Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-05 / 54. szám

W Nem terve­zem, hogy vállalkozásba kezdek. KAPAFARENÁTA 9. OLDAL keÍftiNAPLÓ LXVIII. ÉVFOLYAM, 54. SZÁM, ÁRA: 100 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 72 FT Jókai, Deák, Kossuth és Petó'f i nagy kedvencei. •.OLDAL Nem kellett mentőt hívni FOTÓ:SZÓN Hármas koccanás Kisvárdán kisvArda. A helyszíni infor­máció szerint egy Opel Astra tartott a Szent László utca felől a belváros irányába. A Császy László utcai keresz­teződésben egy VW Passat hajtott elé, és a két autó ösz- szeütközött, majd a VW még egy Opel Astrának is nekiüt­között. Senki nem sérült meg annyira, hogy mentőt kellett volna hívni, ám a felek nem tudtak a felelősségben megál­lapodni, ezért rendőrt hívtak. Az anyagi kár is elérheti a fél millió forintot. Új helyre költöztették a babamentő inkubátort NYIRE6YHÁZA. A Jósa András Oktatókórház főbejáratától néhány száz méterre talál­ható a babamentő inkubá­tor, ahol bárki biztonságban otthagyhatja újszülöttjét, ha nem tud gondoskodni róla. A kórház területén elindult építkezések miatt a babamen­tő inkubátor március 4-étől új helyen, az eredeti helytől két­M Atész alk a. Két héttel ezelőtt a Tisza és a Szamos összefo­lyásától nem messze a folyóba fulladt egy mátészalkai hölgy, akiről úgy tudni, öngyilkos lett. Holttestét azóta is keres­ték a SONAR Búvárcsoport tagjai és a vásárosnaményi vízirendőrök, eredménytele­száz méterrel arrébb, a kórház főbejáratától - a Szent István út felé - balra található. A vezetőség az eddigi gya­korlatnak megfelelően olyan lehetőséget keresett, ahol továbbra is inkognitóban he­lyezhetik el azok a nők a kis­babájukat, akik nem szeret­nének tovább gondoskodni a csöppségről. km nül. Tegnap délután viszont azt közölte a Szabolcs Online- nal Szabó Csaba, a SONAR Búvárcsoport vezetője, hogy szinte 90 százalékos bizo­nyossággal állítható, hogy Aranyosapátinál megtalálták a Tiszába fulladt mátészalkai tanárnőt. szón Megtakarítások nélkül FÜGGETLEN NAPILAP SZOMBAT 2011. MÁRCIUS 5. Kelleme­5 Oft sen enyhe, ^ nagyobbrészt napos Idő lesz. « FARSANG Jövedelmi forrásainak elvesztésekor a magyar lakosság negyede egy hónapot sem tudna átvészelni. BUDAPEST. A magyar lakos­ság felének nincs semmilyen megtakarítása, sem pénzinté­zetnél, sem értéktárgy, vagy készpénz formájában - derül ki a Tárki, a Pioneer és a RSM DTM felméréséből. A kutatás eredménye sze­rint jövedelemforrásának elvesztésekor a lakosság ne­gyede egy hónapot sem, két­harmada pedig három-hat hónapot nem lenne képes átvészelni tartalékok hiányá­ban. A lakosság munkajövedel­me 3-400 milliárd forinttal emelkedhet ebben az évben az adóváltozások hatására, így a megtakarítások is nö­vekedhetnek. A pluszjöve­delem viszont jelenleg a ma­gasabb, négy-öt millió forint éves jövedelem felettieket hozza kedvezőbb helyzetbe. A nettó megtakarítások ösz­szegét az elmúlt időszakban növelte, hogy kevesebb hitelt vett fel a lakosság, a pozitív hatást azonban némileg el­lensúlyozta, hogy az emberek a devizahitelek visszafizeté­sére fordították egyebek kö­zött bankbetéteik egy részét. 2010-ben összesen nettó 403 milliárd forint devizahitelt törlesztett a lakosság. fh Vidáman A Kodály-lskolában sem maradhatott el a télűző mulatság. Tíz éve szakadt át a gát Csarodán a természeti katasztrófa évforduló­jára emlékeztek. csaroda. A Bállá Gyula Falu­ház zsúfolásig megtelt, hiszen olyan eseményre emlékeztek pénteken, mely hosszú időre meghatározta e térség sorsát: a 2001. március 6-án bekövet­kezett tarpai gátszakadásra, aminek nyomán kilenc tele­pülést kellett csaknem telje­sen újjáépíteni. A védekezés, az újjáépítés, a helyreállítás 60 milliárd forintba került. Ahogy Bodnár Gáspár, a Fel- ső-Tisza-vidéki Környezetvé­delmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője mondta: ennyi pénz elég lett volna a Tisza egész magyarországi szakaszán a töltésfejlesztésére. Az elmúlt tíz évben is többször fenyege­tett hasonló árvíz, volt olyan, amikor bizony már „rezgeti a léc”./3. Megyei tükör ______________5. Hazai tálon ___________________6. Fórum_____________________ 7, ízvllág ____________________8. Megyénk sportja ___________9., 10. Régi fotók 14. Kttct'Magyvoruág 4401 Nyíregyháza. Postafiók 25. Telefon: (42) 501-510 ■ CSODÁT VIRÁGZIK AJELEN Pénteken és szom­baton a református Iskolák találkozóját rendezik Nyíregyházán, a Jókai Mór Reformá­tus Általános Iskolá­ban zajló eseményt versenyek színesítik. FOTÓK: SIPEKI PÉTER-ŐRZIK A HAGYOMÁNYT Közel egymillió vakcina BUDAPEST. Több mint 950 ezer influenza elleni vakcinát | használtak fel februárig az | 1,3 millió ingyenes szezonális oltóaanyagból - derül ki az Országos Epidemiológiai Köz­pont összesítéséből. fh Szövőszékek a tájházban Paszab életében mindig Is fontos szerepet játszott a népművészet, melynek emlékeit a tájházban kiállított szövőszékek Is őrzik. ggim Emlékezés A tarpai gátszakadás tízéves évfordulójára emlékezik hol­napi számában a Vasárnapi Kelet. Beszámolunk a pénteki emlékülésről, korabeli tudó­sításokból szemezgetünk, s válogatunk a helyszínen ké­szült fotókból is. Tfcrméstarűlate 2010-ban (hektár) «SS « tgp Dél-Dunántúl 976 Jiffi T Magyarország Észak-Alföld 3610 Dél-Alföld 7443 GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH Megtalálták a holttestet • Csirkecomb 569 Ft/kg • Natúr halfilé 799 Ft/kg • Csirkeszárny 469 Ft/kg • Sertéscomb, -tarja 897 Ft/kg • Egész csirke 599 Ft/kg • Sertéskaraj 945 Ft/kg I Március 4-8-áig nőnapi virágvásár! „| „Magyar terméket szeretne, a Családi áruházat keresse!” | Ír————————■^^^■■ uIEM^ANGOL használtruha-kereskedés KISVÁRDÁN, a Bocskai utca 29. szám alatt (a régi kórház helyén) HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK 1200 Ft/kg 900 Ft/kg 600 Ft/kg 400 Ft/kg 200 Ft/kg 11 .: ' w AKCIÓ*: MÁRCIUS 7*TŐL (HÉTFŐTŐL) TAVASZICIPŐVÁSÁR! „ C MORGAN I^a M DOROTHY PERKINS ,H. s I____________________________________* ~ __________________________________________*Az akció 2011. márc. 7-től márc. 11-ig tart! . HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents