Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-14 / 61. szám

4 Katasztrófa 2011. MÁRCIUS 14., HÉTFŐ Katasztrófa Japánban: túlélők után kutatnak Hatalmas pusztításokat okozott a földrengés utáni áradat fotó: internet Nagy erőkkel kere­sik a túlélőket. Csak Miyagiban tízezren halhattak meg. TOKIÓ. Több mint 215 ezren vannak menekülttáborokban Japánban a pénteki, 8,9-es erejű földrengés és hatalmas szökőár után, amelyet azóta több tucatnyi utórengés kö­vetett, közte egy 6,8-as ere­jű szombaton és egy 6,3-es vasárnap. A leginkább érin­tett tengerparti szakaszokon mintegy ötvenezer ember ku­tat a túlélők után, hozzájuk a nemzetközi csapatokon kívül hamarosan további százezer katona csatlakozik. A halottak számát kétezer fölé becsülik a hatóságok, ám a katasztrófa által legjobban sújtott Miyagi rendőrfőnöke szerint egye­dül az ő prefektúrájában több mint tízezren halhattak meg. Elzárva a külvilágtól Újabb százezer embert vezé­nyelt a japán kormány a föld­rengés sújtotta térségbe, hogy segítsenek a már ott dolgozó mintegy 50 ezer katonának és katasztrófa-elhárítónak. Kitazava Tosimi védelmi mi­Továbbra is súlyos a hely­zet a sérült atomerőmű­nél. KANHAOTO niszter vasárnapi kijelenté­se szerint a japán fegyveres erők negyven százalékát ki­tevő „csapaterősítés” egy-két napon belül megérkezhet Honshu-sziget keleti, kataszt­rófa sújtotta felére. „Nagyon sok ember van, akik még mindig el vannak zárva a külvilágtól és segítségre vár­nak” - indokolta a miniszter A második világháború óta a legsúlyosabb válsággal néz szembe Japán - jelentette be helyi idő szerint vasárnap este Kan Naoto miniszterelnök, a nemzethez intézett beszédé­ben. A kormányfő arra szó­lította fel a lakosságot, hogy a Kyodo hírügynökségnek a mentőcsapatok létszámának növelését. Újabb és újabb holttestek Egyedül Minamisanrikuban mintegy tízezer embert keres­nek a hatóságok, ami az apró kikötőváros lakosságának több mint a felét jelenti - kö­zölte az NHK állami televízió. takarékoskodjanak az ener­giával, mert hétfőtől nagy arányú áramkimaradások várhatóak. A pénteki földren­gésben megsérült atomerő­művel kapcsolatban a Kan azt mondta: a helyzet továbbra is „súlyos”. A keresőcsapatok ugyanakkor folyamatosan találnak holt­testeket a teljes érintett keleti partszakaszon, vasárnap pél­dául csak Higashimatsushima városban több mint kétszáz áldozatra bukkantak egy helyszínen. Érkezik a segítség A természeti csapás sújtot­ta országba eközben folya­matosan érkezik a külföldi segítség: a tokiói külügymi­nisztérium szerint vasár­nap reggelig 69 ország és öt nemzetközi segélyszervezet ajánlott segítséget. Köztük van Kína, amely a tavalyi területi vita ellenére is egy 15 fős mentőcsoportot in­dított Japánba, valamint a christchurch-i földrengés utáni romokat takarító Új- Zéland is, amely szintén kül­dött szakértőket. fh EOI3ZÜH3 Az eddigi legsúlyosabb földrengé­sek a világban: Valdivia (Chile, 1960. május 22): 9,5­es erősségű _________________ Alaszka (1964. március 28): 9,2-es erősségű ____________________ Szumátra (2004.december 26): 9,1­es erősségű ___________________ Kamcsatka (1952. november 4): 9.0- es erősségű ______________ Arica (Chile, 1868. augusztus 13): 9.0- es erősségű ______________ Cascadia (Kanada, 1700, január 26): 9.0- es erősségű ______________ Sendai (Japán, 2011. március 11): 8,9-es erősségű Takarékoskodniuk kell Hogyan tudna leolvadni A földrengés sújtotta fukusimai atomerőműben történt re rádioaktív anyag kerül a levegőbe, és leolvad az erőmű. Ez tudják az erőművel megfelelően hűteni, ha az üzemanyagr Forralóvizes reaktor (BWR): A vizet az uránatomok széthasításá- val melegítik. A víz gőzzé válik, úgy működteti a turbina generátort, ezáltal termelődik az áram. Majd a gőz újra vízzé válik, visszapumpálódik a reaktorba, és kezdődik minden elölről. Ahhoz, hogy a radioaktív anyagok ne szabadul­hassanak ki, több biztonsági sorompót is építettek a rendszerbe. o Fém védőburkolat: Urán üzemanyagrudakat tartalmaz a reaktormagban B Reaktor edény 0 Konténment (Gömb alakú betontömb) A földrengés idején a reaktor automatikusan lezárul □ Vezérlő rudak: Hidraulikailag hét Gőzkivezetés a turbinákra másodpercen belül bevezetődnek a magba Vészhűtés: Dízel generátor kezdi a vészhűtést. Ha a veszély pillanatá­ban még több hő termelődik, akkor növekszik a nyomás 0 Nedvesakna: A nyomáscsökkentés azonnal beindul. Ha a nyomás túl naggyá válik, a csökkentő szelep kinyílik, kibocsátja a gőzt, amely vízként ömlik a tartóépítmény medencéjébe. H Leolvadás: 1200 fok felett az üzemanyagrudak védőburkolata megolvad, a cézium és a jód rádioaktív izotópjai kiszivárognak, a környezetbe kerülnek. Forrás: General Electric, wire agencies Nincs pánik, de menekülnek Már 4000 dollárra szökött a repülőjegy ára Tokióban, annyian hagynák el a várost. nyíregyháza. Szemtanúk szerint a háztömb egy métert lengett ki a legerősebb föld­Popovics Péter és felesége egy családi fotón fotó: magánarchívum rengés pillanataiban - számolt be a tokiói 14 emeletes ház megpróbáltatásairól a legfel­ső szinten lakó Popovics Pé­ter. A nyíregyházi fiatalember ekkor a munkahelyén volt, és szerencsére a felesége sem tartózkodott otthon a kéthó­napos kislányukkal. Péter 11 éve él Japánban: az oszakai egyetem elvégzése után a német TÜV-Rlieinland alkal­mazottjaként kapott munkát Tokióban, míg a szintén nyír­egyházi felesége angol nyelv­tanár. Félnek a sugárrveszélytől- Japánban már úgy állítják be a bútorokat a lakásokban, hogy rögzítik a falhoz, így rengésnél nem borulnak fel. Ugyanakkor a fiókok és tar­talmuk, s minden más tárgy, használati eszköz repült, tér­dig jártunk a holmik között- meséli el, hogy nem úszták meg a rengéseket, sőt: hétfőn úgy döntöttek, hogy elhagy­ják otthonukat. Az emberek félnek az utó­rengésektől, és tartanak attól is, hogy az atomreaktorok to­vábbi károsodása miatt mégis sugárveszélyes helyzet áll­hat elő. Tömegesen hagyják el a fővárost azért is, mert az atomerőművek meghibáso­dása folytán jelenleg csak sza­kaszosan látják el elektromos energiával Tokiót. Az egyes kerületekben naponta 3-4 óráig van áram - márpedig ott szinte minden árammal műkö­dik. A fiatal házaspár is autóba ült, és 360 kilométerre délre fekvő Oszakába költözött. Pánik nincs, de vannak jelek: a repülőjegyek ára Tokióban 4000 dollárra szökött, és meg­rohanták a gyógyszertárakat jódtartalmú készítményekért - ezekre sugárzásveszély esetén lenne szükség. ÉKN-NYZS Külügyi helyzetértékelés Csak sürgős esetben ja­vasol utazást a magyar külügyminisztérium. BUDAPEST. Kizárólag sürgős esetekben javasolja a magyar állampolgároknak a budapes­ti külügyminisztérium, hogy Japánba utazzanak. Utóren­gésekre is figyelmeztetnek. A külügy figyelmeztetése sze­rint az autópályákat lezárták Tokió környékén, az áram- és telefonellátás pedig akadozik, sok helyen szünetel is. Két reptér már fogad Csak részlegesen van vonat­közlekedés Tokiótól délre Ja­pánban, északra vasárnapig egyáltalán nem lehet eljutni vasúton. Törölték a belföldi repülőjáratokat is. A magyar külügyminisztérium utazási figyelmeztetése szerint a ja­pán fővárosban sem állt még teljesen helyre a tömegköz­lekedés, a járatok általában túlzsúfoltak napközben. Két tokiói repülőtér már fogad já­ratokat. Leiárt autópálya A főváros környéki autópályá­kat viszont teljesen lezárták a forgalom elől, azon csak a tűzoltók, rendőrök és mentők közlekedhetnek. A külügy­minisztérium figyelmeztet, hogy a sztrádazár miatt a ki­sebb utakon dugók vannak, a szokásosnál öt-hatszor hosz- szabb idő alatt lehet eljutni vidékre. Túlterhelt mobilhálózat A magyar külügy azt közli, hogy ötmillió háztartásban szombaton sem volt áram, és a tokiói kormány ott is taka­rékosságot kér a japánoktól, ahol - mint például Tokióban - működik az elektromos há­lózat. Az egészségügyi szol­gáltatásokban nincs fennaka­dás. Az éttermek és az üzletek egy része bezárt. FH « ÓVINTÉZKEDÉSEK A JAPÁN TÉVÉBEN A katasztrófa után nagy erejű utórengésektől tartanak, ezért hírolvasóknak kötelező a védősisak viselete.i. fotó: net Pusztító szökőár akár Dél-Európában is lehet Magyarországon nem alakulhat ki cunami, vi­szont a Földközi-tenger partvidékén igen. Debrecen. Szökőár földrengés veszélyes helyen alakulhat, ki, ahol a szárazföld nagy ki­terjedésű tengerrel, óceánnal találkozik - válaszolta kérdé­sünkre Juhász Árpád geoló­gus, aki azzal folytatta, hogy értelemszerűen Magyaror­szágon nem alakulhat ki ilyen jelenség, viszont Dél-Európá­ban, a Földközi-tenger partvi­dékén igen.- Mint ahogy volt már erre példa, az ókorban a Kréta szi­W Szökőár el­len a legjobb védekezés az építkezés minősége. JUHÁSZÁRPÁD getén virágzó Minószi civili­zációt 3 ezer 600 évvel ezelőtt a Thíra-sziget katasztrófája következtében elindult ha­talmas szökőár pusztította el. Csakhogy azt nem elsősorban a földrengés, hanem vulkáni tevékenység következtében kialakult cunami söpörte el a föld felszínéről. Fontos az építkezés minősége A földrengést, illetve a követ­keztében kialakuló szökőárat nem lehet pontosan előre je­lezni - véli Juhász Árpád. Igaz, a Csendes- és az Indiai-óceán sűrűn lakott és cunami által veszélyeztetett partvidékén jól kiépített figyelőrendszer van, amely a geológiai folya­matokból tud következtetni a szökőárveszélyre. A legjobb védekezés az építkezés minő­sége. Jó anyagból, jól megépí­tett házak, és olyan magas­ságban, ahol már védettek a szökőártól. ékn-kzs Mit történ „Teljesen kizárt egy csernobilhoz hasonló tragédia” - mondja elem­zésében a magyar szak­ember. Budapest. Teljesen kizárt Japán­ban olyan nagyságú és hatású nukleáris baleset, mint ami 1986-ban Csernobilban történt­szögezi le a Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója. Az első kritikus 24 óra Aszódi Attila vasárnapi közle­ményében azt írja a földrengés által komolyabban érintett 3 atomerőművi telephely közül az Onagawa-i a jelenlegi in­formációk szerint már bizton­ságos, a Fukushima-Daiichi 2 reaktoránál azonban valóban komoly hűtési problémák lép­tek fel. A magyar szakember ©MEGKÉRDEZTÜK: Ön sze DAKOS JÁNOS: Megtör­ténhet, hogy Ide is elér a hatása BOOOLAYZOLTÁ milyen hatása le nem tudhattuk e F. NAGY ZSUZSA: FAZEKAS CSABA KBzvazett módon lehet Gazdasági értele ránk hatása lehet hatása rán

Next

/
Thumbnails
Contents