Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-10 / 58. szám

2011. MÁRCIUS 10., CSÜTÖRTÖK Mégis van igazság a futballban, hiszen már az első, londoni mérkőzésen is mi játszottunk fölényben. A Barcelona kedd esti Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében gólt szerzett Xavi Hernandez szerint csapata továbbjutása teljesen megérdemelt volt az Arsenallal szemben. 36 A Nemzetközi Labdarúgó­szövetség (FIFA) kiadta a legfrissebb világranglistáját, amelyen a magyar válogatott még egy helyet előrelépett, így már a 36. a sorban. Erre 1992 decembere óta nem volt példa, a mieink akkor szerepeltek a legmagasabban a listán. Továbbra is Spanyol- ország áll az élen. Nincs előnyben a Videoton labdarúgás. A Magyar Kupa negyeddöntőinek első felvo­násai szerda este újabb két mérkőzéssel folytatódtak. A Kecskemét a Siófok ellen sem ismert kegyelmet, és 5-l-es győzelemmel szerzett gyakorlatilag behozhatatlan előnyt (a végeredmény már a 49. percben kialakult). Az élvonal listavezetője, a Vide­oton nem boldogult a Buda­pest Honvéd otthonában, a két csapat l-l-es döntetlenre végzett. A visszavágókat ked­den rendezik. NRK: helyén lesz a szívük a kupa elődöntőjében is Az NRK Nyíregyháza a BSE-vel találkozik a kupaelődöntőben - Debrecenben. RÖPLABDA. Belenyúlt az NRK. A nyíregyházi női röplabda együttes megtartva jó szoká­sát, hosszú évek hagyomá­nyait ápolva bemasírozott a legjobb négy közé a Magyar Kupában. A finálét Debrecen­ben rendezik: a házigazdák pedig nem aprózták el, az impozáns Főnix csarnokba csábították a csapatokat. A három naposra nyújtott, a férfiakkal párhuzamosan ki­alakított programban a nyír­ségieknek csütörtökön (15 óra) lesz jelenése - a címvédő BSE ellen. A bronzmeccset, miként a döntőt pénteken tudják le. Kétszer már sikerült Noha Erdősnéék a balsze­rencsét is emlegethetnék, elvégre az abszolút favorit­tal kénytelnek „ölre menni”, kénytelenek elfogadni: ezt dobta a gép. Nem képezi vita tárgyát, hogy a fővárosiaknak áll a zászló, akik ebben a sze­zonban csupán kétszer betliz­tek - mindannyiszor Nyíregy­házán.- Az Újpesttel szemben el­vesztett bajnoki párharc után azt mondtam a lányoknak: ez csúcsteljesítmény volt ré­szükről, hasonlóan elszánt, bátor játékot remélek most is - taglalta Kőhalmi Richárd, az NRK edzője, utalva arra, hogy minden előzetes várakozást felülmúlva, a lilák vért izzad­tak a sikerért. - Tudom, hogy mindenki a BSE győzelmére számít, ami reális, ettől füg­getlenül odatesszük magun­kat, és az is bizonyos, nem minket nyom a tét. Fiataljaink ismét olyan légkörben szere­pelhetnek, melyben koráb­ban még nem volt részük, de nem féltem őket, mert helyén van a szívük. Több hetes kihagyást kö­vetően Roma Flóra felépült, ugyanakkor mégis lesz hiány­zó: a legújabb sérült Pető Ta­mara, aki nem léphet pályára a cívisvárosban. A másik ágon egyébiránt Vasas-Gödöllő mérkőzést ját­szottak szerdán, az összecsa­pást 3:i-re nyerte a Gödöllő, és ezzel a döntőbe jutott. Ha csütörtökön nyer az NRK, ak­kor a másik vidéki alakulattal játszhat, ha veszít, a Vasassal vívhatja meg a pénteki bronz­párbajt. KM-KT Katona Brigitta és az NRK a bajnokságban kétszer már kibabrált a csütör­töki ellenféllel, a BSE-vel fotó: racskó tibor Lecsengőben a gyephiany Újabb sérülések a vasárnapi mezőköves­di rangadóra készülő Nyíregyháza Spartacus csapatánál. LABDARÚGÁS. Egy ideig igazi nagyüzem volt kedden dél­előtt a Városi Stadion cen­terpályáján. A rekortánon és a pálya szélén egy munka­helyi kollektíva tagjai vala­miféle felmérőt futottak, a város felőli kapu mögött pedig a Szpari focistái edzet­tek egy félórányit, mert utána a műfüvön folytatták. Vegyes előielek, jó hangulat Vasárnap Mezőkövesden ját­szik rangadót Brekk János együttese, az előjelek pedig vegyesek.- A hangulat jó, márpedig ez nagyon fontos egy ilyen meccs előtt - jegyezte meg Téglási Gábor kapusedző. Ez valóban igaz, miként az is tény, hogy páran sérülés miatt nem tudtak gyakorol­ni. Goia és Bajzát combja ra- koncátlankodik, ők minden bizonnyal hadrafoghatóak lesznek a kövesdi derbin. FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Kovacsevics vádlija tovább­ra is gondot okoz, a nagy baj pedig Germán bokája, amely a keddi gyakorláson sérült meg, a szalagjaival van gond, nem is kicsi. Pujante is kapott egyet kedden a bokájára, ám ő már gyako­rolt. Ami biztató: Zabos tel­jes értékű munkát végez, a szintén sokáig maródi Ambrusz ugyan még sokat konditermezik, de miként megjegyezte: már célegye­nesben van! A fiatalok közül voltak iskola miatt hiány­zók, közülük Tudja Dávid kedden az Ui8-as válogatott edzőmeccsén csereként pá­lyára lépett. Remélhetőleg a gyephi­ánynak hamarosan vége lesz, mert a sérülések, kö­zül néhány bizonyára annak a számlájára írható, hogy a kemény műfűről át kell áll­nia a szalagoknak és az iz­moknak a sokkal rugalma­sabb pályaborításra. KM-ML Nehéz tételt húztak a főiskolások Az NYFSE a szolnoki „kollégákkal” mérkőzik csütörtökön. röplabda. Főiskolások egy­mást közt. A női röplabda NB I. Ligabajnokság csütörtök esti összecsapásán a szolnoki tanintézmény együttesének otthonában ad számot tudá­sáról a Nyíregyházi FSE. A Kolozsi-gárda nehéz „tételt” húzott - az alapszakaszban jól teljesítő, abszolút újonc Tisza-partiak ugyanis éppen csak lecsúsztak az Extraligába jutásról, a Magyar Kupa ne­gyeddöntőjében pedig meleg pillanatokat okoztak az NRK- nak. Mindazonáltal biztató fejlemény, hogy a szabolcsiak hosszú idő után megízlelték a győzelem ízét az Újbuda el­leni hét végi összecsapáson, ebből erőt meríthetnek. Aholabbahagyták- Ott szeretnénk folytatni, ahol vasárnap abbahagy­tuk - adott hangot vágyá­nak Kolozsi János, az NYFSE edzője. - Nem lesz egyszerű, de idegenbeli bravúrok szük­ségeltetnek ahhoz, hogy az élen végezzünk az NB I-ben. KM-KT Siposáknak nem lesz könnyű dolguk FOTÓ: SIPEKI PÉTER Nagyon sima magyar siker kézilaboa, Európa-bajno- ki selejtezőn lépett pályára szerdán a magyar férfiválo­gatott. Világbajnoki hatodik helyezett csapatunk Macedó­nia otthonában sem ismert kegyelmet, és nagyon sima, 29-22-es győzelmet aratott. Labdarúgás, nyokaddörrtö, t. mérkő­zések Csürtörtök, 19: CSZKA Moszkva-Porto, PSV Eindhoven-Glasgow Rangers, Leve rkusen-Villarreal, Braga-Liverpool. 21.05: Benfica-Paris SG, Dinamo Kijev-Manchester City, Twente-Zenit, Ajax-Szpartak Moszkva. Vagép NYÍREGYHÁZA Lujza u. 9. (42) 500-919 H-P: 8-17; SZ: 9-13 Szenvedett, majd mar- már gálázott a Barca labdarúgás. Van Persie vitat­ható kiállítása után könnyebb dolga lett a Barcelonának az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő vissza­vágón. Addig kiesésre álltak a katalánok, ám emberelő­nyüket végül gólokra váltva bejutottak a legjobb nyolc közé. Oda, ahová az ukrán Sahtar Donee is követte őket, miután a Romát hazai pályán is legyűrték, ezúttal nagyon simán, 3-0-ra. km Van Persie állítja: nem hallotta a sípszót, amikor elrúgta a labdát, mégis megkapta második sárgáját és a pirosat is Zabos Attila már teljes intenzitással edz SUZUKI Valóra vált álomárak! ■" 0-km-es szalonautók! Válasszon okosan, az olcsóbbat, a Suzuki Vagépet! . „r“i V. ^ ...... ..... Suzuki SX41.6 gs új Suzuki Swift 1.2 glx Suzuki Splash 1.0 gc klímával és metálfénnyel klímával és metálfénnyel klímával és metálfénnyel Az akció 2011 március 1-től visszavonásig vagy a készlet erejéig érvényes a Suzuki Vagép márkakereskedésben. Üzemanyag-fogyasztás: 6,1-6,9 VIOO km; C02-kíbocsátás: 122-170 g/km. HIRDETÉS m tilt, re. riniTTn HyoAcaddörrtő, visszavágók, kedd) mérkőzések Barcelona-Arsenal 3-1 (1-0) Gól: Messi (45. és 71. perc - a másodikat 11-esből), Xavi (69.), illetve Busquets (öngól, 52.). Kiállítva: Van Persie (Arsenal, 56.). Továbbjutott: Barcelona (4-3). _________________ Sahtar Doneck-Roma 3-0 (1-0) Gól: Hübschmann (18.), Wiltian (58.), Eduardo (87.).Kiátlftva:Mexes(Roma,41.). Továbbjutott: SahtarDoneck (kettős győzelemmel, 6-2). *

Next

/
Thumbnails
Contents