Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-10 / 58. szám
4 Megyei tükör 2011. MÁRCIUS 10., CSÜTÖRTÖK rarer C KM-INTERJU. A nyíregyházi közgyűlés frakcióvezetőit a mai testületi ülés két napirendi pontjáról kérdezzük Dr. Adorján Gusztáv (Fidesz) Nagy László (MSZP Lengyel Gábor (Jobbik) Közbiztonság helyzete A célunk az, hogy Nyíregyháza közbiztonsága és a lakosság biztonságérzete pozitív irányba változzon. A közbiztonság és közrend megteremtése olyan közösségi érdek és érték, melynek megvalósításáért áldozni kell. Ennek érdekében támogatjuk a meglévő térfigyelő kamerarendszer korszerűsítését és annak bővítését, fontosnak tartjuk a rendőri jelenlétet a közterületeken, a szórakozóhelyek környékén. Támogatólag részt kívánunk venni az egyre súlyosbodó drogprobléma megoldásában, segítve ezzel is a rendőrség munkáját. Azt szeretnénk, hogy az itt élők érezzék, a „védelem joga” mindenkinek biztosítva van, a jogkövető, törvény- tisztelő emberek érdekei az elsők. A rendőrség beszámolója mutatja azt az elhivatottságot, mely az állomány valamennyi tagjának erőfeszítését tükrözi. Köszönettel tartozunk ezért. Az azonban látszik, hogy az elmúlt év számos területen visszalépést, a bűnüldözési mutatók romlását eredményezte. Meggyőződésünk, hogy ennek mély társadalmi gyökerei vannak, amely az emberek romló helyzetéből, a létbizonytalanságból fakadnak. Emelkedő élelmiszer- és üzemanyagárak, csökkenő fizetések, elszabadult valutaárfolyamok. Ezt nem csupán rendőri szigorral, hanem humánus politikával kellene kompenzálni. A beszámolót a nehézségek ellenére is elfogadjuk. A Jobbik továbbra is várja, hogy Pintér Sándor mikor tud időt szánni arra, hogy két hét alatt rendet tegyen az országban és így városunkban is. A Fidesz kormány megtévesztően azt sugallja a médián keresztül, hogy folyamatosan javul a közbiztonság. Ezzel ellentétben a lakosok biztonságérzete és a statisztikai adatok folyamatosan romlanak. Az ismertté vált bűncselekmények száma Nyíregyházán közel ezerrel nőtt, míg a nyomozási eredményesség 15 százalékkal csökkent. Sokkal több kormányzati forrásra, és több rendőrre lenne szükség. Ha az állam nem képes biztosítani az emberek biztonságát, ki fogja megvédeni őket? Közgyűlés új szmsz-e Az eddig hatályban lévő szervezeti és működési szabályzat (szmsz) 1999-ben készült. Szükségessé vált annak korszerűsítése és pontosítása. Az új jogalkotási törvény szerint azt a közgyűlésre vonatkozó szabályt, amely magasabb szintű jogszabályban szerepel, már nem kell az szmsz-nek tartalmaznia. Azokról a lényegi változásokról, mely szerint a közgyűlés létszáma 22-re csökkent, és a korábbi tíz helyett ezentúl csak hat bizottság dolgozik, illetve, hogy ezentúl nem lesznek ún. tanácsnoki státuszok, már az alakuló közgyűlés után tájékoztatást kaptak a városlakók, ahogy arról is, hogy ezekkel a lépésekkel több tízmillió forintos megtakarítás érhető el. Az új szmsz-re továbbra is úgy tekintünk, hogy az nem a szakmaiságot, hatékonyságot növeli, hanem a politikai lojalitás totális megteremtését célozza meg. Szakmaiságról szó sem lehet, mert huszonöt- harminc éve a közigazgatásban dolgozó, magas felkészültségű munkatársak emberileg megalázó elbocsátásáról hallani nap mint nap. A hivatal tele van állását féltő, állandó fenyegetettségben dolgozó emberekkel. Folyik a politikai hadsereg építése a városházán, ebbe Budapestről is importálunk embereket. Az előterjesztés elfogadhatatlan. Az önkormányzati választásokat követően több változás is bekövetkezett a közgyűlés életében. A 35 fős testület 22 fősre csökkent, valamint a korábbi tíz bizottság helyett már csak hat állt fel. A rendelet szabályozza a közgyűlés működését, meghatározza a kötelező és önként vállalt feladatokat. A külsős alpolgármesteri tisztség bevezetése és az új jogalkotási törvény miatt mindenféleképp indokolt volt egy új szmsz kidolgozása, mivel a korábbi nem felelt meg a szerkezeti módosulásoknak. A legkülönlegesebb standok között tartották számon a nyíregyházit, melynek középpontjában az állatpark állt FOTÓ: BALÁZS ATTILA Nagy sikerrel mutatkozott be Nyíregyháza a kiállításon BUDAPEST. A vártnál nagyobb látogatószámmal, idén már 34. alkalommal rendezték meg az idegenforgalmi kiállítást március 3-6. között a Hungexpo Budapesti Vásár- központ területén. Közel hatvanezren voltak kíváncsiak a nemzetközi kiállításra, melyen harminckét ország hatszáz kiállítója mutatkozott be. Az előző évekhez hasonlóan Nyíregyháza és térsége ismét az Észak-alföldi Régió standján belül jelent meg. A szabolcsi megyeszékhely fő attrakciója az állatpark volt, a stand díszlete is a park legújabb létesítményeit szimbolizálta, s akkora sikert aratott, hogy a legkülönlegesebb standok között tartották számon. A legjobb attrakció versenyét az Észak-alföldi Régió nyerte meg, amihez nagymértékben hozzájárult a nyíregyházi dekoráció is. Élénk érdeklődés- A már egyébként is jól tájékozott látogatók szívesen nézelődtek, fényképezkedtek a díszleteinknél, és élénken informálódtak az idei programokról, lehetőségekről. Az állatpark mellett Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő teljes turisztikai kínálatának népszerűsítése volt a cél - számolt be a kiállításon szerzett tapasztalatairól Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője, TDM- menedzser, aki hozzátette: a legtöbben az állatpark, a fürdők és a Múzeumfalu szolgáltatásai, valamint a szálláshelyek ajánlatai iránt érdeklődtek. km Orgonazenea templomban nyíregyháza. A magyar Egyházzenei Társaság Nyíregyházán tartja soron következő kongresszusát, melynek keretén belül március 14-én, 18 órakor az Evangélikus templomban orgonazenés vesperást rendeznek. A kórusműveket a közönség énekli majd, az orgonaműveket pedig dr. Kovács László Attila és Kiss Zoltán adja elő. Pályázatokról is dönt mai ülésén a testület nyíregyháza. A mai közgyűlés főbb napirendi pontjai közül a közgyűlés szervezeti és működési szabályzatának módosítását, illetve a közművelődési feladatokról szóló rendelet megalkotását emelte ki szerdai sajtótájékoztatóján Halkóné dr. Rudolf Éva alpolgármester. Előbbit a helyi rendeletekre vonatkozó új előírások, illetve a városvezetés részéről felmerült igények tették szükségessé, utóbbi pedig az érintett szervezetek, egyesületek támogatási feltételrendszerét, valamint a fegyelmezett gazdálkodás alapjait rögzíti. - Szigorítjuk az elszámolást, és azokkal szemben, akik nem a megfelelő módon és időben számolnak be a támogatási ösz- szeg felhasználásáról, szankciókat vezetünk be - mondta az alpolgármester, aki szerint ugyanazt a szigorú gazdálkodást várják el mindenkitől, mint amit magukra nézve is kötelezőnek tartanak. Kosa Tímea alpolgármester elmondta: áttekintik a folyamatban lévő pályázatokat, így kiderül, melyekkel vannak problémák, s melyek azok, melyek vitákat váltottak ki. 2007-2010 között az önkormányzat 52 pályázatot nyújtott be hazai és uniós forrásokra, ezek közül 29 volt nyertes. Dönteniük kell a képviselőknek a forgalom- irányító központ kiépítésére vonatkozó pályázatról: a támogatási szerződés előtt álló projektről az alpolgármester azt mondta: a város sem annak finanszírozására, sem befogadására nem áll készen. A Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum a Költészet Napja tiszteletére idén is megrendezi a Váci Mihály Szavalóversenyt. A jelentkezők három kategóriában - gyermek (10-14 éves korig), ifjúsági (15-18 éves korig) és speciális (látás- és hallássérült, valamint tanulásban akadályozott gyerekek) - mérhetik össze tudásukat. Nevezni egy Váci Mihály és egy szabadon választott Babits Mihály vagy Pilinszky János verssel lehet április 4-éig. A szavalóversenyt április 11-én rendezik a szervező intézményben. Jelentkezési lapok kérhetők a vmk információján (Nyíregyháza, Szabadság tér 9.). Még gyorsabb mobilinternet mindenkinek hálózatfejlesztés a Vodafone-nál A magyar telekommunikáció legnagyobb hálózatfejlesztését jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Gao Jian, kínai nagykövet jelenlétében Beck György, a Vodafone Magyarország elnök-vezérigazgatója és Jiang Huanquan, a Huawei Európa alelnöke. A beruházás eredményeképpen hazánk szinte minden lakosa számára elérhető lesz a társaság mobilintemetes hálózata. A Vodafone nagy sebességű mobilintemet hálózatának lefedettsége közel 99 százalékosra bővül, amely számos, a szélessávú internettől korábban elzárt település számára hozhatja el a digitális jövőt. A hálózatfejlesztés eredményeképp a Vodafone teljes hálózata LTE (4G) képes lesz. A Vodafone további közel 400 bázisállomást épít be hálózatába annak érdekében, hogy a 2G és 3G lakossági lefedettsége közel azonos legyen. Mivel az új bázisállomások és egyéb hálózati elemek a legkorszerűbb technológiát képviselik, a Vodafone nemcsak a mobilintemet sebessége, hanem alacsony energiafogyasztása szempontjából is élen jár. A Vodafone mobilintemet sebessége megduplázódik: Terveink szerint 2012 nyarára már az elméleti 14,4 Mbit/sec adatletöltési és 5,2 Mbit/sec adatfeltöltési sebességgel működik a Vodafone mobilintemet. A 2G-t használók számára közel meg- triplázódik a mobilintemet sebessége, mivel az EDGE a Vodafone teljes 3 hálózatában elérhetővé válik. Az első, Gao Jian kínai nagykövet, dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és dr. Beck György, a Vodafone Magyarország elnök-vezérigazgatója teljes mértékben magyarországi kis- és középvállalkozó beszállítók közreműködésével legyártott Vodafone-Huawei bázisállomást Takács Zoltán, a Huawei Magyarország ügyvezető igazgató- helyettese adta át ünnepélyes keretek között Beck György elnök-vezérigazgatónak (a Huawei a világ egyik vezető telekommunikációs szolgáltatója, éves bevétele 22 milliárd dollár - több mint 100 országban van jelen a 95 ezer embert foglalkoztató óriásvállalat). Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter az eseményen elmondta: „Példaértékűnek tartom a Vodafone és a Huawei több évre visszanyúló együttműködését. Nem csupán erős és tartós kapcsolatról van szó egy kínai és egy magyar nagy- vállalati szereplő között, hanem egy olyan vállalkozásról, amely a közösség érdekét többféle módon szolgálja. Elismerésre méltó, hogy a Vodafone erőforrásait mozgósítva fektet be a jövőbe, elősegítve a magyar gazdaság élénkítését és a hátrányos helyzetű területek versenyképességének növelését.” - 2010 a mobilintemet éve volt a Vodafone-nál, a vállalat megmásfélszerezte ügyfelei számát, miközben négyszer annyi okostelefont adott el, mint egy évvel korábban - hangsúlyozta Beck György. , A Vodafone, amely az elmúlt tíz évben a legtöbbet fektetett be a telekommunikációs szektorba - hazai befektetéseinek összértéke megközelíti a 1,5 milliárd eurót -, Magyarországon is a mobil távközlés fejlődésének motorja, élenjár a nagy sebességű mobilintemet bevezetésében. Számunkra a hálózatmodemi- záció egy olyan hosszú távú befektetés, amely nemcsak az ügyfélszerzésben fontos, hanem a gazdasági fejlődéséhez, illetve Magyarország versenyképességének növeléséhez is hozzájárulhat.” _____________________________224136 HIRDETÉSEK [T NÉMETORSZÁGI fmr f/J Bundesagentur für Arbeit « , , •HHBI Zentrale Auslands- VENDEGLATOIPARI und Fachvermittlung (ZAV) _____________+ _ ' # TOBORZÁS M A Német Szövetségi Munkaügyi Szervezet Bonni központja 2011. március 21 és 25. között a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálattal együttműködve országjáró munkaerő-toborzást (Info-tour) szervez vendéglátóipari szakemberek részére német álláshelyekre. Az Info-tour alkalmával az érdeklődők állásinteijún vehetnek részt, és első kézből tájékozódhatnak a németországi élet- és munkakörülményekről, valamint a munkavállalási lehetőségekről. Keresett szakmák Feltételek Felszoigáló/nő • vendéglátó- vagy szállodaipari szakképesítés és/vagy szakmai gyakorlat • nagyon jó német nyelvtudás • lehetőleg angol nyelvtudás is Szakács/szakácsnő • szakképesítés vagy szakmai gyakorlat • jó vagy közepes német nyelvtudás Szobalány • munkatapasztalat • biztos vagy közepes német nyelvtudás Konyhai kisegítő • munkatapasztalat előny • biztos vagy közepes német nyelvtudás Időpont, helyszín:2010. március 22. (kedd) 9.00 Debreceni Kirendeltég és Szolgáltató Központ III. emelet 4024 Debrecen, Piac u. 42-48. Német nyelvű szakmai önéletrajzát 2011. március 17-ig küldje meg Koncz Viktória részére a konczviktoria@lab.hu e-mail címre! A toborzásra feltétlenül hozza magával a végzettséget igazoló dokumentumok fénymásolatait (esetleg fordításait). Javasoljuk továbbá, hogy hozza magával a korábbi munkaadóktól ^ kapott referenciákról, valamint nyelvvizsga bizonyítványáról készült fénymásolatokat. \ További információ kérhető Koncz Viktória EURES tanácsadónál. Telefon: 06-52-516-111. A megyeszékhely standjának fő attrakciója az áüatpark volt az utazási kiállításon Budapesten.