Kelet Magyarország, 2011. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-24 / 46. szám
2011. FEBRUÁR 24., CSÜTÖRTÖK HEBET Oktatás 11 Kötelező lesz az emelt szintű érettségi BUDAPEST. Az orvosnak készülő diákoknak kettő, a jogra, politológiára és szociális munkás szakra jelentkezőknek pedig egy tárgyból lesz kötelező emelt szintű érettségi vizsgát tenniük 2013-tól - derül ki abból rendelettervezetből, amellyel várhatóan még a héten foglalkozik a kormány. Az elképzelések szerint kémiából és biológiából is emelt szintű érettségit követelnek majd azoktól, akik két év múlva állatorvosi karra akarnak felvételizni. Ugyancsak biológiából, valamint kémiából vagy fizikából kell nehezített vizsgát tenniük az orvosnak, a fogorvosnak, a gyógyszerésznek készülőknek. Magyar szakra magyar, történelem szakra pedig történelem emelt szintű érettségi lesz a belépő. A leendő jogászhallgatók kilenc, a politológusok, újságírók, szociológusok kilenc-tizenegy tárgyból választhatnak egyet, például az idegen nyelvet. A tervezetben ugyanakkor nem írnak elő emelt szintű vizsgát egyetlen természettudományos és műszaki képzésnél sem, valószínűleg a kevés jelentkező és a szakemberhiány miatt. fh • ÁLARCOKAT KÉSZÍTETTEK A Zrínyi Ilona Gimnázium diákjai által készített álarcokból nyílt kiállítás az iskola első emeletén. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Hatékony integráció a nyíregyházi Bárcziban FOTÓ: KM-ARCHÍV Tamás és Levente fotó: magán Jól szerepeltek a nyíregyháziak ■vfeESVHÁZft. Az Országos Közlekedési Ismeretek február 14-ei versenyén bizonyíthatták rátermettségüket a nyíregyházi diákok. A megmérettetésnek a Megyei Pedagógiai, Közművelődés és Képzési Intézet adott otthont. Az Arany János Gimnázium és Általános Iskola Szabó Lőrinc Tagintézetének diákjai, a negyedik osztályos Lévai Levente második, a nyolcadikos Hajzer Tamás pedig harmadik helyezést ért el. Felkészítő tanáruk dr. Hudákné Fábián Nóra pedagógus volt. d ÍBKÁN!X)ZÁS A házi feladat készítése közben jó néha egy kicsit gondolatban elkalandozni. FOTÓ: KM-ARCHÍV wvfMKVMáZA. A Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készség- fejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat uniós pályázati támogatással egységes gyógypedagógiai módszertani intézményként kívánja folytatni tevékenységét.- Munkacsoportunk a sajátos nevelési igényű diákok tanulócsoportba, osztályba való befogadásának támogatásához a tárgyi feltételeket, a vonatkozó törvények és jogszabályok, tanügyi- szakmaigyermekvédelmi dokumenócám. Új számítógéptermet alakítottak ki az ópályi iskolában. A terem bútorzatának és a villamoshálózat kialakításának költségeit (600 ezer forintot) az Ópályi Általános Iskola Tanulóiért Közalapítvány vállalta. A műszaki berendezéseket (27 iskolai PC csomag, 7 db tantermi csomag, 1 db alkalmazás szerver csomag, l tumokat, tanulói fejlesztési tervek készítésének eljárásrendjét dolgozta ki, illetve a sajátos nevelési igényű tanuló fejlesztéséhez szükséges speciális eszközöket jelenítette meg - említette Siktárné Aczél Zsuzsanna gyógypedagógiai tanár, teamvezető.- Az integrációhoz szükséges személyi feltételeket, és az ehhez kapcsolódó elvárható magatartásformákat is megfogalmaztuk. Az dokumentum minden befogadó intézmény pedagógusa számára érthető, és jól használható. km db szerverszoftver, l db WIFI csomag) az ominózus pályázaton nyerték, melynek értéke 11 millió forint. A pályázó Ópályi önkormányzata volt. A számítógépteremben 24 munkaállomáson gyarapíthatják tudásukat a tanulók. Hét tanteremben interaktív tábla és laptopok segítik nevelőink munkáját. Idén immár tizedik alkalommal rendezik meg a megye diákságát megmozgató program- sorozatot. wvíftffiYHÁZA. A diákság ösz- szefogására, a szabadidő hasznosabb, tartalmasabb eltöltésére a nyíregyházi középiskolák diákönkormányzatot segítő pedagógusai és szabadidő-szervezői kilenc éve létrehozták a Nyír-Diák Egyesületet. Tehetségkutatás Az szervezet már az első évben megszervezte az akkor „Hajnalcsillag 2002” fantázianéven futó tehetségkutató versenyt, mely olyan sikeres volt, hogy már minden esztendőben megszervezik Nyír- Diák Napok elnevezéssel. Az egyesület célja a tehetséges tanulók felkutatása, számukra bemutatkozási lehetőség biztosítása, s a város, a megye középiskolásainak olyan találkozó szervezése, mely közelebb hozza őket egymáshoz, erősíti a szűkebb pátriához kötődésüket. A szövetség elképzeléseit HÖOK közgyűlés a főiskolán KYfBfiévtfáz*. Február 25-e és 27-e között Nyíregyháza ad otthont a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának. A Nyíregyházi Főiskolára csaknem 250 vendéget várnak az ország különböző felsőoktatási intézményeiből. Gálával zárul a sorozat támogatta Nyíregyháza ön- kormányzata, a középiskolák vezetői, a Jósa András Múzeum, a megyei levéltár, a Városvédő Egyesület, a Megyei Pedagógiai, Közművelődési és Képzési Intézet, a Vikár Sándor Zeneiskola, a Kodály Zoltán Általános Iskola, s egyre több igazán neves vállalat, cég, alapítvány, szervezet, ill. magánszemély segít. Vetélkedő és kávéház A programok már több hetet fognak át, s a művészeti bemutatók mellett kibővítették olyan rendezvényekkel, mint a minden évben igen népszerű várostörténeti vetélkedő, KISVÁRBA. Február 26-án, szombaton és március 5-én, szombaton délelőtt 9 órától rendezi meg a már hagyományos Ovi-Suli Játszóházat a kisvárdai Református Általános Iskola és Gimnázium az vers- és prózamondó, szólóének, szólóhangszer, egyéni tánc, fotó versenyek. Nagy sikere van az Irodalmi Kávéház programjának, ahol diákok a saját verseiket olvashatják fel, s találkozhatnak a művészi élet jeles képviselőivel is. Sportversenyeket is rendeznek egyre nagyobb sikerrel, népszerűek a floorball, az íjász és a bowling területén történő megmérettetések. A rendezvények hagyományosan a várostörténeti vetélkedővel indulnak március 1-jén, és 30-án nagyszabású gálával zárulnak. Ekkor adják át a jutalmakat, az okleveleket, az elismeréseket. iskolába készülő nagycsoportosok részére. A játékos foglalkozásokon a gyerekek és a szülők megismerkedhetnek a leendő első osztályos tanító nénikkel és az iskola barátságos légkörével. Korszerű körülmények között tanulhatnak fotó: tudósítónktól Új számítógépteremmel gazdagodtak az ópályiak Játszóház a leendő első osztályos gyerekeknek n » r rtr'TTf Ikkredlíálf Nyíregyházi Főiskola Képzési ésTovábbképzési Intézet unüi ,Múnk ílélMt Jelentkezzen márciusban induló képzéseinkre! OKJ-s képzések: > Közbeszerzési referens > Újságíró I. (konfereranszié) > Gyógypedagógiai asszisztens Pedagógus továbbképzések:- Tanulási zavarok felismerése és kezelése (90 óra) diszlexia, diszgráfia- Az együttnevelés problémái és megoldási lehetőségek (30 óra)- Hiperaklivitás és figyelemzavar (ADHD) felismerése és kezelési lehetőségei (30 ó) Érdeklődi lehet 06-42-599-421 -es számon, illetve személyesen a Nyíregyházi Főiskola KTi B épület 176/B sz. irodájában. " (42^5539421 |internet: www.nyf.hu/kepzesi | *„ STUDENT STOP! NYELVISKOLA NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA 4400 NYÍREGYHÁZA. Sóstói ut 31/B Campus Kollégium, I. épület i, emelet Tel: 42/599-430/2614 vagy 30/382-8627 WWW.StudentStOP.hU ^MartWcSmOOZSM«) AZ EDUCAR Oktató Centrum BT. 2011. március 4-én 16.30-tól indítja a •Targoncavezető •Földmunkagépkezelő •Emelőgép-kezelő •Mezőgazdaságigépkezelő •Fakitermelő, •Motorfűrész-kezelő •Töltőállomáskútkezelő tanfolyamait. Érdeklődni: EDUCAR Oktató Centrum Bt. Nyíregyháza, Szarvas u. 48. Tel.: 42/506-450,42/506-451 A.sz.: AL-0124, Nysz: 15-0307-05 CSATLAKOZZ KISVÁRDÁN INDULÓ KÉPZÉSEINKHEZ! TANULÁS ÉS MUNKA MELLETT IS VÉGEZHETŐEK! Nem akarsz mindig kezdő lenni? ;; IRODA! INFORMATIKA! ALKALMAZÁSOK MEGSZEREZHETED AZ OTTHONI ÉS IRODAI KÖRNYEZETBEN NÉLKÜLÖZHETETLEN INFORMATIKAI ISMERETEKET I___________________________________________TELJESEN KEZDŐKNEK IS AJÁNLJUK! A családi vállalkozás mindenese vagy ? ( GAZDASÁGI INFORMATIKUS KÉPZÉS MEGTANULOD A GAZDASÁGI TELÜLETEKEN VÉGZENDŐ INFORMATIKAI FELADATOK ELVÉGZÉSÉNEK MÓDJÁT I OKJ-SZAm: 54 4«l 04 0010 54 015« Piacképes emelt szintű szakképesítést szeretnél? j WEBMESTER ÉS SZOFTVERÜZEMELTETŐ KÉPZÉS > ALKALMASSÁ VÁLSZ WEBOLDALAK TERVEZÉSÉRE, ÜZEMELTETÉSÉRE, í RENDSZERGAZDAI FELADATOK ELVÉGZÉSÉRE á m OKJ-SZAm: S4 4SI 03 0010 S4 07 www.rutinsoft.hu 42/500 515 Miért állna sorba? HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL HIRDETÉSEK