Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-26 / 71. szám

2011. MÁRCIUS 26., SZOMBAT 4 Hazai tájakon ^ Hegedűs Zsuzsa, alapítványi elnök a csütörtök esti csengeri rendezvé­nyen FOTÓ: A SZERZŐ Egy csengeri családnál van a tévésztár malacka CSCMGCS. Vetőmagot és kis­állatokat osztanak a nagy- családosoknak a hátrányos helyzetű kistérségekben - mondta el Hegedűs Zsuzsa, a Minden gyerek lakjon jól! alapítvány elnöke csütörtök este Csengerben, ahol zsúfo­lásig megtelt a művelődési központ színházterme. Beszédében hangsúlyozta, hogy a tavalyi kezdeménye­zés - amelyhez a csengeri gazdáktól is kapott segítséget csupán egy tűzoltó akció volt, nem ez jelenti a megol­dást. Megpróbálják azt elérni, hogy a 47 hátrányos helyze­tű kistérségben a hátrányos helyzetű családok maguk termeljék meg azt, amire a családnak szüksége van. A fehérjeellátásban segítséget jelentenek azok a választható háziállatok, napos csibe, na­pos kacsa, nyúl, amiket több variáció közül kiválaszthat­nak a családok. Egy család a napokban már megkapta azt a malacot, amelyik az RTL Klub „reality”-műsorában is szerepelt. A résztvevő önkormányza­tok vállalják, hogy az udva­rokat, kerteket segítenek mű- velhetővé tenni. Fórján Zsolt polgármester azt is hozzá­tette, hogy az önkormányzat rendelkezik szerszámokkal, amivel a házi kerteket meg­lehet művelni. A csengeri gazdák segítséget fognak nyújtani a programban részt­vevő családoknak a szakmai kérdésekben. A vetőmagok április 10-én érkeznek meg, majd ezt követően a kisálla­tok. FODOR LÁSZLÓ A 6. osztályos tanulók ünnepi műsora Tiszaeszláron FOTÓ: TÁRNÁI ENIKŐ A mazsorettek tánca is színesítette a műsort nsnesnift. Bár lassan már a húsvéti ünnepre készülünk, azért szívünknek még kedves felidézni a márciusi forrada­lom ünnepét is. Március 15-én színvonalas ünnepi műsorral készültek a tiszaeszlári általános isko­la 6. osztályos tanulói is az 1848/49-es forradalom és szabadságharc méltó megün­neplésére. A díszletet már he­tekkel korábban elkészítették a gyerekek, és folyamatosan tanulták meg a történelmi események- és irodalmi alko­tások szövegkönyvét. Az emlékező műsort az al­sósokból álló mazsorettek látványos produkciója is szí­nesítette. A ünnepségen az iskola ta­nulóin kívül a település ve­zetői, a szülők is részt vettek - tájékoztatta lapunkat Tárnái Enikő. Diákok az óceán közeléből A házigazda oktatási intézmény sok érdekes programmal szeretné felejthetetlenné tenni a magyarországi vendégeskedést a francia fiatalok számára fotó: m. magyar László A francia fiatalok vendégeskedése jó alkalom a nyelvgyakor­lásra a fogadó kölcseys diákok számára. ffYtftfGYHÁZA. Négy éve kez­dődött iskolai cserekapcsolat keretében 20 francia diák ér­kezett a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumba az At­lanti-óceán partjaitól nem messze lévő Saint Pandelon nevű dél-franciaországi vá­roskából Didier Huard és Benoit Tastet tanár urak ve­zetésével. A legtöbbjük ked­ves ismerősként érkezett a megyeszékhelyre, ugyanis az elmúlt év szeptemberében ők látták vendégül a kölcseys di­ákokat. Ismerkedés a gimnáziummal Kíváncsian várták a számukra ismeretlen ország felfedezé­sét, ahová Bordeaux-Párizs- Budapest útvonalon keresz­tül csütörtök estére érkeztek meg. Az első este után péntek reggel a francia diákok jó han­gulatban meséltek egymás­nak a fogadó családok rend­kívüli vendégszeretetéről és a nagyon finom magyar sü­teményekről. A francia ven­dégek pénteken a házigazda gimnázium életével ismer­kedtek: bemutató órákon vet­tek részt, a gimnázium muzi­kális tanulóinak színvonalas előadásain ízelítőt kapnak országunk kultúrájából, az itt tartózkodásuk programját pedig a franciát tanuló diákok ismertették velük prezentáci­ók formájában. Délután Nyír­egyháza nevezetességeivel és mindennapi életével ismer­kedtek. A hét végét a családokkal töltik, majd hétfőn a debre­ceni egyetemen az országo­san megrendezett frankofon napok rendezvénysorozatába kapcsolódnak be a magyar di­ákokkal együtt. Jut idő a tör­ténelmi nevezetességek, így az egri vár meglátogatására is a fogadó diákok társaságá­ban, akik így a gyakorolhatják a nyelvet. A cserekapcsolat­ban résztvevő gyerek úgy ér­zik, talán életre szóló barátsá­gok kezdenek kibontakozni. Meggyőződésük, hogy a leg­nagyobb földrajzi távolságok is egy nap alatt áthidalhatók egy baráti beszélgetéssel... franciául. km G MSZP-SAJTOTAJEKOZTATI A Fidesz a tehetőseket védi, s nem a lakosságot G JOBBIK-SAJTOTAJEKOZTATi A Jobbik lerántaná a leplet az ügynöklistáról NYÍREGYHÁZA. Dilettáns a kor­mányon lévő Fidesz gazda­ságpolitikája, magunkra ha­ragítottuk az Európai Uniót, idegenkednek tőlünk a kor­mányok, a foglalkoztatás te­rén rosszabbodott a helyzet, s ez szociális válsághoz vezet. Mindez összegzésként azon a sajtótájékoztatón hangzott el, amelyet Nyíregyházán tartott pénteken dr. Katona Tamás egyetemi tanár, az MSZP or­szágos elnökségének tagja. Mint kifejtette, a Fidesz rossz gazdaságpolitikájának két oka van. Egyrészt nyolc éven keresztül az ellenzék­ben a fiatal demokraták azt a demagógiát hangoztatták, hogy rájuk kell szavazni, s akkor minden egy csapásra megoldódik, másként úgy gondolkodnak, mintha Ma­gyarország Európai Unión kívüli ország lenne önálló, független gazdasággal. A hi­bák felsorolásakor utalt az egykulcsos adórendszerre, amelynek következtében a munkavállalók 80 százaléka rosszabbul keres. Ugyancsak elhibázott döntés a családi adókedvezmény, hiszen a magyar családok többsége nem keres annyi pénzt, hogy igénybe is vehesse. Csupán abban következetes a Fidesz- kormány, hogy ellenzékben mindent megígér, kormányra kerülve pedig csak a tehető­sek érdekeit védi, s nem a la­kosságét. Csabai Lászlóné, az MSZP országos elnökségének tagja Lázár János Fidesz-frakció- vezető politikai vihart kavart mondataival kapcsolatban azt mondta, hogy a Fidesz- frakció sok tagjának soha nem volt munkahelye, vagyis éppen ők a kritizált megélhe­tési politikusok. A Fidesz ar­rogáns politikája felháborító, nem vezet jóra - mondta még, utalva Wittner Mária Horn Gyula haldoklásával kapcso­latos kijelentésére. NYÍREGYHÁZA. A Jobbiknak számos érdemi javaslata van, amelynek helye lenne az új Alaptörvényben, ilyen példá­ul a termőföld és kincseinek védelme, az önkormányza­tok önállósága és a felelős va­gyongazdálkodás, ám ezeket- a korábbihoz hasonló módon- várhatóan lesöpri majd a két­harmados Fidesz-KDNP több­ség - kezdte sajtótájékoztató­ját dr. Apáti István, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője. Elmondta: pártja a jövőben is harcolni fog azért, hogy az önkormányzatok elegendő forrást kapjanak az államtól feladataik ellátásához, büntet­hetőek legyenek a nemzeti va­gyon megkárosítói, akik részt vettek a privatizációnak hívott gazdasági rablóhadjáratban, és végre, húsz év után nyilvá­nosságra kerüljenek a fél(t)ve őrzött ügynöklisták.- A 2009. év végi törvényi szigorításnak, avagy a Fidesz és az MSZP cinkos összekacsin- tásának köszönhetően máig temetetlen a múlt, pedig fon­tos lenne, hogy az ismeretek teljes birtokában értékeljük, és lezárjuk végre a régmúlt történéseit. Ha a forradalmi többség ezt elmulasztja meg­tenni, az félelemről árulkodik. Sok kormányoldali szereplő­ről is kiderülhetnek ugyanis kényes-kínos információk, s elképzelhető, hogy a magyar politikai elit kártyavárként omlana össze! Az alkotmányozásra vissza­térve hozzátette: pártalkot- mány van születőben, amely elkapkodott, hiányos, tartal­milag kidolgozatlan és kon­szenzus nélküli. Érthetetlen, hogy a Fidesz vonakodik meg­adni a választójogot a határon túli magyaroknak, a gyerme­kek után járó szavazati jog szorgalmazásával ugyanakkor szeretné elérni, hogy végül a hazai kisebbség döntsön a többség sorsáról. km-pi G PIACI ARAK A MEGYÉBŐL Áru ____________j Nyíregyháza Klsvárda Fehérgyarmat Vásárosnamény Újfehértó Paradicsom 500-700 650-800 650-750 800 ~ 650-800 Paprika 60-350 850-900 700 100-150/db 1200 Fokhagyma 50-100/db 1600 1500-1700 1700 1700-1800 Retek 150-300 150-200 250-350 160 200-450 Uborka 600 650 600 600 650-750 Szárazbab 600-800 600-700 600 600 800-1000 Gomba 600-750 700 650-800 750-850 750-900 Savanyú káposzta 250-300 300 200-250 200-300 250-300 Alma v 150-300 150-200 150-200 200-250 150-200 Sárgarépa 200-300 200-250 200 250 300 Petrezselyem J 300-500 400-550 500 700 700-800 Sütőtök 100-150 200 j 150 Burgonya 200-350 160-200 100-170 120 130-200 Hagyma 200-300 150-250 130-180 150-200 150-180 Mák SfT\ 1100 700 900 " 700-800 Dió 3000 2100 1900 - 1800-2000 Karalábé 200 250 200 200 200-230 Karfiol ' 450 500 550-650 500 450-580 Kelkáposzta - 200-220 200-250 250 250-350 Káposzta 200-250 220 í 150-200 250-350 150-200 Méz 1000-1600 - 1400 - 1800-2000 Tojás 25-35 28 I 22-30 30 30-35 Cukkini -yJ 400 - 400-500 - 750 Körte - 300-450 300-450 500 550-650 Brokkoli 350-400 500-700 - - 850 NYÍREGYHAZA 1 ­NYÍREGYHAZA plaza SZEGFŰ u. 75. 2011. 03. 24-30. ANYÁT A MARSRA (3D) 11.00. 13.00.15.00.17.00 FÉKTELEN HARAG (3D) 21.15 SANCTUM (3D) 19.00 ÁLOMHÁBORÚ 12.00. 14.15.16.30.18.45, 21.00 ÉBREDJVELÜNK 12.00. 14.00.16.00, 18.00. 20.00.22.00* FEKETE HATTYÚ/ BLACK SWAN 4 OSCAR DÍJ 15.00,17.00,19.00, 22.30* A FÖLD INVÁZIÓJA - CSATA: LOS ANGELES 11.15,13.30,15.45,18.00, 20.15,22.30* KELLÉKFELESÉG 18.15,20.30 RANG0 14.15,16.15 A NEGYEDIK/IÁM NUMBER FOUR 13.00 GAGYI MAMI: MINTKÉTTOJÁS 11.00 ELHAJLÁSI ENGEDÉLY 21.00 ♦CSAK SZOMBATON JEGYRENDELÉS: 06-42 999-412 WWW.PALACECINEMAS.HU Március 26-án és 27-én megyénk­ben a következő állatorvosok adnak ügyeletet: a kisvárdai-záhonyi ügyeleti körben dr. Varga József (06-30/299- 1788),a baktalórántházi kistérség­ben dr. Gyene Bálint (06-30/958- 7919), az ibrányi körzetben dr. Szepesi András (06-30/229-9649), a nyíregyházi körben dr. Kovács Petra (06-30/914-0913), a tiszalöki kör­ben dr. Kokas Gyula (06-20/4142- 880), a m.szalkai körzetben dr. Szabó Ervin (06-30/9635-486), a csengeri körben dr. Lázár István (06-20/984- 0089), a nyírbátori körben dr. Molnár Csaba (06-30/9762-661), a nagykállói körben dr. Horváth Ferenc (06-20/9886-809), a f.gyarmati körben dr. László Imre (06-30/303- 9287), a v.naményi körben dr. Koncz B. Sándor (06-30/303-9261). MVJH.'.IU3J..4J Személynévé eredetű helynév, a szláv Sur vagy Zsur az alapja. b) Zsurk Szentmisék egy órával később NYÍREGYHÁZA. A hét végi óra­átállítás miatt a Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Ró­mai Katolikus Társszékesegy­házban vasárnaptól az esti szentmisék 18 órától kezdőd­nek. Területi verseny Rakamazon rakamaz. A Magyarországi Németek Országos Szövetsé­ge 7. alkalommal hirdeti meg a német nemzetiségi vers- és prózamondó versenyt. Márci­us 28-án a rakamazi Erzsébet Királyné Oktatási- és Nevelési Intézmény ad helyet a regio­nális versenynek, ahol a zsűri kiválasztja kategóriánként azt a tanulót, aki képviseli a régi­ót májusban Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents