Kelet Magyarország, 2011. február (68. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-04 / 29. szám

197766 2011. FEBRUÁR 4„ PÉNTEK KELET Megyei tükör 5 Fogorvosi rendelőt avattak Újabb létesítménnyel gazdagodott Nyírlugos egészségügyi ellátó- rendszere. myírlugos. Európai színvona­lú fogorvosi rendelőt avattak csütörtökön Nyírlugoson. Az új egészségügyi létesítmény­ben két fogorvos dolgozik majd mintegy 80 négyzetmé­teren. A rendelő közel 27 millió forintból, teljes egészében magánberuházásban valósult meg. A cég egyébként már hét éve működteti a város fogorvosi ellátását. A korábbi rendelő nagyon rossz állapot­ban volt, ezért döntöttek úgy, hogy újat építenek.- Nyolc évvel ezelőtt fogadta el a város azt az egészségügyi koncepciót, melynek nyomán az elmúlt években az Erkel Fe­renc utca valóságos „Egészség utcává” lett - mondta avatóbe­szédében Hovánszki György polgármester. 1994-ben mentőállomás, ’98-ban felnőtt szakorvosi rendelő, 2009-ben pedig já­róbeteg-szakellátó épült az utcában, 2010 januárjában megnyitott a gyógyszertár, és most mellette az ugyancsak vállalkozói alapon létrehozott fogorvosi rendelő. Dr. Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője szerint azért pél­daértékű ez a vállalkozás, mert Nyírlugoson magántőkét fek­tettek be az egészségügybe. Az országnak nagy szüksége van az önálló, kreatív kezdemé­nyezésekre és a magánerőből megvalósuló beruházásokra. Bíznak a jövőben- A mi megyénkben azért is fontos az egészségügy fej­lesztése, mert a statisztikák szerint elszomorítóak a mu­tatóink - mondta dr. Vinnai Győző megyei kormánymeg­bízott.- Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében átlagosan öt év­vel rövidebb ideig élnek az emberek, mint másutt az országban. Ugyanakkor a nyírlugosihoz hasonló ma­gánerős beruházások üzenete az, hogy az emberek bíznak a jövőben, a befektetett pénz és a munka megtérülésében. Dr. Simon Miklós, dr. Vinnai Győző és Hovánszki György vágta át a szala­got FOTÓ: SIPEKI PÉTER Egyetértenek abban, hogy a kell, hiszen az itteni emberek vidéken élők életminőségét nem másodrangú polgárai en- minden eszközzel javítani nek az országnak. km o VONZZA A LÁTOGATÓKAT Nemcsak az interne­tezési lehetőség, de a közel harmincezer olvasnivaló is vonzza a településen élőket, így Alexát is a balkányi könyvtárba. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Madarassy- tárlat nyílik Mátészalkán MÁTÉSZALKA. A Szatmári Mú­zeumban február 7-én, hétfőn 18 órakor nyílik Madarassy György festőművész kiállítá­sa. A tárlatot Molnár Sándor, a Vay Ádám Múzeum igazga­tója méltatja. A kiállítás már­cius 16-áig tekinthető meg Mátészalkán. KM O JOBBIK SAJTQTAJEKOZTATO Az újfehértói aggasztó belvízhelyzet okai ÚJFEHÉrtó. A fehértói vasútál­lomás közelében található Vas­út és Attila út kereszteződésé­nél tartott sajtótájékoztatót tegnap Szilágyi Péter, a megyei közgyűlés jobbikos képviselő­je, aki úgy véli: a településen tapasztalható belvízhelyzet oka nem a csapadékos időjá­rás, hanem az emberi mulasz­tás. Kifejtette: a belterületen lévő természetes víztározókat feltöltötték, majd építési en­gedélyt kértek és kaptak a te­lektulajdonosok. Külterületen a gazdák egy része beszántot­ta vagy feltöltötte a kanálisok elejét, így ellehetetlenült a csapadékvíz-elvezetés.- A helyzet megoldása ér­dekében - többek között - azt javaslom, állítsuk vissza a kanálisőri státuszt! Évtize­dekkel ezelőtt a kanálisőrök Emlőtumoros Betegek Klubja NYÍREGYHÁZA. Emlőtumoros Betegek Klubja alakult a Vá­rosmajori Művelődési Ház­ban. A klub célja, hogy min­den olyan hölgy, aki érintett ebben a betegségben, és úgy érzi, hogy egyedül alig, vagy egyáltalán nem képes a té­nyek feldolgozására, illetve nincs kivel megbeszélje az ezzel kapcsolatos problémáit, azoknak segítséget nyújtson úgy emberi, lelki, mint igény szerint szakemberek bevoná­sával. A következő foglalkozás február 4-én 17 órakor kezdő­dik. Információ a 42/434-002- es telefonszámon. szemmel és rendben tartot­ták a kanálisokat és jelezték a problémákat. A kanálisok mentén nyárfasorokat kelle­ne ültetni, ezek javítanák a levegőminőséget, sok vizet párologtatnának el, nem be­szélve a későbbi fakitermelés hasznáról. Emlékszem, 15-20 éve ra­bokat hoztak ki a börtönből, akik lapáttal, ásóval tartották rendben ezeket a területeket. Miért ne törleszthetnének munkájukkal valamennyit abból a napi 8 ezer forint­ból, amibe az adófizetőknek egy-egy fogvatartott ellátása kerül? A belvízproblémák je­lentős része igy megelőzhe­tő, illetve orvosolható lenne, ráadásul költséghatékonyan - mondta el az újfehértói szár­mazású Szilágyi Péter, km-pi Mikor épült és mőcor robbantot­ták fel a németek a batsai Tisza-hfciat? a, 1900-as évek elején, illetve 1944-ben A legkisebb is szJmfc Jó árak a hétvégére! február 4-6. Burgonya 5 kg, 136.-/1 kg, MVM:3cs Friss csirkecomb baromfipultban kapható*, MVM: 3 kg Trappista sajt MVM: 6 kg 1199,­CLUBCARD +50 pont Jacobs Merido Aroma kávé órölt, szemes, 1000 g, MVM: 3 cs 2069, c/enuszu CLUBCARD +100 pont Vénusz napraforgó étolaj 5 I, 414,-/11, MVM: 3 db CLUBCARD +5 pont 4fasmá(ja vásárláskor! Áraink forintban értendőek, az áfát tartalmazzák. MVM: maximálisan vásárolható mennyiség/vásárló/nap. Ajánlatunk 2011. február 4. és 6. között, a készlet erejéig a Tesco hipermarketekben érvényes. Részletek az áruházakban. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. A 30% kedvezmény minden farmernadrágra ajánlat az F&F Basics és a kiárusításos termékekre nem vonatkozik, más akciókkal össze nem vonható. *: Kivéve: sárvári áruházunkban. Dosia kompakt mosópor kétféle, 9 kg, 278,-/1 kg, MVM: 2 cs 2499,­CLUBCARD +100 pont HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents