Kelet Magyarország, 2011. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-23 / 45. szám
2011. FEBRUÁR 23., SZERDA 8 Hazai tájakon KELET ■ MOZGÁS TÉLEN A BÖLCSŐDÉBEN A nyírgyulaji bölcsőde kicsinyei ha még az udvaron nem, de a teremben kielégíthetik mozgásigényüket. FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ Miskolci zenészek koncerteznek NYÍREGYHÁZA. A Filharmónia Kelet-Magyarország Nonprofit Kft. bérleti hangversenyének következő előadása március l-jén 19 órától lesz Nyíregyházán a Kodály Zoltán Általános Iskola koncerttermében. A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenyén vezényel Kovács László, közreműködik Farkas Gábor zongoraművész. A műsorban felcsendülő szerzemények: Beethoven: Egmont-nyitány, Schumann: a-moll zongoraverseny, C. Frank: d-moll szimfónia. Szólójegyek válthatók az előadás napján 18 órától a helyszínen, illetve Tamás Attilánál a 06-20/933-988l-es telefonszámon. km Angol szavak az elsős tornaórán Nemcsak az épület, hanem az oktatás is megújul az evangélikus általános iskolában. NYÍREGYHÁZA. Lenne miről mesélniük a nyíregyházi evangélikus általános iskola falainak, hiszen már 118 éve szolgálják a mindenkori nebulók oktatását, nevelését. Bár a hely szellemének varázsa letagadhatatlan, az épület „matuzsálemi” kora azonban meglátszik az átázott falakon, a lehullott vakolaton. Pályázatok felújításra- Három hete az erkély külső díszítő párkányai közül hullott le pár darab. Szakemberekkel megvizsgáltattuk, s megállapításuk szerint az időjárás okozta a károkat. Átmenetileg megoldottuk a problémát, de jól tudjuk, a végleges megoldást egy teljes felújítás jelentené - magyarázza Kocsisné Sárossy Emőke, az Evangélikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója. - Az épület elmúlt 118 évében sosem volt teljes felújítás, csupán részbeni javításokra, visszajavításokra volt lehetőség csatornázáskor, fűtéskorszerűsítéskor. A falak átázását, salétromosodását nem a talajvíz, hanem a csapadékvíz, az elavult épület alatti csatornarendszer okozza. A tartalmi munka megújítása is a célunk. KOCSISNÉ S. EMŐKE áÉ' Matematikaórán a második osztályosok FOTÓK: M. MAGYAR LÁSZLÓ- A Nemzeti Kulturális Alaphoz pályáztunk utólagos szigetelés, a külső vakolat részbeni felújítása érdekében. A 20 millió forintos támogatáshoz az önerőt az országos evangélikus egyház és iskolánk közösen teremti elő. A munkálatok tavasz- szal kezdődnek. Hasonlóan nagyszabású tervünk, hogy a Környezet és Energia Operatív Program révén befejezhessük a nyílászárók cseréjét az energiatakarékosság jegyében. A legtöbb teremben már új ablakok vannak, de fontos kicserélni a díszteremben és a lépcsőházban is a régi ablakokat.- A fűtés is korszerűsödne, ugyanis a gázkazánt itt helyeznénk el a főépületben, s a födém is szigetelést kapna, hogy ott ne illanjon el a hő. A 110 millió forintos beruházás 60 százaléka uniós forrás lenne, a magánerő előteremtése az országos egyházra és iskolánkra hárul - részletezi az újabb terveket az oktatási intézmény vezetője. - A hibái ellenére ezt az épületet csak szeretni lehet, a megkopott külsőt belső díszítésekkel ellensúlyozzuk. Kéttannyelvű oktatás- Nemcsak az épületben szeretnénk megújulni, hanem a tartalmi munkában is - folytatja az igazgató asszony. - Az új tanévben, szeptemberben beindítjuk a magyar-angol kéttannyelvű oktatást az egyik leendő első osztályunkban.- Azokra a tapasztalatokra építkezünk, amelyeket a tíz éve beindított emelt szintű angol oktatás során szereztünk felső tagozaton. Ennek kézzel fogható eredménye is van, hiszen két évente eljutnak Angliába diákjaink más egyházi iskolában tanuló diákokkal együtt külföldi nyelvgyakorlatra a nagyon jól kiépített egyházi iskolák közötti kapcsolatoknak köszönhetően, márciusban pedig 13 napra Dél-Franciaországba utazik egy 25 fős csoportunk, s a diákok ott is az angolt tudják majd alkalmazni a gyakorlatban egy Comenius-nyertes pályázat keretében. Életkori sajátosságok A leendő elsősök kéttannyelvű oktatásában nagy szerep jut majd Nagy Attiláné Szerdi Zsófia tanító-angol szakos pedagógusnak, aki az osztályfőnök is lesz egyben.- Sok-sok játékos foglalkozás, valamint versek, dalok segítik majd a kéttannyelvű oktatás során az idegen nyelv megismerését, elsajátítását. Igényes, jól felépített tankönyvcsaládot választottunk, amely megfelel a gyermekek életkori sajátosságainak. Ezeket a tankönyveket a hatodikos évfolyamig használhatják majd a diákok. Heti egy órában anyanyelvi lektor is segíti majd a munkánkat.- Csoportbontásban lesznek az angolórák. A heti öt angolóra mellett három, angol nyelven tanított közismereti óra is lesz: technika, rajz, testnevelés. Reméljük, a kéttannyelvű oktatásnak köszönhetően a folyamat végére a diákok nagy része középfokú nyelvvizsgát fog majd tenni. Programunk most van szakértés alatt, a márciusi fenntartói döntést követően nagy erőkkel történik majd a beiskolázás. km-mml Játékos foglalkozás segíti majd az oktatást. NAGY ATTILÁNÉ Borok versenye Napkoron Napkoron termelt fehér- és vörösborral nevezhetnek be a gaz dák. napkor. Tizedik alkalommal rendezik meg immár a hagyományőrző borversenyt a napkori művelődési házban február 25-én 17 órától. Nevezni csak Napkoron termelt fehér- és vörösborral lehet február 24-éig (lehetőleg átlátszó butellában). A versenyre benevezett borokat 6 tagú zsűri fogja értékelni majd. Míg a zsűri a nedűket minősíti, a vendégeket műsor szórakoztatja. Horváthné Páll Ida verset és prózát mond, a Napkori Asszonykórus bordalokat ad elő, a 6-10 éves gyermekek pedig hip-hop táncot adnak elő. A Napkori Nők Társasága Az elmúlt években volt mit ízlelgetnie a zsűrinek, hiszen sok bort neveztek be a gazdák archIv fotó: m. magyar László és a művelődési ház dolgozói paródiát adnak elő, míg a Napsugár Óvoda nevelőtestületének tagjai táncolnak. A műsor további részében fellép még a „Mákvirágok” gyermek-néptánccsoport, Gurály Tamás és Bertli Nikoletta (latin tánc), az „Akácvirág” néptánccsoport, Tudlik Mónika (ének), Éberhardt Istvánné Eta néni (saját versek), Dósa Mihály (élőzene). KM Máglyával űzték el a telet Síppal, dobbal, kiszebábégetéssel búcsúztatták a telet Tiszavasváriban. tiszavasvári. Február 19-én, szombaton kellemes tavaszi időben a farsangi hagyományok felelevenítésével, böjt előtti dőzsöléssel, síppal, dobbal, zajkeltő eszközzel-, kiszebábégetéssel búcsúztatták a telet a Vasvári Pál Múzeumban, Tiszavasváriban. Játszóház is várta a kicsiket és a nagyokat. A kézműves foglalkozáson lehetett készíteni kiszebábot, farsangi maska- mos télbúcsúztató finomság farsangi fánk) is várta az ér- rát, zajkeltő eszközöket. Szá- (kocsonya, töltött káposzta, deklődőket. bt Elégették a kiszebábot, most már jönnie kell a tavasznak FOTÓ: BALOGH TAMÁS Újságíró, konferanszié képzés indul! Az Inform Média Kft. és a Nyíregyházi Főiskola Képzési és Továbbképzési Intézete újságíró, konferanszié OKJ-s szakképesítést adó képzést indít. A képzés 2 féléves, melynek keretében a jelentkezők megtanulhatják az újságíró szakma és a konferanszié munka alapjait. A hallgatók újságírói ismereteket, műfajtant, stilisztikát, forgatókönyv-készítést, műsorkészítési, szervezési ismereteket, a riport fotózási ismeretek alapjait, rádió- és televíziómű- sor-készítési ismereteket tanulnak. Megismerkedhetnek a rádiós és televiziós műsorkészítés folyamatával, az utómunka fázisaival. Megtanulhatják a szakújságírás fortélyait, az ON-LINE és a bulvár-újságírás munkafázisait is. A jelentkezés feltétele: érettségi vizsga A jelentkezés módja: a Nyíregyházi Főiskola Képzési és Továbbképzési Intézetétől kapott és kitöltött jelentkezési lap, plusz a kötelező mellékletek (önéletrajz, portfolió max. 20 oldal terjedelemben) Felvételi: felvételi elbeszélgetés, önéletrajz, portfolió (eddigi cikkek, írások) A képzés helyszíne: Nyíregyházi Főiskola KTI, Campus Rádió, Inform Média (szerkesztőségek, Kelet-Magyarország, Futár, SZON.hu), illetve nyíregyházi közszolgálati és kereskedelmi televízió- és rádióstúdiók. A tanfolyam eredményes befejezése és a sikeres záróvizsga után 54 321 01 0000 00 00 sz. emelt szintű Újságíró, konferanszié képesítést szerezhetnek. A tanfolyamon résztvevő hallgatók az alábbi szakmai modulokat tanulják: médiaszerkesztőségekben újságírói tevékenység, gépírás és levelezés, rádióműsor-szerkesztőt segítő tevékenységek, rádióműsor-vezetői tevékenység, televíziómüsor-szerkesztőt segítő tevékenységek, televízióműsor-vezetői tevékenység, az újságíráshoz, lapkészítéshez illeszkedő fotóriporteri tevékenység ellátása, újságírói tevékenység az írott sajtó orgánumaiban. Tervezett részvételi díj: 80 000 Ft/félév További információk: Nyíregyházi Főiskola Képzési és Továbbképzési Intézet 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31 /B, B épület 1. emelet B szárny, 176/B szoba, titkárság Internet: http://www.nyf.hu/kepzesi E-mail: kepzesi@nyf.hu Telefon: 06-42-599-421 KELET HIRDETÉS