Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-25 / 70. szám
224963 2011. MÁRCIUS 25.. PÉNTEK 8 Megyei tükör 1(00 Vásárra vitt kedvezmények Snétberger tehetséges roma muzsikusokat keres Több mint 100 kiállító ajánlata közül válogathat a közönség a hét végi utazási vásáron. KMCCKN. Már 21. alkalommal várja a látogatókat március utolsó hét végéjén a hagyományos debreceni utazási kiállítás, ahol több mint 100 kiállító ajánlata közül válogathat a közönség március 25-27. között a Kölcsey Központban. Negyedik alkalommal ad helyet a debreceni Kölcsey Központ a nagy múltú utazási vásárnak, ahol a turisztikai kiállítók mellett arra is van elegendő terület, hogy a gyerekek kalandparkban szórakozhassanak, vagy az idén 50 éves Nagyerdei Kultúrpark különleges attrakcióit csodálhassák. Speciális ajánlatok „Az utazási irodák, szállodák, turisztikai régiók kifejezetten A14 éves kor alatt ingyen látogatható a Ki- állftás és Vásár 2011 a Kölcsey Központban március 25-27. között, pénteken és szombaton 10-18 óráig, vasárnap 10 és 16 óra között várja az utazásra hangolt közönséget. Városlátogatások, tengerparti üdülések, hazai programok közül válogathatnak a látogatók fotó: internet az Utazás és Szabadidő Kiállítás és Vásárra kialakított csomagokkal jelennek meg, olyan kedvező árakkal, amit csak a rendezvény alatt tudnak a látogatók lefoglalni. Érdemes ebből a szempontból is figyelni a kínálatot, ha komolyan gondolkozunk az utazásban, akkor járjuk végig a vásárt az egyedi ajánlatokért, töltsünk el egy kellemes napot az egész család számára vonzó programokon” - ad tippet a látogatóknak dr. Dajnoki Krisztina vásármenedzser. A tapasztalatok szerint nem kell megijedni a többcsillagos szállodáktól sem, hiszen olyan kedvező lehetőségeket találhatunk a március 25-27. közötti kiállításon, amelyek akár meglepetést is okozhatnak megfizethetőségükkel. A három nap alatt természetesen a helyszínen le is lehet foglalni a kiválasztott utazásokat, sőt a belépőjeggyel értékes belföldi utazásokat, utalványokat nyerhetünk. ÉKN ■ ■Járjuk végig # w a vásárt az egyedi ajánlatokért. DR, DAJNOKI KRISZTINA nyíregyháza. Jazzre, világzenére, klasszikus zenére is nyitott, 12-20 év közötti roma fiatalok jelentkezését várják az Európai Roma Zenei Szak- kollégiumba. A szakkollégium alapítója, Snétberger Ferenc világhírű gitárművész, zeneszerző március 26-án Nyíregyházán, a Vikár Sándor Zeneiskolában (Kürt u. 5-ll.) személyesen hallgatja meg a jelentkezőket 10.30-13.30 között. A meghallgatásra hangszeres zenészeket várnak, mivel az ének tanszak csak 2013- ban indul. Zongorát, dobot, nagybőgőt biztosítanak a zeneiskolában, ha valaki más hangszeren játszik, azt vigye magával. A 60 legtehetségesebb fiatal 2011 nyarán 6 hetes ingyenes kurzuson vesz részt a Balaton mellett, Felsőörsön, teljes ellátással, ahol olyan Közmeghallgatás NYÍREGYHÁZA. A nyíregyházi repülőtér zajgátló védőövezetének kijelölésével kapcsolatban az NKH Légügyi Hivatal közmeghallgatást tart március 31-én 14 órától a Városháza Bencs termében. Bödőcs Tibor Bödőcs Tibor a VMK-ban lép fel nyíregyháza. A stand up comedy egyik legismertebb képviselője, Bödőcs Tibor április 14-én 19 órától a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrumban lép fel. A fiatal humoristát kétszer jutalmazták a Magyar Rádió Bonbon-díjával, tavaly 2010-ben pedig ő kapta a hazai humoristák elismerésére alapított legrangosabb díjat, a Karinthy- gyűrűt. Belépők vásárolhatók a VMK információján minden nap 8-19 óráig. Legkésőbb június 1-jén kinyit a Parkfürdő Az átgondolatlan műszaki megoldások miatt számos korrekcióra volt szükség FOTÓ: RACSKÓ TIBOR A 24. órában ugyan, de ki tudják javítani azokat a hibákat, melyek a nyitást veszélyeztették volna. nyíregyháza Mint ahogy arról korábban többször beszámoltunk: uniós forrásból újul meg a Parfürdő Nyíregyházán: a rekonstrukció és bővítés összköltsége több, mint 1,1 milliárd forint. A projekt részeként felújítCÁPÁTOK, ELEMEK A projekt neve: A XXI. századi fürdőkultúra megteremtése a nyíregyházasóstói hagyomány alapján - a Parkfürdő rekonstrukciója és bővítése Összköltség: 1,1 milliárd forint Támogatás: 596 millió forint A támogatás mértéke: 50 százalék A felújítás elemei: a termálvizes medence felújítása, az úszómedence átépítése, az olasz medence és a csúszda felújítása, valamint egy termálkút fúrása ják a termálvizes és az olasz medencét, s a csúszdát, átépítik az úszómedencét, s egy termálkutat is fúrnak. Arról, hogy a beruházási szakaszban lévő projekttel komoly gondok vannak, dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója már a kinevezésekor tartott februári sajtótájékoztatón beszélt. Akkor azt mondta: a futó projektet felül kell vizsgálni, a tervezési koncepció hiányosságaiból adódó problémákat pedig a lehető legrövidebb időn belül orvosolni kell ahhoz, hogy a strandszezon kezdetére a Parkfürdő kinyithassa kapuit a vendégek előtt. Kijavítják a hibákat A pénzügyi-szakmai felülvizsgálat megtörtént, a vezérigazgató pedig lapunknak most azt mondta: a 24. órában ugyan, de ki tudják javítani azokat a hibákat, melyek a nyitást veszélyeztették volna.- Az átgondolatlan műszaki megoldások miatt számos korrekcióra volt szükség, de a projektelemek megvalósulnak, május 15-én pedig terheléses próbaüzem kezdődik, és reményeink szerint legkésőbb június 1-jén kinyithat a Parkfürdő, mely megújult medencékkel és csúszdával várja a strandolókat - mondta a vezérigazgató. km művészek tanítják őket, mint Snétberger Ferenc, Oláh Kálmán, László Attila, Szakcsi Lakatos Béla, Tony Lakatos. Ősszel és tavasszal újabb 3-3 hetes kurzus vár majd a fiatalokra, ami összeegyeztethető az általános- vagy középiskolai tanulmányokkal, tehát emiatt nem kell évet halasztaniuk. Snétberger Ferenc FOTÓ: JENS RÖTZSCH Váci Mihály Szavalóverseny NYÍREGYHÁZA. A Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum a Költészet Napja tiszteletére idén is megrendezi a Váci Mihály Szavalóversenyt. Jelentkezni április 4-éig három kategóriában - gyermek (10-14 éves korig), ifjúsági (15-18 éves korig) és speciális (látás- és hallássérült, valamint tanulásban akadályozott gyerekek) - lehet egy Váci Mihály- és egy Babits- vagy Pilinszky-verssel. A versenyt április 11-én rendezik. Jelentkezési lapok kérhetők a — szervező intézmény információján (Nyíregyháza, Szabadság tér 9.). A Kertvárosi közösségi ház várja a vendégeit NYÍREGYHÁZA, a Kertvárosi Közösségi Ház Zumba csoportja továbbra is várja a jókedvűen csinosodni, mozogni vágyókat. A foglalkozásokat kedden és csütörtökön 18-19 óra között tartja Kövesdi Zsuzsanna zumbaoktató. A ház Kertbarát Klubjának következő foglalkozására március 28-án, hétfőn 17 órától várják az érdeklődőket. Az előadás címe: A víz. Áldás vagy kár? Információ: 42/342-213. C www.topaukcio.hu Ma indul Hazánk legbiztonságosabb árverése! Ma Indul a Topaukció! Családi kedvezmény a matinéra látogatóknak Mától lehet licitálni a www.topaukcio.hu oldalon. Szeretne többet tudni a Topaukció árverésről? TOMUKO& A weboldalon a legapróbb részletekig tájékozódhat. Az így működik és a Gyakori kérdések menüpont alatt a legkülönbözőbb kérdésekre is választ kaphat - ezekből mazsoláztunk: Hogyan tudok licitálni? Az ajánlatokat Ön is, de akár a szerver is megteheti. Ez azt jelenti, hogy a titkos maximum licit megadásával rögzítheti, hogy mennyi pénzt akar kiadni az adott termé- kért/szolgáltatásért. A liciteket innentől a szoftver teszi meg Ön helyett, amely mindig éppen csak akkora összeggel emeli az ajánlatot, hogy Ön a vezető pozícióját megőrizze - az árverés lezárulásáig, illetve a titkos licitmaximum összegéig. Mi az a kikiáltási ár? Először a kikiáltási árat kell a termékért megadni (ez a kereskedelmi ár 50 százaléka). A kikiáltási ár a legkisebb licit, amelyet kezdésként a rendszer elfogad. Hogyan tudhatok meg többet a felkínált árucikkről? Amennyiben az Ön számára nem elegendő az árucikk leírásában található információ, akkor közvetlen kapcsolatba léphet a termék eladójával. Az elérhetőségek közül használhatja a telefonszámot vagy akár a címet is, és amennyiben szeretné megtekinteni az árut, akkor kérjük, látogasson el az eladó üzlethelyiségébe! Egyszerre hány árucikkre lehet licitálni? Amennyire szeretne. A különböző árucikkek árverezése egymástól függetlenül történik (a zárás sem egyszerre történik, termékenként eltérő módon). Ennek megfelelően minden árucikket megvehet, amelyre ajánlatot tesz. Visszavonhatom az ajánlatomat? A megadott ajánlat kötelező érvényű és visszavonhatatlan. A titkos licitmaximumot is utólag csak felfelé módosíthatja. Mikor tudom meg, hogy én nyertem-e? Közvetlenül az árverés befejezése után tájékoztatást kap (e-mail) arról, hogy az Öné lett-e az árucikk. Licitáljon, és nyerjen! A kalapács április 4-én üt le! Válogasson közel 2000 egyedi ajánlat közül! Az árveréshez jó szórakozást kíván a Topaukció csapata! nyíregyháza. Bábszínház, mesejáték és játszóház várja az érdeklődőket a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcéntrumban vasárnaponként délelőtt 10-12 óra között. © PROGRAMOK Március 27. A halász és a felesége a nagyváradi bábszínház Matyi Műhely Bábszínház előadásában. Játszáház: gyöngyfűzés ___________. Április 3. A kakas és a kandúr a Szivárvány BábszínA intézmény a családok részére családi kedvezményt biztosít, mely értelmében 3 fő jegyvásárlását követően a további családtag(ok) ingyenesen vehetnek részt a programban. ház előadásában, játszóház: szélfogó és termésképek készítése _____________ Április IQ. Szurkos hátú szalmaboci a Katica Bábszínház előadásában. Játszóház: cslbekészltés tojáshéjból Az oldal támogatója ■■■■■■ »|i ■ ■ I HIRDETÉSEK