Kelet Magyarország, 2011. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-21 / 43. szám
2011. FEBRUÁR 21., HÉTFŐ KELET Háttér 3 „Hamburgeradó”: harapós fogadtatás Ha nem visszük túlzásba a fogyasztását, a hamburger sem jelen veszélyt az egészségre fotó: km-archív A különadó rontaná a magyar élelmiszeripari vállalkozások verseny- képességét. nyíregyháza. Az előzetes információk szerint a közeljövőben az egészséges életmódhoz, táplálkozáshoz nem illő ételeket, italokat fix ösz- szegű különadóval sújtanák, az adóból származó bevételek pedig az egészségkasszához folynának be. A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület csomagolási egységenként TO forint „hamburgeradót” javasol azokra az élelmiszerekre, melyeknek túlzottan nagy a zsír-, só- vagy cukortartalma. Mindez a fogyasztás visszaesését, az élelmiszeripar versenyképességének romlását hozná magával - állítják az élelmiszeripari vállalkozások. Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége közleményében azt írja: „a hazai élelmiszer-feldolgozók termékei a legszigorúbb hazai és uniós egészségügyi és élelmiszerbiztonsági jogszabályok betartásával jutnak el a fogyasztókhoz, így fogyasztásuk semmilyen egészségügyi kockázatot nem jelent. Az ipar tiltakozik A kormány programja stratégiai célként jelöli meg az adócsökkentést, a fogyasztásbővítést, a termelő ágaA hangsúly a változatos étrenden van. HORVÁTH JUDIT zatok támogatását, valamint a munkahelyteremtést. Egy esetleges élelmiszeripart érintő különadó egyértelműen ezen célok megvalósítása ellen hatna: a vállalatokat és a fogyasztókat terhelő indokolatlan adóemeléssel, illetve fogyasztói árnövekedéssel járna együtt, a kis- és közepes vállalkozásokat ellehetetlenítené, munkahelyeket szüntetne meg. A különadó jelentősen rontaná az amúgy is komoly nehézségekkel küszködő magyar élelmiszeripari vállalkozások regionális versenyképességét, különös tekintettel arra, hogy Magyarországon az élelmiszerek általános forgalmi adója uniós szinten is a legmagasabbak közé tartozik. A szövetség meggyőződése szerint a tervezett intézkedések nemzetgazdasági és egészségpolitikai haszna nem állna arányban az érintett vállalkozásokra és a fogyasztókra rótt terhekkel, különös tekintettel a végrehajtás és az ellenőrzés adminisztráció- és költségigényére”. A mértéktelenség árt Táplálkozás élettani szempontból káros étel nincs - állítják a dietetikusok, és hozzáteszik: annak meghatározása, hogy mit lehet egészségtelen táplálkozásnak nevezni sokkal összetettebb kérdés.- Mit, milyen gyakran, hogyan és milyen mennyiségben - ezek az alapkérdések mondja Horváth Judit, a Jósa András Oktatókórház csoportvezető dietetikusa. Ami valóban káros, az az egyoldalú, rost, ásványi anyag, és vitaminszegény, zsírban gazdag ételek fogyasztása, amikor az egyén tápláltsági állapotához nem igazodik az energia és a tápanyagbevitel, nincs meg a napi megfelelő mennyiségű folyadék, vitamin, ásványi anyag és nyomelem bevitel.- Ha valaki hetente megiszik egy pohár üdítőt, vagy kéthetente egyszer megeszik egy hamburgert még nem lehet azt mondani, hogy egészségtelenül táplálkozik, ám ha ezt mértéktelenül teszi már igen - mondja a szakember. Az üdítők többségében magas a cukortartalom, nincsenek benne ásványi anyagok és vitaminok, éppen ezért rendszeres fogyasztásuk nem ajánlott.- A kólában lévő foszfor kivonja a kálciumot a csontokból - magyarázza a dietetikus. A cukortartalom pedig ugyanolyan káros mint a chipszeknél a magas sótartalom. Ez utóbbi hozzájárulhat a magas vérnyomáshoz, a magas .energiabevitel az elhízáshoz, a csökkent inzulinérzékenységhez, amely a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásához vezethet.- A hangsúly a mértékletességen és változatos étrenden van, mert az egyoldalú táplálkozás hiánybetegségekhez Ma Magyarországon a lakosság 40 százaléka túlsúlyos, 20 százaléka elhízott és az arány egyre romlik. Horváth Judit szerint a tervezett adóbeveztése után - vélhetően - sem vesznek majd vezet - mondja Horváth Judit. Keserű tapasztalat, hogy a mai 12-20 év közötti fiatalok jelentik a gyorséttermek törzsközönségét. Úgy szocializálódnak, hogy hiányzik j az étkezésükből a megfelelő mennyiségű és gyakoriságú zöldség- és a gyümölcsfogyasztás. Kutatások bizonyítják, ezekből napi 60-80 dkg elfogyasztása védelmet jelenthet a daganatos betegségekkel szemben is. km ezekből a termékekből kevesebbet, éppen ezért nagyon fontos lenne az egészségül- j datos táplálkozásra is ráirá- | nyítani a figyelmet, hiszen 10- 15 év is eltelhet mire a súlyos betegségek jelentkeznek. Sok a túlsúlyos ember Hason fekve temették el a halottat! Szenzációs leletekre bukkantak a muzeológusok Nyíregyháza mellett, Oros határában. NYÍREGYHÁZA. Avar kori településre, szarmata és honfoglalás kori temető maradványaira bukkantak muzeológusok Oros határában.- Több ezer fémtárgy, római kori arany-, ezüst- és bronzpénz, valamint ékszer került elő. Egy edényben például harmincnégy darab karperec volt - közölte Istvánovits Eszter, az ásatás irányítója. Az avar kori házak közelében találtak rá arra a honfoglalás kori temetőre, amelyben közel száz sírt tártak fel. Az egyikben hason fekve temettek el valakit. Hogy miért, erre máig nem találtak megfelelő magyarázatot. Egy másik sírban két bronz karperecre és egy görög feliratos gyűrűre leltek. A szembetűnően leggazdagabb sírt a temetőtől elkülönítetten fedezték fel. Ez annyira közel volt a föld felszínéhez, hogy megsérült a talajművelésnél: a benne lévő díszes öv negyven darab ve- rete és a szíjvég szétszóródott a környéken. Bronzkori bronzlelet- A lelőhely legnagyobb szenzációjának egy 56 kilogrammos bronzkori bronzlelet számít, amely 1700 korabeli ékszerből, szerszámból és eszközből áll. A hajdani avar kori falunak összesen 60 házát tárták fel. Ezeket a házakat egykor félig a földbe vájták, a tetőszerkezetet cölöpök tartották. Különlegességnek számít az egyik épületből Régmúlt idők nyomaira bukkannak a régészek fotó: múzeum napvilágra került csontból laltatni - jegyezte meg vége- készült ötlyukú síp, melyet zetül a Jósa András Múzeum nemrégiben sikerült megszó- osztályvezetője. km-ltl Szekrényben termesztett marihuánát pátroha. Kábítószerrel visz- szaélés megalapozott gyanújával vett őrizetbe egy 28 éves férfit a rendőrség. A gyanúsított pátrohai lakásán bűnügyi információk alapján tartott házkutatás során a rendőrök egy kábítószer termesztésére | átalakított szekrényt találtak, melyből láthatóan előtte nem sokkal vették ki a növényeket. ) Nem sokkal később előkerült } négy tő kannabisz, kb. 230 gramm már leszüretelt és be- j csomagolt marihuána-gyanús anyag, illetve a termesztéshez használt számos eszköz. A nyomozás adatai szerint a férfi nemcsak fogyasztotta, de árulta is a kábítószert - többek között fiatalkorúaknak. A kisvárdai rendőrök eddig hat vásárlót hallgattak ki, ők szabadlábon védekezhetnek, km NÉZŐPONT Ladán' Tóth Lajos Magyar étkezési show salátatörvényt már átrágták, a hamburgeradót még ízlelik. Ennivaló ajánlat. Ha bevezetik, harapnak rá. De kinek jó ez egyáltalán? A politikai csatatéren a pálinkafőzés felszabadult a súlyos terhek alól, a kólára, a kávéra, az édességre, a chipsre vagy a túlzottan zsíros, cukros és sós árucikkekre viszont könnyű szívvel kivetnék a nálunk hagyomány nélküli adónemet. Fix összegű különadóval sújtanák az egészséges életmódhoz, a táplálkozáshoz nem illő ételeket, italokat. Naná, hogy nemet mond rá az Élelmiszer-feldogo- zók Országos Szövetsége! Zsigerből visszautasítják a puszta felvetést is. Érvelésük szerint a hazai termékek eleve az uniós normák betartásával jutnak el a fogyasztóhoz, semmilyen egészségügyi kockázatot nem jelent a fogyasztásuk. Ergo, nincs egészségtelen élelmiszer, csak egészségtelen táplálkozás. Más vizekre evezve: nincs rossz pálinka, csupán rossz pálinkaivó. Alapvetően nem a nép gyomrának kell bevennie a kiforrás közeli állapotban lévő tervezetet, hanem a gyártók nyelnék be az elvonást. Viszont az elvonási tünetek kihatnak a fogyasztókra, ugyanis kénytelen majdan lemondani a természetszerűleg dráguló termékekről. Enni vagy nem enni? - ez itt a kérdés. Álmodik a gyomor. A többség nem válogatós, csábít minden olyan étek, amit kihagyni vétek. Még ha leselkedik rá a hamburgeradó. Egy biztos: aligha ez a sarc lesz a végső. lada@inform.hu Mikor épült a tiszakanyári református templom? a, 1922-ben b, 1813-ban c, 1741-ben d, 1658-ban. A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el O MEGKÉRDEZTÜK: Ön támogatná a „hamburgeradó’’ bevezetését? LISKÁNY ZOLTÁNNÉ: A „hamburgeradó” nem fogja elérni a célját. KEKECS JÓZSEFNÉ:Sok olcsó „szemetet” megetetnek az emberekkel. > KALENYÁK ESZTER: A fiatalok így Is tönkreteszik egészségüket. BRÁZ DEZSŐMÉ: És SZANICS GIZELLA: KI TUKACS MÓNIKA: A szép csökkentsék az alapvető dönti el, mi egészségte- szó nem használt, jöjjön élelmiszerek árátl len és mi nem? a drágítás!- Akinek van pénze drága üdítőkre és gyorséttermekbe járni, ezután is ott fog enni-in- ni, még ha drágább is lesz. Az átlag (nagy)szülők csák néha tudják megvendégelni a gyerekeket ilyesmivel. Nem értek egyet a „hamburgeradóval”, mert nem fogja elérni a célját - felelte Liskány Zoltánná. Kekecs Józsefné: - Mint sok fiatal, az unokám néha-néha jóízűen megeszik egy-egy hamburgert, és nem veti meg a kólát sem, de nem hiszem, hogy ez indokolná a „hamburgeradót”. Sok olcsó „élelmiszerszemetet” megetetnek az emberekkel az áruházak is, ott is lehetne árat emelni. Kalenyák Eszter szerint átlátszó, olcsó trükk ez. - A fiatalok többet is hajlandóak fizetni, hogy tönkretegyék egészségüket. Gondoljunk csak a cigaretta és szeszes italok árára. Hiába emelik, a fogyasztás nem csökken! - mondta. Bráz Dezsőné egyetért azzal, hogy emeljék az egészségtelen ennivalók árát, ám ezt egybekötné az alapvető élelmiszerek (tej, kenyér stb.) árának csökkentésével. Szanics Gizella szerint ez a lépés egy áremelési lavinát indítana el. - És ki dönti el, mi egészségtelen és mi nem? - vettette fel. Tukacs Mónika úgy látja, a drága egészségmegőrzési kampányok csődöt mondtak, itt az ideje, hogy keményebb lépésekkel ösztönözzük jobb életmódra a fiatalokat. * COUNTRY TÁNCKLUB A vadnyugat hangulatát idéző country táncklub indult hét végén a művelődési házban, amelynek sikerét látva, a szervezők heti rendszerességet ígérnek. fotó: sipeki Péter