Kelet Magyarország, 2011. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-04 / 29. szám
10 Sport 2011. FEBRUÁR 4., PÉNTEK KELfT Térdműtét miatt kényszerpihenő kézilabda. Akárhogy is fáj, Vakarcs Krisztina nélkül kénytelen folytatni bajnoki szereplését a Mátészalkai MTK NB Il-es kézilabdacsapata. Az Északkeleti csoport pillanatnyilag második legeredményesebb játékosa - csak a nyíradonyi Fiaskóvá előzi meg a góllövőlistán, aki tizennégy mérkőzésen lépett pályára, míg a szatmári frontember kettővel kevesebb alkalommal - súlyos térdsérülést szenvedett az őszi idény hajrájában. Időközben eldőlt, hogy a műtéti beavatkozás elkerülhetetlen, ennek következményeként Vakarcs tavasszal nem lesz bevethető állapotban. Falcsik Miklós edző számára adott a feladat, miként pótolja az élvonalbeli múlttal rendelkező bombázót. Mindezt házon belül kívánja megoldani, a téli szünetben ugyanis nem érkezett friss szerzemény az MMTK együtteséhez. Ugyanakkor a negyedik helyen posztoló szalkaiak felsőházi tagságát aligha fenyegeti veszély, elvégre négy fordulóval az alapszakasz befejezése előtt megnyugtató, hat pontos előnyt halmoztak fel a hatodik Hajdúböszörménnyel szemben. Mint ismeretes, a rájátszásban ketté válik a mezőny, az első öt pozícióban posztoló gárda küzdhet az érmekért. km-kt Vakarcs Krisztina tavasszal aligha növelheti góljai számát FOTÓ: KM-SPORT Vízválasztó időszak következik Mohácsi Máté saját nevelésű játékosként lett stabil csapattag fotó: racskó tibor Az NYKK-nál abban bíznak, hogyneméri csapás a nyíregyházi élsportot. kosárlabda. A Zalaegerszeg elleni bajnokin eljátszott egy esélyt a Marso-Vagép NYKK, de az élvonalbeli férficsapat számára még nincs minden veszve a felsőházba jutást illetően. A szombati, Sopron elleni újabb hazai meccsre vonatkozóan viszont nincs más választás: nyerni kell! Izgalmat tartogat- Valóban, ha nem is teljesen sorsdöntő, de vízválasztó mérkőzés vár ránk a Sopron ellen - adott megerősítést Makrai László, az NYKK Kft. ügyvezetője. - A győzelemmel nemcsak a felsőház kapuja maradna nyitva előttünk, hanem annak a lehetősége is, hogy február 26-án telt házas tévésmeccset vívhassunk a Szolnokkal. Nagyon fontos a csapat életében, hogy a klub történetében másodszor országos sugárzású adó tűzte programjára a mérkőzésünket, és az igazat megvallva, a Sportklub jóvoltából vártunk is erre a lehetőségre, hiszen évek óta az élvonal meghatározó csapatának számítunk. A Szolnok elleni meccsünk mindig rangadó1 [ nak számít és sok izgalmat tartogat, elég, ha a tavalyi, egy ponttal elvesztett mérkőzésre gondolunk. Az utóbbi időben kiegyenesedni látszanak a sorok a csapatnál, holott korábban, éppen az erőltetett menet kellős közepén jókora sérüléshullám tizedelte a sorokat.- Bízunk benne, hogy szombaton már Kaluha Csaba is visszatérhet a csapatba, és akkor a keretből egyedül Lekli József lenne maródi - folytatta Makrai László. - Szembesültünk olyan véleménnyel, hogy a csapat túl sokat pihent mostanában - aki ilyet állít, az meglehetősen rosszindulatú. November 6. és január 29. között nem kevesebb, mint tizennyolc tétmeccset játszottunk, a magyar mezőnyből ennél többször csak a Szolnok lépett pályára ez idő alatt. Közben több kulcsjátékosunk is kidőlt a sorból: ezidő alatt Lekli József tizennégy, Kaluha Csaba tizenegy, Sitku Ernő nyolc, Czigler László hét, Siska János három, Bosko Sztojakovics pedig egy meccset hagyott ki sérülés miatt. Nem hiszem, hogy más csapatok át tudtak volna vészelni ilyen példátlan sérülés- hullámot anélkül, hogy még esélyük lenne a felsőházba jutásra, ehhez mindenképpen kellett Ferenczi Tamás edző munkája, amivel teljes mértékben meg vagyunk elégedve. Az élsport húzószerepe A sport- és klubvezetőket nagy izgalomban tartja a városi sportkoncepció és a héten rendezett kerekasztal-beszél- getés. Jelen állás szerint évi mintegy százmillió forinttal jut kevesebb a csapatsportokra, mint a korábbi években.- Látszik, hogy az új városvezetésnél az utánpótlás élvezi a prioritást, amit mi is támogatunk, nem véletlen, hogy tavaly hat, idén pedig hét nyíregyházi játékos tagja a tizenkettes felnőttkeretünknek. Ez a szám még három volt, amikor 2000-ben először az élvonalba jutottunk. Ugyanakkor az is tény, hogy az élsportnak komoly húzószerepe van az utánpótlás felé, mert ha nem lenne NB I. A-csoportos csapatunk, aligha kosarazna ötszáz fiúgyerek a városban. Felmerült, hogy az előző időszakban az élsportra költött pénz nem volt elég hatékonyan elosztva, de bízunk benne, hogy mi a jövőben is élvezzük a bizalmat, hiszen jelenleg a megye egyetlen élvonalbeli férficsapata vagyunk, valódi tulajdonosi háttérrel, magas nézőszámmal. Az is látszik, hogy a gazdasági mélypont közepette a magánszektorból szinte lehetetlen több pénzt kipréselni. Ha a várostól érkező támogatás is nagyságrendekkel lesz kevesebb, akkor az csapás lenne az élsportra nézve. Jelenlegi anyagi helyzetünkről annyit: épp most rendeztük a tavalyról megmaradt tartozásaink nagy részét, és nem titok, a játékosokkal szemben is csúsznak a kifizetések. Ezt ők egyre fogyó türelemmel veszik tudomásul, de úgy, hogy mindez nem megy az eredményesség rovására. Ezért mindenképpen köszönet jár nekik! - mondta Makrai László. KM-BT Látszik, hogy az új városvezetésnél az utánpótlás élvezi a prioritást. MAKRAI LÁSZLÓ Mándok: nem vettek zsákbamacskát Visszarendelték az ibrányi házi gólkirályt, az edző korábbi játékosaival dolgozhat együtt. labdarúgás. Strapás lesz a szombat. Mármint a mándokiak számára. A Szi-Zo Sport megyei első osztályú futballcsapatnak kora reggel a Joma Kupa teremtorna kisvárdai selejtezőcsoportjában lesz jelenése, majd napközben további négy mécsesén kell produkálnia magát, ugyanakkor a Stadion-Diner Kupa aktuális fordulójában, ebédidőben (13 óra) a Nyírsuli U19 ellen lép pályára - a nyíregyházi stadionban. Nos, nem lesz egyszerű megszervezni, hogy itt is, ott is kivágják a rezet. Kész akció terv Mindenesetre a vezérkar kész akciótervvel rendelkezik. A keret a várdai sportcsarnokban kezdi a napot, a „kemény mag” innen rándul a megye- székhelyre, hátrahagyva a maradék haderőt, amely befe. jezi és remélhetőleg a továbbjutást is kiharcolja a teremtornán. Ami fix: a hírek szerint a Nagykállót választó kapus, Lippa János, a Várda SE-hez visszatérő Kalu Bálint, valamint a nyárig a Záhony kötelékéhez tartozó Árva Bertalan már nem vesz részt a hét végi kalandban. Nem úgy a korábban Ibrányba kölcsönadott, januárban visszarendelt Szabó Mihály, aki őszi házi gólkirálya (öt találattal) volt az NB III-as egyletnek. Neki, miként a Tiszamenti SE-től érkezett tizennyolc éves titánnak, Deskó Dávidnak a csatársorban szánnak főszerepet. Még bővülhet a létszám Az ifjú tehetséghez hasonlóan a védekező középpályásként bevethető Balogh Tibor is a gergelyiugornyai gárda tagjaként keltette fel a mándoki stáb figyelmét - persze, Szilágyi Bertalan edző nem vett zsákbamacskát, korábban mindkét játékossal együtt dolgozott Nyírmadán. Az elmúlt fél esztendőt Záhonyban töltő Karasz Attila újfent a hetedik pozícióban posztoló Szilágyi-legénység tagjává avanzsált, míg a cigándi duó, Liptai Tamás és Ignéczi Csaba mellett a tuzséri Danes Attila kölcsönstátusát ugyancsak sikerült meghosszabbítani. Benne van a pakliban, hogy hamarosan új kapussal gyarapodik a létszám, ráadásul egy középpályás csatlakozása sem kizárt... km-kt Szilágyi Bertalan: Látják, jó lesz ez a csapat! fotó: mán László Kerekesék felkerekednek a nyírbátori tornára Beugrottak a nagyszekeresiek KÉZILABDA. A Nyírbátor- NYKSK II NB Il-es férfi kézilabdacsapata újfent megszervezte az Unilever Kupa felkészülési tornát, amelyen a felnőttek mellett párhuzamosan az ifjúságiak is pályára lépnek. A hagyományoktól eltérően ezúttal csak három együttes szerepel a szombaton 9 órakor kezdődő eseményen: a Nyíregyházi KSK második vonalbeli gárdája és az ugyancsak a harmadosztály Északkeleti csoportjában jegyzett Mátészalkai MTK lesz a házigazda ellenfele. Érdekesség, hogy az utánpótlás számára rendezett küzdelemben a megyeszékhelyi klub a serdülőkkel képviselteti magát, akik Kerekes Tamás irányításával veszik fel a harcot az idősebb korosztállyal szemben. A felsőházi tagságra hajtó nyírbátoriak egyébként meglehetősen csendben melegítenek a következő hét végére kiírt bajnoki folytatásra. Veibli Zoltán legénységének összetétele nem változott az ősszel látottakhoz képest, miközben a szalkaiakkal két edzőmeccset is játszott, legutóbb pedig az NB I-es Mezőkövesd ifigárdáját fogadta. KM Nemzetközi felkészülési torna kezdődik szombaton Mátészalkán - hat csapattal. labdarúgás. Szombaton rajtol az a nemzetközi téli felkészülési torna, amelynek házigazdája a Mátészalkai MTK. A Szi-Zo Sport megyei első osztályban szereplő futballcsapat mellett az „osztálytárs” Fehérgyarmat és Nagy- szekeres, a megyei kettes Nyírmeggyes és Tiszakóród, valamint egy román klub, az Óvári lép pályára - hét végenként. Eredetileg a Mérk-Vállaj is a résztvevők közé tartozott, időközben az egyesület anyaA szekeresi csapat is játszik Szálkán fotó: km-sport gi megfontolásból lemondta az indulást. A menetrend és a küzdelemsorozatot vállaló együttesek összetétele egyébként az utolsó pillanatban is változott: a román Aranyosmeggyes ugyanis szintén távolmaradását jelezte a szervezőknek, helyette a Nagyszekeres ugrott be. A nyitófordulóban Máté- szalka-Nyírmeggyes (kezdés: 10 óra), Fehérgyarmat- Óvári (12 óra) mérkőzést rendeznek az MMTK sporttelepen, míg vasárnap a Nagyszekeres-Tiszakóród (14 óra) találkozó teszi teljessé a programot A következő kör február 12-én esedékes, az esemény március 6-án zárul. km A leggyorsabbak játszhatnak labdarúgás. Vasárnap a nyíregyházi Filó csarnokban rendezik az I. Nyírségi Nebulók Tornáját, amelyen nyolc U16- os futballcsapat lép műfűre. A Kölyök SC, Szakoly, Tiszavasvári, Gyulaháza, Kék, Mátészalka, Volán-Sényő és Csenger együttese mutatja meg magát. Az eseményre nem volt nevezési díj, így a leggyorsabban jelentkező egyesületek titánjai rúghatnak labdába. Egy hét múlva, vagyis február 13-án ugyanitt az Ui3-as korosztály számára bonyolítják le a tornát. km ts sport.szon.hu Képek. Helyi és nagyvilági sport