Kelet Magyarország, 2011. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-05 / 30. szám
192190 16 Futár 2011. FEBRUÁR 5„ SZOMBAT KELET Olykor túl rámenősek a toborzó nyelviskolák Budapest. Több tucatnyian éltek panasszal az utóbbi időben a Nyelviskolák Szakmai Egyesületénél. A károsultak elmondása szerint pénznyelő nyelvtanfolyamoknak estek áldozatul. Az iskolák jellemzően a direkt marketing módszerét alkalmazva, telefonon toboroznak ügyfelet, a szolgáltatás azonban köszönőviszonyban sem volt a szerződésben vállaltakkal. Sipos Júlia, a társaság főtitkára a lapnak elmondta: jelenleg négy-öt gyanús nyelviskola van a látókörükben, és százával lehetnek az erőszakos értékesítés elszenvedői. Az érintett nyelviskolák azonban nem veszik tudomásul a reklamálásokat, a hallgatók pedig azzal szembesülnek, hogy a korábban már befizetett - és „le nem tanult” - díjon felül további tetemes díjfizetési kötelezettség terheli őket. A szakmai egyesület a károsultak számára uniós forrásból jogsegélyszolgálatot hozott létre, és nem kizárt, hogy a jövőben pertársaságként lépnek fel a pénznyelő tanfolyamokkal szemben, fh KERTIGEP CENTRUM ŰHusqvama SZAKÁRUHÁZ ÉS SZERVIZ NYÍREGYHÁZA, Kallói Űt 16/D (körforgalomnál) Tel.: 42Í500-225 (HjHusqvarna www.husqv.vna.hu Soraikban a jövő mérnökei A főiskola hallgatói a szakolyi bioerőműnél fotó: főiskola A gyakorlati igény kezdettől meghatározza a mezőgazdasági mérnök- képzést Nyíregyházán. nyIregyhAza. idén lesz 50 éve, hogy Nyíregyházán elkezdődött a mezőgazdasági mérnökök képzése. E nemes hagyományokat jelenleg a Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Karán ápolják.- Kezdetektől gyakorlatorientált a képzésünk, hisz eleve a gyakorló élet keltette életre a felsőfokú oktatást: a háborút követően Északkelet-Ma- gyarország jelentős gyümölcstermesztési beruházással, ültetvénytelepítéssel elérte, hogy a szegénynek elkönyvelt helyzetéből exportra termelő, nagy fajlagos termelési értéket előállító térséggé vált. Erre is alapozva a mai napig a gyakorlattal folyamatos kölcsönhatás határozza meg az elméleti képzést - emel ki egy fontos szempontot dr. Vágvölgyi Sándor, a Műszaki és Mezőgazda- sági Tanszék Agrártudományi Tanszék vezetője. Hasznos pontgyűjtés- A mezőgazdasági mérnök- képzés 2005 óta a bolognai rendszer keretei között halad, vagyis kétciklusúvá vált: a BSc-képzés alapképzésnek tekinthető, az ezt lezárók pedig MSc képzésben folytathatják a tanulmányaikat. Mivel országosan egységes az alapképzés, aki Nyíregyházán sikeresen fejezi be a tanulmányait, az az ország bármely egyetemén eséllyel pályázhat a folytatásra - világítja meg az egységesített szerkezet előnyeit a tanszékvezető. Ugyanakkor Nyíregyházán számos egyedi vonásra lelhetünk, a jelenleg választhatók szakirányok is ezt tükrözik. A „Fenntartható mezőgazda- sági technológiák” és a „Környezet és biogazdálkodás” a jelen, s főképp a jövő elvárásai mentén végzett oktatást jelzik. Olyan szakembereknek ajánlhatóak, akik a környezet óvása iránt elkötelezettek, akik a jövőt az ökológiai szempontok mentén elállított mezőgazdasági termékekben látják. Ki kell emelni a felsőfokú szakképzésben rejlő lehetőséget is, amely azok előtt nyit kaput, akik a BSc-képzésre valamilyen oknál fogva nem jutnak be. Ennek nagy előnye az, hogy az itt szerzett kreditekkel a BSc-képzésben követelmény 180 kredit egy- harmadát is megszerezhetik. Finanszírozás szempontjából sem elhanyagolható, hogy az erre fordított idő nem számít be az állami finanszírozású képzés idejébe. Tantárgy a belvízvédelem A felsőfokú szakképzés két témában folyik. Az egyik a növénytermesztő és növényvédő technológus, a másik a hulladékgazdálkodási technológus. Mindkettő OKJ-s végzettséget ad, s mind a két képzés kiemelt aktualitással bír: az egyik a növénytermesztés sikerességének alapja, a másik pedig egyre feszítőbb probléma megoldásához vértez fel ismeretekkel. Ma már tudatosult mindenkiben: több hulladék keletkezik, mint amennyit semlegesíteni tudnánk, így az ilyen szakemberek iránt egyre nagyobb lesz a kereslet. Mindkét felsőfokú szakképzésből a jól teljesítők bekapcsolódhatnak az alapszakokba, innen pedig az egyetemet is megcélozhatják. Most őszszel indult a környezet- és vízgazdálkodási szak, amelyre a fiatalok mellett sok gyakorló szakember is jelentkezik. Ebben is regionális igényt követtünk, ugyanis a víz szerepe megyénkben, régiónkban megkerülhetetlen. Az elmúlt egy-két év gondjaihoz kapcsolódva nem véletlen, hogy ebben a félévben az első tantárgyunk az ár- és belvízvédelem. Mellette szerepel az öntözéstechnika, a monitoring, a víztisztítás, vagyis az oktatás valóban a mindennapok kihívásait reagálja le - érzékelteti a gyakorlatközpontúságot dr. Vágvölgyi Sándor, kiemelve továbbá az energiaültetvények és bioenergetikai kutatások eredményeit. km-nyzs a Nyíregyházi Főiskoláníj 33 alapszak (60 szakiránnyal), tanári mesterszak (14 szakképzettséggel), 3 diszciplináris mesterszak 28 szakirányú továbbképzési szak, és 23 felsőfokú szakképzés közül választhatsz! Alapképzési szakjaink: > Andragógia > Anglisztika > Biológia > Enek-zene > Fizika > Földrajz > Gazdálkodási és menedzsment > Gépészmérnöki > Informatikus könyvtáros > Kémia > Képi ábrázolás > Kommunikáció és médiatudomány > Környezetkultúra > Környezettan > Közlekedésmérnöki > Közlekedésmérnöki-légi közlekedési hajózó szakirány > Magyar > Matematika > Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki > Mezőgazdasági mérnöki > Nemzetközi tanulmányok > Pedagógia > Plasztikai ábrázolás > Programtervező informatikus > Sportszervező > Szabad bölcsészet > Szlavisztika-orosz szakirány > Szlavisztika-ukrán szakirány > Szociálpedagógia > Tanító > Társadalmi tanulmányok > Testnevelő-edző > Történelem Mesterképzési szakjaink: > Alkalmazol! nyelvészet > Andragógia > Nemzetközi tanulmányok > Tanári mesterképzés, szakképzettségek:- Család- és gyermekvédő tanár • Ének-zene tanár- Fizikatanár- Földrajztanár- Informatikatanár- Inkluzfv nevelés tanára- Kémiatanár- Környezettan-tanár- Magyartanár- Matematikatanár- Mérnöktanár (gépészmérnök)- Pedagógiatanár- Történelemtanár- Vizuális- és környezetkultúra-tanár Felsőfokú szakképzési szakjaink: > Csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó > Gazdasági idegen nyelvű menedzser > Gépipari mémökasszinsztens > Gyakorlati oktató > Hulladékgazdálkodási technológus > Idegenforgalmi szakmenedzser > Idegennyelvi kommunikátor > Ifjúságsegítő > Informatikai statisztikus és gazdasági tervező > Intézményi kommunikátor > Kereskedelmi szakmenedzser > Képzési szakasszisztens > Logisztikai műszaki menedzserasszisztei > Mechatronikai mérnökasszisztens > Moderátor > Növénytermesztő és növényvédő technológus > Pénzügyi szakügyintéző > Sportkommunikátor > Számviteli szakügyintéző > Titkárságvezető > Üzleti szakmenedzser > Web-programozó fen isi Keress bennünket lyesen vagy telefonon! a Nyíregyházi Főiskolán m W * J . a 4 hl .41 WiJFi 1 u A IP utffi! t -1- «* Jár világbajnok nyíregyházi főiskola COLLEGE OL NYÍREGYHÁZA www.nyf.hLL tudomány ■ szakértelem ■ regionalitis Interjú Kovács Blankával és Szekeres Georginával- Kedves Blanka, bizonyára sokakat meglep, hogy lehetséges ilyen rövid idő alatt nulláról felsőfokú nyelvvizsgát tenni. Talán az is szerepet játszott ebben, hogy Ön gyakorló nyelvtanár? ; - Valóban, az ELTE bölcsészkarán végeztem, de a sikerhez vezető úton a döntő tényezőt egy számomra új módszer, a Kreatív Nyelvtanulás jelentette.- Tudtommal pontosan négy hónappal az után, hogy először kezébe vette a tananyagot, 90% körüli eredménnyel a nap legjobb szóbeli vizsgáját produkálta -felsőfokon!- így van. Akkor kezdtem el tanulni a Kreatív Nyelv- tanulással, amikor még heti 35-40 órát tanítottam, de egyáltalán nem esett nehezemre, hogy a mindennapos munka után nekiálljak tanulni, gyakorolni. Sőt, a sikerélmény, hogy már az első lecke után rengeteg mondatot tudtam aktívan használni, még jobban motivált. Alig vártam, hogy újabb és újabb leckékbe fogjak bele és hogy megismerkedjek a még ismeretlen szavakkal, nyelvtani jelenségekkel.- Ön egy személyben „kreatív” nyelvtanuló és a hagyományos módszereket is tökéletesen ismerő nyelvtanár. így ritka rálátása lehet a szakmai kérdésekre és hiteles véleményt mondhat. Mi e módszer fantasztikus sikerének kulcsa? Mitől igazán újszerű és hatékony a Kreatív Nyelvtanulás?- Én eddigi nyelvtanári munkám során még nem találkoztam ennyire logikus szerkezetű tananyaggal, személyes meggyőződésem, hogy Gaál Ottó nagysikerű tankönyvének bemutatója Nyíregyházán és Nyírbátorban! ÚJ ÚT A NYELVTANULÁSBANI Eredeti módszer, különlegessége az önálló beszédgyakorlás, egyéni tanulási tempó! ma ez a legjobb nyelvkönyv a piacon kezdők/ újrakezdők számára, ill. akik rendszerezni vagy felfrissíteni kívánják eddigi tudásukat.- Ön pedig kedves Gina, tíz hét alatt sikeres középfokú C nyelvvizsgát tett, ráadásul egyéni tanulással, tanári segítség nélkül, egy egyedi nyelvtanulási metódussal. Igaz?- Valóban így történt. A módszer a Kreatív Nyelv- tanulás, melynek kidolgozója Gaál Ottó, aki 27 középfokú állami nyelvvizsgájával a nyelvtanulás egyéni bajnoka Magyarországon.- Mitől más és mitől ilyen sikeres ez a módszer?- Nekem az tetszett benne, hogy azonnal célnyelven kellett megszólalnom, miközben a kétnyelvű tananyag segítségével folyamatosan ellenőrizni tudtam magamat. Nem volt stressz, de volt helyette sikerélmény, visszaigazolás. így gyorsan kialakul a beszédkészség, ráadásul nyelvtani hibáktól mentesen! Az oktatócsomag és a CD minőségű hanganyagok a középfokú nyelvvizsga követelményeit veszik célba.- Milyen nyelvekből hozzáférhető a Kreatív Nyelvtanulási Módszer és mennyibe kerül?- Eddig angol, német, francia, olasz, spanyol, svéd, dán, norvég, orosz, portugál, holland, eszperantó nyelvre készült tananyag, az oktatócsomag ára hanganyaggal együtt 19.900 Ft, ez alig egy tucat magánóra költségeinek felel meg.- Kedves Blanka és Gina, sok sikert a további nyelvtanuláshoz! ANGOL, NEMET, FRANCIA, OLASZ, SPANYOL, SVÉD, DÁN, NORVÉG, OROSZ, PORTUGÁL, HOLLAND, ESZPERANTÓ Tóth László 20-996-5533, vmw.kreativnyelvtan.hu tananyagok megtekinthetők és megvásárolhatók: a Helyőrségi Klubban Nyíregyháza, Színház u.2., 2011. február 9-én és 16-án, szerdán, 17-19 óráig. Nyírbátorban, a Kulturális Központban Szabadság tér 8. 2011. február 17-én, csütörtökön, 17 és 19 óra között. HIRDETÉSEK