Kelet-Magyarország, 2011. március (71. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-08 / 56. szám

A Hajdúböszörmény ellen az 56. percben kapott góllal 758 percnél zárult le a Nyíregy­háza Spartacus kapott gól nélküli szériája. A sorozatból Drasko Vojinovics, Erdélyi Miklós és Holczer Ádám vet­te ki hosszabb-rövidebb ideig a részét. Vége a hétmeccses győzelmi szériának is, de immár kilenc részből áll a veretlenségi sorozat. Szép ez a rekord, de ne értékeljük tül. Capello más színt. A brazil Leonardo irányításával az első 13 bajnokin 33 pontot szerzett az olasz Internazionale futballcsapata, ezzel egy ponttal megjavította Fabio Capello Juventusszal elért rekordját. Komán és Laczkó új edzőt kapott labdarúgás. Menesztették Domenico di Carlót, a Komán Vladimirt és Laczkó Zsoltot foglalkoztató Sampdoria lab­darúgócsapatának edzőjét. A genovai csapat mélyen a várakozások alatt szerepel, a Cesenától hazai pályán vasárnap elszenvedett 3-2- es vereség után már csak a tizennegyedik helyen áll a tabellán. Úgy tudni, hogy a Sampdoriánál már a szakem­ber utódját is megtalálták az 55 éves Alberto Cavasin sze­mélyében. 9 Minden pont duplán számít Boukar elfogadhatót játszott, de tőle is többet vár a szakvezetés Hátrányból indul a Barcelona LABDARÚGÁS. Kedden a Barcelona-Arsenal és a Sahtar j Doneck-Roma nyolcaddöntő- visszavágókkal folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája sorozata. A párharcok első meccseit még február 16-án rendezték, akkor az angol együttes a hajrában szerzett gólokkal nyert végül 2-l-re a katalán gárda ellen, mig az ukránok 3-2-re diadalmas­kodtak az olasz fővárosban. KM A Zaragoza magyar játékosával, Pintér Ádámmal csatázó barcelo­nai Daniel Alvesre (jobbra) is nagy csata vár fotó: nso.hu © BAJNOKOK LIGAJA Nyotcaddörrtö, visszavágók Keddi mérkőzések: Barcelona-Arsenal (az első mérkőzésen: 1-2), 20.45. Sahtar Doneck-Roma (3-2), 20.45. A Böszörmény elle­ni döntetlen után a hét elején Ófehértón szeretne edzést tartani Brekk János. labdarúgás. Csalódottan ban­dukoltak hazafelé szombaton a tavaszi idénnyitó után a Szpari szimpatizánsai. Szinte min­denki várhatta joggal, hogy az NB Il-es bajnokin a listavezető piros-kékek simán legyűrik az alsóházi hajdúböszörményi­eket. Nem így törént, hiszen bár a hazaiaknak jóval több helyzetük volt, miként ősszel, most is 1-1 lett a vége.- Most is csak azt tudom mondani, amit a meccs után: elsősorban azon múlott a győzelem elmaradása, hogy igazán nem tudtuk kihasznál­ni a lehetőségeinket - kezdte visszapillantását a bajnokira Brekk János, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője.- Az első félidő hajrájában ugyan megszereztük a veze­tést, ám a szünet után nem tudtuk növelni az előnyt, sőt Nácim és Perényi nagy hibá­ját követően egyenlítettek a böszörményiek. Nem pörgött I úgy a csapat, ahogyan vártam, nem tudtuk gyorsan, lendüle­tesen járatni a labdát. A szom­batitól meggyőzőbb teljesít­ményekre van szükségünk a tavaszi szezonban. Sajnos sok teljesítmény csak közepes volt, ez pedig kevés. Az egyik nagy dilemmám az volt, hogy a középpálya tengelyében kik játszanak. Boukar nyújtott jobb teljesítményt, ám ő gya­korta előre kalandozott, míg Nácim szombati produkciója nem felelt meg az elvárása­imnak, ezért is cseréltem le. Utólag talán szerencsésebb lett volna Horváth Leventét játszatni ezen a poszton Ná­cim helyett. Visszaállítható az előny- Tragédia persze nem tör­tént, ám Mezőkövesden nyer­nünk kell, hogy visszaálljon az előnyünk - folytatta Brekk János. - Ahogy megyünk elő­re a bajnokságban, úgy lesz minden meccsnek nagyobb a tétje az élmezőnyben és az alsóházban, hiszen kevesebb mérkőzés marad javítani, ezért tavasszal minden pont duplán számít. Miként azt Brekk mester is jelezte, vasárnap a mos­tani körben a debreceni tar­talékot vendégként legyőző Mezőkövesd lesz az ellenfél, mégpedig a borsodiak ottho­nában. Erre kell készülniük Goiáéknak. A bajnokin szerepet ka­pók hétfőn futással és konditeremmel kezdték a hetet, a többieknek labdás edzés is jutott. A tervek sze­rint kedden és szerdán végül a műfüvön fognak gyakorolni a játékosok, pénteken és szom­baton pedig a centerpályán. KM-ML Sok minden kiderült Pakson Btane Savlc (10) a vereség ellenére Is jól teljesített fotó: sipeki Péter Már nem juthat a felsőházba a Marso- Vagép NYKK, amely legközelebb a Szegedet fogadja. kosárlabda. Az utóbbi he­tek vereségsorozata után fel lehettünk készülve arra, ami matematikailag bekövetke­zett: a paksi vereséggel (95-62) biztossá vált, hogy a Marso- Vagép NYKK nem lehet tagja az élvonalbeli férfibajnokság felsőházának. És ha már ma­tematika, akkor az is kiderült, hogy a kosárlabda-meccs eredménye nem számítható ki úgy, hogy az első negyed eredményét megszorozzuk néggyel. Mert ha így lenne, akkor 44 pontos nyíregyházi siker született volna. Ehelyett harminchárommal veszített a vendégcsapat... Rosszul sáfárkodtak- A realitások talaján maradva azért azt sejtettem, hogy nem fogunk minden negyedet ti­zenegy pontos különbséggel megnyerni, inkább az fordult meg a fejemben az első etap során, hogy meddig fogjuk bírni ezt a tempót - mondta az atomvárosban történtek­ről Ferenczi Tamás, a nyír­egyháziak vezetőedzője. - A második negyedben rosszul sáfárkodtunk az előnyünkkel, nem használtuk el a személyi hibáinkat, igy a Paks átfu­tott rajtunk, az akcióit üres hárompontos dobásokkal fejezte be. A harmadik játék­részben majdnem olyan jól játszottunk, mint az elsőben, csak éppen nem mentek be a dobásaink, a különbség pedig tovább nőtt. A végjátékban a juniorok is lehetőséget kap­tak, hogy szokják a légkört, és érezzék: az NB IA csoport nem ugyanaz, mint a junior­bajnokság. De még az NB I B csoport sem, amit Mohácsi Máté egy nappal későbbi pro­dukciója igazolt, hiszen amíg Pakson sajnos nem szerzett pontot, nagykállói színekben a Honvédnak harminchár­mat dobott. Tovább vizsgálva az egyéni teljesítményeket, Brane Savic extra napot fogott ki, mégha a végére el is fáradt, Czigler László dupla duplája, tehát tizenegy pontja és tíz lepattanója ahhoz képest erőn felüli, hogy a bevetése kérdéses volt, Siska János is jól megoldotta feladatát, a ti­zenhét percnyi játéklehetősé­get kapó Pólyák László pedig egyáltalán nem volt megille- tődött, kosarat is szerzett. Ha már szóba kerültek a személyi hibák, jegyezzük meg: ritka kevés - össszesen 13 - büntetődobást rendeltek el a játékvezetők. Ilyen sport­szerű lett volna a meccs?- Egyrészről igen, másfelől pedig meglehetősen erényte- len volt a játékvezetés - vé­lekedett a kérdésről Ferenczi Tamás. - A mai kosárlabdához az is hozzátartozik, hogy meg­felelő pillanatokban használja ki a személyi hibákat a csapat, ez nekünk ebben a bajnokság­ban nem először nem sikerült. Eldőlt, hogy nem lehetünk ott a felsőházban, de dolgozunk tovább. A hétvégén nem lesz bajnoki, így a játékosok hét­főre is pihenőt kaptak, utána viszont el kezdünk készülni a jövő pénteki Szeged elleni ha­zai meccsre. km-bt Csertői váltotta Pintért Győrben labdarúgás. Csertői Aurél lett a Győri ETO labdarúgócsapa­tának új vezetőedzője, meg­bízatása 2013. június 30-áig szól. Elődjével, Pintér Attilá­val vasárnap közös megegye­zéssel bontottak szerződést.- Az embernek vannak ál­mai, ezek közé tartozik, hogy annál a klubnál dolgozhasson edzőként, ahol korábban fut­ballozott. így vagyok én is az ETO-val - mondta Csertői Au­rél. - Ez a játékoskeret többre képes, mint amit a jelenlegi bajnoki helyezése mutat. A legfontosabb az eredmény, hiszen győzelmi kényszer van rajtunk, de emellett az ETO- val szeretnénk támadóbb szellemű játékot megvalósí­tani. NB1.HU aoa 9, hét/2. forduló, vasárnap esti ered­mény 14. Lazlo-Palermo _______2-0 1 Nyeremények 13*1 találat: nem volt ____________ 13 találat: nem volt _________ 12 találat: 3db 199 665 Ft 11 találat: 71 db 8435Pt lQt»Kl»t: 921 db 1160Pt 10. hét/1. forduló, a tipposztop 1. Barcelona-Arsenal 1 2. Sahtar Doneck-Roma x 2 3. Schalke 04-Valenda ______x 4. Tottenham-Milan 2 5. Ipswich-Reading 1 x 6. Evarton-Blimingham ______1 7. Leverkusen-Villareal x 2 B. CSZKA Moszkva-Porto 1 9. PSV-Rangers ___________x 2 10. Braga-Llverpool 2 11. Ajax-Szpartak Moszkva x 2 12. Benfica-Parls SG 1 1 3l Twente-Zenit ___________x 2 14. Dinamó Kljev-Manchester City 2 758 FOTÓ: SIPEKI PÉTER SflSE- artS m >’ 1 j Paks Marso-VagépNYKK Kétpontos dobások: f] 27/40 68% 19/31 61% Hárompontos dobások: 12/21 57% 6/26 23% Mezőnydobások összesen: 39/62 64% 25/57 44% Büntetők dobószázaléka: 5/5 100% 6/8 75% CSAPATSTATISZTIKÁK (zárójelben az egyéni legjobbak) ' Lepattanó: 31 (Körtélyesl, 7) j 23 (Czigler, 10) Gólpassz: 24 (Hodges,7) 13 (Savic, 8) IBM-mutató: 150 (Körtélyesl, 22) 70 (Savic,Czigler, 23-23) V ii'iwiiiÄ™] V KM38 k'v JL"Paks Ef» ...... IBM-mutató M ______—i-____________________ W GRAFIKA: ÉKN Férfiak, a 2 2. forduló eredményei Falco KC-Zalaegerszeg _____________68-65 (19-17,1B-14,15-19,16-15) SZTE-Szedeák-Salgótarlón __________115-71 (34-12.26-15,26-23.29-21) Paks-Marso-Vágép NYKK ____________95-62(10-21,29-12.26-16.30-13) Albacomp-Kecskemét ______________77-73(20-16,17-29,18-14,22-14) Szolnok-Sopron __________________84-70(25-19,18-16,15-22,26-13) Köimend-KaposvAr _______________103-77(25-24,22-14,35-14,21-15) Debrecen-Pécsl VSK _______________94-100 (17-30,22-29,18-23,37-18) 1. Szolnok _________________22 19 3 1912-1560 0.932 2. Albacomo_________22 19 3 1913-1610 0.932 3. Körmend ________________22 16 6 1983-1718 0.864 4. Paks ___________________22 16 6 1861-1671 0.864 5. Kecskemét _______________21 13 8 1650-1528 0.810 6. Zalaegerszeg______________22 13 9_____1775-1676 0.795 7. Szombathely _____________22 12 10 1824-1729 0.773 8. Sopron _________________22 11 11 1811-1723 0.750 9. Pécs ___________________21 10 11 1723-1787 0.738 ideged.,.: _______________U____§___14_____1608-1876 0,682 11. Nyíregyháza ___ 22 8 14 182B-1932 0.682 12. KaposvAr __________________________22 6 16 1767-1955 0.636 13. Debrecen ________________22 1 21 1682-2162 0.523 14. Salgótarján 22 1 21 1663-2272 0.523

Next

/
Thumbnails
Contents