Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-10 / 58. szám

2011. MÁRCIUS 10.. CSÜTÖRTÖK wwwJceleLtau 15 KELET GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon Is kinyilváníthatja részvétét Szomorú szívvel, a megváltoztathatatlant elfogadva tudatjuk, hogy édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédmamám özv. CZAP SANDORNE szül. Varga Erzsébet 2011. március 2-ának hajnala óta örök álmát alussza. A kisvárdai Városi Köztemetőben 2011. március 11 -én (pénteken) 13 órakor búcsúzunk tőle római katolikus szertartással A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ ANTALNÉ szül. Sándor Katalin volt APEH dolgozó, nyíregyházi lakos 64 éves korában elhunyt. Temetése 2011. márci­us 16-án 13.00 órakor lesz az Északi temető Korányi úti ravatalo­zójából. 2I570 Gyászoló család. Szerettem volna még élni, az unokáknak örülni. A betegség nem kegyelmezett, a Teremtő másként rendelkezett. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy a jó feleség, édesanya, nagymama, PAPP SÁNDORNÉ szül. PÉLI ANNA buji lakos 65 éves korában elhunyt. Temetése 2011. március 11-én pénteken 11 órakor lesz a buji temetőben a római katolikus egyház szertartása szerint. 27077 Gyászoló családja. Lelked elszállt, mint hópehely a fényben, de ragyog ránk fényes csillagként az égen. Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KARACS LÁSZLÓNÉ szül. Molnár Borbála életének 65. évében elhunyt. Temetése 2011. március 10-én 13 órá­tól lesz a zsurki református temető ravatalozójából. 26994 Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy . r _ ID. LEHOCZKI JANOS volt nyírteleki lakos 63 éves korában elhunyt. Temetése 2011. márci­us 11-én 10.00 órakor lesz a nyírteleki temető ravatalozójából. 226997 A gyászoló család. Drága jó szívét, dolgos két kezét áldd meg ó Atyánk, s mi megköszönjük, hogy ő volt az édesanyánk. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető gyermek, feleség, édes- ‘ anya, nagymama, MATISZ ISTVÁNNÉ szül. Bácskái Erzsébet Nyírbogdány, Alkotmány utcai lakos 46 éves korában váratlanul eltá­vozott közülünk. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2011. március 11 -én pénteken 1 3 órakor lesz a nyírbogdányi temetőben, a református egy- g ház szertartása szerint. Gyászoló családja. ~ Hosszú az út, mely sírodhoz vezet, amely befedte drága testedet. Hiába visszük rád a virágot, Veled eltemettük az egész világot. Fájó szívvel emlékezünk halálod 4. évfordulóján IFJ. ZÁMBA GYURIKÁRA Bánatos szüleid és nővéred Katica Mátészalkáról Szerettem volna még élni közietek, de a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehetett, Szeretteim, Isten veletek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy SINKU MIKLÓS kótaji lakos, 71 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2011. már­cius 11-én pénteken 15 órakor lesz a kótaji temetőben a római kato- s likus egyház szertartása szerint. Gyászoló családja. 8 MEGEMLÉKEZÉS Milyen szomorú egyedül lenni, Téged mindenütt hiába keresni. Téged várni ki nem jön többé, Téged szeretni, mindig örökké. Az idő sem gyógyítja sebeinket, mert te igazán szerettél bennünket. Hiába borul rád a temető csendje, szívünkben élni fogsz mindörökre. Szerető feleség voltál, drága jó édesanya, Bánatos családod nem felejt el soha. El nem múló fájdalommal emlékezünk a legdrágább feleség, édesanya, PAPPJÓZSEFNÉ szül. Tóth Éva halálának 1. évfordulójára. Gyászoló családja. Megemlékezése: 2011. március 13-án 11 órakor lesz az apagyi refor- g mátus templomban. 81 Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, örökké szeretünk, nem feledünk téged. Fájó szívvel emlékezünk DROBNI JÓZSEF felsősóskúti lakos halálának 5. évfordulójára. Felesége, két gyermeke és családja, négy unokája és családja, ^$326 két dédunokája. GEGENYSÁNDOR kállósemjéni lakos halálának 1. éves évordulójára. Apukánk! Eltűnt a mosolyod, elfogyott a szavad, kínoz a hiányod, szívünk kettészakadt. Csillaggá változtál, barangolsz az égen, gyere mifelénk is, úgy mint reges-régen. Reméljük, ott fenn is gondolsz néha ránk, békésen nyugodjál drága jó Édesapánk, Papókánk. Szerető felesége, lányaid családjaikkal. Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk! Kegyeleti hirdetéseit fotóval is feladhatja! KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik PREG SÁNDOR temetésén megjelentek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 224534 A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik édesanyám, VERES SÁNDORNÉ szül. Tóth Piroska temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyá­szunkban osztoztak, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 220754 Gyászoló család. Köszönetét mondunk minden rokonnak, ismerősnek, akik szeretett halottunk, ID. RACSKÓ MIHÁLY temetésén részt vettek. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, ÖZV. BODNÁR FERENCNÉ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fáj- s dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. | Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik a szeretett férj, édesapa, nagyapa, dédapa, testvér és rokon, ID. MORAVCSIK ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fáj- g dalmunkban osztoztak. Gyászoló család, a Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ÖZV. FILE PÁLNÉ szül. Katona Magdolna temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fáj- dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. § Hálásan köszönöm a Férjem temetésén való részvételt. Hargitáné. Hálás szívvel mondok köszönetét mindazoknak, akik szeretett édes­apám, BARTHA JÓZSEF búcsúztatásán részt vettek és fájdalmamban osztoztak. 225555 Gyászoló fia. nj _ Gyászközlemények felvétele: Információ Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. __________42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Kisvárda, Szent László u. 25. ___ 45/500-850 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér l. 44/500-880 Temetkezési Vállalat Nyíregyháza, Pazonyi tér 5- 42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Selyem u. 37._________________ 42/404-938 Takács Plusz Kér. Kft. Kemecse, Sport u. 8. ______ 42/358-412 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető 06-30/93-57-830 Jáger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46.___________________ 44/342-037 Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény ________06-30/27-17-004 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. ________ 44/511-ou- Vásárosnamény, Rákóczi u. l. _______45/470-251- Nagykálló, Árpád u. 12., fsz. 5. 42/506-464 Tiszavasvári Takarékszövetkezet- Ibrány, Lehel u. 3. _________ 42/200-227- Kótaj, Kossuth u. 17. 42/208-314- Tiszabercel, Vásártér u. 5­___________42/204-679 R-Port Informatika Kft. Újfehértó, Bartók Béla u. 8. 42/291-591 Virágbolt, Záhony, Ady E. u. 26/a. _____ 45/425-214 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28. L _______________________________________45/411-59^1 224984 220980 Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ^ özv. PÓZNER LÁSZLÓNÉ Erzsiké volt kisvárdai lakos, életének 80. évében türelemmel viselt, súlyos ij betegségben csendesen elhunyt. Szeretett halottunk búcsúztatása a református egyház szertartása szerint 2011. március 11-én 15 órakor lesz j a dögéi úti temetőben. 227292 A gyászoló család 226747

Next

/
Thumbnails
Contents