fekete alátét kiemelte a kézimunkák különleges szépségét - írta szerkesztőségünknek Lőkös Imréné. KM Konferencia és mulatság kemecse. A VII. helytörténeti konferencia március 5-én 10 órakor kezdődik a kemecsei általános iskolában. Délután tavaszváró rendezvény lesz borversennyel: 17 órakor az irodalomtörténeti kiállítást lehet megtekinteni, 18 óra­kor „Éljen a magyar” címmel Tihanyi Tóth Csaba Társulata mutatja be zenés műsorát. Lesz nőnapi köszöntés is. CTn»W:i'i.v..i:i Március 5-én és 6-án a követke­ző állatorvosok adnak ügyeletet megyénkben: a kisvárdal-záhonyl ügyeleti körben dr. Papp László (06- 30/289-7553),a baktalórántházi kistérségben dr. Róka István (06- 30/292-1930),azibrányi körzetben dr. Kulin Ferenc (06-30/475-2306), a nyíregyházi ügyeleti körben dr. Poncsák Miklós (06-30/985-7031), a tiszalöki körben dr. Sipos Andor (06-30/2100-218), a mátészalkai ügyeleti körben dr. Ficsor Mihály (06-30/3126-201),acsengeri ügyeleti körben dr. Sohajda András (06-30/9851-567), a nyírbátori kör­ben dr. Szabó Sándor (06-30/2894- 131), a nagykáltói körben dr. Szentmlklóssy József (06-20/3891- 996), a fehérgyarmati ügyeleti körben dr. Schmelzer János (06-30/495- 6391), a vásárosnaményi körben dr. Hajdú László (06-30/303-4145). Születésnapi kiállítás nyílik kisvárda. Molnár Pál festő­grafikus 80. születésnapját (március 17-én lesz) ünne­pelve nyílik meg a kisvárdai Várszínház és Művészetek Házában mintegy félszáz al­kotásából álló képzőművé­szeti kiállítás. A tárlatot Szivák Gábor, a városi könyvtár igazgatója nyitja meg március 5-én 15 órakor. A régió egyik nagy múlttal rendelkező képző­művész „doyenjének” festé­szeti alkotótevékenységébe pillanthatunk be az alkotásai révén. A megnyitón közremű­ködnek a Weiner Leó Alapfo­kú Zene- és Művészeti Iskola tanárai és növendékei. vp Lipcséből jött a zenetanár Tanít és koncertezik is a kisvárdai származású, ifjú művésztanár. KISVÁRDA. A Lipcsei Állami J. S. Bach Zeneiskola tanára tartott rendhagyó furulya­órát Kisvárdán a Weiner Leó Alapfokú Zene- és Művésze­ti Iskola kamaratermében a napokban. A DUART Művé­szeti Iskola anarcsi furulyá- sainak részvételével vezetett foglalkozást Zarándy Zoltán tanítványainak Zámbó Pet­ra, frissen diplomázott zene­tanár, aki egykoron maga is Zarándy-tanítvány volt. Doktori mesterképzés- Tíz éve, 2001-ben végez­tem ezen ódon falak között furulyaszakon Zarándy tanár úr tanítványaként. Sikeres felvételit követően egy évig tanultam a szegedi Zenemű­vészeti Főiskolán. Az akkori lehetőséget kihasználva sike­resen felvételiztem a Lipcsei Zeneakadémiára, ahol alig két hete sikerrel diplomáz­tam - emlékezett vissza zenei pályafutására Zámbó Petra.- A diplomát követően jelent­keztem a zeneakadémia dok­tori mesterképzésére, ahova W Az otthon feltöl­tődési jelent számomra. ZÁMBÓ PETRA Együtt a növendékek és a tanárok felvételt is nyertem. így ősz­szel a munka mellett tanulok tovább. Még a zeneakadémiai tanulmányaim alatt már taní­tottam a Lipcsei Állami J. S. Bach Zeneművészeti iskolá­ban, amelynek tanára vagyok. Zarándy tanár úr meghívásai­nak igyekszem mindig eleget tenni, hogy a tanítványok meghallgatását követően se­gítsem továbbfejlődésüket, hangszeres tudásukat. Lemezkészítés Svájcban A tanítás mellett koncerteket is ad a fiatal művésztanár.- Nagyon szívesen taní­tok, de különös élményt ad a színpad, a koncertek han­gulata. Az utóbbi időben sok lehetőségem volt, s remélem - erre vannak biztató jelzések -, hogy a jövőben is lesz lehe­tőségem a különböző koncer­teken játszani, mint szólista, s mint kamarazenekari tag. Az elmúlt időszakban egy svájci zenekarral felléptünk Olaszországban, Hollandiá­ban, Németországban s ter­mészetes Svájcban. Ez egy nemzetközi együttes, vannak tagok Olaszországból, Svájc­ból, Amerikából, Mexikóból. A barokk és régi zene mellett modern feldolgozásokat is játszunk. Most készül az első FOTÓ: A SZERZŐ CD-nk, amelynek utómunká­latait márciusban fejezzük be Svájcban. A kisvárdai hazalá­togatás, a szülőkkel, a bará­tokkal való találkozás mindig feltöltődési jelent számomra. Ebből táplálkozom a követke­ző hazaérkezésig. Az itthon eltöltött napok, hetek adnak további erőt a munkához, a mindennapi megméretteté­sekhez - mondta befejezésül Zámbó Petra. vincze Péter TOVÁBBI HÍREK: © KISVÁRDÁRÓL I INTERNETES PORTÁLUNKON http://kisvarda.szon.hu Lépésről lépésre jut előbbre Kékese Kézműves foglalkozás az óvodában fotó: önkormányzat Látványosan fejlődött az elmúlt 4-5 évben a kis rétközi település, Kékese. KÉKCSE. Az 1600 fős község­ben többek között elkészült az Alvégesi pihenőpark, asz­faltút készült a temetőben, új tetőzetet kapott a művelődé­si ház, közadakozásból elké­szült az iskola névadó szobra. Újabb férőhelyek a kicsiknek- Lépésről lépésre haladunk előre, igyekszünk minden pályázati lehetőséget kihasz­nálni. A legnagyobb örömünk most, hogy a „Méltányos okta­tási-nevelési környezet meg­teremtésével az esélyegyen­lőségért” program keretében megújult az óvodánk és az általános iskolánk - osztottta meg örömét lapunkkal Szeke­res Katalin polgármester, aki 2006 októbere óta tölti be ezt a tisztséget. - Az Új Magyar- ország Fejlesztési Program ÉAOP pályázati kiírásának ke­retében 2008 és 2010 között megvalósult községünkben Jó irányba fej­lődött a közgondol­kodás is. SZEKERES KATALIN az alapfokú oktatás-nevelés infrastrukturális fejlesztése. Ehhez a beruházáshoz az Eu­rópai Unió és a magyar állam 449 millió forinttal, az önkor­mányzat és az EU-Önerő Alap együttesen 50 millió forinttal járult hozzá. A beruházás során felújí­tották a szakemberek az óvo­da 50 férőhelyes épületét, s elkészült egy 25 férőhelyes épületrész is, s ezáltal meg­teremtődtek Kékesén a teljes körű beóvodáztatás feltételei. Az óvoda kiegészült továbbá tornaszobával, új melegítő- konyha létesült, megújult és kibővült az óvodai játszó­udvar, amely az egészséges mozgáskultúra kialakulását és a művészeti alapú nevelést segítő eszközökkel - többek között udvari színpaddal - lett gazdagabb. Egy lőtt a háromból- Nagy sikerként értékeljük, hogy immár egy helyen le­het a korábban 3 helyszínen, mostoha körülmények kö­zött működő általános isko­la. Nemcsak a régi 4 tanter­mes iskolai épület újult meg, hanem megépült egy 4 tan­termes új iskolaszárny is, amelyben számítástechni­kai szaktanterem, valamint könyvtár is helyet kapott. Elkészült továbbá egy torna­terem, amely szabadidős és közösségi rendezvények be­fogadására is alkalmas - foly­tatta a tájékoztatást a telepü­lés vezetője. Névadó az Iskolában- Az iskolában 300 adagos - közétkeztetést és szociális étkeztetést biztosító - főző­konyha és 150 fős étterem is létesült, és vásároltunk kor­szerű oktatási-nevelési mun­kát segítő tantermi és kiszol­gáló helyiségi eszközöket, berendezéseket. Úgy gondo­lom, a fejlesztések egyszerre szolgálják a több, mint 50 szá­zalékos arányban halmozot­tan hátrányos helyzetű gyer­mekek esélyegyenlőségét, s a sajátos nevelési igényű gyer­mekek integrált oktatását.- A korábban név nélkül mű­ködő iskolánk a 2010/2011-es tanév elején ünnepség kere­tében Arany János nevét vet­te fel. A költő szellemiségére az iskola parkjában jótékony- sági adakozásból, Borsi Antal szobrászművész által alkotott mellszobor emlékeztet.- A településen élők köz­gondolkodásának látványos fejlődését mutatja, hogy 2010-ben a település köz­pontjában található, 150 éves feszület felújításával, pályá­zati támogatással, mintegy 30 millió forintos ráfordítással kialakítottuk a Szent Erzsébet parkot. km ; ^ \te Építsd a jövődet ^ a LEGO Csoport Nyíregyházi gyárában! sß* Dolgozz nálunk mint Egészségfejlesztési Konzultáns Feladatok: • Egészségnevelési programok kidolgozása • Megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának koordinálása • Munkakörnyezet fejlesztés • Munkahelyi életmód fejlesztő programok • Foglalkozásegészségügyi tevékenységekben való együttműködés Elvárások: • Szakirányú végzettség (egészségfejlesztés, mentálhigiéné, foglalkozás-egészségügy, egészségpszichológia vagy szociálpedagógia) • Kommunikációs szintű angolnyelv tudás • Felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek Előny: • Egészségvédelmi programok szervezésében, lebonyolításában szerzett tapasztalat • OHSAS 18001 szabvány és EHS rendszer ismerete Részletes információk a www.jobs.lego.com weboldalon. Elérhetőségeink: /7??u manuPacfcuringkPt | 'lf E-mail: Jobs.Hungary@LEGO.com 4400 Nyíregyháza Debreceni út 342. Telefon: 06-42-505-157,06-30-4745-749 I. - : - ‘ 1 o A LEGO, a LEGO lógó, a Minifíguia és a LEGO kocka a LEGO Group védjegyei. 02011 The LEGO Group. ANGOL HASZNÁLTRUHA-KERES^ESHI UASArOSnAMenybAn, a Szabadság tér 10. sz. alatt (a régi műszaki bolt helyén), ÁRAINK* HÉTFÖ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT t AKAIIM*. 1200 Ft/kg 900 Ft/kg 600 Ft/kg 40C Ft/kg 200 Ft/kg Ft/kg M I N KE NI H ÉiT|F.Ö'N| T|E LU E S E NIÚlJI íA\V/A'SZí1A'RUK€S'Z‘UEiTÁs>GIP.O,V/A'SWr!1 t U fr „ HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents