Kelet Magyarország, 2011. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-09 / 33. szám
2011. FEBRUÁR 9.. SZERDA 8 Hazai tájakon KELET Vendégekkel kibővített testületi ülés Paszabon paszab. Tajthy Péter polgár- mester meghívására Paszabra látogatott február 4-én dr. Vinnai Győző kormánymegbízott, a Szabolcs-Szatmár- B ereg megyei Kormányhivatal vezetője, akinek társaságában kibővített testületi ülést tartott a helyi önkormányzat. A testületi ülésen részt vett dr. Karakó László országgyűlési képviselő, valamint a település intézményeinek és a civil szervezeteinek vezetői is. A résztvevőket Tajthy Péter polgármester köszöntötte, aki kiemelkedő eseményként értékelte a rendezvényt, hiszen az ülésen együtt volt a település, a megye és az ország vezetésének képviselete. Dr. Vinnai Győző kormány- megbízott a frissen megalakult kormányhivatalokról nyújtott részletekbe menő tájékoztatót, és kiemelte, hogy mindez a költséghatékonyság és a választópolgárok érdekeit hivatott szolgálni. A kormánybiztos szólt a közigazgatás átalakításának tervezett rendszeréről, megnyugtatva a jelenlévőket az önkormányzatok létjogosultságával kapcsolatban. A testületi ülésen a meghívottak választ kaphattak kérdéseikre mind a kormány- megbízottól, mind a térség országgyűlési képviselőjétől egyaránt. A testületi ülést követően dr. Vinnai Győző és dr. Karakó László megtekintette a paszabi szőttes készítését a nemrégiben felújított szőttesházban. km Tajthy Péter polgármester, dr. Vinnai Győző kormánymegbízott és dr. Karakó László országgyűlési képviselő a paszabi rendezvényen FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT Ajándékot nem várnak, inkább koncertet adnak nyIregyhAza. Mi mással is ünnepelhetné meg egy együttes a születésnapját, ha nem koncertezéssel. Megalakulásának 10. évfordulóját ünnepli az idén a nyíregyházi származású Jurij zenekar, és ezt a jubileumi eseményt „hazai földön”, Nyíregyházán is megünnepli az együttes koncertekkel. A rajongók január 28-án már hallhattak az együttestől egy „AKussTiKuss” koncertet, a pörgősebb koncertet azonban február ll-én, pénteken adja az együttes az Y2K-ban. A 20 órakor kezdődő koncertre sok vendéget, új dalokat, meglepetéseket ígér az együttes. Az előzenekar a Kolibri lesz. A születésnapi koncert után szocrock diszkó vár az érdeklődőkre. A Jurij együttes idei tervei között szerepel tavasszal egy közel 1 órás film készítése a zenekar első 10 évéről. A nyáron stúdióba is vonul a Jurij, hogy felvegyen egy kislemeznyi új dalt. Közben járják a zenészek az ország klubjait is. Március 4-én például Keszthelyen, április 8-án pedig Lentiben zenélnek a srácok. km Tíz évvel ezelőtt alakult meg a Jurij együttes fotó: magán archívum Foglalkozásoka tuzséri Fonóban tuzsér. Még három foglalkozást rendeznek meg a X. Fonó keretében február szombati napjain a tuzséri művelődési házban. Február' 12-én 14 órától ismét várják kézműves foglalkozások az érdeklődőket. Lesz szövés, gyöngyfűzés, hímzés, varrás, csuhébábkészítés, gyertyaöntés, tánctanulás. A megtanult tánclépéseket a táncházban hasznosíthatják a kicsik és a nagyok. KM Könyvbemutató Ibrányban ibrány. Dr. Kormány Gyula Ibrány című művével ismerkedhetnek meg az érdeklődők február 15-én 17 órától az Ibrányi László Művelődési Központ és Könyvtár olvasótermében. Mikor épütt Papos későgótikus stftusú római katolikus temploma? b) a XIV. században- ÚJ KIÁLLÍTÁS NYÍLT A MÁTÉSZALKAI SZATMÁRI MÚZEUMBAN Madarassy György festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás hétfőn a Szatmári Múzeumban. A képeket az érdeklődők március 16-áig tekinthetik meg. fotó: farkas judit „Emberlakta föld” FOTÓ: NÉMETHNÉ CSUBÁK ÉVA Laskodon is tartottak ökumenikus imahetet a keresztények egységéért. laskod. „Emberlakta föld”so. Ez az „Ökumene” kifejezés szó szerinti jelentése. Laskodon Gyetkó Lászlóbaktalórántházi római katolikus káplántól hallottak minderről az ökumenikus imaalkalomra összegyűlt hívek. Emberlakta föld, ahol emberek élnek és laknak, akiknek törekedniük kell az egységre. Mert mint ahogy az embereknek együtt kell tudniuk élni azon a földön, ahová Jézus küldte őket, úgy a keresztényeknek is együtt kell tudniuk megmutatni, hogy azt a közös hitörökséget, amit Jézus hagyott rájuk, meg kell őrizni és együtt kell tudni ápolni. Egységre törekednek Jézus az utolsó (főpapi) beszédében azt kérte az atyától: „Legyenek mindnyájan egy!” J.n. 17, 11. A keresztények ezt a jézusi végakaratot akarják megvalósítani, amikor az Ökumene jegyében felekezeti hovatartozás nélkül istentiszteletre, igehallgatásra jönnek össze, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. A világ nagy részén január második felében tartják az ökumenikus imahetet a keresztények egységéért, Az ökumenikus imaest résztvevői amelynek híre eljut a legkisebb településre is. Laskodon, ebben a kicsike faluban is megpróbálnak az emberek erre az egységre törekedni, Isten igéjén keresztül közeledni egymáshoz. A reformátusok imahelyiségében Baracsi Zsolt, Petneházán székelő, Laskodon is szolgálatot teljesítő református tiszteletes üdvözölte az est szónokát és a híveket. Gyetkó László atya Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom megalapítónak példáján keresztül is, beszédével megerősítette az ott lévő keresztényekben az együvé tartozás -, az egymás iránti szeretet -, az összefogás vágyát. Mert ha Istent, mint Napot elképzeljük az égen, sugarai szétáradnak és eljutnak az egész földre. Az emberek a sugarak mentén elindulnak Isten felé, egyre közelebb kerülnek hozzá, s egyre közelebb kerülnek egymáshoz is, míg végül az Ő egységében találkoznak, egyek lesznek. Ez történt ezen az estén Laskodon is, amikor a különböző felekezetek egymás énekeit énekelve és imáit mondva megvalósították a keresztényi egységet - tájékoztatta szerkesztőségünket az egyházi eseményről Némethné Csuhák Éva. Télűzés jelmezzel, zenével, jókedvvel TISZABERCEL. Farsangi mulatságot rendez Tiszabercelen a Szociális Alapszolgáltatási Központ Területi Irodája február 9-én 13.30 órától a Tiszagyöngye Étteremben. A köszöntőgondolatok után műsort adnak a csoportok, fellépnek továbbá meglepetésvendégek is. Az uzsonnával egybekötött mulatságon minden bizonnyal fokozza majd a jó hangulatot az élőzene és a tombolasorsolás is. Egyházi szaknyelvi vizsga nyíregyháza. Március 12- én újra Theolingua Egyházi Szaknyelvi Vizsga lesz a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. Ez egy államilag elismert, háromfokozatú, kétnyelvű vizsga, amely angol, német és olasz nyelvekből tehető le. Az állami elismertség (akkreditáció) azt jelenti, hogy a Theolingua vizsgabizonyítvány birtokosa ugyanolyan előjogokat és előnyöket élvez, mint azok, akik más, államilag elismert általános vagy szaknyelvi vizsgát tettek. A Jelentkezési határidő február 15., míg a vizsga március 12-én lesz. Az érdeklődők további információkat a 06- 42/ 597-ooo-ás számon kérhetnek. YÍRECYHÁZI FŐISKOLA COLLEGE OF NYÍREGYHÁZA www.nyf.hu alap- és mesterszakon- --- rr* I Mr m. 33 alapszak (60 szakiránnyal), tanári mesterszak (10 szakképzettséggel), 3 diszciplináris mesterszak, 22 szakirányú továbbképzési szak, és 22 felsőfokú szakképzés közül választhatsz! Válassz bőséges. gyakorlatorientált képzési kínálatunkból: alap- és mesterképzési szakjaink, szakirányú továbbképzési szakjaink, meghirdetett részismeret-szerzési képzéseink és felsőfokú szakképzéseink várnak! Kattints a WWW.nyf.tlU honlapra! Segítünk az e-felvételi jelentkezésben is! Keress bennünket személyesen vagy telefonon! HIRDETÉS